Fővárosi Hírlap, 1933 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1933-12-06 / 49. szám
2 Budapest, 1933 december 6. cember 12.-i beszámoló gyűlésen óriási tömegek részvételére számítanak, akik nagy érdeklődéssel várják a miniszterelnök és Kozma Jenő beszédeit. A másik politikai esemény ugyancsak december 12-én este zajlik le a Belvárosi Polgári kör 40 éves, jubiláns közgyűlésén. Ezen az ünnepségen résztvesz Kállay Miklós földmívelésügyi miniszter, a Belvárosi Polgári Kör elnöke, aki elsősorban a kereskedelem és az ipar problémáival foglalkozik. Valószínű, hogy ezen a nagygyűlésen is megjelennek a politikai világ előkelő tényezői és felszólalásaikkal kimélyítik a Belvárosi Polgári Kör közgyűlésének jelentőségét. Nem ítír J&alassíást a Huda&fürtíö motíerni&álásánalc és s&tíllotía- épíilceséséneK meginüíídtsa Huszár Aladár főpolgármcsíer : A főváros boldogulása attól függ, őogy milyen mér- lékben tudjuk kihasználni természeti kincseinket Huszonöt évvel ezelőtt merült fel elsőízben az a gondolat, hogy a kitűnő gyógytényezőkkel rendelkező Rudas-fürdőt modernizálják és külsejében is új képet adnak a Gellérthegy alatt fekvő gyógyfürdőnek. A halogatások és egyéb körülmények azonban meghiúsították a terv végrehajtását, míg az elmúlt hetekben végre Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter a kérdés megoldása tekintetében sürgető álláspontra helyezkedett. A gyógyfürdők egyesítéséről szóló jóváhagyó leiratában kiemelte, hogy a Rudas-fürdő nem felel meg a modern követelményeknek és mert berendezései sem állanak a kor színvonalán, csak azzal a feltétellel adja meg az intézménynek a gyógyfürdő jelleget, ha a hiányokat sürgősen pótolják. Néhány héttel később a városgazdasági ügyosztály bemutatta a Rudas-fürdő átalakítási terveit, amelyet Pogány Móric műépítész Bánit iky Gézával, a Gellért-fürdő központi igazgatójával együtt készített, amely lényegében nem volt más, mint leegyszerűsítése Pogány Móric két évvel ezelőtti díjnyertes pályamunkájának. A fürdőügyi bizottság a múlt- héten elutasította ezt a tervet és Hültl Dezső műegyetemi tanár megbízására adott utasítást azzal a hozzátevéssel, hogy egyidejűleg a már teljesen kidolgozott gázfűtési tervet is elejtette és helyette a távfűtést hozta javaslatba. Időközben sikerült a kereskedelmi kormány hozzájárulását megnyerni ahhoz, hogy a főváros a MABI-tól 850 ezer pengő kölcsönt kapjon a Rudas-fürdő mellett tervbevett polgári szanatórium építésére, amely összegből jutott volna a nagy ivócsarnok felépítésére és a környékbeli sétányok rendezésére is. Ebben a szituációban jutott a javaslat a törvényhatósági tanács elé, ahol a főváros vezetősége, élén Huszár Aladár főpolgármesterrel a legnagyobb lelkesedéssel várta a döntő határozatot, hogy az építkezéseket mielőbb megkezdjék. A javaslat tárgyalásánál a Keresztény Községi Párt élesen szembeszállt a polgármester javaslatával és mert az Egységes Községi Polgári Párt három tagja is a javaslat ellenzőinek sorába állott: a tanács mellőzte az eredeti elgondolást és olyan határozatot hozott, hogy Pogány Móricon kívül Hültl Dezső építész-tanárt is kérjék fel pályázat benyújtására. Azt hangoztatták a döntés után, hogy ez az eljárás nem jelent késedelmet, amellyel szemben azonban a szakembereknek az az általános véleményük, hogy az átalakítási és építési munkákat ilyen körülmények között márciusban megindítani nem lehet. Ennek a terminusnak a betartása pedig azért fontos, mert a szóbanforgó kölcsönt csak azzal a feltétellel engedélyezi a kormány, ha a főváros garantálja a munkálatoknak márciusban való megindítását. A törvényhatósági tanács érdekes döntéséről és annak következményeiről kérdést intéztünk Huszár Aladár dr. főpolgármesterhez, aki tudvalevőleg a fürdőügyek legfáradhatatlanabb munkása és hivatalbalépése óta óriási tevékenységet fejt ki az idegenforgalom emelésére. A főpolgármester a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: — Nem csináltam titkot abból a felfogásomból, hogy a törvényhatósági tanács határozatát az ügy érdekében sajnálatosnak tartom. A kormány a legnagyobb érdeklődést tanúsította a kérdés iránt és minden vonatkozásban támogatta azt az akciót, hogy Budapest idegenforgalmát egy ilyen polgári szanatórium felállításával jelentősen növeljük. Helytelen tehát, hogy a tanács így határozott és ezzel alkalmat adott ahhoz, hogy a terv végrehajtása halasztást szenvedjen. — Rendkívüli nagy érdekek fűződnek ahhoz, hogy a Gellérthegy alján megépüljön a polgári szanatórium, amelyneki révén alkalom nyílik a Rudas- fürdő mellett újonnan feltárt csodálatos hatású gyógyvizek kihasználására. A főváros jövő boldogulása attól függ, hogy milyen mértékben tudjuk kihasználni természeti kincseinket, mert addig nem lehet idegeneket és gyógyulást keresőket Budapesten megrögzíteni, amíg nem állanak rendelkezésre az elengedhetetlen gyógytényezők. Az eddigi terv grandiózus és ötletes volt, az ellene hangoztatott kifogások pedig nem helytállóak. Nem az a cél ugyanis, hogy luxuslakosztályok legyenek a szanatóriumban, hanem kényelmes és higiénikus lakószobák, amelyek az elhelyezkedést megfelelő polgári nívón tartják. A cél az volt, hogy tíz-tizenhét pengő napi díjért az ellátással együtt orvosi kezelést is nyújthassanak a gyógyulást keresőknek. A gyors keresztülvitelt feltétlenül keresztezi a tanács határozata és ezért mindent el kell követni, hogy a változott elgondolások alapján mégis előbbre vigyük a gyógyszálló ügyét. A törvényhatósági tanács határozata a főváros idegenforgalmi testületéiben, valamint az idegenforgalmi tanács kebelében is meglepetést keltett, ahol mindenütt azt hitték, hogy a kormány támogatása révén a reuma-szanatórium negyedszázad óta kísértő terve a gyors megvalósulás stádiumába kerül. Minden tipnsu személyes teherautó alkatrészek raktára SCHLESINGER B. Budapest, V., CsAky-utca 70. Teherautók és pótkocsik Felborítaná a pénzügyi helyzetet a közüzemi tarifák leszállítása Illetékes helyen nagy nyugtalansággal fogadják az erre vonatkozó közgyűlési határozatot A költségvetési vita utolsó napján, amikor az üzemek előirányzatai fölött tárgyaltak, olyan indítvány hangzott el, hogy . a polgármester készítse elő a villany- és gáz-tarifák leszállítását. Az indítványt elfogadták és ezzel a hivatalos adminisztráció kénytelen megfelelő előterjesztést tenni, amely végeredményben a közüzemi díjak megváltoztatását hozza magával. A nagyérdekességű problémáról illetékes helyen kértünk információt és a válasz meggyőzött berniünket arról, hogy az indítvány erős kihatást gyakorol a főváros pénzügyi helyzetére. — Függetlenül a közgyűlési határozattól — mondották a Fővárosi Hírlap munkatársának — már régebb idő óta elkészült egy javaslat, amely azt célozza, hogy bizonyos vonatkozásokban kedvezőbb elbírálásban részesüljenek a fogyasztók tömegei. Az első javaslat az elektromos tarifára vonatkozólag azt tartalmazza, hogy kétféle díjrendszer érvényesüljön: az alapdíjas és a fogyasztás után mutatkozó tarifák, amelyek között tetszése szerint válogathat a fogyasztóközönség. A másik elgondolás újabbkeletű és azt tartalmazza, hogy a kereskedők, a kávéházak, mozik, színházak, szórakozóhelyek és egyéb nyilvános intézmények olcsóbb díjszabáshoz jussanak, rajtuk kívül kedvezményhez jutnak azok a fogyasztók is, akik üzleteikben és vállalkozásaikban vasárnap is a fogyasztók sorába tartoznak. általános tarifamérséklésről nem lehet szó, és a fent ismertetett kedvezményekkel igyekeztünk a jogos igényeket honorálni. — A közgyűlési indítvány nem részletezte, hogy milyen vonatkozásokban nyújtson kedvezményt a két világítási nagyüzem és így bizonyára további tárgyalásokra van szükség. Felelősségünk tudatában azonban kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy általános tarifamérséklésről nem lehet szó, mert ennek helyrehozhatatlan kárát látná a községi háztartás. — Az egyre csökkenő más természeti bevételek mellett még mindig a nagyüzemek azok, amelyeknek hozamára biztosan lehet számítani és bár azok is egyre csökkenő bevételekről számolnak el, mégis komoly tételeket juttatnak a főváros közérdekű teendőinek költségeihez. A polg'ármester bizonyára előkészíti az indítvány végrehajtását, azonban számolni fog azzal, hogy a főváros pénzügyi helyzetének biztonsága a legnagyobb óvatosságra int minden felelős tényezőt. A már említett kedvezményeken kívül tehát az összes fogyasztókra kiterjedő árolcsóbbítást nem hajt végre a főváros, mert akkor az ügyek viteléért a felelősséget vállalni nem lehet. Bármennyire is kívánatos, hogy Budapest közönségének az életlehetőségei kedvezőbbé alakuljanak, nem lehet eltagadni bizonyosfokú megértést az illetékes helyről szóló nyilatkozat alapgondolata iránt. A nagyüzemek hozamai a főváros bevételeinek a gerincét alkotják és ezért a rendkívüli kényes kérdés megoldásához csak a legnagyobb óvatossággal szabad nyúlni. 99 CEMUSUGE 99 L, BÓSZÓRMÉNYI-ÜT 28. (SB, 7& nUamc» sent&L, t-u HlAut) ftnuotKK — söröző — brtdgbbzaixhi — kOlöhtkbm §= SéraS taa = »Äm« délután és e$ta A s CS3AKLES !.,A X JazMntiekArk. Dandy d (Drsay volt és marad a par/ómőJc királya iP PARFÜMS D PARIS 27 RUE DE LA PAIX PÁRISI HAGY ÁRUHÁZ 96 filléres újdonságok! wmmmmmmmmmmmnm = VI., ANDRÁSSY-ÚT 52 = 96 fill, rés uj onságok! =