Fővárosi Hírlap, 1934 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1934-08-29 / 35. szám

PESTI KIRAKAT A ma receptje Olvasván, hogy a budapesti sajtó milyen elra­gadtatás hangján ír S z end y Károly alpolgár­mesternek arról a cselekedetéről, hogy hajnali nyolc órakor megjelent az egyik elöljáróságon és ismeretlenül elvegyütl az ügyes-bajos nép között, el kell egy kicsit gondolkoznunk. Láttunk lelkes cikkeket, amelyek Harun al Rasidhoz és talán Má­tyás királyhoz is hasonlították Szendy Károlyt, aki­nek dicsőségét mellesleg már karrikatúra is hirdeti, csak éppen a hasa és a feje miatt nem lehet meg­ismerni, egyéb részei hasonlítanak. A hasonlatok­ban azonban mi nem mennénk ilyen messzire, mert, Szendy Károly egyszerűen Gömbös Gyula re­ceptjét, a ma receptjét használta. Aszerint cselekedett. A magyar miniszterelnök nem egyszer csinál ilyesmit, de nála már megszoktuk ezeket a jelenségeket. De ez egyszerűen a ma receptje, mert sem a ma miniszterelnöke, sem a ma polgármestere nem arra való, hogy a hivatalos helyiségének az ablakából nézze a nép életét. A pipázó táblabírák korszaka le­járt. Az ablakon át nézett élet és az írásbeliség túl zásaiba belefulladó aktivitás nem tartozik a rohanó kor eszközei közé. Nem lehet, többé a vezető-egyéni­ségeknek arra szorítkozni ok, hogy a parancsokat és rendelkezéseket majd végrehajtják az alantas köze­gek és nem lehet az el nem intézett akták kilátó- tornyából kommandirozni a ránkbízott feladatokat, Ezért jelent meg Szendy Károly reggel nyolckor az elöljáróságon (vájjon próbált-e szegénységi bizonyít' ványt szerezni, vagy megkísérelte-e, hogy bejusson a tisztiorvosokhoz?) és ezért intézte el rapid módon a. haldokló műhelyek sorsát, ezért adnak ma már negyvennyolc óra alatt építési engedélyt, ezért ké­szül káprázatos gyorsasággal a Tabán új terve. Az jut az eszünkbe, hogy hogyan írt vezércikket Mikszáth Kálmáni Ült az Országos Hírlap szerkesztőségében és azt mondta: én most Lázár Györgynek, a szegedi polgármesternek fejével fogok gondolkozni. Nem olyan cikket írok, (ami az Aka­démia elnökének, Anatole Francénak, vagy a filo­zófia egyetemi tanárának, sem olyat, amely nekem, Mikszáth Kálmánnak teöszik, hanem olyat, amire Lázár György, a szegedi polgármester azt fogja mondani: ez már igen. Egyszóval Mikszáth Kálmán a maga. közönségének prototípusát Lázár Györgyben látta. Csak ezt kell ma is cselekednie annak, aki a köz­életben vezető szerepet tölt be. Szendy Kár oly. ezt a látszólag igen egyszerű álláspontot tette magáévá., tulajdonképen pedig a legnagyobb bölcsesség diktálja a. cselekedeteit, Egy reggelen az a pesti polgár az ö Lázár Györgye, aki házat ahar építeni, de nem kap építési engedélyt. Máskor Lázár Györgyként az ipa­ros szerepel, aki már heteken át bolyong a városháza labirintusaiban és vem tud hozzá jutni a keservesen és becsületesen megszplgált, sőt a „gazdag“ főváros­nak előlegezett pénzecskéjéhez. Végre most. Szendy Károly fantáziájában annak a. Lázár Györgynek a kínszenvedései elevenedtek meg, aki a kerületi elöl­járóságon szegénységi bizonyítványt akar kiharcolni magának. Most. aztán már azok is kezdik tudni, hogy miért választották meg ezt a csendes, csodálatosan csendes embert alpolgármesternek, akinek azelőtt a nevét sem. hallották. (P. b.) 'aNemességek" kikutatását, máltai lovagrendbe felvételeket, armáli- sokat, címereket, valamint minden családi történelmi adatok megszerzését, igazoltatását igen jutányosán Gárdonyi G. József genealógus, a Természettudományi Társulat tagja Budapest, X., Ceglédi-út 5. Városi tisztviselőknek családi házat, villát épít kedvező fizetési feltételek mellett Engel Cásxló. Telefon 34-4-30 Budapest, VII. kerület, Rottenbillor-utca 6/B H legjobb sokszorosító gép a <y? j—y ■ ■ Ém AzeMern&t* D. GESTETNER BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 9 TELEFON« 1JÍ-2-20 az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja Előfizetési ér*: egész évre ...................................24 pengő fé l évre.......................... 12 pengő Ti sztelettel felkérjük a hátralékos előfizető­ket. hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjék. Csanády Gusztáv dr. esküvője. Reidner Ilona ta­nárjelölt és Csémády Gusztáv dr. székesfővárosi ta­nács jegyző, a polgármesteri hivatal vezetője, augusz­tus 28-án tartották esküvőjüket: az Angol kisasszo­nyok zugligeti kápolnájában. Az esketésen a család­tagokon kívül nagyszámban jelentek meg a város­háza főtisztviselői, törvényhatósági bizottsági tagok és a társadalom számos előkelősége, akik szerencse- kivánataikkal üdvözölték a közbecsülésnek örvendő, népszerű kollégát és barátot. Az egyházi esketést megelőzte a polgári esküvő, amelyet hétfőn délben a polgármesteri hivatalban tartottak meg és ame­lyen Sipőcz Jenő polgármester az anyakönywczető funkcióját személyesen végezte. Hazaérkezés a nyári szabadságról. A tanács­nokok, főtisztviselők szabadságideje végéhez köze­ledik. Laísankint szállingóznak haza a távollevők és újra benépesednek a hivatalok. Hétfőn érkezett haza dorogi Farkas Ákos dr., az elnöki osztály vezetője, Salamon Géza dr. közegészségügyi tanács­nok, a közeli napokban pedig Bódy László dr., Szepesváry Pál dr., Kempelen Ágoston, Wossala Sándor is átveszik ügyosztályaik irányítását. A Némethy-család gyásza. Súlyos csapás érte Némethy Károly dr. v. b. t. t.-t, a felsőház tagját, a budapesti ref. egyházmegye gondnokát, egyetlen testvére, újfalusli Némethy Ilona el hunyt ával. A megboldogult ideális megtestesítője volt a családi és gyermeki önfeláldozó szeretetnek. Ügyszólván egész életét a három évvel ezelőtt, 98 éves korában elhunyt anyjának szentelte, 'lemondván az élet minden más céljáról. A nagyasszony halála- után Némethy Ilona mérhetetlen gyászát súlyosbította a nagymértékben előrehaladó szembaja is. Sikeres műtét meggyógyí­totta, de az aláásott és a bánattól meggyötört szerve­zet nem tudott már eilentállani az időközben fellé- pett egyéb bajoknak. Halála hosszas betegség után, szerdán délelőtt következett be. Az elhunytban igen kitérjodt és előkelő rokonságon kívül ifj. Némethy Károly dr. szkfőv. tanácsnok és Némethy Imre dr. tvszkii bíró nagynéninket gyászolják Meghalt Ruffy Pál. Ruffy Pál dr. ny. államtitkár, a magyar gyermekvédelem egyik úttörő munkása, a kiváló közéleti férfiú e hó 25-én, 80-ik életévében elköltözött az élők sorából. Ruffy Pál az állami gyermekmenhelyek volt országos felügyelője, élete munkásságának legnagyobb részét az állami gyer­mekvédelemnek szentelte. Hogy ezen a téren milyen eredményeket ért el, azt bizonyítja a magyar állami és társadalmi gyermekvédelem mai fejlett­sége, amely mintaképül szolgálhat az égésé civili­zált világnak. Magas kora dacára, nyugalombavo- nulása után is, lankadatlan erővel továbbfolytatta közigazgatási irodalmi szakmunkásságát, társa­dalmi téren pedig karitatív jellegű tevékenységét. 1916-ban a király a gyermekvédelem terén kifej­tett eredményteljes működésének elismeréséül a Lipót-rend lovagkeresztjét adományozta. Az el­hunytban dr. Ruffy Kálmán székesfővárosi tanács­jegyző édesatyját gyászolja. Ruffy Pál földi ma­radványait a Kerepesi-út melletti temető halottas­házából augusztus 28-án, a római katolikus egyház szertartásai szerint beszentelték és a székesfőváros által adományozott díszsírhelyen örök nyugalomra helyezték. A temetésen a közvetlen hozzátartozókon és rokonságon kívül az elhunyt nagyszámú barátai és tisztelői, valamint a hatóságok és társadalmi jótékonysági szervezetek képviselői is megjelentek. Az Ásványvízüzem új vezetője. A fővárosi ás­ványvízüzem vezetőségében változás állt he. A pol­gármester Ebner Józsefet, az üzem eddigi vezetőjét fölmentette megbízása alól és helyette Kis Eleket hízta meg az igazgatósággal, aki eddig a Széchenyi- fürdő f epéin zf árosa veit. Ebner József a városháza magasépítést ügyosztályába került vissza, mimt mű­szaki tanácsos. A megvásárolt szigetmonostori koronanradalom egy részét a főváros parcelláztatja és eladja. A fő­város törvényhatósága — mint emlékezetes — azzal a kikötéssel vásárolta meg a szigetmonostori ko- romauradalmait, hogy a kormány felmenti a fővá­« ANGOL-PARK EST? SZÓRAKOZÓHELY A terrasz-étterembe11 főúri ételek, magyar-francia konyha. Polgári árak! Kitűnő Italok! A parkban naponként szimfonikus zenekar hangversenyez, hetenként csütörtökön elsőrendű művészek felléptével egész estéket betöltő opera- és operettelőadások. rost az erdőiizem folytatásának kötelezettsége alól. A megvásárolt 860 holdból ugyanis a vízműveknek csak egy kisebb részre van szüksége, míg az in- g at lan -ko m pl ok s zu m nagyobbik része, mint 700 hold egyéb célokra rendelkezésére marad a fővárosnak. A terület túlnyomó részben erdő, amelynek fenn­tartása és törvényszerinti gondozása igen súlyos terheket jelentett volna, mert a területet gazdasá­gosan kihasználni, vagy értékesíteni ilyen megkö­töttség mellett lehetetlen lett volna. A belügymi­niszter most értesítette a fővárost, hogy a különös méltánylást érdemlő indokokat figyelembe veszi és felmenti a fővárost a tervszerű erdőkezelés alól azokon a területeken is, amelyekre a vízműveknek szüksége nem lesz. Megengedi a miniszter azt is, hogy ezt az erdőterületet a székesfőváros villatel­keknek, vagy egyéb célokra feldarabolva értéke­sítse. A miniszteri engedély birtokában a székes- főváros rövidesen elkészítteti a parcellázási tervet és >a szigetmonostori ingatlannak azt a részét, amelyre a vízművek fejlesztésénél szüksége nincs, áruba bocsátja. Az ügylet lebonyolításával a Köz­ségi Takarékpénztárt bízza, meg a főváros. A szükségmunkások társadalombiztosítása. Hó­napokon át tartott az a vita a főváros és az OTT kö­zött, amelyben ma a belügyminiszter kimondta a döntő szót. Az OTT ugyanis több ezer pengőre rúgó járulékot követelt a fővárostól az inségakciók ke­retében alkalmazott szellemi szükségmunkások és fizikai iuségmunkáisok után. Óriási összegekről volt szó, mert a Társadalombiztosító évekre missza- menően is követelte a járulékokat. A székesfőváros vezetősége a belügyminiszterhez fordult orvoslásért és feliratában hangoztatta, nem alkalmazásokról, hanem kifejezetten hatósági támogatásról van szó. A belügyminiszter döntésében a fővárosnak adott igazat és kimondta, hogy szükség-munkások, inség- munkások után OTI díjakat, baleseti, öregségi, rok­kantsági, özvegyi stb. illetékeket nem kell fizetni. Házasság. Rosenzweig Lilly és Rosenberg György, a Berlini Victoria magyarországi igazgatóságának titkára szeptember 2-án a Dohány-utcai nagy­templomban fél 1 órakor tartják esküvőjüket. A BSE bajnoki lövészversenye. A fővárosi tiszt­viselők és alkalmazottak agilis sportklubja, a BSE szeptember 7—8. és 9-én rendezi ezévi céllövő baj­noki versenyét, a Sipőcz Jenő vándordíj elnyerésé­ért. Az 1933. évi bajnok a VIL kér. Levente-oktatók csapata volt. A győztes csapat a vándordíjon kívül oklevelet és „Budapest lövészbajnokcsapata“ címet is kap. Minden felvilágosítással dr. Potoczky Jenő szolgál (VII., Dob-u. 77. Tel.: 359—37.). Magaziner Albert és Társa cég kitüntetése. Huszadik éves fennállását ünnepi most a Magazi­ner Albert és Társa redőny gyár. Ez alkalomból Budapest székesfőváros magasépítési tanácsnoka meleghangú levélben fejezte ki elismerését a cég eddigi sikeres munkálkodása felett. A herceg Ester­házy hitbizományi udvartartás ugyancsak elisme­rését fejezte ki a palotáikon végzett munkálataiért és egyben pedig az udvartartás szállítójául nevezte ki a céget. A Mefter „Erzsébet királyné“ legközelebbi tár- sashajó-utazásai. Társasutazás az Aldunáira szep­tember 5—16-ig. Összköltség a hajón 88 pengőtől. Közben lehetőség van várnai és istanbuli kirándu­lásra, Az aldunai társasutazás résztvevői a vissza­utazásra kedvezményes kombinált jegyet is igénybe vehetnek a Deutsche Lufthansa Szófia—Budapest közötti repülőjárataira körülbelül 30 pengő ráfize­téssel. Kaphatók a MEFTER és MALERT utazási irodáiban. Újabb idegenforgalmi fényképpályázatot hirdet a fő­város A múlt évben rendezett idegenforgalmi fénykép- 'ályázat sikere nyomán a polgármester újabb idegen- orgalmi propagandacélokra alkalmas fényképekkel, te iát olyan új felvételekkel, amelyek Budapestet, mint Üurópa legszebb fekvésű nagyvárosát, mint világvárost, nint fürdővárost, mint a magyar ipar, kereskedelem, iport, művészet és népművészet központját mutatják )e. Másrészt azonban lehet pályázni általános magjai- ropaganda céljára alkalmas képekkel is, ígjr tehát a nngyar vidék jellegzetességeit feltáró érdekes felvete- ekkel. A pályázóknak teljesen szabad kezet enged a őváros, mégis figyelmükbe ajánlja, hogy a Rózsadomb­ól, Hárraashatárhegyről, Jánoshegyről felvett propa- :andaképek, a Margitszigetet, az evezősversenyeket, a Qotorcsónakversenyeket, a hajók indulását és érkezését, l lóversenyek mozzanatait, a svábhegyi golfpáljTát, az iszo vagy vizipólómórkőzéseket, a bástj-asétányon gyö- lyörködő közönséget, a hadtörténelmi múzeum előtti étányt, a zenés őrségváltást, a Várban időző autobu- zokat és autócarokat, a Kapisztrán-szobrot. az ország- ászlónál történő zenés őrségváltást, az Oktogon-teret, z Oktogon-tér fényreklámos éjjeli képét, a mozgalmas Indrássy-úti életet, az Országház árkádsorát, a város- igeti Washington-szobrot, a városligeti világító szoko­ttat, a Beethowen-szobrot, a budaörsi virágvasárnapi :örmenetet, a nemzetközi vásár eseménjreit, falusi la lodalmat, aratóünnepet, szüretet, balatoni _ halászatot jánlja, mint érdekesebb témákat az amatőrfónyképé- zek flgjmlmébe. A pályázat jeligés, a beküldés határ- deje szeptember 30. A pályázatokat a székesfővárosi degenforgalmi hivatalhoz kell juttatni. A főváros öss­zesen 2380 pengő pályadíjat oszt szét a njrcrtesek ko ött, az első díj 400 pengő, a második 250 pengő, a har- ladik díj 150 pengő. Lesz ezenkívül 47 kisebb-nagyobb íj 100—20 pengő között. Olcsó üdülés Lillafüreden. U.i kedvezményes áru jegy­iizetek kerültek forgalomba „Három nap Lillafüreden ára 34 pengő) és „Egy hét Lillafüreden (ára 72 pengő) ímen, melyek a Palota-szállóban nyújtott elsőrendű ellá- ísra szólnak és 33 százalékos vasúti menetdíjmérséklés íellett számos egyéb kedvezményt is biztosítanak. A agyfüzetek csak a MÁV Hivatalos Menetjegyirodáiban aphatók. 1+1 — 1, ha a Balatonra megy. A „Ketten egy jegy- yel" címen forgalomba hozott szelvényfüzetek, melyek gytitt utazó két személynek — 110 pengőért — elsőrangú iljes ellátást, féláru utazást, fürdőzési és hajózási le- etőségeket és számos más előnyt biztosítanak, minden (AV Hivatalos Menetjegyirodában kaphatók. Egyedül tazók részére ugyanilyen kedvezményeket nyújt, az Egy vidám hét a Balatonon“ című szelvényfüzet, mely­ek ára 62.— Dengő.

Next

/
Thumbnails
Contents