Fővárosi Hírlap, 1935 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1935-12-04 / 49. szám
Huszonötödik évfolyam Budapest, 1935 december 4. 49. szám Előfizetési ár: EGÉSZ ÉTOE ................24 PENGŐ FÉ LÉVES.........................12 PENGŐ EG YES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban FELELŐS SZERKESZTŐ DACSŐ EMIL ÜMI ■ «'!«'»'■<iwni-rrirr.f)«--(wiwMa«aaaí!KwegMMM»Maw»MBW»B«aa—— MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — P@sta«sekk: 40.424 Az újságíró SIPÖCZ JENŐ főpolgármester nyilatkozik a Fővárosi Hírlapnak a szanálásról és a vele összefüggő problémákról, a fokozottabb méretű szociális tevékenységről, az alkalmazottak karácsonyi segélyéről és az idegenforgalommal kapcsolatos kérdésekről (P. B.) Sohasem beszélünk magunkról, csak amikor »valamelyiknek közülünk beleszakad a szíve a munkába, vagy valamelyikünk a közélet harcának hősi halottjaként bukik le az örök küzdelmek, az örök lázak és égéisek színpadáról. Ma is meg kell államink egy-két percre Dunay Ödön frissen hantolt sírja előtt, mert az igazi, a makulátlan, a nemes, a glóriásan szenvedő újságírónak volt ő a mintaképe. Ha vannak magyar újságírók, amint hogy vannak bőven, akik önzetlenül, lelkesen, szívszakadásig dolgoznak a közért, az élet ideáljaiért, akkor Dunay Ödönnek a legelső sorban volt a helye. A sors, de talán nagyrészt a hajlandósága is, arra a munkaterületre vetette, amely a magyar újságírónak egyik legszebb, legdíszesebb posztja. A főváros életéről adott nap-nap után képet és mert Budapest iránt határtalan szeretet élt szívében, époly lelkesedéssel, odaadással és hűséggel szolgálta a székesfővárost, mint lapjait: a Fővárosi Hírlap-ot és a Magyar Országos Tudósító-1. És ma, amikor még föl sem száradtak a könnyeink, látjuk Dunay Ödön példájából, hogy érdemes volt hűnek, becsületesnek, odaadó munkásnak lennie. Az ő koporsójánál megnyilatkozott ennek a városnak nagyszerű lelke, láttuk, hogy Budapest őszintén hálás tud lenni azzal szemben, aki neki szolgálatokat tesz, aki érte küzd, aki a magyar főváros nagyságáért, szépségéért emelkedett cselekedetekben száll síkra. Mert Budapest hálás lelke nyilatkozott meg azokban a mélyen megható szavakban, amelyekben Sipőcz Jenő főpolgármester a törvényhatósági bizotság közgyűlésének elnöki székéből a halott Dunay Ödön halhatatlan érdemeiről emlékezett meg és a közgyűlésnek abban a nemes gesztusában, hogy a szerény, a névtelenség pajzsa mögött hősi küzdelmet folytatott újságíró érdemeit jegyzőkönyvben örökítette meg. Ezek a cselekedetek az igazi kultúrvárosra, a nyugati világvárosra vallanak, amelynek erényei között ott vannak a hűség és a hála érzései is. De meghatóttan, múlhatatlan hálával véssük emlékezetünkbe magának Sipőcz Jenő főpolgármester nemes gesztusát is, hogy hogyan szólott az újságíróról. „Dunay Ödön — mondotta — önzetlen és hazaszerető munkásságával elismerést és tiszteletet szerzett magának, a székesfőváros iránt tanúsított szeretetével és érdemes sajtótevékenységével kiérdemelte mindnyájunk hálás elismerését és azt, hogy nevét megörökítsük mai ülésünk jegyzőkönyvében.” Igazán és tökéletesen csak az tudja értékelni a főpolgármester cselekedetét, aki, mint mi, egy életen át küzdöttünk, verejtékezünk, szenvedünk, tűrünk az újságírás mesterségében. Dunay Ödön sírjánál nem panaszkodunk és nem panaszkodunk különösen akkor, amikor ennél a sírnál Budapest székesfőváros főpolgármestere adott fényes elégtételt az újságíróknak. Mert mi igazán ritkán halljuk, hogy érdemeink is vannak; de mi vagyunk az okai mindennek, ami baj a magyar közéletben előfordul. Karrierek indulásához mi adjuk meg a kezdeti sebességet, közéleti nagyságok, hatalmasságok a szegény újságíró vállain emelkednek a magasba, hogy hálából ott és akkor állítsák bűnbaknak a sajtót, ahol maguknak kellene férfiasán vállalni a felelősséget. A hasonlat nagyon szerénytelennek látszik, de szerénytelenségében is találó: mi újságírók olyan bűnbakjai vagyunk állandóan a magyar közéletnek, mint amilyen ez a kultúrát, szociális megsegítést két kézzel szóró világváros, a mi Budapestünk. Szegényes tehetségünkkel mi újságírók is a kultúra terjesztésén dolgozunk, az ország boldogulásán fáradozunk és amint a mi nemes Budapestünket Lassankint a vége felé közeledik ez az esztendő is, amelyik mindenképpen nevezetes dátuma marad a főváros történetének. Erre az esztendőre jutott a főváros legfőbb vezetőségének átszervezése, a törvényhatósági választások és a gazdasági rekonstrukció, a szanálás. A várospolitikai életben sürü szóbeszéd tárgya, hogy tulajdonképpen mikor kezdődik a pénzügyi problémák megoldása, amikor nemsokára esedékes a szanálásra törvényhozásilag megállapított két év elmúlása? Erre a kérdésre csak az adhat érdemleges választ, aki tisztában van a szanálás terjedelmének mértékével és ebből a szempontból irányadó Zsitvay Tibornak, a Nemzeti Egység Pártja fővárosi szervezetének elnöke részéről elmondott az a nagyjelen őségü költségvetési beszéd, amelyben nagyjelentőségűén fejtegette, aki a következőket volt szíves mondani: — Több alkalommal kifejtettem azt az álláspontomat, hogy,a főváros gazdasági ügyeinek rendbehozására az összes szervek összefogására van szükség. A javaslatok kidolgozására és előkészítésére az adminisztráció vállalkozott és tudomásom szerint elkészítette a javaslatok túlnyomó részét. Beletartoznak ebbe az összes, az utóbbi időben felmerült problémák, közigazgatási és üzemi természetűek egyformán. A javaslatokat áttanulmányozom és a törvény előírásának megfelelően meghallgatom, annak a 17-es bizottságnak a véleményét, amelyben az összes közgyűlési pártok képviselve vannak. Az ügyeknek tüzetes és aprólékos megvitatása után érvényesülhetnek előnyös szellemben a szanálásra vonatkozó intézkedések, amelyeknél természetesen fokozott éberséggel vigyázunk arra, hogy összhangzás teremtődjön a főváros gazdasági megalapozottsága és a lakosság érdekei között. — Az volt az elgondolás, hogy a szanálási bizottságot már a legközelebbi jövőben összehívom, azonban olyan fontos kérdések előkészítéséről van szó, amelyeknél a legnagyobb gondosságot és figyelmet kell érvényesíteni. Éppen ezért rossz testvérnek, az országból kiszakadt résznek szokták nevezni, azonképpen nem szűnik meg a vád soha a sajtó munkásai, az újságírók ellen sem. El kell jönnie az időnek, amikor a sajtót mindenki meg fögja becsülni és nemcsak azok lesznek jószívvel az újságíró iránt, akiknek magas műveltsége, kultúrája, államférfiúi vagy közéleti nagysága ezt természetessé teszi. Nem elég az, hogy az ország miniszterelnöke, a kormány tagjai, a főváros vezetősége az újságíró tökéletes megbecsülésének számtalan jelét adja: általános hitté és meggyőződéssé keli lenni, hogy az újságíró a magyar társadalom hasznos, munkás, nemes hivatást teljesítő tagja. Sajnos, az újságírót a nagyközönség nem a hogy drákói rendszabályokkal alátámasztott szanálásra szükség nincsen. A NÉP alkotmányos felfogásának elővetítése rokonszenvet és lelkesedést váltott ki a közgyűlés minden oldalán és ilymódon általánossá vált az a meggyőződés, hogy a szanálást végezze el az önkormányzat. A szanálásra vonatkozó minden terv és elgondolás Sipőcz Jenő főpolgármester elé kerül, aki a legaprólékosabb gondossággal vizsgálja át az összes előterjesztéseket. Változatlanul döntő tényező a főpolgármester a szanálás megindításának és mértékének megállapításánál, tehát a legilletékesebb is arra, hogy ezekről a fontos problémákról a nyilvánosságot tájékoztassa. Mindezekre az égetően fontos kérdésekre vonatkozóan a Fővárosi Hírlap munkatársa kérdést intézett a 17-es bizottság ülésének pontos dátumát még nem állapítottam meg, de számításom szerint a bizottság foglalkoztatására már a legközelebbi jövőben feltétlenül sor kerül. Közeledik, az év legszomorúbb időszaka: a tél, a maga minden gondjával és nyomorúságával. A főpolgármester a főváros vezetésében mindenkor első vonalba helyezte a hatósági jótékonykodást, hogy a főváros mindenben eleget tehessen a sürgető kívánalmaknak. — Nagy érdeklődéssel figyelem — úgymond — és a magam részéről minden erővel támogatom azt a törekvést, hogy a főváros szegénysorsú lakossága az idei télen is hozzájuthasson az elemi szükségletekhez. Nem győzöm eléggé kiemelni a törvényhatósági bizottság megértő jóindulatát mindezeknek a nagyjelentőségű kérdéseknek elintézésénél. Legutóbb is másfél millió pengőt szavazott meg a polgármester előterjesztésére a közgyűlés, hogy hiánytalan gondoskodás történhessen az ingyenebédek és a ruhaneműek kiosztásáról, a menhelyek számának szaporításáról és a munkanélkülisegélyek folyósításáról. Ahogy a közgyűlés felfogását ismerem, nem lesz akadálya a szellemi szükség munkaakció megindításának sem, ami az elmúlt évek óta egyik igen sikeres formája volt a főváros jótéDunay Ödönhöz hasonló csendben dolgozó, észrevétlenül elégő nemes jellemek után ismeri és ha ez a feledhetetlen, emlékezetünkben mindenkor követendő példaként élő drága barátunk valaha hibát követett el, akkor ez a hiba veleszületett, megmásíthatatlan, kiirthatatian, magasztos szerénysége volt. Budapest, a csodálatos kultúrváros és nagyszerű főpolgármestere előtt azonban nem lehetett láthatatlanná tevő köpönyeg a Dunay Ödön szerény visszavonult- sága, csak a munkának és ideáljainak élő ne- meslelkűsége. És ez az, ami megvigasztal bennünket: Dunay Ödön jelleme a sírból is világít, rávilágít az újságírók legszebb, legnemesebb fajtájára, a névtelenül dolgozókra és hősiesen elpusztulókra. Sipőcz Jenő dr. főpolgármesterhez,
