Fővárosi Hírlap, 1933 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1933-12-06 / 49. szám

Huszonkettedik évfolyam Budapest, 1933. december 6. 49. szám Előfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE ....................24 PENGŐ FÉ LÉVRE...............................12 PENGŐ EG YES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13=7-15 — Postacsekk: 40.424 Imrédy Béla pénzügyminiszter szerint a városi szttStsésnénz kibocsá­tása kivihetetlen és megengedhetetlen A pénzügyminiszter nyilatkoznia a Fővárosi Hírlap száméra Karácsonyi setéin A kereskedők már rakják a kirakatba a leg­szebb, legcsábítóbb áruikat, a gyerekek már javá­ban írják leveleiket a Jézuskának, minden, minden készen van, csak azzal nincs tisztában senki, bogy lesz-e pénze a magyar középosztálynak arra, hogy szeretteit ellássa karácsonyi ajándékkal, persze a mai idők viszonyaihoz képest olyannal, amit amúgyis múlhatatlanul meg kellene vásárolni. Senki sincs ma még tisztában azzal, hogy mi lesz a karácsonyi vá­sárral. Ennek pedig legfőbb oka az, hogy még a fő­város nem döntött ebben a kérdésben, már pedig fél- szemmel minden munkaadó, minden vállalkozó a fő­városra tekint és mindegyik a fővároshoz akarja mérni a maga adakozó kedvét, a maga ajándékát. Eddig mindig jótékony hatással voltak a fő­város szociális intézkedései, most azonban rossz hírek járnak. Rossz hírek, amelyeket sem nem akarunk, sem nem tudunk elhinni sem mi, sem a főváros tiszt­viselői és egyéb alkalmazottai. Beszélik felelőtlenül és feltételes módban, hogy az idén a fővárosnál el­marad a karácsonyi segély. Aki pedig óvatosabb ■ a rossz hírek terjesztésében, az csak addig megy el, hogyha nem is általánosságban marad el a kará­csonyi ajándék, akkor csak a kisebb fizetési foko­zatban lévő alkalmazottak részesülnek egészen jelen­téktelen segélyben. Nekünk hivatásunk még az is, hogy a kósza hírekkel foglalkozzunk és ezt ebben a pillanatban annál inkább meg kell tennünk, mert a fővárosi alkalmazottak karácsonyi segélyének elma­radását az egész gazdasági életre rendkívüli vesze­delemnek tartjuk. Sajnos, egyelőre nem tudtunk meggyőződni ezeknek a híreknek a valótlanságáról, de legalább a valóságáról sem. Mindössze annak a hitünknek és reményünknek adhatunk kifejezést, hogy a karácsonyi segély elmaradásának nem sza­bad megtörténnie. A biztos és megnyugtató infor­máció helyett ma még csak arról beszélhetünk, hogy a főváros szociális érzésekkel telített vezetőségén nem fog múlni a kérdés. A törvényhatóság minden szerve tökéletesen együtt érez a tisztviselőkkel és más alkalmazottakkal, ismeri azoknak nehéz megélhetési viszonyait és tudatában van annak, hogy egy kis karácsonyi lendület az életstandard megjavításában nemcsak a tisztviselők otthonában kelt örömöt, de megmozgatja Budapest egész gazdasági életét is. Ha mégis, amit nem hiszünk, súlyos akadályok merülnének föl, akkor ezeknek okát a rendkívüli gazdasági viszonyokban kell keresni, amelyek ma már a főváros háztartását is kezdik ha nem is összezilálni, de olyan pontosan kiszabni, hogy egé­szen jelentéktelen összegekkel sem szabad az egyen­súlyt megháborgatni. És mégis azt mondjuk, hogyha bármilyen veszedelmeket rejt is magában a kará­csonyi segély kiadása, ezek a veszedelmek semmi­esetre sem lehetnek olyan nagyok, mint amilyeneket a karácsonyi segély elmaradása idézne föl. Ma min­den háztartás, tehát a főváros tisztviselőinek ház­tartása is hajszálpontosan működik. A legfontosabb szükségleteken kívül semmire sem jut, sőt ezeknek beszerzésével is mindig hátralékban van minden család. Azokat a tisztviselőket tehát, akiket most megfosztanának a biztosra vett karácsonyi juta­lomtól, egyenesen a romlásba taszítanák. Hiszen az a karácsonyi segély már régen nincsen, a legtöbb helyen az eljövendő karácsonyi segély terhére vá­sárolt cipőcskék már újra foltozásra kívánkoznának a suszterhez. Az iparos, a kereskedő pedig vagy ré­gen odaadta már hitelbe a tisztviselőnek azt az árut, amit a karácsonyi segélyből akar kifizetni, vagy ha nem is adta oda, ez az összeg épp úgy hi­ányzik az ő költségvetéséből, mint hiányzik azéból a tisztviselőjéből, akiknek zsebében, ha megkapja, meg sem melegedhetik az a pár pengő. Nem a régi békeidőikben élünk, amikor talán luxuscikkeket vá­sároltunk a dús karácsonyi renumeráción, hanem olyan csillagzat alatt születtünk, hogy amikor a szomorú, szürke hétköznapokat egy kis ajándékkal színesíti meg az ünnep, akkor is a legszüksége­sebbre kell költenünk mindent. A főváros tehát siessen a karácsonyi segéllyel és minél többet adjon, hiszen ez a pénz az alkalmazot­takat mindennapi gondjaiktól menti meg, a legjobb adófizetőket, a kereskedőket és iparosokat pedig éppen arra teszik képessé, hogy a közzel szemben való tartozásaikat kiegyenlíthessék. Ha a főváros siet a segedelemmel, akkor is csak azzal szerez örö­möt, hogy sok-sok otthonnak a szorongását oldja föl és sok otthon fölül hárítja el a karácsonyi gondot. A székesfőváros törvényhatósági bizottsá­gának most lezárult költségvetési vitája gon­dolatokban, tervekben és ötletekben rendkívül gazdagnak bizonyult. Nyilvánvaló ebből, hogy a törvényhatósági bizottság tagjai nagy lelki­ismeretességgel és szeretettel foglalkoznak az­zal a gondolattal, hogy a székesfővárost, amely eddig keményen állta az egész világot ost­romló gazdasági vihart, továbbra is megment­sék a komolyabb veszedelmektől. Vigasztaló és megnyugtató tudat ez, mert Budapest lakos­sága látja és érzi, hogy azok, akiknek kezére bízta a sorsát, teljes odaadással dolgoznak a nép érdekeiért. A közgyűlési vita során fölmerült tervek között bizonyára bőségesen akad, amelyeket szinte természetszerűen meg lehet majd való­sítani és a főváros törvényhatóságának taná­csára, valamint adminisztrációjára vár a fel­adat, hogy ezeket az ötleteket és gondolatokat kiválogassa és pozitív irányban fejlessze. A sok értékes gondolat között talán leginkább Imrédy Béla pénzügyminiszter tehát a leg­határozottabban károsnak, kivihetetlennek és megoldhatatlannak mondja a városi szükség- pénz kibocsátását. Ezzel valószínűleg le is ke­rül a napirendről ez a kérdés. Wolff Károly, A várospolitikai életben nagy eseményt jelentett a Nemzeti Egység Pártjának a városi kormányzatba való oly^ módon^ történt bekap­csolódása, hogy az országos párt az Egységes Községi Polgári Párt lítján biztosította magá­nak a városkormányzásban való részvételi jo­gát. A Nemzeti Egység Pártja vezető köreiben azóta is fokozottat» figyelmet szentelnek^ a^ fő­város ügyeinek és Kozma Jenő bevonásával sűrű tanácskozásokat folytatnak azokról az eszközökről, amelyek alkalmasak Budapest pénzügyi helyzetének további biztonságára és a jövő feladatainak megoldására. Huszár Ala­dár főpolgármester, a Nemzeti Egység Pártja budapesti szervezetének elnöke, szünet nélkül folytatja a szervezet kiépítésére irá­nyuló tevékenységét és előkészíti a jövő évben végrehajtandó nagy­arányú teendők sorrendjét. A főváros politikai irányításának további célkitűzéseiről nagyérdekességű megnyilatko­zásnak lesz a színhelye december 12-én, kedden délután 6 órakor a budai Vigadó, amelynek termeiben foglalkoztatta a közvéleményt az, amelyet Wolff Károly, a kereszténypárt vezére vetett föl. A polgárságot föltétlenül érdekelte az a gondolat, hogy a székesfőváros kísérelje meg a szükség­pénzzel való operálást. Wolff Károly ugyanis egész természetesen a munkanélküliséget tömegmunkák teremtése révén akarja megoldani. Ez a tömegmunka legfőképpen az útépítés lenne. Ezeknek az útépítéseknek a céljaira kívánna Wolff Károly a székesfővárosnak hátralékos adói és illetékei terhére bizonyos szükségpénzt kibocsáttalni. A szükségpénz felmerült gondolatát ^ egész általánosságiban sokat vitatták gazdasági és pénzügyi szakkörök, a Fővárosi Hírlapnak pe­dig módjában volt a Wolff-féle indítványtól elvonatkoztatva, tisztán elméleti alapon, kérj dóst intézni egy a főváros által kibocsátandó szükségpénzre vonatkozólag aki teoretikus, de nem pénzügyi szakember, kétségkívül a legjobbat akarta, amikor ezt a gondolatot felvetette. Bizonyára megbízik azon­ban ő maga is a pénzügyminiszter ellenzésében megnyilvánult tökéletes, szakszerű tudásában. Kozma Jenő országgyűlési képviselő mondja el beszámoló beszédét. A nagygyűlés emelvényén megjelennek a várospolitikai életben kimagasló szerepet játszó vezető egyéniségek, hogy meghallgassák Kozma Jenőt, aki az elmúlt esztendők összes gazda­sági, társadalmi és szociális problémáit tárja elő és egyúttal lefekteti a közeljövő program­ját, amelynek kiindulási pontja változatlanul a nemzeti egység, a polgári egyenjogúság és a termelő munka. A beszámoló után Gömbös Gyula miniszterelnök megtartja hatalmas beszédét a fővárossal kapcso­latos összes kérdésekről és ez a meg­nyilatkozás tulajdonképen folytatása lesz a tattersalli beszédnek, amelyen első alkalommal foglalkozott a minisz­terelnök a városháza ügyeivel. Amíg azonban a zászlóbontó népgyűlésen csak általános irányelveket szegezett le a miniszterelnök, ad­dig a budai Vigadóban már a részletkérdések különböző kategóriáit sorolja fel és tüzetesebb alapon jelöli meg mindazt, amit Budapest fej­lesztése érdekében meg kell valósítani. A de­Imrédy Béla dr. pénzügyminiszterhez. A pénzügyminiszter a következő választ adta: — Az egész elgondolást nem akarom részletesen megjegyzéseimmel kísérni. In­kább egy kérdést vetek fel: hát már annyira elfelejtették az 1918—191í)-ben kiboesáj- tott szükségpénzek sorsát és az annak nyomán támadt következményeket? Ez a most elgondolt pénzfajta még a Postatakarékpénztár által annakidején kibocsájtott papír­pénznél is gyengébb, értéktelenebb, de egyúttal károsabb is volna. Ilyen ötletek és gondolatok nemcsak kivihetetlenek, de meg engedhetetlenek is. Ilyennek a keresztülvi­telét ajánlani, arról terveket szőni, vagy azt végrehajtani nem lehet. Kárbaveszett kísérlet még csak gondolkozni is a dolog felett, de még inkább kárbaveszett időtöltés foglalkozni vele. Gömbös Gyula mlniiztercintth megjelenik Kozma Jenő december 12-1 beszámolóián A miniszterelnök kilejtl irányító szempontjait, ame­lyeket Budapest fejlesztése körül meg kell valósítani

Next

/
Thumbnails
Contents