Fővárosi Hírlap, 1933 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1933-11-22 / 47. szám
6 ff Budapest, 1933 november 22. Mentsük mes n lejtőre jutott musuar automobilizmust! Irta: MAGYAR MIKLÓS törvényhatósági bizottsági tag A Fővárosi Hírlap mulheti számában kifejtettük, hogy az automobilszakma pusztulását a helytelen adópolitikának tulajdonítjuk. Azok a beszédes számok, amelyekkel fejtegetéseinket illusztráltuk, kétségbevonhatatlan tanulságai annak, hogy a pénzügyi közegek mennyire nem méltányolják egy olyan gazdasági terület érdekeit, amelyen 38.000 munkáskéz talál foglalkozást, vagyis 38.000 család biztosítja magának a kenyeret. Rámutattunk arra, hogy az automobilszakma 175 millió pengőt forgalmaz egy év alatt a magyar gazdasági életben. Kiemeltük, hogy utolsók vagyunk mindenben, amivel csak egy ország közlekedési viszonyait el lehet ismerni, de az autó megadóztatása terén az első helyen állunk. Érthető, ilymódon, hogy más országokban, még a gazdasági dekonjunktúra dacára is, fejlődésben van az automobilizmus, Magyarországon azonban visszafejlődésre van kárhoztatva. Egész megdöbbentő formájában akkor látjuk magunk előtt a helyzetet, ha az automobilok számának szaporodását más országok adataival összehasonlítjuk. 1933. év első felében a következőképpen alakult egyes államokban az autók szaporodása: Személy- Teher- autó: Angolország . . . . 30.164 Németország . . . . . . 35.613 4.760 Olaszország . . . . 1.968 Csehszlovákia . . . 447 Ausztria.......................... . . 857 283 Magyarország . . . . . . 57 12 Van-e magyar ember, akit nem fog el a legmélyebb szomorúság, ha ezeket a számoszlopokat látja? Hova fog az vezetni, hogy Ausztria 16-szor, Csehszlovákia 66-szor több autót szerez magának egy fél esztendő alatt, mint Magyarország? Szabad-e tovább is tűrnünk, hogy ezekből az adatokból csak elmaradottságunkra lehessen következtetni? Itt van például az a kimutatás, amely a fejenkénti benzinfogyasztás adatait tünteti fel: Egyesült Államok ...... 525.22 liter Angolország ......................... 95.51 ,, Fr anciaország..........................................73.31 „ Németország......................................... 33.98 ,, Ausztria 24.67 ,, Csehszlovákia.................................... 34.00 ,, Magyarország........................................ 7.81 „ A benzinkutak száma is hangosan hirdeti a magyar automobilizmus szomorú helyzetét. Valósággal kétségbeejető, hogy minden vonatkozásban sokszorosan kell éreznünk annak a távolságnak nagyságát, amellyel bennünket a környező nemzetek a fejlődés ben megelőznek. Néhány állam benzinkútjainak száma: Angolország ........... 99.000 benzinkút Fr anciaország ...... 78.000 ,, Németország.......... 55.000 ,, Be lgium .................................... 19.560 „ Svájc............................14.650 Olaszország.......... 12.000 ,, Cs ehszlovákia ...... 5.025 ,, Ausztria .................................... 4.400 „ Magyarország..... 1.083 „ Ha kérdezzük, hogy mivel magyarázhatók ezek a lesújtó tények, csak egy feleletet találunk és pedig azt, hogy a magyar automobilizmus egészséges fejlődését adópolitikánk teszi teljesen lehetetlenné. A bennünket körülvevő államok is gazdasági nehézségekkel, sőt részben sokkal súlyosabb munkanélküliséggel küzdenek, mint mi. Miért kell éppen miná- lunk megakadályozni a forgalomnak gyorsabbá és olcsóbbá tételét? De hogy következhessék ez be, amikor például azt látjuk, hogy 100 liter benzin állami terhe az egyes országokban a következőképpen alakul: Németországban................................. 20.89 márka Ausztriában . . . . .. . . . . 20.82 ,, Csehszlovákiában ....... 21.87 ,, Magyarországban............................ 40.44 „ amelyhez nálunk még 3% vámtétel járul. Akármerre nézünk, mindenütt csak azt látjuk, hogy a magyar automobilizmus fejlődése nem tarthat lépést a bennünket környező országok automobilizmusának fejlődésével. Ha az automobiltartás kizárólag csak luxus volna, ha az nem vágná a nemzet gazdasági, szociális és kulturális életének elevenjébe, bele lehetne törődni abba, ami szemeink előtt végbemegy, de amikor azt látjuk, hogy önmagunk ássuk saját versenyképességünk sírját, akkor lehetetlen szó nélkül elmenni a dolgok felett. Felhívjuk tehát adóügyi hatóságaink figyelmét arra, hogy ezzel a problémával késedelem nélkül és a legbehatóbban foglalkozzanak. Egy pillanatra Bem szabad elfeledniük, hogy az automobilszakmát nem lehet azokkal az adósémákkal kezelni, mint a M O L S A 11 KALMAN OKL. GÉPÉSZ- ÉS KÖZGAZDASÁGI MÉRNÖK ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ BUDAPEST, IV., IRÁNYI-UTCA 21. SZ. TELEFON : 89-7-13. gazdasági élet más területeit, mert az autó több mint adótárgy: eszköze a modern közlekedésnek, amelyek felvirágzása nélkül a művelt és gazdaságilag vezető nemzetekkel a haladásban lépést tartani nem tudunk. Az illetékes adóügyi köröknek sürgősen meg kell találni a megadóztatásnak azt a speciális formáját, amely terhet automobilszakma is hazafias kötelességtudással visel, de amely nem megkötője, hanem éltetője lehet a magyar közlekedés ügyének. Különösen időszerű ennek a követelménynek hangoztatása akkor, amikor a kormánynak az ipar és kereskedelem iránti jószándékairól teljesen át vagyunk hatva. Nálunk mindent a kormánytól várnak, de mindenért is a kormányt teszik felelőssé. Pedig éppen ezen a területen nem közvetlenül a kormányt, hanem azokat a tényezőket terheli a felelősség, akik az ipar és kereskedelem részletkérdéseit intézik. A kormányelnök, valamint a kereskedelemügyi és a pénzügyminiszter ismételten és nemcsak szóval, hanem tettekkel is megmutatta, hogy szívén viseli az ipar és kereskedelem érdekeit. Ezt senki sem vonja kétségbe. Arra kérjük tehát a kormányt, hogy ne csupán a hivatalos közegek részéről tájékoztassa magát, hanem hallgassa meg az automobilizmus magyar szakembereit is, akik évtizedek óta élnek az automobillal együtt a magyar közlekedés ügyének, akik elméleti felké- késziiltséggel és gyakorlati tapasztalatokkal felszerelve, készséggel jönnek segítségére. Arra kérjük a kormányt, hogy a magyar automobilizmust vezesse vissza arról az útról, amely szükségszerűen a végpusztulás felé vezet és adja meg fejlődése számára azokat a biztosítékokat, amelyek mellett hivatását a magyar kulturális és gazdasági élet terén betöltheti. A Jegybank rendkívüli közgyűlése 100 milliós államhitel folyósítását engedélyezte. A Magyar Nemzeti Bank november 15-én dr. Popovics Sándor elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott. A közgyűlés dr. Schober Béla vezérigazgató előterjesztése alapján Sándor Pál részvényes felszólalása és a Magyar Nemzeti Bank elnökének válasza után elfogadta a főtanácsának az alapszabályok 50. cikkének kiegészítésére és 85. cikke második bekezdésének módosítására vonatkozó javaslatát. Az 50. cikkhez csatolt új bekezdés feljogosítja a Magyar Nemzeti Bankot arra, hogy kivételesen és átmenetileg adóslevél ellenében 100 millió pengő erejéig egyszeri hitelt nyújthasson az államnak, ha a pénzügyminiszter a törvényhozástól kapott felhatalmazás alapján a gazdatartozások rendezése céljából foganatosítandó hitelművelet keretében a Magyar Nemzeti Bank eszközeit is igénybe kívánna venni. A 85. cikk második módosítása a jelenleg irányadó Felhívás a gázfogyasztó közönséghez! = A költözködési évnegyeddel kapcsolatban felhívjuk a háziasszonyok figyelmét, legelsősorban azokét, akik háztartásukban eddig még gázt nem használtak, vagy akik újabb gázkészülékek használatára tértek át, hogy saját érdekükben keressék fel a Gázművek VI., Vilmos csá- szár-út 3, I. emeletén lévő bemutató és mintakonyha helyiségeit, ahol minden kedden és pénteken délután 5 órakor a gáznak a háztartásban való gazdaságos felhasználásáról bemutató előadásokat tartunk. Előadásainkon mindenki elsajátíthatja a gáz takarékos használatát és a készülékek helyes kezelését. Az előadásokra a belépés díjtalan. BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS GÁZMÜVEI 2i%-os jegyfedezeti arány szám hatályát 4 évvel meghosszabbítja. Az elfogadott új szöveg szerint az egész bankjegyforgalomnak, hozzáadva az azonnal lejáró tartozásokat, de levonva az állam adósságát, az első 5 év alatt 20%-kai, az ezt követő 9 év alatt 24 százalékkal, a további 5 év alatt 28%-kai és a hátralévő idő alatt 331/«%-kal az érckészlet által fedezve kell lennie. A közgyűlés egyidejűleg megbízta a főtanácsot, hogy a törvényhozás jóváhagyásának kieszközlése végett a pénzügyminiszter útján felterjesztést intézzen a kormányhoz. A legeredményesebb árupropaganda: az újsághirdetés. A Nemzeti Munkahét keretében, a TESz propaganda-kongresszusán Ranschburg Pál, a Ma gyár Ruggyantaárugyár kiváló igazgatója tartott nagyértékű előadást a magyar gyáripar reklámjáról. Az előadáson nagyszámú közönség jelent meg, akiket mindvégig lebilincselt Ranschburg Pál gyakorlati okfejtése, amelyben hangoztatta, hogy a magyar munka világviszonylatban is a legelső színvonalon áll. Vonatkozik ez a reklámművészetre is, amelyet egyfelől a művészet, a nyomdák és a reklámszakemberek, másfelől a magyar ipar áldozatkészsége juttatott elismert és kiváló hírnévhez. A fejlett reklámozásnak és az ötletes hirdetésnek eredménye, hogy a közönség számos cikket az újsághirdetések útmutatása alapján vásárol. A tökéletes hozzáértéssel előtárt kitűnő előadást a nagyszámú közönség lelkesen megtapsolta és melegen ünnepelte az előadót. Rádiószózat az iparpártolás érdekében. Ilovszky János, törvényhatósági tanácstag, a Baross Szövetség elnöke, az elmúlt héten nagyérdekességű rádióelőadást tartott a Nemzeti Munkahét jelentőségéről és a Magyar ipar pártolásának országmentő szükségéről. Élvezetes és szórakoztató formában mutatott rá arra, hogy milyen káros külföldi áruért pénzt adni, amikor a magyar ipar ma már minden szükségleti cikk tökéletes előállítására alkalmas. Rádiószózatának további vonatkazásaiban a magyar társadalmat felhívta arra, hogy becsüljünk meg minden értéket, amelyet ez a csonka ország magában rejt. Ee jelenti a mai idők sivárságának enyhítését és biztosítja a szebb jövőt. Ilovszky János értékes rádióelőadása országszerte mély hatást gyakorolt és bizonyára bevéste a lelkekbe a magyar áruk vásárlásának fontosságát. A Vásárpénztár Jövőjének megoldása. A Magyar Húsiparosok Országos Szövetsége, Bisztránszky József elnöklésével, többszáz húsiparos részvételével nagygyűlést tartott, amelyen a szónokok egyértelműen követelték, hogy a felszámolt Vásárpénztár helyébe lépő intézmény ne legyen újabb közüzem, hanem azt magántőke vezesse a hatóság felügyelete és az érdekelt állattenyésztők, iparosok és exportőrök bevonásával. Usetty Béla azt kívánta, hogy a Vásár- pénztár tanúsítson kíméletet azokkal az adósaival szemben, akik 30—40 százalékos kamatot fizettek éver ken át kölcsöneik után és saját hibájukon kívül vannak kisebb-nagyobb hátralékban. Payr Hugó kifejtette, hogy a város adminisztráljon, de ne kössön üzleteket. A törvényhatósági tanácsnak életképes új organizációt kell teremtenie. Ehhez azonban az szükséges, hogy a magántőke jelentkezzék, mert ha ilyen nem akad, a főváros mégis kénytelen lesz a Vásárpénztárt hatósági kezelésbe venni. Az Első Magyar Részvényserfőződe igazgatósága Metzler Jenő dr. elnökletével tartotta mérlegmegállapító ülését, amely a közgyűlésnek részvényenkint 2 pengő osztalék fizetését hozza javaslatba. Az adminisztrációs költségek csökkentése céljából javaslatét tettek továbbá a társaság alvállalatainak beolvasztása iránt is. Megjelent a Kallós-Kompasz. A Pesti Tőzsde kiadásában és Kallós János szerkesztésében most jelent meg kilencedik évfolyamában a Kallós-féle „Gazdasági, Pénzügyi és Tőzsdei Kompasz“ második része, amely az összes budapesti és vidéki ipari, kereskedelmi, mezőgazdasági, közlekedési részvénytársaságok és biztosítóintézetek stb. legújabb és legpontosabb személyi és mérlegadatait tartalmazza. A június havában megjelent első rész leközölte a kormányzóság, az országgyűlés, a minisztériumok. Budapest székesfőváros, az állami, községi és magánkól- csönkibocsátások, a TBBE, a Budapesti Áru- és Értéktőzsde, a Magyar Bankárok és Ertékpapírkereskedők Országos Egyesülete, az Ertéküzleti Egyezmény, a budapesti bankok és takarékpénztárak, a magánbankházak, a kamarák, a szakegyesületek és testületek, az Országos Táisadalőmbiztosító Intézet és Magánalkalmazották Biztosító Intézete, a budapesti szövetkezetek, a vidéki városok és vidéki pénzintézetek, a vidéki hitel- . szövetkezetek legújabb adatait az 1931. és 1932. évi mérlegekkel és az utolsó békeév aranymérlegével. így most már komplett a négykötetes kompasz, mely pontos beszámolója a Magyarország gazdasági életében szerepet játszó vállalatoknak. A négy kötetének ára csak 60 pengő és így a legolcsóbb magyar kompasz. Megrendelhető a „Pesti Tőzsde“ kiadóhivatalában, Budapest, VI., Anker-, köz 2. I. 4. PAPI SZELLŐZŐ «fEftELUE BERENDEZÉSEK SCHUBAUER FERENC MAGANMÉRNÖK BUDAPEST, III., FÖLD-U. 51. Telefon: 62-2-06. nscniR Miklós és m TCnCRSZÜlUIÜSI VülLAUfA Budapest, VI., Orná^blrö-nte« N—M. Mk Telelőm «1-8-4». •• Alapit*«! 180« RACIONALIZALAS INDORG pszichotechnikai és szervezési intézet, Budapest, V., Nédor- ntca 26 Telefont 16-1-27