Fővárosi Hírlap, 1935 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1935-11-27 / 48. szám

Budapest, 1935 november 27. 'MmkmJlfí'm/rp Elhárullak az akadályok a Boráros-léri híd környéké­nek rendezési munkál elől Az új Boráros-téri híd környékének rendezési munkálatai úgy a budai, mint a pesti oldalon rövi- j desen megkezdődnek. Elsősorban a budai rész. sza- bályozását kezdik meg, melyre vonatkozóan a vég- j leges terveket már elfogadták. Mint ismeretes, a Közmunkatanács néhány nap előtt a helyszíni be­járást is megtartotta ebben az ügyben. A munka megindítása eddig azért késett, mert még voltak aa új híd 'budai környékén területek, amelyeket a főváros nem vehetett birtokba. De végre az utolsó telektulajdonossal is sikerült megegyezést létre­hozni, úgy hogy most már a szükséges területek kivétel nélkül mind köztulajdonba kerültek. Ennek az utolsó, még kisajátításra váró teleknek özv. ) Mann Józsefné volt a tulajdonosa. A szóbanforgó / telek, mely a Budafoki-út mentén van, elzárta a J Verpeléti-út és a jövőben megnyitandó Szent ’* István-út területét, összesen 3177 négyszögöl ki­sajátításában állapodtak meg. A kisajátított ingat­lanért a főváros 185.000 pengő kártalanítást fizet, amit a jövő évben kell kiegyenlíteni. Létrejött a. megállapodás a Residentia Ingat­lanforgalmi r.-ű.-gal is, azoknak a Budafoki-úti in- ’ gatlanoknak a megszerzése ügyében, amelyek szin- j tén az új hídfő környékének kialakításához szüksé- gesek. A Residentia már egy Dohány-utcai városi j telekért többször felajánlotta cserébe ezeket az in- \ gatlanokat, de az illetékes bizottságok mindig arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a főváros ne kös­sön telekcsere-ügyleteket, hanem készpénzért adjon és ikészpénzért vásároljon telkeket, ha arra szük­sége van. Miután azonban a szóbanforgó Budafoki-úti telkek megvásárlása 110.000 pengőbe kerülne, ami­vel a főváros nem rendelkezik, mégis a telekcsere mellett döntöttek, annál is inkább, mert a kérdéses Dohány-utcai telekkel a főváros amúgy sem tud rnit kezdeni. Ezekkel a telekszerzésekkel a budai hídfő rendezése elöl az összes akadályok elhárultak. Kiadták a Kőérbereki-út rendezési munkáit. Az út- és csatornaépítési szakbizottság Király Kálmán tanácsnok elnöklésével ülést tartott. A Köérbereki- útnak az új repülőtér építése miatt szükségessé vált átrendezését tárgyalták s a munkálatok elvég­zésével Spányi Ernő mérnök-vállalkozót bízták meg 58.900 pengő vállalati ‘összeggel. Versenytárgyalási megbízások A múlt héten tartott nyilvános és szűkkörű verseny- tárgyalások alapján a különböző közmunkáltat és közszállításokat a következő cégek kaptáit: A Mester-utcai iskola vasgerenda szállítási munkálatait a Vasgerendákat Árusító R. T. kapta 9792 pengőért. Ugyanott a föld-, kőmíves és elhelyező munkáltat Pru- scha József kapta 33.521 pengőért. Az Uj Szent János-kórház ácsmunkálatait Fritz József kapta 8369 pengőért. A Pillangó-utcai menhely vízvezetékberendezési munká­latait Orcsó Gyula kapta 16.101 pengőért. Ugyanott a gőzfertőtlenítő berendezés munkálatait a Magyar Vegyipari Gépgyár kapta 4830 pengőért. A sertésvágóhidi hűtőház szigetelési munkálatait a Parafakőgyár rt. kapta 132.000 pengőért. Ugyanott a burkoló munkát a Porta építőszövetkezet kapta 68.296 pengőért. Ugyanott a bádogos munkát Erményi Antal kapta 3732 pengőért. llj versenytárgyalási kiírások A polgármester versenytárgyalást hirdet: Az Angyalföldi-uti menhely ruha és 'cipőszükségletének szállítására. Pályázni lehet november 30-án d. e. fél 11 óráig a szociálpolitikai ügyosztályon. Ugyanott 500 drb vaságy és 400 drb faruhaszekrény szállítására. Ajánlat tehető november 30-án d. e. 11 óráig a szociálpolitikai ügyosztályon. Ugyanott textilanyagok szállítására. Pályázni lehet november 30-án d. e. 10 óráig a szociálpolitikai ügyosz­tályon. 100.000 kg. gázolaj szállítására az üzemek részére. Pá­lyázni lehet december 6-án d. e. 10 óráig a városgazdasági ügyosztályon. Papíráruk szállítására az üzemek részére. Pályázni lehet november 26-án d. e. 10 óráig a városgazdasági ügy­osztályon. 36.500 drb utazási igazolványtok szállítására a BESZ- KÄRT részére. Ajánlat tehető december 3-án ,d. e. negyed 10 óráig a BESZKÁRT igazgatóságánál. Bőranyagok szállítására a BESZKÁRT részére. AjárA*' lat tehető december 17-én d. e. fél 10 óráig a BESZKÁRT igazgatóságánál. 7000 pár új cipő készítésére és 6000 pár cipő taipalására és javítására a BESZKÁRT részére. Pályázni lehet decem­ber 17-én d. e. háromnegyed 10 óráig a BESZKÁRT igaz­gatóságánál. Üvegezett várócsarnok építésére a BESZKÁRT részére. Pályázni lehet november 28-án .d. e. 9 óráig a BESZKÁRT igazgatóságánál, Faanyagok szállítására a BESZKÁRT részére. Ajánlat tehető november 29-én d. e. 9 óráig a BESZKÁRT igaz­gatóságánál. A Gyáli-uti megfigyelő pavilion asztalos munkálataira. Pályázni lehet december 17-én < d. e. 10 óráig a magasépí­tési ügyosztályon. 250.872/1935. pm. XIII. sz. Versenytárgyalási hirdetmény (1) Utalással a Fővárosi Közlöny „Hivatalos hirdeté­sek" rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre, nyilvános versenytárgyalást hirdetek a IX. kér., Gyáli-út 5—7 szám alatti megfigyelő pavilion építkezésénél szüksé­ges asztalos munkákra. A közszállítás költségei szabály­szerűen biztosítva vannak. (2) Ez a közszállítás a Kczszáliífási Szabályzat 51. §-a értelmében kisiparosok, kisiparosok szövetkezete, alkalmi egyesülése, szállítócsoportja részére van fenntartva; más­nak csak akkor lehet odaítélni, ha elfogadható kisipari ajánlat nincs. (3) A (közszállítás megkezdésének és befejezésének idő­pontja, valamint a jótállás időtartama tekintetében a vo­natkozó költségvetési kiírás feltételei az irányadók. . (4) A különböző őstermelési vagy iparág köréhez tar­tozó cikkekre külön-külön is lehet ajánlatot tenni. (5) Az ajánlatot a rendelkezésre álló ajánlati minta felhasználásával és la jelen hirdetményben, valamint az ezt kiegészítő általános ajánlati feltételekben foglaltak értel­mében olykép kell szövegezni, hogy az ajánlat és mellék­letei a szerződés minden adatát és feltételét tartalmazzák. (6) Az aláírt és megfelelőn előkészített ajánlatokat sértetlen borítékban elhelyezve, pecséttel lezárva a megren­delő hivatalnál (Központi Városháza) IV. kér., Városház-u. 9. sz. III._ emelet 350 ajtószám alatt 1935. évi december hó 17. napján délelőtt 9—10 óra közt személyesen, vagy megbízott útján kell benyújtani. A be­nyújtott .ajánlatok a benyújtási határidőt követő 1 órán belül a megrendelő hivatalos helyiségében kerülnek nyil­vánosan fölbontásra. (7) Azt az ajánlatot, amelyet az ajánlattevő nem a ki­jelölt helyen, a kijelölt időben nyújt be, vagy pedig nem a megállapított feltételek és, előírások értelmében készít elő. a Közszállítási Szabályzat idevonatkozó rendelkezései szerint figyelembe venni nem lehet. (8) Műszaki kérdésekben szükséges felvilágosítások III. em. 309. alatt Neumayer József műsz. hiv.-nál nyer­hetők, ahol a tervek és rajzok is' megtekinthetők. Az aján­lati minta, a feltételek, költségvetési űrlapok pedig III. era. 342. ajtószám alatt a hivatalos órák alatt 30 fillér áron megszerezhetők. Ha a közszállítás vállalati összege, vagy egy bizonyos munkanemre eső vállalati összeg a 15.000 P összeget nem haladja meg, kisiparosok e kiadványokat díjtalanul kapják meg. (9) Ugyanott nyerhetők a szükséges felvilágosítások is a közszállítással kapcsolatosan felmerülhető kérdésekre. (10) A szerződési illetéket a vonatkozó pénzügyi sza­bályok szerint kell leróni. Budapest, 1935. évi november |hó 20. napján. A polgármester megbízásából: Wossala s. k. tanácsnok. A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSŐ EMU Kiadja: FŐVÁROSI HÍRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hírlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLö igazgató Fülöp Deszső ~! építőmester | Uu&apcsi, VII, &réna-út 11 Telefon : 35—5—84 ! Krauss Ferenc hronxentö Budapest, VI., Babér-utca 80. Telefon: 932—26 SZiLÍGYi ELEK késáru-üzeme Gyártja az összes hentes, mészáros és bélipar­ban használatos késeket, viszonteladók részére Bmjaaesf, Víg!., Góiva-u. lel.: 34-8-93 Központi fűtések Egészségügyi berendezések DOJKAY és SZÉKELY okleveles mérnök: V., Katona József-utca 41. szám. Újpesti rakpart sarok.) Telefon : 21 0-19. Barátli György qm in« ■ii—m i»iiii ii'ni—■———i hat. eng. villany felszerelési vállalata Budapest, I., Olasz-fasor 4 Telefon: 609-67 STEINER ISTVÁN FIAI FÉMÁRUGYAR Budapest, V., kádár-utca 6. telefon: 22-3-6 3 Gyártmányok: Fényvető vizállásmutatókészülékek. Próba- é* le­eresztő csapok, olajozók, szelepek, gőzcsapok, ví/.álláBmutatók Memifmm szobafestő és mázoló mester BUDAPEST, V., CSÁKY-DTUA 49 Te: efon: 91—-7—42 H0F8AUER ES PIAZZA fiPITÖMESTEBEK TELEP IRODA Vs., SÉKE-TÉR 5. VI., SZONDY-U. 34, TELEFON: 18-8-59. Míliáik a és Társai reszelő- és szerszámáru iparvállalat k. í. t. Budapest, V., Zápolya-uíca 34. leleten: 92-4-93. REVESZ es HUSZAR auíóiechoika cikkek és láncok. Durex-dugaltyú vezérképvise et Budapest, Ví., Jókai-tér 7. Tel.: 18-9-54 NA«yLAJOS okleveles mérnök, építési vállalata BUDAPEST. VII*. JOS1KÄ-UTCA 15* Telefon: 45-3-28 ftOiftoróttsxetv.pá'H SZiNTPÁLY JÓZSEF építési vállalkozó Budapest, V1S9., József-körút 68 TELEFON 30-0-04 SCHAFFER KÁROLY OKLEVELES MÉRNÖK Vasút-, út-, betonépítési vállalkozó, kövezőmester Budapest, IY., Petőfi Saudor-u. 10. Tel.: 897—85 S £■ á* épületbontási vállalkozók O W $4 wt építési anyag kereskedők Budapest, IX,, Mester-utca 11. Telefonsziím : 37—O-f'4. — Anyagtelep : XIV., Hungária közép körút 215 Az Angol-paru mög-ött Precíziós gépalkatrészek minden célra Földváry Ernő oki. gépészmérnök precíziós mechanikai üzeme Budapest, VII, Tábornok-utca 20. — Telefons 97—1—65 CZHCZBR LASZL« ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST II., Török-utca 4 Telefonszóm 574-23 i i fii i n 01DATICI a tökéletes autópneu FöeíáfULsitd.» t BUBKP&ST, VJ., MüZSTÍR-UTen 9 MBB8BBBMDHÍM8BSB3EKSE8 Távbeszélő: 87—9—65. w r r KIÁLLÍTÁS: 1935. november 28-tól december 1-ig bezárólag, naponként d. e. 10—]/62 óráig, azonkívül 28-án, 29-én és 30-án d. u. 4—y28 óráit között. ÁRVERÉSEK: 1935. dec. 2-től 14-ig naponként d. u. y24 órai kezdettel. Vasárnap nincs árverés. ÁRVERÉSRE KERÜLNEK: Műbecsű festmények, rajzok, metszetek, szobrok, porcellánok, ezüst tárgyak, keleti sző­nyegek, művészi és közhasználatú bútorok, ékszerek, érmék, kézimunkák, keletázsiai tárgyak, bibliofil könyvek stb. Katalógus a helyszínen 1.20 P-ért kapható.

Next

/
Thumbnails
Contents