Fővárosi Hírlap, 1935 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1935-08-07 / 32-33. szám
Huszonötödik évfolyam Budapest, 1935 augusztus 7, 32—33. szám ESőíizeíési ár: EGÉSZ ÉVKE ................24 PEHQO FÉ LÉVRE.........................12 PENGŐ EG YES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják az összes IBUSz-pavilEonokban FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ŰT 60 Telefon: 13*7-15 — Postacsekk: 40.424 A NÉP FRISS ERŐI valiansk a Fővárosi Hírlapnak a munkáról, amellyel a fővárost akarják szolgálni Félrevert harangok Kereken két hete tart, hogy makacsul, mindennap félreverik a harangokat. Ez a kusza és ijesztő harangozás baloldali politikai berkekből hangzik. Riasztgatják a főváros tisztviselőit ahelyett, hogy a nyugalmas, békés munka feltételeit igyekeznének biztosítani számukra. Napnap után, mintha diadalt arattak volna, hatalmas szenzációs címbetükkel közük, hogy nagyarányú kényszernyugdíjazásokra készül a főváros és rögtön maguk konstatálják, hogy a kényszernyugdijazás hirtelen felbukkant rémhíre reszketősben tartja a tisztviselőket. Mindezekből a rémhírekből pedig csak annyi igaz, hogy van egy törvény, az 1934. évi I. te., van azonkívül egy belügyminiszteri rendelet, amelynek száma 670/1934., amelyeket végre kell hajtani. Ezt a törvényt és ezt a rendeletéit mindenki ismeri és mindenkire kötelező. Meglepetésről, rémületről, vagy nagyarányú kényszernyugdíjazásokról tehát beszélni sem lehet. Még CS-J- u<.'c sem mernénk mondani, hogy ez a törvény uj, mert hiszen a múlt esztendő július l-3vd M-tbe is lépett. Ennek a törvénynek a vegreha^ ta -áról van csak szó, ezenkívül semmiféle vem-u-iem a főváros tisztviselőkarát nem ieny.g.u, ellenkezően: még ennek a törvény^.*: a \ egrehajtásában is az illetékesek a l.gi.ajyuDo méltányossággal kívánnak eljárni. a nyugdíjtörvény kétségkívül fájdalmas operáció, de végre is meg kell értenie min- üenkuiek azt, hogy ebben a szerencsétlen korban, amikor az ifjúság elhelyezkedése oly mérhetetlenül nehéz, azoknak, akik kiöregedtek a munkából és amellett sem jelentettek a székes- főváros számára egészen kivételes értékeket, azoknak bizony helyet kell adniok az ifjúságnak. Ehhez még csak azt tehetjük hozzá, hogy a harangok félreverői még csak újdonsággal sem szolgáltak, mert hiszen az 1934. I. törvénycikket már végre is hajtották. Hogy a főváros vezetői. ehhez a művelethez nem ütötték a nagydobot, amint azt most a tisztviselői kar izgatására vállalkozók teszik, ez csak egészen természetes. A minden méltányosság figyelembevételével történő nyugdíjazások igenis, állandóan folynak, hiszen minden tisztviselő tudja, az is, akinek ideje lejárt, az is, aki előre szeretne haladni, hogy az 1935. esztendő első felében a közigazgatási személyzetnél csak úgy, mint a tanszemélyzetnél, a múlttal szemben lényegesen emelkedett a nyugdíjasok száma. Az úgynevezett kényszernyugdíjazások is végbementek már, ami még hátra van, igazán nem lesz olyan jelentőségű, hogy a legkisebb elkeseredést is kiválthatna a főváros tisztviselői karából. Mindezt nem mi mondjuk el most először, de megnyugtató szavak hangzottak el Liber alpolgármester szájából is, aki mint a fővárosi tisztviselők bálványozott vezére, igazán hivatott volt arra, hogy a tisztviselői kart megnyugtassa. De a Fővárosi Hírlap mai számában közöljük Szendy Károly polgármester nyilakoza- tát is, aki kijelenti, hogy neki, mint polgármesternek semmiféle nyugdíjazásra irányuló szándéka nincsen: A törvényt, a miniszteri rendelete- ket azonban neki is végre kell hajtania és végre is fogja hajtani. Megnyugtatja azonban a polgármester is itt, ezeken a hasábokon a fővárosi tisztviselőket, hogy a legteljesebb méltányosság és igazságosság alapján fognak eljárni. Aki mindezt nem érti meg, vagy félremagyarázza, az vagy elvakult a pártpolitikától, vagy tudatosan politikai ellentéteket szít. Nincs igazuk tehát még azoknak a jószándékú embereknek sem, akik most kiállanak a fővárosi tisztviselők védelmére, hangoztatván, hogy milyen megbecsülendő ez a tisztviselői kar és milyen munkát végez a főváros szolgálatában. Ezt A kánikula kellős közepén vagyunk. Az álmos nyugalom azonban nem zsibbasztja el jótékonyan a lelkeket. A távoli horizontra háborús vészjelek rajzolódnak fel s a Nemzetek Szövetsége, mint közlekedési rendőr integet balra-jobbra, hogy az összeütközés elkerülhető legyen. De nem hagy nyugodni a saját háborúnk sem, amelyet a gondokkal, a szociális bajokkal vívunk meg, másrészről pedig rakosgatjuk az építőkockákat, amelyek friss gondolatok, szép tervek képeit vetítik elénk. Nem lehet pihenni, a jó és rossz gondolatok nem hagynak megnyugodni senkit, aki a közéletbe belekerült, de talán azokban forr legerősebben a munka vágya most a nyári szünet béklyói alatt, akik először állanak a közéleti csatasorban. Igen jelentős az „új embereknek”, a NÉP friss erőinek száma, de a Bűben Miklós dr. ügyvéd éppen elég munkához jutott, amikor a közlekedési és közgazdasági, továbbá a közművelődési és kegyúri bizottságba választották be, s a tetejébe elnökhelyettese lett az Elektromos Müvek üzemi választmányának. Most, amikor felkerestük, is az Elektromos Müveknél töltötte délelőttiét, délután pedig, ügyvédi irodájának forgalmát messze túlhaladva ezzel, ügyes-bajos emberek seregiét fogadta, mintha valami szociális rendelői intézetet tartana fenn. Ez a tevékenysége nem újkeletű, — legfeljebb most a főváros irányában összpontosul, — a keresztény nemzeti fronton dolgozott az ellenforradalom óta, miután előbb mint hadnagy a másik véres fronton küzdött, majd a, reformnemzedék különböző egyesüléseiben töltött be vezetöszerepet. Gömbös Gyula miniszterelnökkel régi kapcsolatot tartott fenn, s kormányralépése óta tagja a Nemzeti Egység Pártjának. Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszterhez külön bizalmas kötelék fűzi. A fővárosi bizottsági tagság útjára nem üres tarsolyba! indul, amit nyilatkozata is elárul. soha senki sem tagadta, sőt mindenki megerősíti, aki azonban a tudatos baloldali ferdítések közepette védőbeszédet mond, az önkéntelenül is beleesik abba a hibába, hogy tápot ad a híreszteléseknek. Tudjuk mi is, hogy a tisztviselői sors sem irígylésreméltó. Nekik is meg vannak a maguk bajai. Valaha talán azt hitte a tisztviselő, aki bevette magát a központi városháza másfél méter vastag falai közé, hogy jöhet vízözön, vagy földrengés, de a fővárosi tisztviselő elsején megkapja a fizetését, aztán jön az előlépés, majd a nagykilincselés, hogy magas állásba válasszák meg és végül jön a biztos, sziklaszilárd nyugdíj. A régi tisztviselő még, amikor bőven jutott az embereknek állás és munkaalkalom, ettől a sziklaszilárd .nyugdíjtól is menekülni akart. Ügy gondolkozott, hogy azért vannak az embernek érdemei, sőt összeköttetései, hogy a nyugdíjazás időpontjának elérkezése után vissza- tarttassa magát. Azóta azonban sok víz folyt le szokottnál nagyobb is a várakozás, amely feléjük tekint. Bizonyos, hogy nem hiába. Csupat érték csillog abban a sorban, amelyet a NÉP a budapesti városháza számára összeválogatott. Ez a csapat nemcsak az új emberek fiatalos lendületét, hanem a gyakorlati valóságot is hozza a nemes és hódító idealizmus mellett. Hogy ennek bizonyságát is szolgáltassuk sorjában (a sorrend az, ahogy a mai kánikulában elérhetők) megszólaltatjuk a NÉP friss erőit, a NEP-hez tartozó új fővárosi bizottsági tagokat. Itt következnek az „első sorozatbeliek” válaszai arról, hogy ki milyen elhatározással vesz részt a főváros ősszel meginduló munkájában. — A mindent megelőző, legfőbb feladat — mondja — a szociális bajok enyhítése. Ez ma a gazdasági kérdések helyes útra terelése és megoldása. A helyes utat, a kiegyenlítődést kell megtalálni, mert nagy eltolódások vannak. Mérhetetlenül sok a szegény ember és kevés a dús- lakodó. Gazdasági nyelven: a jövedelem eloszlása helytelen. — A gazdasági élet másik vetületén úgy mutatkozik ez, hogy nagy a nyílása az agrárollónak. Vannak, aki az igát húzzák: a termelők és az iparcikkek előállítói. Ezek mind a legrosz- szabb helyzetben vannak, míg a kevesek, akik az árakat tudják irányítani, meg akik belekapcsolódnak a termelő és fogyasztó közé: a közvetítők, húzzák mindennek a hasznát. Normális viszonyok között ez nem olyan kiütköző, de most tűrhetetlenül az, s ebben a vonatkozásban I a Dunán, éspedig nem valami csöndesen, hanem sokszor áradássá dagadva. Azóta egy-két fizetés- csökkentés is ráköszöntött a főváros tisztviselőire és eljött végül a nyugdíj-törvény is, amely bizony kemény, tréfát nem ismerő törvényalkotás és amely szigorúan helyet követel a fiatalságnak. De ez még mindig jobb, mint amilyen helyzete van igen sok fővárosban, sőt világvárosban a tisztviselőknek. Budapesten még mindig tartjuk a régi tradíciót, hogy a tisztviselő elsején halálos biztonsággal megkapja fizetését, de tartunk még egyet, hogy a főváros tisztviselőinek politikai okokból soha a hajukszála sem görbül. És ez így lesz mindaddig, amíg egy igazságos, méltányos, a keresztény erkölcs alapján álló többség kormányozza a városházát és amíg a fővárosnak az élén olyan befolyásolhatatlan, őszinte tisztviselő-barát vezéregyéniségek állanak, mint Sipőcz Jenő főpolgármester, Szendy Károly polgármester és a két alpolgármester: Liber Endre és Lamotte Károly. Bűben Miklós dr; Mindent megelőző feladat a szociális bajok enyhítése
