Fővárosi Hírlap, 1934 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1934-01-24 / 4. szám
2 Budapest, 1934 január 24. Hét napos határidő az ellentétek összeegyeztetésére Szerdán nyilvánosságra kerül a reformjavaslat néhány főbb rendelkezése, amelyeket a miniszter- tanács is a magáévá tett. A hiteles közlések szerint megszűnik a törvényhatósági tanács és az ügykezelés teljesen a polgármester egyéni felelősségét építi fel. A polgármester megválasztásához az államfő jóváhagyása szükséges. Az új törvényjavaslat az eddigi százötven választott tag helyett száznyolcra csökkenti a városatyák számát és a jövőben a 32 örökös tag helyett 22-en viselik majd ezt a díszes címet. Kiépítik a fővárosi számszéket az állandó ellenőrzés rendszeresítése érdekében. Az üzemek élére a belügyminiszter kormánybiztosokat állít, míg a részvénytársasági üzemek vezetése a polgár- mester felelősségére történik. A törvény életbeléptetésével egyidejűén megszűnik a törvényhatósági bizottság és ez időponttól kezdődően egy vagy két éven keresztül kormánybiztosra száll át a közgyűlés hatásköre. Bizonyos megnyugvás ebben a zűrzavarban Gömbös Gyula miniszterelnöknek az a kijelentése, bogy Állandó tanácskozások a miniszterelnöknél és a belügyminiszternél. Politikusok adják egymásnak a kilincset és van valami bizakodás a levegőben, hogy sikerül megfelelő plattí'ormot találni. Keresztes- Fischer Ferenc belügyminiszter nyilatkozatot tesz, amelyben hangoztatja, hogy a tendenciózus híreszteléseket viszautasítja. Kijelenti, hogy elvi kérdésekben nem hajlandó engedményeket tenni, de szívesen honorál olyan részleteket, amelyeket a főváros vezető politikusai a nyugodtabb megoldás érdekében terjesztenek elő. Később Kozma Jenő, Wolff Károly és Scitovszky Béla volt belügyminiszter tárgyaltak a miniszterelnökkel és a belügyminiszterrel, amely azonban eredményre nem vezetett, mert nem sikerült keresztülvinni, hogy a kormány azonnal rendelje el a feloszlatás után a tör- ványhatósági választásokat. Az ellenzék elkeseredett harcra készül és már megindulnak a kombinációk is a kormánybiztos személyére vonatkozólag: Tatics Árkád, Horváth Béla, Csatáry Béla, Papp Elemér neveit emlegetik. Csütörtökön izgalmas hangulatban ülésezett a törvényhatósági tanács. Általános volt az a vélemény, hogy a módosítások elfogadhatatlanok és ebben a légkörben nem is tárgyalták le a napirend összes Éjabb tárgyalások indultak meg, amelyeknek eredményeképpen Kozma Jenő közvetítőjavaslatot terjesztett a miniszterelnök elé. A javaslat lényege, hogy ne küldjenek kormánybiztost a fővároshoz, ne oszlassák fel a törvényhatósági bizottságot és ebben az esetben a többségi pártok megvalósítják a kormány pénzügyi vonatkozású terveit. A képviselőhöz folyosóján elterjedt hírek szerint Huszár Aladár főpolgármester egyórás kihallgatáson jelent meg a kormányzó előtt és beszámolt a fővárosi törvénnyel kapcsolatos eseményekről. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter ismét tárgyalt Huszár Aladár főpolgármesterrel, Kozma Jenővel, Wolff Károllyal és közölte, hogy a részletekre vonatkozólag hajlandó engedékenyebb álláspontot elfoglalni. A politikai kérdéseknél azonban nem tud ígéretet tenr\ mert a kormánybiztos kinevezése és a választások kiírása a miniszterelnök döntése alá tartozik. Ezt követőleg Kozma Jenő a miniszterelnöknél jelent meg, aki tudomásul vette az előterjesztett kívánságokat, végleges választ azonban nem adott. A főpolgármesteri hivatalban Csilléry András és Friedrich István pénteken beterjesztették a rendkívüli közgyűlést összehívó ívet, amelynek értelmében a főpolgármester szerdára ösz- szehívta a rendkívüli közgyűlést. A hangulat szerint A községpolitikai pártok országgyűlési képviselő tagjaiból, vaalmint a független kisgazdapárt tagjaiból alakult alkotmányvédő szövetség kedden délután fél 6 órakor tartja első ülését, a parlamentben. Az érdekes összejövetelen résztvesznek Wolff Károlytól kezdve liüchler Józsefig a fővárosi önkormányzat reprezentásai, a Nemzeti Egység pártja kebelébe tartozó városi képviselők, a szociáldemokraták és a pár- tonkívüliek, akik így összesen körülbelül száz főnyi csoportot alkotnak. Az alkotmányvódő szövetség hétfőn délelőtt körlevelet intézett az országgyűlés összes tagjaihoz, amelynem zárkózik el a fővárosi reform alapos megvitatása elöl és meghallgatja a többségi városházi pártok véleményét. A megbeszélések lefolytatására egy hét időt szabott meg a miniszterelnök és csak azután gondoskodik, hogy a javaslat a törvényhozás elé kerüljön. Függetlenül ettől, a községi pártok tovább folytatják küzdelmüket és a törvényhatóság rendkívüli közgyűlésének összehívására gondolnak, hogy ott bizalmatlansági indítványt fogadtassanak el a kormány ellen. Velük szemben a kormány intencióit abban sűrítik össze, hogy » meg akarja szüntetni a városházán uralkodó kettős párturalmi rendszert, amely valósággal kisajátította Budapestet. A kormány Budapest polgárságának a panaszait méltányolja, amikor elhatározta, hogy felszámoltatja a mai Városházát és az interregnum alatt új alapokra fekteti a főváros önkormányzatát. pontjait. A törvényhatósági tanács tagjai értekezletté alakultak át, ahol P.etrovácz Gyula, Payr Hugó, P^yer Károly, Rassay Károly, Ugrón Gábor, Friedrich István, Homonnay Tivadar, Láng Lajos, Csilléig András, Harrer Ferenc, Wolff Károly és Usetty Béla felszólalása után elhatározták az alkotmány védelmi blokk megalakítását. A kora délutáni órákban a Nemzeti Egység- Pártja tartott értekezletet, ahol Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter ismertette részletesen a javaslatot. Hangoztatta, hogy a kormány abból az aktualitásból indult ki, hogy a főváros megreformálása a polgárság és az ország érdekében történik. A főváros pénzügyeit rendben kell tartani, ezt előre intézményesen biztosítani olyan reformok útján, amelyek nem az autonómia ellen, hanem éppen az autonómia biztonsága érdekében szükségesek. Az értekezlet tudomásul vette az elnöki tanács határozatát is, amely szerint a törvényjavaslatot napirendre tűzi és utána a Ház elé terjesztik. A pártértekezlet után izgalmas vitatkozások kezdődtek, amelyeknek során a fővárosi képviselők kijelentették, hogy argumentumaik hiábavalósága esetén kilépnek a Nemzeti Egység pártjából. a törvényhatósági bizottság óriási szótöbbséggel megszavazza a kormány iránti bizalmatlansági indítványt. Az általános harci zajban figyelemreméltó argumentumokat hangoztatnak a kormány részéről. Kifejtik, hogy a törvényhatósági tanács működése ellen már régebb idő óla különböző kívánalmak merültek fel. A tanácsnak minden ténykedéséből kiviláglott, hogy nem kizárólag a főváros érdekeinek szolgálata, hanem pártpolitikai szempontok dominálnak. A tanács csak alkalom volt arra, hogy a pártvezérek a hatalom gyakorlásában kiéljék magukat. A autonómia nem szenved csorbát a reform révén, amelyet különben sem kell megvédeni attól a belügyminisztertől, aki évtizedeken keresztül az autonómiák fejlesztése és erősítése érdekében végzett eredményes munkát. Hivatkoznak Tyler népszövetségi főmegbizottra, akinek minden egyes jelentése utal arra, hogy az üzemek gazdasági hitele nincsen arányban a mostani helyzettel és az állami gazdálkodással. A kormánybiztos személye körüli kombinációk bővültek Blaha Sándor belügyi államtitkár és Sass Elemér miniszteri tanácsos személyével, amely hírekre vonatkozólag hivatalosan közük, hogy ebben a vonatkozásban döntés még nem történt. ben rámutat a kormánynak a fővárosi autonómia ellen tervezett intézkedéseire és kéri, hogy a címzettek csatlakozzanak az alkotmányvédő szövetséghez. Valószínű, hogy a fentemlítetteken kívül további tömörülések nem történnek és így a javaslat ellen kisebb számmal vonulnak fél a parlamenti vitára, mint a túlsó oldalon lévő kormánypártiak, akiknek a száma tudvalevőleg 135. Az erőviszonyok ilyen alakulása mellett nem sok kilátás van arra, hogy az alkotmányvédő szövetség a hatásos elvi tiltakozáson túl- r. menően veszélyeztesse a kormány célkitűzéseinek sikerét. Bizalmatlansági Indítvány a közgyűlés előtt A fővárosi törvényhatósági bizottsága szerdán délután 4 órakor tartja rendívüli kögyűlését, amelyet a keresztény községi párt, a keresztény ellenzék, a nzabadelvűpárt, a demokrata párt, a szociáldemokraták és a pártonkívüliek kívánságára hívott össze a főpolgármester. A vita során M olff Károly előterjeszti az alkotmányvédő szövetség határozatát, amely részletesen foglalkozik a kormánytervezet mtezkedeseivel, majd rámutat arra, hogy ez az új törvény a fővárosi önkormányzat végleges likvidálását jelenti. Az Egységes Községi Polgári Párt szerdán a rendkívüli közgyűlés előtt dönt véglegesen követendő magatartásáról. Mint érdekességet említjük meg, hogy olyan híreket is terjesztenek, amelyek a közgyűlés azo- naü föloszlatására vonatkoznak. A híresztelések szerint az izgalmas közgyűlés szónokainak szereplése után Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter sürgős leiratot kézbesített Huszár Aladár főpolgármesternek, amely a közgyűlés azonnali feloszlatását rendeli el. Ily módon a bizalmatlansági indítványra vonatkozó határozat megszületése előtt közvetlenül megszűnnék a főváros törvényhatósági bizottsága. A kormánypárt döntő értekezletén váriák a kilépések bejelentését A Nemzeti Egység pártja csütörtökön délben foglalkozik a belügyminiszter javaslatával, amelyet azonnal nagyarányú vita követ. A hírek szerint az előadói tisztségre Gáspárdy Elemér ország- gyűlési képviselőt fogják felkérni, aki tudvalevőleg évek óta folytat harcot a képviselőházban a fővárosi kormányzat tultengése ellen. Ha a párt többsége magáévá teszi az eredeti javaslatot és nem fogadja el az előterjesztett módosításokat, úgy valószinű, hogy a fővárosi képviselők közül többen azonnal bejelentik a pártból való kilépésüket. A képviselőház elnöksége pénteken gondoskodik a benyújtott törvényjavaslat szétosztásáról és egyidejűleg intézkedik a közjogi bizottság összehívásáról. Ennek megtörténte után kimondják a javaslat tárgyalására a sürgősséget és a jövő hét közepén megindul a parlamenti vita, amelyhez fogható éles és elkeseredett harc a képviselőház történetében csak a régi köjogi javaslatok kapcsán fordult elő. Huszár Aladár főpolgármester szerepe Az eddigi kormánypárti elgondolások szerint Hu- szár Aladár főpolgármestert a kománybiztos kinevezésével egyidejűleg felmentik állásától. Huszár Aladár a Nemzeti Egység pártjának budapesti szervezkedését fogja irányítani és munkásságától komoly eredményt várnak minden oldalon. Huszár Aladár szereplése ezzel azonban nem fejeződik be fővárosi vonatkozásban, mert fáradhatatlan munkabírására, tökéletes tárgyilagosságára és hozzáértésére feltétlenül szükség van a jövőben is. Éppen ezért a kormánynak véglegesen elhatározott szándéka, hogy a kormánybiztosi interregnum és a választások lezajlása után Huszár Aladárt főpolgármesteri minőségben az újjáalakított budapesti önkormányzat élére állítja A Községi Polgári párt állásfoglalása Az Egységes Községi Polgári Párt Kozma Jenő elnöklésével hétfőn este bizalmas ülést tartott, melyen a párt bizottsági tagjai teljes számban megjelentek. Horner Gyula ismertette azokat az okokat, melyek a párt törvényhatósági tanácstagjait arra késztették, hogy a legutóbbi tanácsi értekezleten a fővárosi törvénytervezet reformjával szemben az alkotmányvédő blokkhoz csatlakozzanak. Megállapította, hogy a blokk célja egységesen harcolni a főváros autonómiájáért s hogy a szövetkezés az önkormányzat felfüggesztése és kormánybiztos kiküldése ellen küzd minden rendelkezésre álló alkotmányos eszközzel. Ugrón Gábor, Usetty Béla és Payr Hugó felszólalásaikban rámutattak arra, hogy nemcsak fővárosi szempontok, hanem alkotmányjogi aggályok is vezették a pártot, amikor az autonómia védelmében a legélesebb állásfoglalásra készül fel. Kozma Jenő pártelnök tudomásul vette a. párttagok egyhangú állásfoglalását, egyben vállalkozott arra, hogy erről és a tervezeti reform, indokolásának téves voltáról a kormányt felvilágosítani törekszik. Az alkotmány védelmi blokk felsorakozik Kincs kompromisszum! Az alkotmányvédő blokk keretébe tömörült pártok vezérei kivétel nélkül kijelentik, hogy semmiféle kompromisszumba nem hajlandók belemenni. Csatlakozott az alkotmányvédő szövetséghez a független kisgazdapárt is, azzal a feltétellel, hogy o blokk tagjai kötelezik magukat sorompóba szállani az általá- nos választójog kivívásáért is. Ezzel szemben lényegesen összeforrott a Nemzeti Egység pártjának felfogása, ahol a javaslat megismerése után az a nagy m többségben lévő vélemény alakult ki, hogy a belügyminiszter előadása után nem látják az autonómiának annyiszor hangoztatott megtámadását. A városházán pénteken újabb kormánybiztosokat emlegetnek Borvendég Ferenc alpolgármester, Lukács Ödön miniszteri tanácsos, Petzrik Jenő és Baross Gábor személyében. A kormány ragaszkodik a feloszlatáshoz Az aikotmányvédö szövetség első ülése