Fővárosi Hírlap, 1935 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1935-11-27 / 48. szám
Huszonötödik évfolyam Budapest, 1935 november 27. 48. szám előfizetési ár: EGÉSZ ÉVKE ...... 24 PENGÓ FÉLÉVRE . ......................12 PEK9GÖ EG YES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják az összes IBUSz-pavEHonetóan FELELŐS SZERKESZTŐ DM€SÚ EMIL MEGJELELIK SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT ©0 Telefon: 13-7-15 — i^ostacsekk: 4Ö.424 Munkaközösség Teljes erővel megindult az új beruházási program végrehajtásának előkészítése Szendv ifároiv poigármesfer nyilatkozik a Fővárosi Hírlapnak i BESZÚRT hafmiiliés köicssnérst, a budai Szent István sugárút kiépítéséről és a magánválíalkszás liitelességeiril Az elmúlt (héten a Nemzeti Egység mozgalmának keretében újszerű tevékenység indult meg. A nemzeti munkaközösség megtartotta első előadását és vitaestjét. Jelentőségét az első est sikeréből már élénken láthatta a magyar közönség, amelynek valószínűen nagyrésze emlékszik arra, hogy az olasz fasiszta rendszer is megteremtette annakidején a munkaközösséget. Olyan gondolat és olyan tevékenység ez, amelyet még ellenzéki részről sem lehet megtámadni, mi pedig Budapest közönségének véleményét érezzük tolmácsolni, amikor azt kívánjuk, hogy a Nemzeti Egység mozgalma kapcsolja be a nemzeti munka- közösség tevékenységébe a főváros nagy problémáit is, kerüljenek sorra azok a hatalmas kommunális kérdések, amelyek szerény véleményünk szerint nincsenek megoldva, csak incidentaliter intéznek el a hatalmas problémakörökbe eső kérdéseket. Nézzünk szembe egy pillanatra a nemzeti munkaközösség gondolatával és eljövendő tevékenységével. Mindenekelőtt legyünk tisztában azzal, hogy itt nem politikáról van szó, amint hogy a Nemzeti Egység gondolata is mindig azt hirdette, hogy nem pártpolitikát, hanem olyan magasabb irányzatot jelent, amely mélyrehatóan és hosszú időre akarja, megoldani a nagy magyar problémákat. A nemzeti munkaközösség a párt- politikai kereteken felül való, minden értéket magába kapcsoló szellemi együttműködés, amelynek hivatása, hogy az eszmék és az elvek a nagy célok irányában összehozzák a szakembereket és politikusokat. Sajnos, nálunk hosszú évtizedeken át minden nagy nemzeti vagy városi probléma a politikusok kezén oldódott meg, vagy sikkadt el. A politikus nem arra való, hogy szerves és gyökeres reformokat hozzon létre, elméleteket formáljon és irányelveket állítson föl. A politikus lehet katonája, harcosa vagy akár hadvezére is nagy elveknek, eszméknek és terveknek, de sohasem azoknak megteremtője. Most arról kell gondoskodni, hogy a harcba induló politikus alaposan föl legyen szerelve argumentumokkal és a tervek megvalósításának eszközeivel. Ugyanez áll azokra a férfiakra is, akik a főváros népét a közgyűlési teremben képviselik. Akár a Nemzeti Egység munkaközösségében, akár a Nemzeti Egység fővárosi csoportjának külön munkaközösségében, igenis, alapvető módon meg kell vitatni szakemberek bevonásával azokat az óriási problémákat, amelyek soha a fejünk fölül el nem múlnak. A múlt gyakorlata az volt, hogy ezekben a nagy problémákban nem alakult ki egységes álláspont, hanem az adott helyzethez alkalmazkodott mindig az elhatározás és a taktika. A töméntelen kérdésből csak néhányat említünk. Itt van talán legelsősorban az üzemi kérdés, amelynek alapelemeiben megvitatott elvei sohasem alakultak ki, hanem mindig csak a politikai célszerűség volt az Irányadó. Hasonlóképpen óriási munkaterület kínálkozik a fővárosi politikával foglalkozók számára akkor, amikor a városrendezés kérdését veszik napirendre. Kiváló szakembereink vannak, akiknek talán divergál ói véleményük van, de éppen arra való a munkaközösség, hogy ezeket az egymástól eltérő álláspontokat egységesítse, közös, nagy irányelvet alakítson ki. Vagy vessünk egy pillantást Budapest közélelmezésére vagy közlekedésére, vagy akár közegészségére. Nagy alkotások vannak ezeken a területeken, de ezeknek az alkotásoknak mindig folytatása van, ezek sohasem szünetelhetnek. A főváros nemzeti munka- közösségének tehát ki kell dolgoznia a legmarkánsabb irányelveket, amelyektől célszerűségi okokból lehet kissé eltérni, de amelyek a maguk egészében szilárdak és tartós értékűek legyenek. Mit hogyan és hol kell cselekedni, mit előbb és mit később, ezek azok a kérdések, amelyekre álAlig pár napja terjesztette föl a fővaros a belügyminszterhez a jövő esztendei költségvetést, amelyet a törvényhatósági bizottság széles és nívós vita keretében fogadott el, máris újabb munka kezdődött a városházán. Szendy Károly polgár- mester és munkatársai, elsősorban Lamotte Károly alpolgármester és Bódy László pénzügyi tanácsnok, a legnagyobb odaadással és erőteljes munkával dolgoznak annak az újabb beruházási programnak megállapításán, amelynek napirendre való hozatalát a polgármester már a költségvetés beterjesztésekor elmondott expozéjában bejelentette a közgyűlésnek. Erről a beruházási programról érdeklődött a Fővárosi Hírlap munkatársa Szendy Károly polgármesternél, aki természetesen ma még csak a legfőbb irányelvekben nyttatnozhatott. Maga ez az első nyilatkozat, amely a beruházási programról a sajtóban megjelenik, olyan nagyvonalú képét tárja föl a polgármester alkotó tevékenységének, hogy azt a legnagyobb örömmel és reménykedéssel kell Budapest közönségének fogadnia. A polgármester beruházási programja ki fog terjedni a városigazgatás minden terére, hiszen mindenütt építeni, alkotni akar. A legnagyobbEbben a pillanatban — mondotta Szendy Károly — még nem alakult ki pontosan, mekkora összegre lesz szükségünk, hogy a város fejlődése érdekében halaszthatatlanul szükséges legfontosabb beruházásokat elvégezhessük. Részben kiforrott tervek állanak ugyan már előttem, vannak azonban olyan szempontok is, amelyekről még gondolkodnunk kell. A helyzet ugyanis az, hogy ámbár a székesfőváros vitathatatlanul kitűnő vagyoni helyzete nagyösszegű kölcsön felvételét is lehetővé tenné, takarékoskodni akarunk és a jövő esztendő folyamán csak a múlhatatlan szükség mértékéig szándékozunk újabb hitelt igénybe venni. — Azt már tudom, hogy a közlekedés megjavítása, elsősorban pedig meggyorsítása érdekében késedelem nélkül el kell végezni a villamoskocsi-mótorok kicserélését, emellett pedig gondoskodnunk kell az autobuszforgalom kiterjesztéséről is. Mivel a most folyamatos hídépítési munkálatok nagyösszegű rendkívüli terhet rónak az amúgy is nehéz helyzetben levő közlekedési vállalatra, gondolni sem lehet arra, hogy a BESZKÄET külön hitel igénybevétele nélkül megfelelhessen a felsorolt követelményeknek. talánosságban választ kell adni, mert különben nem lehet igazán eredményes munkát végezni. De hogy még csak egy területet említsünk, itt áll előttünk a takarékosság kérdése. Hol van a határa az okos takarékosságnak, hol kezdődik a pazarlás, hol végződik a zsugoriság? Vájjon ki tudna ezekre a kérdésekre felelni anélkül, hogy egy nagy szellemi munkaközösség eszmecseréje meg ne vitatta volna ezt a hatalmas problémát. szabású ez a program a városrendezési kérdésekben, ahol óriási összegeket kell majd mozgósítani, természetes azonban, hogy ezeknek a rendkívüli beruházásoknak a tervét egy nemzedék nem viselheti és így a fővárosnak hitelműveletekre lesz szüksége. Ezeknek a városrendező terveknek nagyvonalúságára jellemző, hogy nem kisebb alkotásokról van szó, mint a Horthy Miklós-híd már folyamatban lévő építése, a Nagykörútnak budai folytatását alkotó Szent István-sugárút kiépítése, a kelenföldi pályaudvar problémájának megoldása, az Andrássy-út meghosszabítása, a budai hegyvidék úthálózatának fejlesztése. A városépítési tervekkel kongruens Budapestnek, a világvárosnak jobb és gyorsabb közlekedéssel való ellátása. Ez a BESZKÄRT vállaira ró súlyos terheket, de a főváros nélkül természetesen a problémákat megoldani nem lehet, mert ,a BESZKÄRT-nak nincs arra pénze, hogy a sürgősen szükséges hatmilliós beruházásokat maga eszközölje. A polgármester maga is csak néhány példát hozott föl beruházási programjából, amelynek nagyszerűsége máris kidomborodik. Mi is csak Ízelítőt adtunk itt a jövendő nagy tervekről, amelyekről egyébként Itt előreláthatóan mintegy hat millió pengő szükséges és ezt az összeget csak kölcsön útján tudjuk előteremteni.-— A Horthy Miklós-híd építési munkálatainak ütemes előhaladása is el nem odázható befektetéseket kíván tőlünk. 1937-ben a hidat átadják a közforgalomnak, s erre az időpontra készen kell állania a Nagykörút budai folytatását tevő Szent István-súg ár útnak, amely nyílegyenesen halad a kelenföldi pályaudvar szomszédságában lévő Etele-térig. A kisajátításokon kívül nagyméretű csatornázási és útépítési munkák várnak itt reánk, amelyek annál sürgősebbek, mert a XI. kerület gyors fejlődése folytán e téren máris hiányok mutatkoznak. A híd megnyitása további nagyméretű települést hoz magával különösen akkor, ha -— amint reméljük — a kormány megadja a 30 éves adómentesség kedvezményét a Dunapart, Bertalan-utca, Horthy Miklós-út és Körtér, Fehérvári-út, összekötő vasúti híd töltése, Dunapart közötti területre. — További áldozatokat kíván itt tőlünk a közvilágítás kiterjesztése és a közműhálózat megteremtése, de ezenfelül nem lehet majd kitérni a hatalmas terület általános jellegű vá- rosiasítása elől sem. Minthogy pedig a XI. kerület modernizálásával Csak néhány kérdést vetettünk föl, amelyeket mindenki ismer és amelyeknek fontosságával mindenki tisztában van. De mindenkinek ismernie kell az összes érveket és ellenérveket is és ismernie kell azokat az irányelveket, amelyeknek Budapest polgárságát ezekben a kérdésekben vezetnie kell. Ez volna a feladata a főváros nemzeti munkaközösségének, amely hitünk és reményünk szerint nem késhetik soká. Szendy Károly polgármester a következőket volt szíves a Fővárosi Hírlap munkatársának elmondani: