Fővárosi Hírlap, 1936 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1936-01-29 / 4. szám

6 yxmßc^jTLas&ip Budapest, 1936 január 29 25 éves a Fővárosi Hirlop Budapest szolgálatára szentelt munkásságának ebben az évben tölti be huszonötödik évfordulóját a Fővárosi Hirlap, amely születésétől mind máig jelentős szerepet visz a várospolitika irányításában. Súlyra, tekintélyre, a főváros vezető köreinek és a nagyközönségnek elis- merő figyelmére volt szükségünk, hogy ezt a fel­adatot betölthessük. Elégtétellel mondhatjuk el, hogy ezt a fegyverzetet már az első születésnapján meg­szerezte a FŐVÁROSI HÍRLAP, az az első sajtóorgá- num, amely a közönség figyelmét ráirányí­totta a fővárosra, reflektor-fénybe állítva a Városházát, a nagy kohót, ahol mindnyájunk érdeke, sorsa, boldogulása forr ki az alkotás és adminisztráció tüzében. Lélekben és formában új utakat keresett és talált a FŐVÁROSI HÍRLAP ennek a feladatnak betölté­séhez, amikor egyrészt a várospolitika irá­nyításában kellő súllyal kért szót, másrészről pedig úttörő munkát kezdett a fő v‘á r o s i hírszolgálat terén mindig kitűnő értesült- ségével, élénk hangjával, friss színeivel és azzal a robogó ütemmel, ami mind újdonság és meglepetés volt ezen az eddig kiaknázatlan területen. Ez sze­rezte meg a felfigyelő érdeklődést a FŐVÁROSI ITTRLAP számára alapítása kezdetén, s tette a leg­elterjedtebb várospolitikai orgánummá mind a mai napig. Most, a negyedszázad elteltével friss erőben és munkakészséggel indulunk előre azon az úton, amelyet Gömbös Gyula mutatott meg a nemzet szá- mára. Az ő politikájának követésében látjuk fővárosunk boldogulását is, hitvallásúnknak vállaljuk a Nemzeti Egységet/ amelynek le- téteményeso a főváros életében Zsitvay Tibor. Bízó lélekkel indulunk tovább az ő útjukon, régi lobogónkkal, amelyre a munka, tisztesség, közérdek jelszava van írva. *J9 ...... —rvS'.-'—- ' Al apításának huszonötödik évfordulóját a FŐVÁROSI HÍRLAP nagyszabású jubileumi szám kiadásával teszi emlékezetessé, amelyre már most felhívjuk előfizetőink és olvasóink figyelmét. ELŐFIZETÉSI ÁR: félévre.........................................................12 pengő, eg ész évre............................................................24 pengő. Sipőez főpolgármester serlegbeszédo Wekerléröl. Az Országos Kaszinó vasárnapi közgyűlését követő emléklakomán Sipőez Jenő főpolgármester mondott serlegbeszédet idősebb Wekerle Sándorról. — Boldog-Magyarország utolsó korszakát cs pe­dig fénylő korszakát testesíti meg Wekerle Sándor, mondotta. — Zsenije éppen abban mutatkozott meg, hogy amidőn pénzügyi kérdésekben a legna­gyobb szakszerűséget képviselte, ebbe a szellemi ágazatba szívet, lelket és erkölcsi elveket akart be­vinni. Wekerle aranyalapra helyezte a magyar pénzrendszert, hogy megszüntesse a pénz hullámzá­sával járó pusztító spekulációt és helyreállítsa a tisztességes munka értékét. Wekerle nagy társa­dalmi politikus is volt, Széchenyi óta a legnagyobb társadalmi szervező. A szétzilált magyar társada­lom egységét akarta megteremteni, hogy a külön böző társadalmi osztályokat hazaszeretetben és tör­ténelmi öntudatban egyesítse Budapestre látogat a frankfurti főpolgármester. Friedrich. Krepfs dr. államtanácsos, Frankfurt vá­ros főpolgármestere levelet intézett a főváros Ide­genforgalmi Hivatalához és közölte, hogy február 4-én Budapestre jön Magerer dr., a frankfurti ide­genforgalmi egyesület igazgatójának kíséretében. A frankfurti főpolgármester Budapesten a főváros közigazgatási adminisztrációját, idegenforgalmi és kulturális, valamint szociális intézményeit akarja tanulmányozni. Kérte ezért az Idegenforgalmi Hi­vatal vezetőségét, látogatását megfelelően készítse elő. A frankfurti főpolgármester egy hétig lesz Bu­dapest vendége. Vacsora Zsitvay Tibor tiszteletére. A Belvárosi Nemzeti Club január 28-án, kedden este a Bristolban vacsorát rendezett Zsitvay Tibor tiszteletére. A va­csorán a belvárosi társadalom előkelőségei és szá­mos politikus vett részt. A nagysikerű vacsorán többen felszólaltak. Rostagni Achilles főjegyző jubileuma. A minap megünnepelt két tanácsnoki jubileum után most egy újabb negyedszázados évfordulóról emlékeztek meg a városházán. Rostagni Achilles dr. tanácsi fő­jegyző töltötte be fővárosi szolgálatának huszon­ötödik évét. Nagyon melegen és sok szeretettel ün­nepeltek, ami csak ünnepi viszonzás volt azért a melegségért és szerétéiért, amely a munkás hétköz­napokon a főjegyzői szobából áradt mindazokra, akik Rostagni Acliillessel érintkeznek: hivatalbeli kollégákra és az ügyesbajos közönségre egyformán. A kötelességteljesítés, a kitűnő tisztviselői erények mellett a szív embere Rostagni, aki éppen ennek a tulajdonságának megfelelő területen, a közegészség- ügyi ügyosztályban dolgozik, mint Salamon Géza dr. tanácsnok első munkatársa. S a régi munkaterü­lete, a közművelődési, majd az ezzel egyesített köz­jótékonysági és szociálpolitikai ügyosztályban is olyan volt, hogy az akta intézés mellé meleg érzést is kívánt, öt év előtt lett főjegyző, s akkor válasz­totta helyetteséül Salamon tanácsnok. A jubileum alkalmából testületileg járultak Rostogni Achilles elé az ügyosztály tisztviselői, akiknek éléu Salamon Géza dr. tanácsnok üdvözölte meleg szeretettel a jubilánst és méltatta a főváros szolgálatában vég­zett értékes munkásságát, amelyet kiváló hozzáértés, lelkiismeretesség és ezekkel párosult meleg ember­szeretet jellemez. Ugrón Gábor fiának esküvője. Ábráaifalvi Ugrón Gábor nyug. belügyminiszter és felesége, kéméoidi Szalag Livia bárónői üa, ifj. ábránfalvi Ugrón Gábor légügyi- ellenőr, gépészmérnök, szerdán, e hó­nap 29-én déluitán fél 7 órakor a budavári Koro­názó (Mátyás) főtemplomban tartja esküvőjét Dob- roszláv Erzsébettel, Dobroszláv Péter dr. és fele­sége, Holcz Flóra leányával. Dingha Árpád nyugalomba vonulása. Dingha Árpád pénztári igazgató negyvenévi érdekes szol­gálat után nyugalomba vonult. Szendy Károly pol­gármester meleghangú levelet intézett hozzá, a központi és kerületi pénztárak tisztviselőinek je­lenlétében pedig Bódy László tanácsnok méltatta érdemeit. Meghatott hangú válaszában Dingha Árpád hálával emlékezett meg volt feljebbvalói­ról és munkatársairól, akik hosszú közpályáján min­dig megértő támogatással állottak mellette. Ezután Kosztolányi Sándor h. pénztári igazgató vett bú­csút a nyugalomba vonuló igazgatótól. A magyar közigazgatást megvédte Preszly állam­titkár. Most jelent meg a Városok Lapjá nak lég­ii j abb száma Lukács Ödön fő- és Baján Gyula felelős­szerkesztésében. A vezércikket Preszly Elemér bel­ügyi államtitkár írta aki óva inti az ország, főleg a városok közönségét attól, hogy néhány megtévedt ember cselekedetéből általános következtetést vonjon le. Az államtitkár a legnagyobb nyomatékkai tilta­kozik a tényeknek meg nem felelő általánosítások ellen, egyszersmind megállapítja, hogy a magyar közigazgatás általában tiszta és jó s a megtévedi bűnöst kiveti magából. És bár a felsőbb hatóságok kíméletlenül üldözik a bűnt, a törvényhozásnak sür­gősen gondoskodnia kell az önkormányzatok állami ellenőrzésének kiépítéséről. Álgyay Hubert Pál dr., a Közmunkatanács aelnöke az új budapesti Duna- hidak jelentőségét fejtegeti és cikkének egyik leg- figyelemreméltó megállapítása az, hogy földalatt, vagy magasban vezetett gyorsvasadról Budapesten belátható időn belül nem lehet szó. Számos kitűnő cikk és hírrovat teszi változatossága gazdag tartalmú lapot. Külföldi utazási irodák vezetői Budapesten. A napokban Budapestre érkezett Harrimann, az Ame­rican Express Co. európai vezérigazgatója és Mars, a Dean és Dawson londoni utazási iroda igazgatója. a|kik fontos tárgyalásokat folytattak Szviezsényi Zoltán miniszteri tanácsossal, a gyógyhelyi bizottság ügyvezető-igazgatójával, a budapesti gyógyfürdők 1936. évi külföldi propagandája tárgyában. Usetty Béla — a Magyar-Lengyel Egyesület el­nöke. Most tartotta közgyűlését a lengyel iigy támo­gatására 1910-ben alakult Magyar Lengyel Egyesü­let. A közgyűlés dr. Usetty Béla országgyűlési kép­viselő, örökös fővárosi bizottsági tagot választotta meg elnökül. Usetty előzőén a budapesti lengyel emlékbizottság egyik elnökeként működött és tevé­kenyen vett részt a legionista szobor akciójában. Ugyancsak nagy munkásságot fejt ki a Lukdes György uy. miniszter elnöklete alatt működő Báthory István-emlékbizottságban, melynek elnöke. A Kassai-téren lesz a XIV. kerület új pléhánia- temploma. A városrendezési szakbizottság döntése folytán a Rákosváros új plébániatemplomát az Andrássy-út meghosszabbításába eső hatalmas Kas­sai-téren építik fel. Minthogy n Közmunkatanács az összes telkeket kisajátította már a kijelölt útvo­nal mentén, az Andrássy-út meghosszabbítási mun­kálatait kora tavasszal megkezdik, s az új templom alapkőletételére is sor kerül az ősz beköszöntésekor. Egyre fokozódik a Gellért-fürdő reuniaosztályá- nak forgalma. A Szent Gellérl-Gyógyfürdő kereté­ben létesített reumaosztály látogatottsága az utóbbi hetekben ismét erősen megnövekedett. Bilkei-Papp Lajos dr. egyetemi magántanárhoz, a székesfővárosi fürdők központi igazgató főorvosához Angliából, Svédországból, Dániából és Hollandiából olyan nagyszámú jelentkezés érkezett, bogy a gyógy­Január 30 és február 2-án délután fél 3 órakor Ügeföverseny fürdői igénybe venni szándékozó betegek elhelye­zése komoly nehézségeket jelent. Ebben az ügyben az igazgató-főorvos egyébként jelentést tett Szendy Károly polgármesternek, aki javaslatokat kért {öle arra nézve, miképpen lehetne a rendelkezésre álló kereteket bővíteni. Rövidesen megkezdik az Aiulrássy-út meghosz- szabbítási munkáit. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa a múlt héten teljesen befejezte az Andrássy-út meghosszabbítási tengelyébe eső telkek kisajátítá­sát, ennélfogva a leglényegesebb akadályok elhá­rultak az útvonal megnyitása elől. Értesülésünk szerint már a legközelebbi hetekben konkrét lépé­seket tesznek a korábban kidolgozott tervek alap­ján az Andrássy-út folytatólagos megnyitására vo­natkozóan. Két plébánosbeiktatás a fővárosban. A főváros két új parochiája kapott vasárnap új plébánost. A tisztviselőtelepi Mag5rarok Nagyasszonya plébánia- templomban Légrády Jánost iktatta be Uhldr Béla esperes. Az óbudai Szent Péterről és Pálról neve­zett plébániatemplomban pedig Leiner Mihály plé­bánost iktatta be Molnár László pápai kamarás, esperes-plébános Szentimre város tűzoltósági épületet kér. A ma­gasépítési szakbizottság legutóbbi ülésén hozzájá rult a K1V. kerületi tűzőrségi épület létesítéséhez. E határozat meghozatala után nyomban jelentke­zett a XI. kerület is és rámutatott arra, hogy a ha­talmas gyártelepekkel rendelkező városrészben a legsürgősebben segíteni kell a most uralkodó álla­potokon. Ha ugyanis a XI. kerület valamely na gyobbszabású gyártelepén tűzvész keletkeznék, az a veszedelem forog fenn; hogy a messze eső Ko­ronaőr-utcai tűzőrség, illetőleg a még nagyobb tá­volságról érkező IX. kerületi tűzoltóság csak jelen­tős késedelemmel kezdheti meg az oltási munkála­tokat. A XI. kerület közönsége azt kívánja, hogy a legsürgősebben intézkedjenek a kerület új tűz- oltószékházának felépítése iránt. A Szabadegyetem második félévének munkaterve. A Szabadegyetem tanácsa most is a legnagyobb gonddal állította össze az új félév munkatervét, hogy a közönség minden irányú érdeklődését ki­elégíthesse. A legkiválóbb szakembereik tartanak elő­adásokat a filozófia, a neveléstan, a magyarság- tudomány, történelem, földrajz, közgazdaság, iroda­lom, művészet, zene és természettudomány aktuális kérdéseiről. A szabadegyetemi előadásokra már most be lehet iratkozni a fővárosi Népművelési Bizottsá­gánál, (IV., Szép-utca 5., félemelet 2.), ahol részletes felvilágosítással szolgál ia Szabadegyetem vezető­sége. Telefon: 84—5-29. Huszonegynapos társasutazás a bűnök óceánján. Zsembery A. György könyvének a címe ez s a bizarr cím alatt az író huszonegynapos fogházbüntetésének történetét kell érteni. Éles meglátás, sok szín és ér­dekes egyéni íz jellemzik ezeket a naplójegyzeteket, a fogházról szólókat éppen úgy, mint azokat, ame­lyek Budapest tivornyás májuséjszakáiról szólnak. A jegyzetek felérnek egy érdekes regénnyel, amely­ben a körülöttünk zajló életre ismerünk. Altisztek bálja. A fővárosi altisztek közművelő­dési és nyugdíjpótló egyesülete február 1-én, szom­baton este 8 órai kezdettel a Budai Vigadóban jó­tékonycélú táncestélyt rendez. Az estélyt az altisz­tek dalárdája nyitja meg Ujj József dr. zenetanár, egyesületi karnagy vezényletével. A tánczenét Berky Jancsi cigányzenekara szolgáltatja. Budapest idegenforgalmi érdekességei. A Lipót­városi Polgári Kaszinóban január 29-én, szerdán este 9 óraikor Tábori Kornél előadást tart Budapest idegenforgalmi érdekességei címmel. Bevezetőt mond Bessenyey Zénó, az előadáshoz hozzászól Kele­men Aurél. Központi fűtések Egészségügyi berendezések DOBRAY és SZÉKELY oklevele» mórnök V., Katona Józaef-utca 41. szám. Ujdestl rakpart sarok.1 Telefon : 21-0-19. Beér Sándor zománctáblái a legszebbek Budapest, V., Gr. Tisza IstvAn-utca 5. Telefon: 82-4-29­SZILAGYI ELEK késáru-üzeme Gyártja az összes hentes, mósiáros és bólipar* ban használatos késeket, viszonteladók részére Budapest, Vili., Gólya-u. 41, lel»: 34-8-03

Next

/
Thumbnails
Contents