Fővárosi Hírlap, 1935 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1935-11-27 / 48. szám
Ä Budapest, 1935 november 27. az elavult kelenföldi pályaudvar megszüntetésének kérdése is előtérbe fog kerülni, azt hiszem, felesleges mondanom, hogy bőven akad helye a pénznek. — A Szent Imre-város benépesedésével nő annak a szüksége is, hogy előbb-utóbb új kórházat állítsunk fel ebben a kerületben, de természetesen ez már csak a későbbi évek egyikében történhetik meg. — A budai Hegyvidék úthálózatának fejlesztése is fontos érdekünk, viszont semmivel sincs kisebb jelentősége az Andrássy-út meghosszabbításának. Minden erőnkkel küzdünk persze a közülettől nagy anyagi áldozatokat igénylő külterjes fejlődés ellen, de e téren sok akadály van. A székesfőváros egyes belső kerületeinek házsorai elavultak, a szűk utcácskákban levegőtlen, komfort nélküli lakások vannak, viszont a mai nagyvárosi ember megnövekedett igényeinek kielégítése elől nem lehet elzárkózni. — Mi, a közület, itt nem segíthetünk. A magánvállalkozásnak kell átvenni az irányítást, neki kell lerombolni a régi házakat s helyükbe napos, komfortos, olcsóbérű otthonokat (varázsolni. Minthogy a gazdasági életben, már észlelhető bizonyos javulás, nem is kétlem, hogy erre rövidesen sor kerül. —t Az újabb beruházóprogrammot tehát hitelművelet igénybevételével fogjuk végrehajtani. Felfogásom szerint ez a helyes megoldás, mert olyan létesítmények terhét, amelynek hasznát több generáció élvezi, az évek sorozatára kell felosztani annál inkább, mert a mai polgárság, amely csodálatos önfegyelemmel tartott ki az áldozathozatalban nagyon nehéz esztendőkben, képtelen újabb megterheléseket viselni. — Meg vagyok győződve arról, hogy a törvényhatósági bizottság, amelynek minden tagja őszintén dolgozik Budapest szebb jövendőjéért, új programmomat is azzal a megértő szeretettel fogadja majd, mint amellyel akkor tüntetett ki, amikor az év elején az első beruházó kölcsön felvételére kértem felhatalmazást. fl szanálás: gyors és könnyű operáció 1 jivő Síé! első napjaiban kézbesítik a tizenbeles bizottság tagjainak meghívóját A sajtó állandóan foglalkozik a szanálás kérdésével, a találgatások tömege jelenik meg nyomtatásban és bizony sok egymással ellentmondó híresztelés lát nap-nap után nyomdafestéket. Mindezek a híresztelések meglehetősen félrevezetik a főváros közönségét, amelynek azonban tudomásul kell vennie, hogy mindössze két dolog bizonyos: az egyik az, hogy a szanálásnak, amelyről a törvény szól, bizonyos enyhe keretek között végbe kell mennie, a másik pedig az, hogy ez a szanálás csak az autonómia, a tizeniietes bizottság bevonásával történhetik meg. A szanálás azonban gyors és könnyű operáció lesz, éppenséggel nem úgy, ahogy megboldogult Borvendég Ferenc főpolgármester tervezte, hanem, szinte azt szeretnénk mondani, hogy fájdalommentesen megy végbe. Ezeknek a kérdéseknek megtárgyalása elsősorban azon a bizalmas értekezleten történt, amelyet az elmúlt hét péntekjén Sipöcz Jenő dr. főpolgármesternél tartottak meg és amelyen az összes törvényhatósági pártok vezetői megjelentek. Ezen az ankéten kerültek először szóba, a közeljövőben meginduló szanálással kapcsolatos kérdések, illetőleg ezeknek az a része, amelyekre vonatkozóan a főpolgármester már kidolgoztatta a részletes javaslatokat. Az értekezlet szigorúan bizalmas volt. A Fővárosi Hírlap munkatársának mégis sikerült tájékozást szerezni a tanácskozáson fölmerült kérdésekről. Értesülésünk szerint a főpolgármester óhaja az, hogy legelsősorban a közigazgatási és üzemi alkalmazottak státusrendezési ügyét vigyék a tizenhetes bizottság elé, de rövidesen sor kerül a BESZKÄRT tarifarendezésére vonatkozó javaslatra is. A státusrendezést megelőzően természetesen megtörténnek a kényszernyugdíjazások is. A kényszernyugdíjazások révén a közigazgatásnál mintegy nyolcvan, az oktatószemélyzetnél pedig közel kétszáz hely üresedik meg és kerül hamarosan betöltésre. A BESZKÄRT tarifarendezési terveiben az utolsó órákig nem történt változás. Kedden délben azonban a BESZKÄRT igazgatósági ülést tartott, amely valószínűleg a végleges rendezés tárgyában való előterjesztést meghozta. A tarifa- emelés kérdésében teljesen kialakult álláspont tehát még nem jöhetett létre, de egészen bizonyos, hogy a tarifaemelés el nem maradhat, mert az évről évre visszatérő' deficitet másként elimináini nem lehet. A törekvés nem is az, hogy a BESZKÄRT komolyan hasznothajtó vállalat legyen, hanem inkább az, hogy Budapest közúti közlekedését gyorsan, símán, zökkenő nélkül lehessen lebonyolítani, egyben pedig a vállalat a kibírhatatlan ráfizetésektől meg menük öl jön. A Fővárosi Hírlap értesülése szerint Sipöcz Jenő dr. főpolgármester tizenhat szanálási javaslatot kíván előterjeszteni. A tizenhat javaslat közül eddig kilenc teljesen elkészült. A többi pedig munkában van, úgy, hogy a szanálási eljárás igen gyorsan fog lebonyolodni. Ez a szanálási eljárás egyébként minden ellenkező híreszteléssel szemben már a legközelebbi napokban megkezdődik. Sipöcz Jenő főpolgármester ugyan még nem döntött a tizenhetes bizottság tagjainak összehívásáról, az azonban bizonyos, hogy a meghívókat a jövő hét első napjaiban szétküldik. Nem nélkülözheti tovább a Hegyvidék az önálló kerületi elöljáróság felállítását Liber alpolgármester vezetésével bizottság szállt ki, amely helyszíni szemlén megvizsgálta a szóbajöhető telkeket A Hegyvidék közönségét élénken foglalkoztatja most az elöljáróság felállításának terve, amely az utóbbi napokban a közeli megvalósulás lehetőségével biztat. A NÉP kerületi szervezete a Keresztény Párttal együttesen legutóbb tanácskozásokat folytatott az elöljáróság helyének kiválasztása körül, Liber Endre alpolgármester vezetésével pedig ebben az ügyben már helyszíni szemlét is tartottak. A tárgyalásokról és általában az elöljáróság felállításának lehetőségeiről megkérdeztük Hencz Lajos dr. postaigazgató, fővárosi bizottsági tagot, aki a Fővárosi Hírlap hasábjain már bizonyságot tett arról a szeretetröl, amellyel a Hegyvidék minden nagy és kis ügyével foglalkozik. Természetes, hogy most lelkesen karolja fel az elöljáróság ügyét is. — Az egész ügynek — mondta —- lökést adott az a kerületben elterjedt hír, hogy az Olasz-fasorban lévő városi házban akarják felállítani az elöl- járóságot. A Lipótmezöt és a Hüvösvölgyet kivéve, a kerület egész területétől távol van ez a pont, úgyhogy közlekedési szempontból kedvezőtlennek mutatkozott a terv. De arra jó volt, hogy most már gyorsan akcióba lépett a NÉP és vele együttesen a Keresztény Párt. Közös értekezletet tartottunk, hogy a felmerülő különböző álláspontokat összeegyeztessük. Sok más ügyben is meghonosítottuk ezeket a közös tárgyalásokat, mert az az elvünk, hogy a. köz érdekében félre kell tenni a pártszempontokat. — A Keresztény Párt részéről Cselényi Pál népsürüségi, ipari és kereskedelmi szempontokra hivatkozva a Márvány-utca környékét ajánlotta az elöljáróság helyéül, mint ahová a XII. kerület súlypontja esik. Petracsek Lajos dr. a NÉP részéről a Kékgolyó- és Alkotás-utca sarkán álló egykori Mar- tinovich-börtön épületének helyére szeretné az elöljáróságot elhelyezni. Ez a hely közlekedési szempontból leginkább megfelelő, mert elérhető az 59-es, 75-Ös villamossal, míg innen Hűvösvölgy felé a 44-es jár. Jól bekapcsolódik az autobuszforgalomba is. — Nézetem szerint a közlekedési szempont és a legkönnyebb megközelíthetőség a döntő a hely kiválasztására s ezért leszögeztem, hogy az elöljáróság helyét feltétlenül a Széli Kálmán-tér és a Délivasút közötti területen kell kiválasztani. A hegyvidéki lakosság túlnyomó része hivatalba jár, a nők pedig a Széli Kálmán-téri piacra, vagy a Délivasút melletti vásárcsarnokba mennek vásárolni s így útközben érik az elöljáróságot. Ha a Cselényi által ajánlott helyet választanák, feltétlenül gondoskodni kellene arról, hogy a Hűvösvölgy és a Hegyvidéknek a Délivasút felé eső része között megfelelő összekötő utak és közlekedési eszközök álljanak rendelkezésre. Cselényi Pál azt az érdekes kijelentést tette erre, hogy tudomása szerint rövid idő kérdése a hegyvidéki körvasút megvalósulása. Hosszú vitatkozás után Cselényi Pál azt a telket jelölte meg, amelyen jelenleg a Vízmüvek hegyvidéki átemelő telepe van a Kékgolyó-utcában. Arra az esetre, ha ez nem felelne meg, a 75-ös végállomásnál lévő fővárosi, nagy üres telket ajánlotta. — Az értekezlet után kijött a helyszínre Liber Endre alpolgármester és a helyszíni tárgyaláson megjelentek: Morvay Endre dr. tanácsnok, Papp Ferenc, a Vízmüvek igazgatója, Farkas Ákos dr. tanácsnok, az elnöki osztály vezetője, Hencz Lajos és Cselényi Pál törvényhatósági bizottsági tagok. A bizottság a két ajánlott városi telket nézte meg. A Vízmüvek telepénél megállapították, hogy ott kevés a hely. El lehetne ugyan helyezni az elöljáróságot, de az idővel a vízmű-telep fejlődését akadályozná. A 75-ös végállomásnál kiszemelt terület jobban megfelelne, de már nagyon kiesik a közlekedési vonalak gócpontjából. — A tárgyalások mindenesetre hozzájárultak a kérdés tisztázásához, az alpolgármester úr helyszíni szemléje pedig a közelebbi megvalósulás reményével biztat. Erre annál inkább is szükségünk van, mert immár halaszthatatlan az elöljáróság felállítása. Végét kell vetni annak a lehetetlen állapotnak, hogy a közönség a Hegyvidékről előbb lejöjjön a völgybe, hogy azután a legrosszabb összeköttetéssel felmenjen a Várba, a Szent Háromság-térre, ha valami dolga akad az elöljárósággal. Nem is beszélve arról, hogy a várbeli elöljáróság Budapest legódonabb épületében van elhelyezve, amely kívül- röl-belülről nagyon rászorult már a restaurálásra. — Bízom benne, hogy a hegyvidéki elöljáróságot a kelenföldivel egyidöben, még 1936-ban fel tudjuk állítani. Ha a költségvetésben nincs is a fedezet felvéve, majd lehet segíteni hitelművelettel. ■ ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■»■■■■■■■■Hl IfiKfllMlll MINDEN Á8AMNEMRE MIKRON/ VILMOS CiASIÁR-ÓV 0 TELEFON >ZAM: 80 148 Konrad Pál PARK^lTGYAR KÖZPONTI IRODA : Budapest, VF., Antírássy-úS 6. Telefonszí.m : 16-5 58 MOLNÁR KÁLMÁN DISZMU-BÁDOGOS, GÁZ és VIZVEZE TÉK SZERELÉSI VÁLLALKOZÓ Budapest. Vili., József-börut 69. (Pál-utca 6-8.) Telefon: 35-7-91. Speciális hőszigetelő lemezburkolatok készítője. ERMENYI ANTAL bádogos és szerelő mester BUDAPEST; IX* TÜZOLTÓ-U* ll/B Telefonszám : 31—2—38 HOFFER JÓZSEF, OKL. GÉPÉSZMÉRNÖK,ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ, EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZŐ BUDAPEST, , V., GR. VIGYÁZÓ FERENC-U. 3. TEL. t 23-7-46, 1