Fővárosi Hírlap, 1935 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1935-12-18 / 51. szám
Budapest, 1935 december 18, Muszonoiödik évSotyam —i— —■—— 51. szám Előfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE ................24 PENGŐ FÉ LÉVRE.........................12 PENGŐ EG YES SZÁN ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják az összes ÍBUSz-pavillonokban MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÓT ©0 Telefon: 13-7-1S — ^ostacsakk: 40.424 Aranyhét Falu és város Irta: TORS TIBOR országgyűlési képviselő Karácsony a szeretet és az öröm ünnepe. Az ember, így Krisztus születésének ünnepe ''.lőtt szinte úgy érzi, hogy egész esztendei munkájának, szenvedésének, ídegizgalmának, nélkülözésének jutalma érkezik el. Karácsony az egész esztendőn át végzett becsületes munkának a koronája. Ezek a hetek pedig, amelyek karácsonyt megelőzik, az édes, a boldog izgalom hetei. A Názáreti eljövetelekor, 1935 évvel ezelőtt, az emberiséget valami mérhetetlen izgalom fogta el, valahogy a levegőben reszketett a csodavárás és az emberek szíve valami kivételeset, valami olyat várt, ami szenvedéseiktől, küzdelmes hétköznapjaiktól megváltja. Ebből a nagy és szent izgalomból él ma is az emberi szívben valami, amikor a szép, fehér, adventi napokon fokozott erővel dolgozunk, hogy minél szebbé, minél magasztosabbá, minél emlékezetesebbé tudjuk tenni az idei karácsonyt. Magyarország gazdasági helyzete ebben az esztendőben kétségkívül erőteljes javulást mutat. A meghatványozott emberi munka, az öntudatos nemzeti termelés nagyon szép eredményeket hozott. Kétszeresen érezzük ezt most, a karácsony előtt való héten, amelyet a gazdasági élet ,,aranyhét”-nek nevez. Valami egészen különös izgalomban él ennek az országnak és ennek a nagyvárosnak a népe az idei karácsony közeledtén. Szebbnek, fölemelőbb- nek, talán gazdagabbnak is várja az idén az egész ország a család és a gyermek ünnepét. Mindenhol fokozott erővel és fokozott szeretettel készülnek a karácsony-ünnepségekre. Első helyen természetesen Budapest székesfőváros az, aki ebben a városnak a legnagyobb áldozatot hozza azért, hogy karácsony ünnepére mindenkinek nyugodt napjai legyenek. Négyszáz- ezer pengőt oszt ki a főváros a szegények között, a maga alkalmazottainak pedig eljuttatja a szokásos karácsonyi segélyt, hogy széppé és kellemessé varázsolja karácsonyi ünnep jüket. De ünnepi estre készülnek a szegényházak és árvaházak is és boldog örömmel tölti el a szívünket az a remény, hogy a szentestén az idén sem éhezni, sem dideregni nem fog senki. Az idén teszi kellemesebbé a karácsonyi ünnepélyt és igyekszenek mindenki számára nyugodt napokat biztosítani a NÉP összes kerületi szervezetei, amelyeknek áldásos szép munkája méltó a nemzeti egység nagy gondolatához. Ezeken kívül még egy nagyon vigasztaló és reménytkeltő tünettel találkozunk az idei Aranyhéten. Eddig Budapest karácsonyi örömeiből és karácsonyi gazdasági föllendüléséből hiányzott egy olyan tényező, amely nyáron igenis, nagy segítségére van már Budapest életének. Ez pedig az idegenforgalom. Budapesten az idén várunk először komoly karácsonyi idegenforgalmat. Nagyon biztató jelek ezek most, amikor az aranyhét üzleti forgalma megindul. Sajnos, a mai gazdasági világban a kereskedő és az iparos a hétköznapokból nem tud megélni. Egy- idő óta az ipar és kereskedelem abból táplálkozik főként, hogy mesterségesen csinálunk idegenforgalmat, mesterséges ünnepségeket rendezünk, hogy a hétköznap takarékosságát egy kicsit az ünnepi hangulat bőkezűsége váltsa föl. Annál reményteljesebb azonban a karácsony közeledte és a karácsonyt megelőző Aranyhét, mert a karácsony az emberiség legőszintébb, legemelkedettebb lelkű ünnepe, megöl minden cinizmust, megöli a takarékosságot és amely az emberi összetartozandóságot, az emberiség nagy lelki harmóniáját valósítja meg. Nagy és szép reményekkel indul Budapest kereskedőinek, iparosainak aranyhete, ami nemcsak a kereskedő és iparosvilágra örvendetes, hanem Budapest egész lakosságára is, mert a gazdag Aranyhét mindig boldog karácsonyt hoz. Régi probléma. Sok szó esett róla évtizedeken át. Sajnos azonban anélkül, hogy a legutóbbi időkig valaha is komoly lépések történtek volna a magyar élet e fontos kérdésének, a falu és város viszonyának rendezésére. Falu és város! Valljuk meg, hogy ebben a formában emlegették: ,,falu és város”, a kötőszó nem összekötötte a falut meg a várost, hanem inkább elválasztotta. Mert falut és várost divat volt úgy kezelni, miint egymással szembenálló feleket, egymással szembenállókat keletkezés, fejlődés és kultúra, gazdasági és társadalmi^ sőt politikai célkitűzés szempontjából. Szinte megmagyarázhatatlan, hogy az idők során miért és hogyan került olyan messzire a város a falutól, vagy — ha úgy tetszik — a falu a várostól. Különösképpen érthetetlen volt ez nálunk. Az ugyanis, hogy túlnyomórészt agrárjellegű országban élünk, nemcsak magyarázatul nem szolgálhat, sőt inkább még indokolatlanabbá tette a szakadékot, amely a falu és város között tátong. Hiszen a legmagasabb szintem álló agrártermelés is semmis és eredménytelen, ha nincs meg a harmonikus kapcsolata a centrális emporiu- mokkal, s ezeknek a vidéki centrumoknak az ország centrumával, a fővárossal. A főváros pedig a vidéki városokkal együtt elveszti életerejét, ha nem gyökerezik mélyen a magyar humuszban, amely ad neki és vesz tőle: adja azt, amire a városnak szüksége van, s veszi tőle, amit a város produkál, s ami a falunak keü. Érdekellentét Ebbein a primitívségig egyszerű beállításban nem csodálatos-e tehát, ha azt látjuk, hogy főváros és vidék, város és falu a tökéletes szellemi és anyagi egybekapcsolódás helyett a politikai, gazdasági és kulturális életben nem egyszer, mint ellenfelek jelentkeztek? Hogy az érdekek különbözők, az természetes. Más igénye van Budapestnek, mint Szegednek, s más igénye van Balassagyarmatnak, mint a tanyavilágnak. Az érdekek különbözősége azonban nem indokolja a szembekerülést, csupán csak azt teszi szükségessé, hogy az érdekek kielégítésénél a méltányos, igazságos és helyes kiegyenlítődést keressék azok, akik erre hivatottak. Egység A múltak sok hibájával szemben ma meg kell állapítanunk, hogy a nemzeti újjászületés politikájának egyik főtörekvése éppen arra irányul, hogy az egységet, mint minden más vonatkozásban, a város és falu, a főváros és a vidék viszonyában is megteremtse. A nemzeti egység immár évek óta hirdetett eszméje a magyar közélet szomorú jellegzetességével, a cinizmussal szemben sikerrel Vette fel a harcot s menten minden politikai tendenciától, megállapíthatjuk, hogy túl az ellenzéki politika zajlásán, mélyen és kitörölhetetlenül bele véste magát a köztudatba. Az eszme sikerét jelenti az egyre erősbödő igyekezet, amely a várost és a falut egymáshoz közelebb kívánja hozni s ezzel a magyar élet egyik legkárosabb és legveszedelmesebb széttagoltságát akarja megszüntetni. Ma harcosabb szószólói vannak a magyar falu érdekeinek a közélet fórumain, minit valaha is voltak, de nincs köztük egy se, amelyik a városi élet elsorvasztása árán akarná az agrárgondolat érvényesülését kiharcolni. S éppen így a városi polgárság vezetői és irányítói is a nagy magyar egység jegyében nyújtják kezüket a falu felé, mert keserű tapasztalatok tanították meg arra, hogy kéz a kézben kétszeres erő, ököl az ököl ellen mindkét fél pusztulása. Sorsközösség Ám a valóban örvendetes nemcsak az, hogy a város és a falu reprezentánsai megértették az idők szavát, s az összefogás és közös munka termékeny gondolatát propagálják kölcsönösen, de örvendetes az, hogy maga a város és maga a falu, mindkettő társadalmának valamennyi rétegével egymásra talált. Valósággal népszerűvé vált a fővárosban a magyar vidék, s felébredt a vidék rokonszenves érdeklődése a város iránt. Okos és szívós propaganda eredményeképpen rájött a magyar ember — városi és falusi egyaránt —, hogy legelső kötelességünk megismerni saját országunkat. A filléres gyorsak ebben a tekintetben tökéletesen beváltak: a téli hónapok kivételével úgyszólván; ihétről-hétre szállítják Budapest közönségét a legszebb magyar tájakra, a legkarakterisztikusabb magyar vidékekre, a Szent Ist- ván-hét pedig hatalmas arányú fejlődésében a vidéknek egyre nagyobb tömegeit vonzza a fővárosba. Az Idők szava A filléres gyors intézménye, a Szent Ist- ván-hét a keret, s benne az értékes és gyümölcsöző tartalom: a város és falu egymásra eszmé- lése. Ha nyitott szemmel járjuk a magyar élet rögös országútját, lehetetlen nem meglátnunk micsoda és milyen sok lehetőség rejlik a föld népének, s a kőrengetegek lakóinak ebben az egymásra eszmélésében. Ma a problémák világát éljük, hiszen nap nap után új és új helyzetek új és új feladatokat rónak csonka országunk vezető államférfiaira. Ezekkel a helyzetekkel megküzdeni, ezeket a feladatokat megoldani mindenképpen emberfeletti munka, de legalább nem kilátástalan, ha a magyar élet frontján a sokféle irányú partikularizmus kiirtásával minden vonatkozásban sikerül megteremteni a nagy ás átfogó egységet. A sokféle irányból egy — nem éppen a legjelentékenyebb — a város és a falu egymáshoz való viszonya, örülnünk kell tehát, ha azt látjuk, hogy ez a viszony végre-valahára javulóban van. Korántsem szabad azonban megelégednünk azzal az eredménnyel, ami eddig mutatkozik. Mindegyikünknek, akinek sorsa akár a város életében, akár a faluéban szerepet juttatott, arra kell törekednünk, hogy a harmóniát mennél teljesebbé tegyük, s ezzel a magyar közélet ellenálló és teljesítőképességét a legmagasabbra felfokozzuk. Ha valahol kell a trianoni magyarságot a sorsközösségre figyelmeztetni, akkor minden bizonnyal, leginkább ebben az esetben kell, mert senkinek és semminek a világon nem lehet elválaszthatatlanúl közösebb sorsa szenvedésben, küzdésben, munkában, eredményben, nekilendülésben és új virágzásban, mint éppen a magyar falunak és a magyar városnak.,
