Fővárosi Hírlap, 1933 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1933-03-01 / 9. szám

2 Budapest, 1933 március 1. április havában megkezdik a koronázó hKátgás^empfom külső resíaurálásáf £j% (Tóvárosi kJíirlap akciójának sikere: Borvendég alpolgármester utasította a pénzügyi osztályt a szükséges fedezet kijelölésére Néhány héttel ezelőtt általános feltűnést keltett a Fővárosi Hirlap-n&k az a tudósítása, amely a leghíresebb magyar műemlék, a budavári koronázó Mátyás-templom fenyegető pusztulásáról számolt- be és felhívta erre a kö­rülményre az illetékesek figyelmét. A Fővárosi Hírlap tudósítása a legszélesebb visszhangra talált és úgy a kor­mánykörök, mint a Műemlékek Országos Bizottsága és a főváros illetékes tényezői részéről olyan megmozdulások történtek, amelyek most már biztossá teszik, hogy kellő időben megtörténik a szükséges intézkedés a pótolhatat­lan nemzeti kinos megmentésére. Szombaton délelőtt a kegyúri ügyeket intéző elnöki ügyosztály vezetője, Felkai Ferenc főjegyző előterjesztése után Borvendég Ferenc alpolgármester 'kijelentette, hogy a Mátyás-templom elkerülhetetlen restaurálása dolgában sürgősen értekezletet hív össze. Az értekezlet napját még’ nem állapították meg, mert megelőzően a restaurációhoz szükséges fedezetet kell elő­teremteni. Borvendég alpolgármester eziránt mar érint­kezésbe lépett Lamotte Károllyal, a pénzügyi ügyosztály vezető tanácsnokával és utasította az ügyosztályt, hogy a munkálatok megkezdéséhez szükséges fedezet kijelölése iránt haladéktalanul intézkedjen. A Mátyás-templom restaurálási munkáinak megindí­tása iránt munkatársunk beavatott helyen érdeklődött és a következő újabb részleteket tudta meg: — A felbecsülhetetlen értékű építészeti (remekmű restaurálási költségeit e pillanatban még a legbeavatot- tabb szakértők sem tudják megmondani, de valószínűnek látszik, hogy 800.000—1,000.000 pengőből sikerül a helyre­állítást elvégezni. Fontos körülmény az, hogy az elmál- lott kőrészeket milyen anyagból pótolják. A munkálatok elindításához minimum 120 ezer pengőre van szükség. A torony külső beállványozása egymagában GO.űOO pen­gőbe kerül, már pedig ha ilyen nagy összeg kell az áll­ványok megépítéséhez, akkor legalább ugyanennyi értékű munkát kell nyomban elvégeztetni, hogy az állványo­zásra elköltött kiadás, rentábilis legyen. Csak az állványok megépítése után kerülhet a sor a torony és az egész templom aprólékos átvizsgálására, hogy a szakemberek megállapíthassák a szükséges teendő­ket. Ugyanekkor állapítják majd meg a restaurálási munka sorrendjét is. A restaurálás dolgában egyébként a napokban értekezletet tartanak, amely intem jellegű lesz és azon résztvesznek a kegyúri, a pénzügyi, a köz­építési és a művészeti ügyosztályok tagjai. Az itt meg­vitatott megoldási lehetőségeket azután szélesebbkor!! ankét elé terjesztik, amelyen már ott lesznek a műemlékekie felügyelő bizott­ság és az Országos Műemlék Bizottság, valamint a kul­tuszminisztérium képviselői js. * Annyii bizonyos, hogy az intézkedések legrövidebb időn belül várhatók, mert valószínűen már április első napjaiban hozzá akar kezdeni a főváros a Mátyás-templom külső restaurálásához. A koronázó-dóm belső helyrehoza­taláról egyelőre még' nem tárgyalnak. Nem csökkentik az üzemi munkabéreket Az illetményredukció nem érinti az üzemi munkásokat - Illeté­kes helyen érthetetlennek tartják a rendkívüli közgyűlés összehívását A városházi ellenzék az üzemi munkások állítólagos bércsökkentése miatt rendkívüli közgyűlés összehívását kérte, amit Huszár Aladár dr. főpolgármester március 3-ára, péntekre tűzött ki'. A rendkívüli közgyűlés napirendjén szereplő üzemi munkabércsökkentés kérdésében az üzemi ügyosztályhoz fordultuník felvilágosításért, ahol a Fővárosi Hírlap munkatársa a következő választ kapta: — Nem értjük az ellenzék összehívó kérelmének indokait, miután szó sincs olydn intézkedésekről, amelyek az üzemi mimlcásolc béreinek redukálásával lengnének össze füg (Jés b en. Sem az üzemek, sem az ügyosztály részé­ről ebben az irányban semminemű lépés nem történt és a polgármester úr sem adott ki ilyen rendelkezést, szó­val a székesfőváros részéről ilyen irányú kezdeménye­zésről nincsen tudomásunk. A pénteki rendkívüli közgyűlésen napirendre kerülő üzemi munkabér-kérdés azonban kétségtele­nül egyike a főváros legfontosabb pénzügyi problémáinak. A főváros évente több mint húszmillió pengőt fizet ki az üzemi munkásoknak. Az is bizonyos, hogy az üzemi munkabérek ezidőszerint tíz-tizenöt percenttel átlagban felette állanlak a magángazdaság munkabéreinek, sőt vannak egészen kirívó esetek is, különösen a közkórházi és köztisztasági alkalmazottak soraiban, ahol munkások, minden szakképzettség nélkül, öt-kilenc pengős napibéreket kapnak. PARIS 17 RUE DE LA PAIX König, Román és Stein mérnökök, építési vállalkozók Budapest, VIII. kér, Népszinház-utca 13 Telefon József 431—44 A Fővárosi Hírlap munkatársa érdeklődött aziránt, hogy abban az esetben, ha kormányintézkedés, vagy más ok folytán tényleg szóbakerülne az üzemi munkabérek redukálása 'és valamilyen csökkentést hajtanának végre: mit jelentene ez pénzügyileg a főváros számára? — Amennyiben az egész vonalon ötpercentes reduk­ciót léptetnének életbe, ez kereken egymillió pengő pluszt jelentene a főváros budgetjében. Szükségesnek tartjuk azonban újból hangoztatni, hogy a fővárosnál ezidőszerint senki sem gondol a munkások bépcsökkentésére, annak ellenére, bogy a tisztviselők és egyéb alkalmazottak fizetését és lakásilletményeit most már harmadszor csökkentették. Köhögés, rekedtség ellen Dr. EGG MELLPASZTILLA kitűnő hatású IBBHISHaBasaiia«nflBSH4BBBaBBHaflHBaaHHHBHaB IBIRBBEBBEk' ” “ : Ez a hely a „MIRA“ Gyógy- és Keserűvízforrás Rész vényt ár s as á g által feladott hirdetés részére van fenntartva IFJ* HALÁSZ HUBERT ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ VASSZÁDFAL KÖLCSÖNZÉS TEEEFON: 390-50. BUDAPEST, VIE, ARÉNÁDÉIT 7o Hasznos inam, mindazoknak, kik az ártalmatlan és tisztán termé­szetes hashajtó ásványvizek iránt, nagyobb biza­lommal viseltetnek, hogy Sciimidtiiauer keserüvize hatékony forrás-sókban egész Európa leggazdagabb ilynemű ásványvize. Rendszerint már kisadag; 1/i vagy */* pohár elegendő, miáltal a nagyobb mennyiségek fogyasztása feleslegessé válik, tehát gazdaságilag is viszonylag ajegolcsóbb. Hen; a VízüM igazgatóéi tagságiiért A kereszténypárt magának követeli a Friedrich-párt pozícióját Az elmúlt hónapok során több alkalommal felmerült az a gondolat, hogy az üzemi igazgatóságokat újjászer­vezik. A végrehajtást azonban mindenkor mellőzték, mert a főváros vezetőségének az az álláspontja, hogy a mai pártikereteket teljesen fedi .az. igazgatósági tagsá­gok megoszlása és ezért reorganizációra nincsen szük­ség. A törvényszerűség' szempontjából sem sürget az in­tézkedés, mert a hat évre választott igazgatósági tagok mandátuma még nem járt le. Részleges változások azonban történnek a közeljövőben az Elektromos Művek és a Víz­művek igazgatóságaiban;. Az Elektromos Művek igazgatóságából ugyanis vissza­hívták Pássthy János műszaki tanácsost, a Friedrich- féle keresztény ellenzék tagját, a Vízművek igazgatóságá­ban pedig Perczel Béla elhunytával történt üresedés.. A megoldás adva volna: az Elektromos Művekhez a Ke­resztény Ellenzék, a Vízművekhez pedig a Keresztény Községi Párt nevezi meg kiküldöttjét, akiket a törvény- hatósági tanács ezekre a pozíciókra megválaszt. Úgy látszik, hogy az igazgatósági tagságok körül némi kis izgalmak mégis csak jelent­keznek. A Vízművek igazgatóságában ugyanis bizon37os eltolódás történt azért, mert a Wolff-párt részéről oda delegált- Piazza Győző időközbén az Egységé Községi Polgári Pártba lépett, aminek következtében az igazgatóság három egységespárti, egy keresztény párti és egy szo­cialista tagból áll, A két többségi párt egymással való arányosságában történt változást a Wolff-párt azzal kívánja pariroz-ni, hogy a Friedrich-párttól elvonja ezt az igazga­tósági tagságot és azt a saját maga kiküldöttje számára foglalja le. Hogy ez a törekvés kisebb csete-paték nélkül nem vihető keresztül, az természetes és így el kell készülni .arra, hogy a folyamatban lévő tárgyalások eredményt elemé ge után bnegindul a kapacitálás az egész voitialon.

Next

/
Thumbnails
Contents