Fővárosi Hírlap, 1933 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1933-11-22 / 47. szám
Budapest, 1533 november 22. '^/^J20Si7ífrW4P €s£mémreK Előfizetési ár: egész évre ...... 24 pengő fél évre ....... 12 pengő Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizetőket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. A szeretet és a ragaszkodás megnyilatkozása Sipőcz polgármester névünnepén Hagyományos ünnepséggel ülte meg a főváros társadalma Sipőcz Jenő dr. polgármester névnapját. A Gellért-fürdő nagy márványcsarnokát zsúfolásig megtöltötte az előkelő ünneplő közönség. A Nemzeti Hiszekegy elénoklése után Csilléry András üdvözölte a polgármestert és köszöntötte Budapest első polgárát, aki a forradalmak viharai után egy nagy párt bizalmából került díszes állásába, amelyet azonban mindig pártatlanul tölt be: polgármestere kivétel nélkül Budapest minden lakosának. Teljes bittel, osztatlan bizakodással néz Budapest valamennyi polgára Sipőcz Jenőre, aki az elmúlt tizenegy esztendő hallatlan küzdelmeiben mindig a főváros érdekeit óvta. Toperczer Ákosné beszéde után Liber Endre alpolgármester a főváros összes alkalmazottai nevében köszöntötte a polgármestert. Biztosította az alkalmazottak legbensőbb szeretetéről, majd arra kérte, hogy továbbra is tartsa meg jó érzéseiben a főváros alkalmazottait. A nagyhatású beszéd után Sipőcz Jenő polgár- mester megbatottan köszönte meg az üdvözléseket. Nagy érték — úgymond — Budapest szeretető, mert ez a város a szív városa. Ez a város tud szeretni, pedig néha már-már úgy látszott, hogy a gyűlölet- ország fővárosa lett. Tud szeretni, csak meg kell érdemelni a szerepeiét, csak eszménnyel és hittel kell közeledni hozzá. Lehetnek eltérő vélemények, — folytatta — de összeköt mindannyiunkat az érzelmi egység. Egyesít bennünket Európa legszebb városának rajongó és fanatikus szeretete. A polgármester beszédét hatalmas ováció fogadta, majd a FANSz Mária-utcai székbázában az ünnepi vacsora következett, amelyen Liber Endre alpolgármester tartotta az ünnepi beszédet. A polgármester itt is meghatottan köszönte meg az üdvözlést és emlékeztetett arra, hogy az alpolgármester és az 6 sorsa már az iskola padjaiban összekapcsolódott. Negyven évvel ezelőtt egyikük sem gondolta, hogy valamikor együtt harcolnak majd egy leromlott város létéért. Mindkettőjükre nemcsak az építés feladata, hanem az erkölcsi újjászületés létrehozása hárult, amelynek első feltétele a vallás és erkölcs uralma, a társadalmi egyenjogúság és a szociális igazság. A polgármester melegen emlékezett meg Huszár Aladár főpolgármesterről, aki most ünnepli közszolgálati működésének huszonötéves fordulóját. A viharos tapssal fogadott beszéd után Huszár Aladár köszönte meg Sipőcz Jenő üdvözlését. Hangoztatta, hogy Budapest teljesítményei előtt csak ka- laplevéve tud elmenni. Budapestre nemcsak a csonkaország minden lakója tekint, hanem a kényszerhatárokon túlról is átsugároznak a gondolatok és nemcsak az elnyomott magyarság, de még a nemzetiségek is Budapestben látják reményeik városát. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után még hosz- szasan ünnepelték a polgármestert és a főpolgármestert. © Szombaton délelőtt óriási tömegben lepték el a tisztelgők a polgármesteri hivatal titkári helyiségeit, akik eljöttek, hogy jókívánságaikat tolmácsolják Sipőcz polgármester előtt. A reggeli órákban elsőnek a polgármesteri hivatal tisztelgett a polgármesternél Csanády Gusztáv tanácsjegyző. vezetésével, majd az elnöki osztály tisztviselőit fogadta, élükön dorogi Farkas Ákos dr. főjegyzővel, az ügyosztály vezetőjével, aki meleg szavakkal tolmácsolta a tisztviselők jókívánságait. A tanácsnokok és ügyosztályvezetők után a fővárosi tantestület hatalmas küldöttsége kereste föl a polgármestert, ölveczky Pál igazgató, szakfelügyelő vezetésével, aki biztosította a polgármestert a fővárosi tantestület népes táborának igaz nagyrabecsüléséről és ragaszkodásáról. A külső lipótvárosi keresztény kör küldöttségét Tormay Géza államtitkár, elnök vezette, majd a Budai Polgári Kör, az I. kér. Iparoskor s a Budai Katolikus Legényegylet fejezték ki jókívánságaikat. A főváros és a politikai élet számos reprezentánsa táviratban küldték el szerencsekívánataikat. Antal István dr. a Turul-Szövetség patrónusa. Antal István dr. miniszteri tanácsost, a miniszter- elnökségi sajtóiroda vezetőjét, a Turul Bajtársi Szövetség palrónusává választotta és az erről szóló díszoklevelet, valamint az arannyal hímzett négyszínű mellszalagot küldöttség nyújtotta át vasárnap délelőtt. Huszár főpolgármester és Sipőcz polgármester üdvözölték József kir. herceget. Házasságának 40-ik évfordulója alkalmával József királyi herceget Huszár Aladár főpolgármester a következő tartalmú levéllel üdvözölte: „Királyi Fenség! Budapest székes- főváros és a magam nevében mély tisztelettel fejezem ki jókívánságaimat ahhoz a boldog családi ünnephez, amelyet a Gondviselés kegyelméből Fen- ségtek megülhettek. Egyidejűleg a székesfőváros hálás köszönetérzésének is kifejezést adok, mert boldog házasságuk négy évtizedét, úgy a Fenséges Asszony, valamint Fenséged nemzetünk és főleg a székesfőváros javára töltötte el. Az a szeretet, amellyel felénk fordultak, mélyre hatott minden magyar ember szívében és ennek viszonzásaként tekinti Budapest is a maga ünnepének Királyi Fensógtek házasságkötésének negyvenedik évfordulóját. Fogadja Fenséged mély tiszteletem kifejezését. Huszár Aladár, főpolgármester.“ Sipőcz polgármester levelében ezeket írta: „A magyar nemzet jellemének egyik szép vonása az emberi nagyság iránt érzett mély hódolat. A magyar önérzetes, szerénységében is büszke ember, nem hajlik meg lélekben csak az erkölcsi tekintély előtt. Viszont, ha szívébe fogadott valakit, a hódolat és hűség mélységével adja meg neki az illő tiszteletet. Fenséged már régen meghódította a magyar szívet, a nemzet mély szeretettel és tisztelettel veszi körül, büszke örömmel tekint történelmi nagyságot képviselő alakjára. Az ember ragyogó erényein kívül a hazafi példaképét tiszteli Fenségedben, de a lelke mélyéig meghódol ugyanakkor a világháború koszorús hadvezére, a honvéd hősök tábornagya előtt. Fenséges Uram! Az ember, a hazafi, a hadvezér és az író előtt hódolok meghatott lélekkel abból az alkalomból, hogy családi ünnepet tartott fenséges hitvesével, egybekelésük 40-ik évfordulóján.“ Kozma Jenő ünneplése. A főváros polgársága ezidén is meleg szeretettel és rokonszenvvel ünnepelte Kozma Jenő dr. országgyűlési képviselőt, a Nemzeti Egység városházi pártjának vezérét. A Budai Vigadó hatalmas termeit ezer főnyi közönség töltötte meg zsúfolásig, hogy kifejezze tiszteletét az ünnepelt személye és közéleti tevékenysége iránt. A névnapi vacsorán résztvettek a politikai és társadalmi előkelőségek, a székesfőváros főpolgármestere, polgármesterei, tanácsnokok, főtisztviselők, ország- gyűlési képviselők, bizottsági tagok, az országos és fővárosi pártszervezetek vezetői, társadalmi egyesületek küldöttségei -és a sajtó képviselői. Az üdvözlő beszédek sorra kiemelték Kozma Jenő három évtizedes közéleti tevékenységének nagy állomásait és azokat az eredményeket, amelyek mindenkor a budapesti lakosság életkörülményeinek a javítását célozták. Kozma Jenő állandó ünneplés közben köszönte meg a polgárság ovációját és hangoztatta, hogy változatlan kitartással küzd eszményképeinek: a polgári egység, a békés munka és a nagy nemzeti ideálok megvalósításáért. Csütörtökön tanácsülés. A törvényhatósági tanács csütörtökön délelőtt ülést tart, tárgysorozatán a Rudas- és a Gellértfürdők fejlesztési tervei, a városi bmoltbérek leszállítása, a távfűtési koncesz- szió, a VII. kerületi elöljáróság elhelyezése és más folyó ügyek szerepelnek. A Fővárosi Rovatvezetők Testületének tisztújító közgyűlése. Szombaton tartotta a Fővárosi Rovatvezetők Testületé évi rendes tisztújító közgyűlését. A régi elnökséget, amelynek tagjai: Schwet Henrik, György Endre és Kelemen Géza újra megválasztották. A testület Pártos Szilárd dr. hírlapírót, a Függetlenség fővárosi rovatának szerkesztőjét egyhangúlag tagjai sorába iktatta. A főpolgármester előadása a Kereskedelmi Csarnokban. Huszár Aladár dr. főpolgármester november 23-án, csütörtökön este a főváros polgársá- reskedelmi Csarnok évadnyitó társas vacsoráján. Házasság. Viski Héder László dr., Héder Lajos dr. kormányfőtanácsos, ügyvéd és felesége, Ernyey Mária fia, eljegyezte Petri Évát, Petri Pál dr. államtitkár és felesége Szigethy-Gyula Ilona leányát. — Viola Valéria és Fischl Miklós házasságot kötöttek. — Kőszeghy Erzsébet és Fejér Gábor november 19-én házasságra léptek. Wellisch Andor a Közmunkák Tanácsának új tagja. A főváros városrendezési bizottsága Harrer Ferenc elnöklésével ülést tartott és foglalkozott a budapesti Közmunkák Tanácsában megüresedett tagsági hely betöltésével. A bizotság vágvecsei Wellisch Andor oki. építészmérnök, törvényhatósági bizottsági tagot delegálta a Közmunkák Tanácsában megüresedett helyre. Folyik a névmagyarosítás! akció. Erőteljesen halad előre a megvalósítás útján az a névmagyarosí- tási akció, amelyet a belügyminiszter felhívására indított meg a városházán Sipőcz Jenő polgármester. Az elnöki ügyosztály a szervezési munkálatokat November 26-án és 30-án délután fél 3 órakor ÜGETÖVERSEHY változatlan energiával folytatja és Farkas Ákos dr. főjegyző, az ügyosztály vezetője szombaton tájékoztatta a belügyminisztériumban Csupor miniszteri tanácsost a névmagyarosítás várható arányairól. A Fővárosi Hírlap értesülése szerint Szlovák^ Pál tanácsnok Szepesváry, Holtzschpach Ödön tanácsnok Ujlaky, Spannberger Alajos tanácsnok Buday nevet választotta, Halin Károly tanácsjegyző Hódossy nevet kérelmezi, Felkai Ferenc főjegyző pedig engedélyt kér arra, hogy nevét Felkay formában használhassa. A városházi tömeges nóv- magyarosítási ügyek januárban kerülnek a belügyminiszter döntése alá. Mi történt az Angyalföldön? A múlt héten városházi körökben olyan hírek terjedtek el, hogy az Angyalföldi Egységespárt -viharos jelenetek között felbomlott és visszatért a keresztény községi párthoz. Ez a téves hír onnan származott, hogy az- angyalföldi keresztény községi pártnak egyik kisebb körzeti csoportja, amely a közelmúltban csatlakozott a nemzeti egység táborának szervezkedéséhez, a-múlt szombaton kimondta feloszlását, illetve visszalépett a keresztény községi pártba. A félreértések elkerülése végett hangsúlyozni kell, hogy a Nemzeti Egység Pártjának Hungária-körút 71. szám alatt levő hivatalos^ angyalföldi csoportját Piazza Győző törvényhatósági bizottsági tag vezeti, amelyhez az angyalföldi választópolgárok ezrei tartoznak és csatlakoztak. A feloszlott kis csoport, amely önállóan működött, a Mohács-utcában tartott helyiséget. A Nemzeti Egység Pártjának angyalföldi szervezete változatlan lelkesedéssel áll a nemzeti egység eszméje és Gömbös Gyula miniszterelnök mögött. A budapesti nagyvásártelep méltatása egy előkelő francia műszaki lapban. Az Ingénieurs et Industriels párisi műszaki folyóirat augusztusi száma „Une merveille d’architecture moderne“ (Modern műépítészeti csoda) cím alatt ismerteti a budapesti nagyvásártelepet és nagy elismeréssel szól annak műszaki berendezéseiről. Sajnálattal állapítja meg, hogy a francia fővárosban ily intézmény hiányzik. A fővárosi tisztviselők közül a cikk kiemeli Krencsey Géza műszaki főtanácsost, a nagy munka vezetőjét, vitéz Horváth Béla dr. tanácsjegyzőnek pedig köszönetét mond, hogy a tanulmányozó bizottságot kalauzolta és francia tolmácsolásával megkönnyítette eligazodásukat. A cikk szerzője: de la Tramerye gróf, aki most újra Budapesten időzik, fölkérte vitéz Horváth Béla tanácsjegyzőt, hogy a fővárosi vízművekről, a vágóhidakról és a csepeli kikötőről ismertető cikkeket közöljön, mert célja az, hogy Budapestet Franciaországban a műszaki lapokban is propagálja. Szeretetvendégség. Wellisch Alfréd műépítész, vágvecsei Wellisch Andor törvényhatósági bizottsági tag édesapja, nagyobb összeget bocsátott a főpolgármester rendelkezésére, azzal a kéréssel, hogy 50. házassági évfordulója alkalmából 1000 ínséges szegényt vendégeljen meg a főváros. A példaadó aranylakodalmi szeretetvendégséget szombaton rendezte meg a szociálpolitikai ügyosztály, ötszáz V. kerületi és ötszáz IX. kerületi szegény kapott ingyen, húsos ebédet az inségakció normális létszámán felül. Ivókúrák Budapest gyógyforrásainál. Az Idegenforgalmi Könyvtár kiadásában ilyen címen jelent meg Nemes Jenő György dr. értékes munkája, amelyhez Tausz Béla dr. írt előszót. A szerző az ízlésesen kiállított könyvet József Ferenc dr. királyi hercegnek ajánlotta. A munka szerzője azt a feladatot tűzte maga elé, hogy az ivóforrásokat balneológiái és idegenforgalmi szempontból a nagy nyilvánossággal megismertesse. A nagy lelkiismeretességgel és szaktudással összeállított tájékoztató főleg a forrásoknak az ivókúrában rejlő nagy gyógyténye- zőit domborítja ki, amelyek eddig úgyszólván ismeretlenek voltak a nagyközönség, de gyakran az orvosok előtt is. A hézagpótló mű komoly szolgálatot tett a főváros idegenforgalmi érdekeinek. Megszűnt a rozsdaveszély. Megdöbbentő az a szám, amelyet a statisztika a rozsda évenkénti pusztításáról ad, mert a világon beépített és használatba vett vasanyagok közel tíz százaléka megy veszendőbe. Nagy jelentősége van tehát annak a küzdelemnek, amely a rozsda ellen folyik. A régi és állandóan ismételni szükséges eljárások csak átmeneti védelmet jelentettek, míg most a „Parker Udylit“ rozsdavédő eljárás végleges védelmet nyújt a vasanyagok, vastárgyak és szerkezetek számára. Magyarországon a Parker-eljárás 1929 óta van szabadalmazva, amely idő alatt a székesfővárosi Elektromosművek, a Vízművek, a Gázművek és mintegy 22 nagy gyárvállalat parkerizálta kifogástalan eredménnyel a vastárgyait. A Parker-Udylit- eljár ás egyaránt alkalmazható vasra és rézre és rétegszerü leválás sohasem fordul elő. A szabadalom magyar- országi terjesztését Székely Ottó okleveles mérnök intézi, akinek „Parker-Udylit“ Magyar Rozsdavédő Társaság címen működő üzeme VI., Petneházy-utca 72 alatt dolgozik. Városi iroda: V., Bálvány-utca 12. [^.DUSKA ÉS ftl£DLMAYER.=r KÖZPONTI FÖTÉ8-, SZELLŐZTETÉS-. LÉGSZESZ-, VÍZVEZETÉK-, FÜRDÖBERENDEZÉS-, CSATORNÁZÁSI ÉS IPARI CSŐVEZETÉK- BERENDEZÉSEK VALLALATA BUDAPEST, II., BATTBYANY-UTCA 67/69. SZÁM TELEFON : 55-9-57.