Fővárosi Hírlap, 1934 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1934-05-02 / 18. szám
Huszonnegyedik évfolyam Budapest, 1934. május 2. 18. szám KHSSBBBSX9HI Előfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE................24 PENGŐ FÉLÉVRE ........................12 PENGŐ EG YES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ŰT 60 Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban Telefon: 13-7-15 — Postacsekk: 40.424 fálfoiatiano! tiitakozlh a poigármestcr a Kengftárah lertbevctt dragitasa ellen Sípőcz lend polgármester a Fővárosi Hírlap álján Közli, hóéul a Községi Kenyérgyár hivalásánaK megielelöen letöri az árdrágítást KiserieteKef A világ szeme elölt A különböző ántánt-missziók elvehettek tőlünk minden fegyvert, a kisántánt gyötrő kíváncsisággal szaglászhatott a padlásainkon, a pincéinkben, az ágyunk alatt a fegyvereink után. Semmit sem találhattak, semminek nyomára nem jöhettek. Mert ami megmaradt, azt nem lehet kicsavarni a kezünkből: a kultúra, a művészet, az ipar, a földművelés, a magyar zsenialitás, találékonyság, munkakedv, lelkesedés, hivatottság és üzleti szellem, mind, mind a mienk maradt. És mindennek hatalmas, gazdag seregszemléjére most készülődünk, mint minden esztendő tavaszán: most nyílik meg a Nemzetközi Vásár, amely nem házi ünnep, hanem kolosszális vizsga a világ szeme előtt. Ebhen az órában még nem tudjuk tökéletesen mérlegelni ezt a most már évtizedek óta ismétlődő pompás tavaszi erőpróbát, mert ma még csak méretek, mennyiségek, de nem minőségek állanak szemünk előtt, ma még csak sejtjük a kontúrjait annak az idegenforgalomnak is, amely május 4-ikétől 14-ikéig le fog zajlani. De ezek a méretek, ezek a kontúrok impozánsak és büszkeséggel töltenek el bennünket. Csak egy kis összehasonlítással kell élnünk. A tavalyi vásár terjedelmével és kiállítóinak számával minden elődjét fölülmúlta, az idei túlszárnyalja a tavalyinak máris pompás sikerét: a kiállítók száma ezerháromszázról ezerhatszázra szaporodott, a vásár területe pedig huszonöt százalékkal nagyobbodott, százezer négyzetmétert foglal el, amiből harmincezer négyzetméter a beépített terület. Túl a magyar élniakaráson, túl gazdasági életünk szemmel láthatóan felfelé való ívelésén, a vásár vezetőségének érdemeit kell méltatni abban az órában, amikor az utolsó kalapácsütések hangzanak a Városliget felől. Ez a vezetőség az, amely évről-évre nagyobb és eredményesebb munkát fejt ki, az elért sikert minden esztendőben leszámítolja és tovább építi, egyben pedig ügyes, áldozatkész, lelkes propagandájával olyan méretekben szolgálja a magyar idegenforgalom érdekeit, mint talán egyetlen más nagy és megbecsülni való akciónk sem. A legnagyobb cél, a magyar termelési ágakat egybeölelő klasszikus gazdasági emelkedés bemutatása után a másik nagy cél, az idegenforgalom fejlődése az, amely a legszebb reményekkel tölt el bennünket. Ezen a területen is csodálatos, amit elértünk. Nagy szó ez, amikor a külföldi nemzetközi vásárokban állandó és fokozatos visszaesés tapasztalható, aminek szemmel látható bizonyítéka volt a tavalyi lipcsei vásár bukása. És itt nem lehet elmulasztani azt, hogy ne gondoljunk arra a nyugodt, békés társadalmi atmoszférára,^ amely Budapestet ma szinte^ Európa legkívánatosabb világvárosává teszi és amelyhez foghatót egész Európa nem tud mutatni. Ilyen körülmények között joggal várhatjuk, hogy a tavalyi meglepő idegenforgalmi siker után az idén még jelentősebbet fogunk aratni. Ennek garanciái az a kitűnő vezetés, amely a vásár organizációjában megnyilatkozik és az az egyetértő munka, amelyet nemcsak a kormány és a főváros, hanem minden érdekelt intézmény, különösen a MÁV, ebben a kérdésben tanúsít. Erről a nagy nemzeti erőfeszítésről, amely minden esztendőben jobban és jobban fejlődve megnyilatkozik, évről-évre nagyobb mértékben és mindig nagyobb érdeklődéssel és elismeréssel vesz tudomást a külföld. Az idei vásár minden eddiginél nagyobb haladásról tesz tanúságot és örömmel ismételjük meg Gömbös Gyula miniszterelnöknek a vásár jelentőségéről mondoett szavait: „Szívesen várjuk külföldi vendégeinket, akár mint kiállítók, akár mint látogatók érkeznek a vásárra, mert bizonyosak vagyunk afelől, hogy rövid ittar- tózkodásuk alatt is meglátják és átérzik azt a komoly törekvést, amellyel Magyarország a nemzetek között való gazdasági együttműkü- dés kimélyítését szolgálja.“ A súlyos gazdasági válság, az általános elszegényedés és a társadalom nyomasztó szociális helyzete, tehát a legnagyobb megélhetési küzdelmek vigasztalan sivárságában határozták el a budapesti pékek, hogy megdrágítják a mindennapi táplálékul szolgáló kenyeret. A hatóságok elnéző magatartása lehetővé tette számukra, hogy az eddigi 3—3.5 filléres fehérsütemény árát 5 fillérre emeljék fel és mert ebben a vonatkozásban különösebb akadályt nem tapasztaltak: most már a legszegényebb néprétegek félbarna kenyerét kívánják jövedelmeik fokozására felhasználni. A magyar búzafeleslegek rettenetes torlódása és ennek következtében a lisztárak katasztrofális esése sem tartja őket vissza attól, hogy az üzemanyagok árainak drágulására hivatkozzanak és olyan kalkulációkkal próbálkozzanak az Arelemző Bizottság előtt, hogy a drágításhoz szankciókat kapjanak. A pékek árdrágítási törekvése a közvélemény legnagyobb felháborodásával találta magát szeiiíben, mert mindenki tisztában van azzal, hogy tulajdonképpen indokolatlan nyerészkedési vágy a rugója az árdrágítási manővernek. Az általános elszegényedés termelte ki a filléres törekvéseket, amelyek más területeken sikerrel alkalmazkodnak a közönség teherbíró képességének gyengüléséhez. A filléres kísérletezések mindenütt beváltak, a pékek azonban fennhéjázó gőggel elhárítják a velük szemben is felállítható jogos kívánságot és minden közérdeket mellőzve, most a félbarna kenyér árából akarnak kisajtolni maguknak vagyonokkal felérő többlethasznokat. A legnagyobb veszedelem származik abból, ha az elemi életszükségleti cikk árát megdrágítják, mert a gazdasági élet kérlelhetetlen kihatásai következtében, az egész vonalon megdrágul minden, ami a megélhetéshez szükséges. A kenyeret senki sem nélkülözheti és az arról való lemondás a pusztulást jelenti. Ha megdrágul a kenyér, azt nyomon követi a cipő, a ruházati cikkek, a gyárakban a munkabér, az iparcikkek végtelen sorozata, az élelmiszerek egész légiója és így elmondható, hogy országos érdek a kenyérárak drágításának legszigorúbb üldözése. Az amúgyis porig sújtott magyar élet feltámadásának akarja tehát útját állni a pékek akciója és ezért minden elismerést megérdemelnek azok a tényezők, akik felismerve az abban rejlő fenyegető következményeket: tiltakoznak és ellenállának a pékek akaratának. A Fővárosi Hírlap legutóbbi számában hangot adott a várható súlyos következményeknek és elsősorban Sipőcz Jenő dr. polgármester véleményét kérdezte meg, aki nyilatkozatában a sütőiparosok által követelt kenyéráremelést indokolatlannak minősítette. A közvélemény legnagyobb helyeslése mellett, jelentette ki a polgármester, hogy a lisztárak lényeges csökkenése idejében nincs tárgyi alapja a drágításnak és ezért a fővárosi kenyérgyárnak teszi kötelességévé, hogy a pékipari kartellel szemben továbbra is az eddigi áron szolgálja ki a közönséget. A Budapesti Sütők Ipartestülete hétfőn este nagygyűlést tartott és viharos hangulatban próbálkozott a kenyér árának megdrágítását keresztülhajszolni. Ideiktatunk egynéhány kijelentést a nagygyűlésen elhangzott beszédekből: — Az Arelemző Bizottság egy esztendővel ezelőtt olyan árat talált ki, amely mellett eddig a sütő- iparosok nagyrészben elvéreztek. Huszonnyolc filléEz a nyilatkozat a Magyar Sütők Országos Szövetségében viharos ellentmondást váltott ki és elhatározták, hogy tiltakozó sürgönyt küldenek a polgármesternek. ügy tudjuk, hogy ez a bejelentett sürgöny még a mai napig sem érkezett meg rendeltetési helyére, függetlenül ettől azonban felhívtuk a polgármester figyelmét a pékiparosok állásfoglalására. Sipőcz Jenő dr. polgármester erre vonatkozólag a következő nyilatkozatot adta a Fővárosi Hírlap munkatársának: — A főváros mindig azt az álláspontot képviselte, hogy a kenyér esetleges drágítása újabbi súlyos áldozatot jelentene a közönség számára. Ezért számos felterjesztésben mutattunk rá az ilyen irányú kísérletek veszedelmére és legutóbb a boletta-rendszertervezet módosításánál is tiltakozott a főváros a lakosságot érintő terhek fokozása ellen. — Köztudomású, hogy a lisztárak a közelmúltban is jelentősen olcsóbbodtak és így nem indokolt semmiféle olyan akció, amely a kenyértermékek megdrágításához vezetne. A magyar gabona paritása ma sajnálatos módon még mindig a világpiaci árak alatt van, tehát el kell hárítani azt a törekvést, hogy az üzemanyagok drágítása címén, az oly nehéz helyzetben lévő Budapest lakosságának a sütőipar új és magasabb kenyérárat akarjon megszabni. — A kenyér áralakulása a főváros legszegényebb néprétegeit érinti és így Budapest polgármesterének kötelessége, hogy ez ellen tiltakozó szavát felemelje. Ügy tudom, hogy az Árelemző Bizottság most foglalkozik a kalkulációk kivizsgálásával. Hogy a döntés milyen irányú lesz, az rövidesen kiderül, nem hiszem azonban, hogy az helyet adna a drágítás életbeléptetésének. Függetlenül azonban a történendőktől: a Községi Kenyérgyár változatlan áron folytatja a jövőben is a félbarna kenyér forgalomhozatalát és nem csatlakozik semmilyen iparvédelmi egyezményhez, amely végeredményben a kenyér megdrágítását akarja keresztülvinni. A polgármester határozott nyilatkozata bizonyára a legnagyobb megelégedést váltja ki Budapest közönsége körében. Abban a harcban, amely a mindennapi kenyér megdrágítása körül a pékiparosok és a közönség között folyik: nem maradhat vesztes a fogyasztótömegek milliós hadserege. rés egységárak mellett félbarna kenyeret a mai lisztárak mellett előállítani nem lehet. Ha a kormányzat ragaszkodik a huszonnyolc filléres árakhoz, akkor tessék olyan állapotokat teremteni, hogy a sütőipar huszonnyolc filléres áron adhassa a kenyeret. — Szívesen vállalkozik a sütőipar egy barna- kenyér előállítására, amelyet olcsón, de ízletesen készítene és adna Budapest szegényeinek. Nem lehet a, félbarna kenyér árát hatóságilag megállapítani, amikor ezt a jómódú lakosság eszi meg... Ökölrázás a kormány felé a pékek nagygyűlésén
