Fővárosi Hírlap, 1934 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1934-01-10 / 2. szám

2 Budapest, 1934 január 10. Jfxmmwji/jzMP ki kell dolgoznunk azokat a ja­vaslatokat, amelyek a fővárosi üzemek racionalizálását céloz­zák. latokat végrehajtani, a vízmüveknél pedig a függőkölcsön terhére folytat­juk — új kutak föltárása révén — a kibővítési munkálatokat. Az új kutak fúrásához szükséges terület megszer­zése érdekében tárgyalásokat folyta­tunk a földmívelésiigyi minisztérium­mal, e tárgyalások során már létre is jött bizonyos elvi megállapodás, amely­nek alapján a kutak fúrásához szüksé­ges területet megszerezhetjük. Arra a kérdésünkre, hogy1 a közérdekeltségekre felügyelő hatóság ellenőrző vizsgálatainak az ered­ménye mennyiben érinti a városházi adminisztráció munkáját) és legközelebbi terveit, Borvendég alpol­gármester így felelt: — Ezzel a kérdéssel kapcsolatosan a városházi adminisztrációra igen fon­tos pénzügyi és gazdasági természetű feladatok várnak. így például a köz- érdekeltségekre felügyelő hatóság ré­szére a székesfővárosi autonom szerve­ken keresztül Három esztendeje múlt, hogy Gallina Frigyes út­nak indította a fővárosi adminisztráció racionalizá­lásának nagyszabású munkáját. A hosszú évekre szóló nagyarányú reformból, — amelyet a sorból ki­dőlt kezdeményező után Felkai Ferenc főjegyző vett a kezébe, — eddig még vajmi kevés, valósulhatott meg. Az új év küszöbén felkerestük Fel kai Ferenc dr. főjegyzőt és érdeklődtünk a konkrét intézkedések felől, ame­lyeket az új esztendőben életbeléptetni szándékozik a közigazgatás megjavítása és gyorsítása érdekében. — Az igazgatás összes ágazatára kiterjedő újjá­szervezés — mondotta — célszerűen csakis az állami igazgatás gyökeres revíziója kapcsán, illetve azzal párhuzamosan lehetséges. Nagy jelentőségű ebből a szempontból a most elfogadott nyugdíjtörvény, amelyhez igazodva a fővárosi új nyugdíjszabály­rendeletet mi is előkészítjük és a törvényhatóság elé terjesztjük. Az állami intézkedésekhez fog alkalmaz­kodni a főváros általános státusrendezése és az erről kiadandó szabályrendelet is. E kettő is az év legfontosabb teendői közé tartozik. — A főváros vezetősége ezektől a generális és alapvető nagy reformoktól függetlenül igyekszik a maga hatáskörében mindazokat a könnyítéseket és javításokat az adminisztráció működésében keresztül­vinni, amelyek jogszabályalkotó tevékenységének körébe tartoznak. így például az összes élelmiszer kihágási ügyeket már a IV. kerületi elöljáróság ha­táskörébe centralizáltuk, a kéményseprési ügyek in­tézését az egész főváros területére a III. kerületi A Polgári Egység Klubja és az Egységes Községi Polgári Párt hétfőn este megtartott ötszázterítékes ünnepi vacsoráján köszöntötte elnökét, Kozma Jenőt, aki az újév napján nem időzött a fővárosban. Az Akadémia-utcai klubhelyiség valamennyi termét zsú­folásig megtöltötték a vacsorán résztvett ország- gyűlési képviselők, felsőházi és bizottsági tagok, vá­rosi vezetőtisztviselők, továbbá a kerületi pártszer­vezetek küldöttségei és, a nagyszámban megjelent közéleti előkelőségek. A megjelentek sorában voltak többek között: Ugrón (iábor ny. miniszter, Fejér Ottó ny. állam­titkár, Dési Géza, Payr Hugó, Scheuer Róbert, Usetty Béla országgyűlési képviselők, Glücksthal Samu, Gaur Vilmos, Pap József felsőházi tagok, Staub Elemér ny. államtitkái’, Becsey Antal, Starrer Ferenc, Andréka Károly, Pompéry Elemér, Arvál- falvi Nagy István, Orova Zsigmond, Wellisch Andor, Studinka Béla, Porner Gyula, Bánó Dezső és Ledermann Mór bizottsági tagok, Nagy Antal, a Budapesti Kereskedelmi és Ipar­kamara alelnöke, Gazdy Jenő postaíőigazgató, Márkus Jenő, a BSzKRT helyettes vezérigazgatója, Csorna Kálmán székesfővárosi árvaszéki elnök, Széchy Ernő dr. tiszti főorvoshelyettes, Bucsánszky Bertalan kerületi elöljáró, báró Babarczy István, Günther Tivadar, Benedek Szabolcs és Vezér Károly székesfővárosi főjegyzők, Girardi Tivadar, fíoór Tempis Móric műegyetemi tanár, Erődy Kál­mán, Morvay Zsigmond, Schöpflin Lajos postafő­igazgató, Kováts József ny. tábornok, Erősdy Sáii­Foglalkoznunk kell továbbá a belügy­miniszter úrnak az üzemekre vonat­kozó határozatában előírt intézkedé­seinek a foganatosításával is, amelyek a kisüzemek tevékenységi körének a korlátozására és a háziműhelyek egy részének a megszüntetésére, illetve ösz- szevonására vonatkoznak. Ezekben ismertette Borvendég Ferenc alpolgár­mester a felügyelete és ellenőrzése ialá tartozó ügy­osztályok legközelebbi munkaprogramját és ezzel kapcsolatosan azokat a lehetőségeket, amelyek a tavaszi közmunkák megindítása tekintetében mu- tatkoznok. A főváros vezetőségét — mint Borvendég alpolgármester munkatársunk előtt hangsúlyozta — az} a remény hatja át, hogy óvatossággal, meg­felelő körültekintéssel, erős takarékoskodással és a kormány támogatásával sikerül a főváros háztartá­sának egyensúlyát a jobb időkre átmenteni. elöljáróságra bíztuk, legújabban pedig az V. kerü­leti elöljáróságra bízta a polgármester az összes üz­leti reklám-ügyeket. Ez a rendezés az eddig szét­folyó, lassú ügyvitel helyébe, gyors, egyöntetű el­járást honosított meg. — Az új esztendőben megkezdjük úgy a köz­ponti, mint a kerületi igazgatásban az egyes ügy­ágazatok ezidőszerinti intézésének, szervezetének és működési körének tüzetes megvizsgálását és ennek folyományaképpen iparkodunk olyan hely­zetet teremteni, amely kielégíti a közönség jogos kívánságait. A főváros hatáskörén kívüleső területen szükségesnek mutatkozó változtatások keresztülvite­lére és a fennálló sérelmek orvoslására minden eset­ben fel fogjuk hívni az illetékes tényezők ügyeimét. — Célunk a most kezdődő esztendőben is az, hogy a közigazgatást közelebb hozzuk az élethez, hogy minden tekintetben megfeleljen azoknak a fokozot­tabb körülményeknek, amelyeket a jelenlegi súlyos gazdasági helyzetből kifolyólag a közönség az admi­nisztrációval szemben támaszt. — A racionalizálás kérdésében azonban csak ala­pos megfontolással, nagy óvatossággal és körültekin­téssel nyúlhatunk hozzá az egyes feladatokhoz a mai súlyos időkben, amikor a közigazgatásnak elsősorban a mindennapi élet által felvetett problémákat kell meg­oldania. A mai rohanó idők nem igen alkalmasak évtizedekre szóló nagy koncepciók keresztülvitelére, hanem az adott helyzetben kell megkeresni a lehető orvoslá­sokat és addig is dolgozni kell a nagy általános köz- igazgatási reform elkészítésén. dór ny. főispán, Huttiray Gyula ny. alezredes és mások. Usetty Béla országgyűlési képviselő ünnepi beszédében azt fej­tegette, hogy az ország és a főváros ma nem beszé­deket, hanem cselekedeteket vár. Ezt a elvet tar­totta mindig szem előtt a párt, amely becsületes és kemény munkával vezetőpoziciót küzdött ki ma­gának a városházán és legutóbb a parlamentben a nyugdíj javaslatnál a miniszterelnök előzékenysége révén is igen jelentős sikereket ért el. Hűséggel és becsülettel követik a fővárosi választók tízezrei a szavazófülkében is a párt lobogóját, amelyre elsőnek írták fel a nemzeti egység gondolatát és ezért is hűségesen támogatják Gömbös Gyula kormányát. Usetty ezután beszámolt a Vásárpénztár ügyének likvidálásáról, a Tabán és a fürdőváros építésének előmunkálatairól, a fővárosi háztartás rendezettségéről és büszkén mutatott rá arra, hogy a párt képviselő és bizottsági tagjai tíz éven át igyekeztek kötelességüket a választópolgársággal szemben teljesíteni és a mai súlyos időkben a leg­eredményesebben gazdálkodni a polgárság adófilló- reivel. A párt valamennyi elhatározásában és csele­kedetében a legerősebb tényező a párt elnöke, Kozma Jenő volt, aki páratlan rutinnal és bölcsességgel vezeti a párt ügyeit és nehéz időkben bebizonyította, hogy a párt az ő vezetése alatt megállja a helyét és egyre erősb- bödött még akkor is, amikor egyesek úgy vélték, hogy megbonthatják a tíz év alatt összeforrt pártot. Kitartást és szerencsét kívánt Kozma Jenőnek, akit a párt régi hűséggel fog követni az ország és a fő­város szebb jövőjéért folytatott lankadatlan mun­kájában. Hosszantartó éljenzéssel és tapssal percekig ünnepelte a társasvacsora közönsége Kozma Jenőt, aki válaszában utalt arra, hogy az elmúlt nehéz év­ben a főváros lelkileg és gazdaságilag tartotta a frontot és a vezetése alatt álló párt becsülettel küz­dött a Nemzeti Egységért, amelyet Budapesten éppen ez a párt vett elsőnek programjába. Min­denki előtt meghajtjuk ezt a zászlót, aki a párt esz­ményeit vallja és ezért voltak a párt hívei az elsők, akik Gömbös Gyula kormánya mellé álltak. Az elmúlt évben meg kellett védeni a becsülettel megszerzett pozíciót és ez sikerült is, mert a párt­nak erős oszlopai és alapzata van a főváros vala­mennyi kerületében. Nem hiúságból, vagy más kicsi­nyes okokból igyekszik a párt impériumát a város­házán megtartani, hanem azért, hogy a főváros egész polgárságának szolgálatára lehessen. Nem magasabb tényezők akaratából, hanem a titkosan szavazó polgárság bizalmából gyakorolja a párt a városházán megszerzett impé- riurnot. Az itt szerzett pozíciót semmi szín alatt sem fogják feladni, mert ebben a pozícióban szol­gálni akarják a főváros, a nemzet érdekeit. Kozma Jenő végül hálásan megköszönte Ugrón Gábornak, Usetty Bélának és Dési Gézának, valamint többi pórthivének, a lelkes, hűséges támogatást, amelyből ő irányítást merített minden elhatározásában és ténykedésében. Az újévi üdvözlés viszonzásául ígéri, hogy ő és a párt továbbra is becsülettel, tisztesség­gel áll a 2)olgárság rendelkezésére, hiszen ennek lelkében gyökerezik az ő politikája. A fiatalság problémáját hangoztatta még Kozma Jenő és utalt arra, hogy a legnagyobb bűn, amelyet a társadalom elkövethet, lia olyan ígéretekkel áltatja az ifjúságot, amelyet nem teljesíthet. A legnagyobb odaadással vallja a fiatalság kérdése elintézésének szükségét és minden lehetőt elkövet, hogy megkeresse a reális eszközöket a probléma megoldására. Végül ismételten megköszönte a rend­kívül szívélyes üdvözlést és viszonozta azokat a jó­kívánságokat, amelyeket a párt olyan meleg szere­tettel az est folyamán tolmácsolt. A társasvacsora közönsége hatalmas ünneplésben részesítette Kozma Jenőt. 7ir~rm íBiFtiii inri ainaii é» 11 ibii Újabb tárgyalások a nagy­bankokkal a függökolcsönök meghosszabbításáról A tárgyalás összege 45 millió pengő Évek óta operál a főváros vezetősége a függő kölcsönökkel, amelyekre azért volt szükség, hogy az Elektromos Művek és a Vízmüvek legsürgősebb be­ruházásait megvalósíthassák. A szükséges felhatal­mazások birtokában a polgármester mindig gondos­kodott a prolongációkról, a végleges rendezés azon­ban elmaradt. A főváros és a függő kölcsönt nyújtó bankok kapcsolatairól a következőket mondották a Fővárosi Hírlap munkatársának: — Tudvalevő, hogy a legsürgősebb beruházások céljaira 1930 júniusában a budapesti nagybankoktól összesen mintegy 45 millió pengő függőkölcsönt vettünk igénybe. Minthogy a főváros ezidőszerint sincs abban a hely­zetben, hogy ezt a függőkölcsönt visszafizethesse, sem pedig lehetőség nem nyílik arra, hogy a függő­kölcsönt hosszúlejáratú kölcsönnel rendezzük, a köl­csönt eddig három hónaponként mindig meg kellett hosszabbítani. — A törvényhatósági bizottság határozata alap­ján a polgármesternek felhatalmazása van arra, hogy a kölcsön meghosszabbítása ügyében saját ha­táskörében intézkedjék. Szükség mutatkozik azonban arra, hogy az eddig tett intézkedésekről a közgyűlés teljes tájékoztatást kapjon. Indokolja ezt az a kö­rülmény, hogy a prolongációkat több esetben csak változta­tott feltételek mellett lehetett keresztülvinni és mert a jövőben újabb tárgyalások kezdődnek, a polgármester további felhatalmazást kér a köz­gyűléstől. A közeljövőben ugyanis a feltételek to­vábbi változása várható és ezért a fiiggőkölcsönök- kel való intézkedésekre 1935 végéig van szüksége a polgármesternek. Ez idő alatt való­színűleg sikerül végleges helyzetet teremteni és el­képzelhető olyan megoldás is, hogy a függőkölcsönö- ket az eddigi rövid lejáratok helyett megfelelő hosszéi lejáratú hitelműveletre változtatják át. A közeli napokban újabb tárgyalások indulnak meg a budapesti nagybankokkal és annak eredmé­nyéről a törvényhatósági tanács kap jelentést a pol­gármestertől. Ili nyugdfiszabályzat is az általános státusrendezis ügye a közgyűlés elölt Erőteljesen halad a racionalizálás munkája Tömegeinek bizalmára építve folytatja munkáját az Egységes Községi Polgári Párt Kozma Jenő lelkes ünneplése az évadnyitó pártvacsorán

Next

/
Thumbnails
Contents