Fővárosi Hírlap, 1934 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1934-04-25 / 17. szám
2 Budapest, április 25. elérkezik ismét az az időpont, amikor Budapesten az építkezések bizakodó lármája mutatja az alkotást és a fejlődést. Sok szó esett az utóbbi időben az automobilipar szomorú lei arg iájáról, amelynek okát sokan az adózási rendszerben jelölték meg. — A rohamléptekkel fejlődő modern közlekedés kétségtelenül nagy iparágat jelent Magyarország számára és így indokolt minden olyan elgondolás, amellyel a magyar autóipart akarja nag3^ tényezővé emelni. Rengeteg panasz hangzott el az úgynevezett autó- adó miatt, amely az inflációs korszak méreteire alapi« tóttá létjogosultságát. A helyzet azóta szolidabb irányban letompult és így feltétlenül van indoka annak az irányzatnak, amelyik az autó- adó helyett a benzinadót kívánja érvényesíteni. Tudomásom szerint az illetékes kormánykörök foglalkoznak ezzel a kérdéssel és így remélhető, hogy az ipar- és az automobilizmus megnyugtató megoldáshoz jut. Végül megkérdeztük a polgármestert, hogy milyen méretű előkészületek történnek az idei nagyszabásúnak várható Szent István-hétref — A nemzet nagy ünnepe — hangzott a válasz — évek óta szerves fogalmat jelent az idegenforgalom legnagyobb teljesítményével. Tapasztalataink szerint ez az az időszak, amikor Budapest európai idegenforgalmi központtá válik és így érthető minden törekvés, amely azt célozza, hogy a Szent lstván-hét évről-évre nagyobb vonzóerőt gyakoroljon és mindinkább fejlessze látnivalóinak, eseményeinek és attrakcióinak gazdagságát. Az idegenforgalmi szervek máris szorgos munkában vannak, hogy az augusztusi nagy ünnep felejthetetlen élményt jelentsen az idegenek számára. Annak ellenére, hogy a világrészeket egyformán érintő gazdasági válság még nem múlt el, azt látjuk, hogy a biidapesti idegenjárás állandóan fokozódik. Ezt az örvendetes tendenciát kívánjuk a lehetőség szerint a legjobban kiaknázni és ha az általános utazási kedv világszerte a régi lendületét visszakapja: úgy bizton számíthatunk arra, hogy a budapesti Szent István- ünnepségek a magyar idegenforgalom hatalmas nyereségét fogják eredményezni. * Ezeket mondotta Sipőcz Jenő polgármester az időszerű kérdésekről és válaszából méltán állapítható meg az a tény, hogy Budapest első polgára minden vonatkozásban lelkiismeretes gondját viseli a rábízott nagy anyagi és erkölcsi értékeknek. LeiiuuiÉs o tisztviselő sorsa, de minden áldozat u nemzeti bnlvészet loMirnfordulása érdekében történik Lider Endre ulpolgdrmester magasszárnynldsú beszéde a Fonsz tisztújító közgyűlésén A Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének tisztviselőosztálya kedden délután tartotta rendes évi közgyűlését, amelynek tárgysorozatán a tisztújítás is szerepelt. A FANSz közgyűlése ezúttal is nagy lelkesedéssel nyilatkozott meg elnöke: Liber Endre alpolgármester személye mellett és tüntető szeretettel emelte ismét a szövetség elnöki székébe. A választás után Duday Alajos dr. köszöntötte Liber Endre alpolgármestert, aki nagy beszédben mutatott rá a tisztviselők követendő útjára és figyelemreméltó fejtegetésekbe bocsátkozott a közelmúlt néhány mozzanatáról. — Az elmúlt évek — mondotta — a legemlékezetesebbek közé számíthatók, mert azok az áldozathozatal évei voltak. A tisztviselő-társadalom kénytelen volt lemondani törvényes illetményeinek egy- egy részéről és mégis igazságtalanság volna azt mondanom, hogy az áldozathozatal csakis a tisztviselő-társadalomra hárul. Az egész magyarság áldozathozatala ez, amelyből minden osztály kiveszi részét. Távol áll tőlem, hogy kicsinyeljem az eddig hozott áldozatokat, vagy hogy más osztályok még szomorúbb sorsával próbálnám tisztviselő-társaimat vigasztalni. Bátran merem hirdetni, hogy a tisztviselő- társadalom mindenkor józanul számolt a viszonyoknak sokszor nehéz adottságaival és sohasem felejtette el, hogy minden áldozat a nemzeti balvégzet jobbrafordulása érdekében történik. LANTOS MIHÁLY építőmester, házújító vállalata Báfthory-utca 5. t.-. 26-2-85v. 93 6-52 „PURIYAS“ FERTŐTLENITÉSI VÁLLALAT (Speoiális patkány, egér, rovar és molyirtószerek előállítása) BUDAPEST, HORTHY MIKLÓS-ÚT 34. I. 3. TELÉFON.: B9-9-32 FÉMÁRU ÉS SZERELVÉNYGYÁR Müller Andor Bpest, Vili., József-krt. 35 Telelőn: 37-3-71. SOrgSnyoím: „RÉZMÜLLER“ József-kőrut 39. Gyártmányok: Víz-, gőz-és gázszerelvények. CSAVARGYARTAS Telefon 53-0-92 Telefon: 55-0-92 v A4 jegy* Ptosphorbronzok éa könnyűfém-dugattyúk minőségileg elismerten a legjobbak. Naov raktári készlet pkoaphor-hroaaokból éa könnyftfém dugattyúkból. Gyártja: S0H0TZ TESTVEREK témóntfl- déje méter- éa gépgyára Budapaat A* KéptáMrtua 9. — Ez a tisztviselő-társadalom hivatása magaslatán áll és amikor ezt a mondatot kimondom, szinte magamban érzem baljóslatú visszhangként a társadalom szemrehányó szavát, amely nem is régen: egy sajnálatos eltévelyedés alkalmával egyértelmüleg emelkedett néhány tisztviselő, és pedig a székesfőváros néhány tisztviselője ellen. Nem mulaszthatom el, hogy ne érintsem ennek az esetnek óriási visszhangját. Világosan megmutatkozik, hogy a tisztviselő az ő tisztviselői életét a nagyközönség szeme előtt éli, munkáját a nagyközönség ellenőrzése alatt végzi és minden cselekménye súlyosabban esik a mérlegre. Ne panaszolja azt senki, hogy a közvélemény szeme esetleg rajta függ: nagyobb megnyugvás a vizsgáló szemek előtt is öntudatosan megállani, mint félni, vagy attól elvonulni. A jó intézkedés öntudata legyen mindig pajzsunk, erősségünk és ékességünk. A tisztviselői kar útja, melyen a közvélemény felé megnyilatkozhatik, csak a kötelességteljesítés útja. Ez a megnyilatkozás a legjobb cáfolat és a legjobb védelem, de egyúttal a legjobb igazolás, akivel szemben erre szükség van. '■> — Minket, tisztviselőket, nemcsak a törvények és szabályok, hanem a meg nem írott hatalmas közérdek szempontjai is vezetnek. Ezeket megvédeni és diadalra juttatni a mi feladatunk, ezekről meg nem felejtkezni, a mi kötelességünk. A tisztviselő sokszor valóságos művésze a közigazgatásnak, de míg a művészetről sokan azt mondják, hogy az nem más, mint az alkotóművész temperamentumán át tekintett természet, addig a tisztviselőnek sohasem szabad a tempera- mentumán át nézni az ügyeket, hanem mindig a közérdek szigorú szem előtt tartásával kell teljesítenie kötelességét. — A mi szövetségünk nevében viseli a nemzeti jelzőt és mert a nemzeti eszmét írja zászlajára: nem lehet más, mint a mai kegyetlen magyar sorssal meg nem elégedő, meg nein békülő, meg nem barátkozó. Amit lehasítottak országunkról, belőlünk is iehasították és nekünk is csak egy imádságunk lehet, a régi Nagymagyarország, amelynek fővárosa mindenképpen boldogabb és nagyobb lesz a mainál. Liber Endre elnök nagyhatású beszédét szűnni nem akaró éljenzéssel fogadták. A közgyűlés utáni társas vacsorán meleg szeretettel köszöntötték az új tisztikart. £ A legjobb sokszorosító gép s D. GESTETNER j BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 9 TELEFON: 19-2-20 Augusztusra űfabb 68 család hap otthoni a városszéli telepen Ai építési munkálatokat kizárólag kisiparosoknak Juttaüák A polgármester tudvalevőleg utasította a szociálpolitikai és középítési ügyosztályokat, tegyék meg az előkészületeket a Külső Jászberényi-úton létesült városszéli telep továbbépítésére. A középítési osztály már a befejezte a tervezést és a költségszámítást, amelyet pénteken délben mutatott be Schuler Dezső dr. tanácsnoknak, a szociálpolitikai ügyosztály vezetőjének, aki azután Liber Endre alpolgármesternek referált a telepítés továbbfejlesztéséről. A középítési ügyosztály számítása szerint az egymillió pengőből még rendelkezésre álló összegből !S4 ikerházat, illetve 68 új kertes otthont tudnak építeni, ezenkívül óvódat és pékműhelyt is. A telep orvosa a most készülő házak egyikében orvosi rendelőt és lakást fog kapni. Az építkezésre e héten kiírják a versenytárgyalást és a munkát május 15-ike körül elkezdik. Üj tervpályázat nem lesz, mert a lakóházak típusát az eddigi tapasztalatok felhasználásával állapította meg a középítési ügyosztály. Az új házakban nyitott tornác helyett minden lakáshoz előszobát építenek, ami a célnak jobban megfelel. Illetékes helyen érdeklődtünk a városszéli telep építésének folytatása iránt és a következő felvilágosítást kaptuk: A külső Jászberényi-út melletti városszéli telepen az építkezést három héten belül folytatják. Véglegesen tehát 88 házból, azaz 173 lakásból fog állani a telep. Eredetileg száz ház, illetve kétszáz lakás volt tervezve, de az építésre rendelkezésre álló 1 millió pengőből ennyire nem futott, mert külön iskolát, gondnoki épületet üzletházat és vízvezetéket is kellett létesítenünk. Eredetileg azt hittük ugyanis, hogy a telep vízszükségletét artézi-kúttal sikerül biztosítanunk, de ez a feltevés nem vált be. A munkák kiadásánál generál-vállalkozó nem kap megbízást, hanem az egyes épületek különböző munkanemeit külön-külön kisiparosoknak adjuk ki. Munkanemek szerint egy-cgy vállalkozó legfeljebb öt hás munkáit kaphatja meg. A városszéli telep építkezésével körülbelül június végére elkészülnek, úgy hogy négyheti száradási időt számítva, legkésőbb augusztus 1-én beköltöznek az új lakók és ezzel a telep lakossága 700-- 750 lélekre szaporodik. ngülioD liiraiiijiiti snitt i viHams Híg Keni ismétlőiéi meg a zugligetihez Imii katasztrófa Élénk emlékezetben van még az a borzalmas villamos katasztrófa, amely két évvel ezelőtt a zugligeti pályán történt és két gyermekéletet oltott ki. A katasztrófa okának kiderítésére megindított vizsgálat annakidején megállapította, hogy a fékberendezések kifogástalanul működtek és így végeredményben még ma is rejtély, hogy tulajdonképpen mi volt a baleset előidézője, miért nem tudta a vezető megállítani a háromszoros fékberendezéssel a lejtőn fokozódó sebességgel rohanó villamosvonatot. A legvalószínűbb feltevés az volt, hogy az áram- szállító villa és a felsővezeték között megszakadt az érintkezés és a villamos sínfenék a kellő időben nem tudott működésbe lépni. Ez a baleset arra késztette a Beszkárt vezetőségét, hogy fokozott biztonsági berendezésekkel szerelje fel a motoros kocsikat, különösen azokat, amelyek lejtősebb útvonalakon, hegyipályákon működnek. Hosszas kísérletezés és különböző szerkezetek kipróbálása után most elkerült olyan automatikus fékberendezést szerkeszteni, amely mindenkorra lehetetlenné teszi a zugligetihez hasonló balesetek megismétlését. Az újszerű biztonsági fék kipróbálása több vonalon már megkezdődött és azok eredményéről beavatott helyen n következőket tudta meg munkatársunk: — A kipróbálás alatt álló önműködő fékberendezés lényege az, hogy villamoserőre, de a vezetéktől mégis függetlenül működik, tehát abban az esetbon is, ha az érintkezés az áramszedő villa és a fclsővozoték között megszakad. Ezt az új önműködő sinfóket veszély esetén akkumulátortelep hozza működésbe. Az automatikus villamos sínfenék abban a pillanatban működésbe lép, amikor a kocsi sebessége a légfék teljes bekapcsolása dacára sem állítható le. Az új féket több vonalon kipróbálták szakemberek, így legutóbb a meredek farkasréti pályán is. A próbák várakozáson felül sikerültek. A síneket mesterségesen síkossá tették, mégis a 30—35 kilométeres sebességgel robogó kocsit minden esetben sikerült az új berendezés segítségével maximálisan 20—25 méteren belül megállítani. A kísérleteket még folytatják és ha a próbák végig sikerülnek, akkor ae összes hegyipályákon közlekedő motvrkvetikat ilyen fékekkel mereWs