Fővárosi Hírlap, 1935 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1935-12-18 / 51. szám
2 Jmdßo^TlliifZMP Budapest, 1935 december 18. Bméfyeiés H&vatskáa^ ItiltHOs imamMat, miadeatfte pkmHí emikeáésé- $U és a méf^mSk és ^é^saaUék fátesatésétU A jövőévi nemzetközi erdészeti kongresszus előkészületei Most jött haza bécsi ellenőrzöútjáról Kovácsházi/ Vilmos tanácsnok, aki nyomban hazaérkezése után megállapította, hogy a bécsi idegenforgalmi iroda működése egyre nagyszerűbb eredményeket produkál. Amiközben ez az iroda nem ad el jegyeket, általában semmi kimondott üzleti tevékenységet nem fejt ki, ugyanakkor kiváló információs szolgálataival a legnagyobb mértékben segítségére van a Bécs- ben működő tíz idegenforgalmi vállalatnak, amelyek ezt azzal hálálják meg, hogy lépten-nyomon hirdetik Budapestet, mint tündérvárost, országunkat, mint csodaföldet és általában a propaganda legtalálékonyabb eszközeivel igyekeznek felénk irányítani az utazókat. Ennek tulajdonítható, hogy az idén karácsonykor rekord-idegenforgalomra számíthatunk. Egyedül Bécsböl kéiezer vendég érkezését jelezték, akik számára már hetekkel ezelőtt lefoglalták az utazási irodák a szállodai szobákat. A karácsonyi nagy idegenjárás annyira nem jóslás, hogy például december 24-től január 2-ig valamennyi budapesti szálloda már is kiteheti a „telt ház” táblát. Hazaérkezése alkalmából a Fővárosi Hírlap munkatársa felkereste Kovácsházy Vilmos tanácsnokot, aki az alábbiakban ismertette egyrészt az idegenforgalom legközelebb várható eseményeit, másrészt a vezetése alatt álló városgazdasági ügyosztály jövő évi munkatervéi, amelyet elsőnek pubükál a Fővárosi Hírlap. — Annak az óriási érdeklődésnek — mondotta a tanácsnok —, ameiy Budapest iránt mutatkozik, nem csupán turisztikai szempont az inuitóoka, hanem az is, hogy az osztrák és a magyar árak között a mi javunkra jelentékeny differenciák mutatkoznak. A kispénzű emberek is örömmel jönnek el, mert ugyanaDDól az összegDői, amelyből saját városuk kornyékén töithecnenek el nenany pinenonapot, Budapesten tartózkodhatnak, — Június közepén kerül sor az 1935. évben első ízben s nagy sikerrel megrendezett Júniusi Hetekre. A jövöévi „Júniusi Hetek’’ zenei életünk nagy eseménye lesz. Propagandánkban igyekszünk majd Liszt Ferenc születésének 125 éves és halálának 50 éves évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő zenei eseményeket külföldön mennél tágabb körben hirdetni és a zenei világ figyelmét Budapest felé irányítani. •—- A Szent Istvón-hét előkészítését már a jövö év elején megkezdjük. Budavár visszavételének 250 éves évfordulóját, s az ez alkalomból rendezendő ünnepségeket is igyekszünk majd idegen- forgalmunk növelése érdekében kihasználni. — Bécsi idegenforgalmi irodánk valutáris nehézségeit sikerült elhárítani és így az iroda tovább folytathatja elismert munkásságát. A fürdők és a gyógyszállók fejlesztése — A 20 millió pengős beruházási kölcsön terhére a jövö év tavaszára tervbe vettük a Rudas- fürdő átépítését. Az új gyógyszálló Hültl Dezső dr. műegyetemi tanár már elfogadott tervei szerint fog felépülni. Az építkezés előreláthatólag egy évet fog igénybevenni. A szállóban 60 vendégszoba épül, a szobák egyszerűen, de a legmodernebb kényelemmel lesznek berendezve és mert a szálló kizárólag gyógycélokra épül, ehhez fognak igazodni a szállóvendégek közös használatra szánt helyiségek is. A szállóval kapcsolatban a jövö év folyamán ugyancsak felépül az új ivócsarnok is, amelyet a szállóvendégek rossz idő esetén fütött folyosón közelíthetnek meg és az ivókúrák céljára így mind a három forrást a legnagyobb kényelemben vehetik igénybe. — A legrövidebb időn belül megkezdődik a Széchenyi-fürdő új kútjának fúrása is. Ha sikerül a kívánt hőfokú vizét feltárni, megoldjuk majd a Széchenyi-strandfürdő melegvíz ellátását is. A fúrás további eredményeképpen a Széchenyi- fürdőt melegvízzel füthetjük és ezzel naponta egy vágón szenet fogunk megtakarítani. A fúrás előreláthatólag 300.000 P költséget igényel, amely ösz- szegnek fedezetéről gondoskodás történt. — Budapest idegenforgalmának fellendülése következtében a nyári csúcsforgalom idejében a Gellért-szálló szűknek bizonyult és ezért tárgyalások folynak a Gellért-szállóra egy emelet fölépítéséről. Az anyagbeszerzés központosítása •— A központosított anyagbeszerzés felé a kezdő lépések már az 1935. évben megtörténtek a központi anyagszertár feladatkörének kibővítésével. A mai rendkívül súlyos és a székesfőváros háztartását is nagymértékben érintő gazdasági viszonyok között különösen szükségesnek tartom a főváros összes intézményei anyagszükségletének központi ellátását, valamint az anyagfogyasztás szigorú ellenőrzését, mert megállapításom szerint az eddig még csak részben központosított anyagbeszerzés is igen jelentős anyagi eredményekkel járt a fővárosra nézve. — A legközelebbi jövőben sor kerül az anyagszertár ügyvitelének és számadási rendszerének racionalizáiására, előkészítés alatt áll továbbá a fogyasztási anyagok normalizálása, amely a célnak teljesen megfelelő, szakszerűen megválasztott legolcsóbb anyagok fogyasztását lesz hivatva biztosítani. Állatkerft és erdészet — Az Állatkertben a jövö évben folytatjuk a már megkezdett építkezéseket. Az általános karbantartási munkákon kívül sor kerül a majomház és a kis ragadozóház átalakítására. Az erdősítéseket tovább folytatjuk, az erdei sétautak jókarbantartására nagy gondot fordítunk és tervbe vettük a sétautakon lévő padoknak újakkal való pótlását. Az erdősítések közül fel kell említeni a VI. kér. Angyalföldön fekvő úgynevezett Krausz—Mayer-telkek erdősítését. Ezzel az Angyalföld lakosságának régi kívánságát teljesítjük. •—• Itt említem meg, hogy az 1936. évben Budapesten lebonyolításra kerülő II. Nemzetközi Erdőgazdasági Kongresszus megrendezésében résztveszünk. A kongresszus a Kormányzó Ür fővédnöksége alatt kerül megrendezésre és arra több száz résztvevőt várunk. Ugyancsak jövö év szeptember havában tartják Budapesten az Erdészeti Kutató Intézetek Nemzetközi Szövetségének IX. kongresszusát. Ennek a kongresszusnak megrendezésében is közreműködünk. A fentemlített két kongresszuson IfO állam legkiválóbb erdőgazdasági szakemberei vesznek részt, úgyhogy a kongresszusok erdőgazdasági és idegenforgalmi szempontból egyaránt igen nagy jelentőségűek. megismerhetik azt a várost, amely ezidő- szennt egyik legdivatosabb helyevé vált EuvopánuK és nem utolsósorban élvezhetik a szamukra mesebeli magyar konyhát, meg az osztrák viszonyokhoz képest garasokért vesztegetett magyar borokat. Mi természetesen mindent megteszünk arra nézve, hogy az ideérkező vendégek kellemesen gondoljanak: vissza azokra a napokra, amelyeket a magyar fővárosban töltöttek el és bízunk abban is, hogy akik most először fognak fölkeresni bennünket, azoknak ez nem utolsó látogatásuk lesz. — A jövö esztendő első felére Angliából, Németországból, Olaszországból máris több jelentős csoport* közölte érkezesét és az egészben legörven- detesebb az, hogy külföldi vendégeink ma már nem úgy kerülnek hozzánk, hogy eredetileg Bécs megtel ütésére indultak, hanem szinte kivétel nélkül mái otthon elhatározták a magyar fővárosnak útiprogrammjukba való beállítását. Ennek az állításnak igaz volta főképpen abban mutatkozik, hogy míg pár esztendővel ezelőtt jelentékenyen több volt azoknak a száma, akik csak egykét napot töltöttek el körünkben, addig ma azok kerültek többségbe, akik három napnál tovább maradnak Budapesten. Éppen ez a körülmény szól amellett, hogy külföldi vendégeink egyre nagyobb számban ismerik fel Budapest jelentőségét, amihez természetesen nem kis mértékben járul az is, hogy a gyógy- és üdülőhelyi bizottság fáradhatatlan tevékenysége folytán a külföldi szakorvosok is mind gyakrabban hívják fel pácienseik figyelmét a gyógyforrásainkban rejlő kincsekre. — Azokat a nagyobbszabású és vonzó hatású eseményeket továbbra is igyekszünk propagandánkban kiemelni és kihangsúlyozni, amelyek már a múltban is vonzóerőként hatottak. Nagyobbszabású idegenforgalmi eseménynek ígérkezik en- nekfolytán a márciusban sorrakerülö tenyészállatvásár, amely eddig is nagyszámú külföldi vendéget vonzott, áprilisban pedig, húsvét táján számíthatunk nagyobbarányú idegenforgalomra. A tavaszi idegenforgalmi események központja természetesen a Budapesti Nemzetközi Vásár lesz. Macskásy Árpád oki. gépészmérnök, műszaki vállalata, tervez, szerel és szállít vízvezetéki, csatornázási és gázberendezéseket, szivattyútelepeket, mindennemű központi fűtést, kazánházi- és szellözőberendezéseket. Budapest, VI., Dessewffy-utca 5. Telefon: 27-6-70. Nem tartozik kártérítéssel a ha tilos átjárónál történt a halálos baleset A pestvidéki törvényszék elvi jelentőségű Ítélete A HÉV kártérítés kötelezettsége ügyében, egy halálos baleset kapcsán, érdekes ítéletet hozott a pestvidéki törvényszék. Április elején, az esti órákban, amikor már besötétedett, Békásmegyer közelében a HÉV szentendrei kocsija halálra gázolta Fetcser Ferenc munkást. özvegye kártérítésért perelte a HÉV-et, mert a halálos baleset révén eltartóját vesztette el. A tárgyaláson Lengyel Endre dr., mint a HÉV jogi képviselője a kereset elutasítását kérte. — Nem baleset történt — mondotta — hanem öngyilkosság, Fetcser Ferenc a robogó vonat elé vetette magát. Az özvegy tagadta az öngyilkosság fennforgását, tanukat nevezett meg arra, hogy Fetcser Ferencnek semmi oka sem volt az öngyilkosságra. [Horváth Andor dr. kir. törvényszéki bíró elrendelte a bizonyítási eljárást. Kihallgatta azokat, akik szemtanúi voltak Fetcser halálának. A vonatvezető és a motorvezetö egybehangzóan olyan vallomást tettek, hogy Fetcser egy villamososzlop mögül a vonat előtt körülbelül négy méternyi távolságról a teljes sebességgel haladó vonat elé vetette magát. Az özvegy kifogást emelt a két szemtanú vallomása ellen. Azzal érvelt, hogy mindketten az alperes alkalmazottjai, tehát függőségi viszonyban vannak. A baleset idején már egészen sötét este volt, a kivilágított kocsikból nem is lehetett a külső sötétben semmit sem látni. A bíró kiszállt a baleset színhelyére és ott a késő esti órákban, a sötétben helyszíni szemlét tartott. Ennek során megállapította, hogy a tanuk szavahihetőségét a sötétség miatt kétségbevonni nem lehet, mert a villamosvasút reflektorainak fénye mellett a pálya 15—20 méternyire betekinthető volt. Megállapította még a bíróság, hogy a gyalogösvény, ami a pályatesten keresztülvezet, nem rendes átjáróút, a rajta való közlekedés, különösen sötétben, igen veszélyes. A törvényszék ezen az alápon özv. Fetcser Ferencnét kártérítési keresetével elutasította indokolás szerint a perbeli adatok nem zárja«, «.i annak a lehetőségét, hogy az elhalt mégis csak Öngyilkosságot követett el. De ettől függetlenül azért is elutasította a törvényszék a keresetet, mert Fetcser azon a gyalogösvényen haladt keresztül, amely nem rendes átjáró és ahol a járkálás tilos. Az ilyen helyen bekövetkezett balesetekért csakis az elhalt, vagy sérült tehető felelőssé. HOFBAUER ES PIAZZA ÉPÍTŐMESTEREK TELEP IRODA VI., BÉKE-TÉR 5. VI., SZONDY-U. 34, TELEFON» 18-8-59. HtiseU feSteíe Jéuas TETöFEDöMESTEB Budapest, I., Karolina-út 10. Telefon: 69-5-59. GROSZ FRIGYES OKL. MÉRNÖK ÉPÍTÉSI és kö- VEZÉSI VALL. Budapest, TX., Bakáts-n. 1. Telefon: 88-0-64. KARDOS JENÓ EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZŐ, KÖZPONTI FŰTÉS, VÍZVEZETÉK ÉS CSATORNAZASI VALLALATA Budapest, VI., Ó-u. 31. Tel.: 17-9-05