Fővárosi Hírlap, 1932 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1932-10-12 / 41. szám

4 Budapest, 1932 október 12. CsuiöríöUön megficesdíilc a K&líségvGíés ímmmc&i íár^yaMsmí A főpolgármester dönt a vita tartamáról A törvényhatósági élet mindenkori legkiemelkedőbb eseménye, a költségvetés tárgyalása, most már e héten megkezdődik. Ripka Ferenc főpolgármester a leg­utóbbi tanácsülésen bejelentette, hogy a költségvetést napirendre tűzi és annak első tárgyalási 'napjául a csütörtöki tanács­ülést jelölte meg. A végleges elhatározások szerint a törvényhatósági tanács ncip-nap után ülést tart és szombat, valamint hétfő {kivételével'sorraveszi a költségvetés összes tételeit. Nagyon érdekesen alakul a törvényhatósági budget- vita, mert az időtartamra vonatkozólag két egymással ellentétes jogszabály van érvényben. A régi ügyrend szerint a költségvetés tanácsi tárgyalása nyolc ülésnapnál tovább nem tarthat, míg a közgyűlés által nemrégiben elfogadott új ügy­rend szerint a budget-vita 12 napot vehet igénybe, Az új ügyrendet még a belügyminiszter nem hagyta jóvá és így a főpolgármester mérlegelésétől függt hogy a költségvetés tárgyalását mely nápo<&. kívánja folytatni. Valószínű, 'hogy nyolc nap alatt végeznek a költ? ségvetés feldolgozásával, mert hiszen a költségvetési keret meglepetéseket nem tartalmaz és nagyjából iga­zodik a múlt évi előirányzatokhoz. A ssélesebbkörű vita a közgyűlésen fog lezaj­lani, ahová addig előkészítik a tanácsban ho­zott határozatokat és azt a közgyűlés döntése alá bocsátják. Általános­ságban az idei költségvetési vita nem Ígérkezik külö­nösen mozgalmasnak és így bizonyosra vehető, hogy az egész anyag november 15-ig a belügyminiszterhez kerül. Olcsóbb |ázt ivetil a Svábhegy lakossága Újra háromheti széntartaléka van a gázmüveknek A iSvábhegy lakossága, mint ismeretes, csak né­hány évvel ezelőtt kapott gázvilágítást. A hegyvidék gázberendezését a főváros azzal a feltétellel készíttette el, hogy az érdekelt villatulajdonosok vállalják az installálás költségeit, s azt a gáz felemelt egységárával amortizálják1. Ez meg is történt. A Svábhegyen 35 fillér a gáz köbméterenkénti egységára, míg a város egyéb részein 18 fillér. A hegyvidék lakossága most mozgalmat indí­tott a gáz árának mérséklése érdekében és kérelmével a főváros vezetőségéhez fordult. A gázművek igazgatósága .szombati ülésén foglal­kozott a kérelemmel és úgy határozott, hogy csak akkor hajlandó a rendkívüli egységár leszállítására, ha a jelenleginél több fogyasztó jelentkezik és így meg­találja a számításait az olcsóbb egységár mellett is. A svábhegyi villatulajdonosok, vendéglősök és szállo­dások most új gázfogyasztókat igyekeznek toborozni és biztosra veszik, hogy az engedmény megadása ese­tén többszörösére szaporodik a jelentkezők száma és jelentékenyen megnövekszik a gázfogyasztás. Az igazgatóságnak ezt az ülését is főképpen a gázművek szénellátásának biztosítása foglalkoztatta. Véssey vezérigazgató-helyettes beszámolt az igazgató­ságnak a tárgyalások legújabb fázisáról. Jelentette azt is, hogy az üzemnek három hétre elegendő tartaléka van és ezenkívül kis mennyiségben ugyan, de állandóan futnak be szállítmányok olyan arányban, amilyenben a Nemzeti Bank devizát tud rendelkezésre bocsátani. A Karwin-ostraui bányaérdekeltséggel folytatott tár­gyalások egyébként igeni előrehaladott stádiumban van­nak és a kilátások erősen megjavultak a megnyug­tató és kielégítő megoldás tekintetében. A gázművek igazgatósága reméli, hogy a tervezett megegyezés a legközelebbi napokban minden tekintetben perfektuálva lesz és a szerződéses Guttman-n Testvérek cég újra megkezdi a normális szállításokat. ★ A külföldi szén beszerzésére vonatkozó tárgyalásokról írt multheti cikkünkbe sajtóhiba folytán tévesen jelent meg a törökországi bányaérdekeltség neve. A cikkben említett vállalat címe helyesen: Societé D‘Héraldea Stamboul. VÉDELMET KÉR A FŐVÁROS a Nemzetközi Dunabizottságtól az ide­gen hajók füstokádó kéményei ellen Alkalmazzanak füstemésztő-készülékeket a befutó mozdonyokon, a vasúti fű tő házaknál és a gyárkéményeken A közigazgatási bizottság hétfői ülésén terjesztették elő a közegészségügyi és bakteriológiai intézetnek azt a sajnálatos megállapítását, hogy a székesfőváros levegője az utóbbi években nagymértékben megromlott és e téren szinte versenyre kelhet az angolok füstös gyár városával, Manchesterrel, vagy a nyolcmillió lakosú Londonnal. A székesfőváros bakteriológiai intézete kiszámította, hogy a főváros levegőjét naponta 20—30 vágón mennyiségű szón és koromtartalom szennyezi be és hogy a budapesti ember tüdeje veszedelmesen szenved a tömegesen belélegzett kén- eavtartalcm miatt. Az évi szlánfogyasztásból egy napra átlag 685 vágón szén jut, ebből .2—4 százalék lesz a ko­rom, száJlóhamu és pernye, úgyhogy lekerekítve 20 vágón korom, hamu és szénpor jut naponta a budapesti levegőbe, nem szólva a különböző fémes, lúgos sókról, illő olajokról és kátrányokról. 1927-ben az Országos Közegészségügyi Intézet igaz­gatója, Johann Béla dr. professzor javaslatára néhai Váss József miniszter szakemberek, állami, fővárosi és más hatósági férfiak részvételével ankétot tartott a füst elleni küzdelem megvitatására és a teendők megbeszélé­sére. A helyzet azóta még rosszabbodott, mert a gazda­sági viszonyok a magas kéntartalmú hazai szenek hasz­nálatára kényszerítettek bennünket, amelyeknek égési ter­mékei sok veszedelmet zúdítanak Budapest millió lakosá­nak egészségére. A polgármester a közigazgatási bizottság ülésén meg­ígérte, hogy a lehetőséghez képest fokozottan ügyel arra, hogy a központi fűtéses házaknál és a gyárakban a már régen előírt füstemésztölcet felszereljék. A magánháztartá­sok kéményeire vonatkozólag nincs hasonló rendelet, úgy­hogy e téren egyelőre nem tud (segíteni a fővárop. Régi panasz az is, hogy a hajózás füstveszedelme ellen sincs védekezés, holott a dunai hajók, különösen a külföldi gőzösök füstokádó kémé­nyeikkel úgyszólván állandóan felhőbe és ködbe burkolják a Dunapartot, megrontva a budai hegyek és a Margitsziget levegőjét. Megfigyelték, hogy az áthaladó külföldi gőzösök éppen SCHMIDT TESTVÉRIK Tel.: Aut. 852—S5. Távirati: Farbenschmidt Rákospalota. M. Kír. Postatakarékpénztári csekkszámla szám: **52850 Folyószámla az Angol Magyar Bank központjánál. Gyárt: Kő-, könyvnyomdát-, valamint oííseifestékeket. Mint különlegességet készít. olaj-méJynyamó, anílin-gumfnyo - oó és bádognyomó festékeket. Nyomdafestékgyár R-T. inyvnyomdí Gyár és bezpostí iroda: Rákospalota, PázBáiy-aíca 41. Budapest alatt kezdik túlfüteni a kazánokat és ontják a kormos füstöt. A főváros már 1914-ben foglalkozott ezzel a kérdéssel és egy szabályrendeletet is készített, ezt azon­ban a kereskedelmi miniszter a Duna nemzetközi forgal­mára való tekintettel nem hagyta jóvá. A Nemzetközi Dunabizottságot ugyan kötelezték, hogy a parti államok javaslatainak szellemében hajózási és rendőri szabályzatot dolgozzon ki, ez azonban még nem. történt meg. A polgármester indítványára a közigazgatási bizott­ság elhatározta, hogy felterjesztést intéz a kormányhoz, hogy az em­lített hajózási és rendőri szabályzatra vonatkozó javaslatát minél előbb mutassa be a Nemzetközi Dunabizottságnak íés agy védelmezze meg Budapestet a dunai hajók füst- tengerétől. A főváros lépéseket tesz aziránt is, hogy a hazai és a velünk szerződéses viszonyban lévő osztrák hajózási társaságok füstemésztő készülékek felszerelésére köteleztessemek. Ezen túlmenően hasonló lépéseket tesz a főváros az államvasutaknál is, hogy a befutó vasúti mozdonyokat lássák el füst- emésztővel és a budapesti fűtő-házak felszerelését is lehetőleg egé­szítsék ki hasonló berendezésekkel. Betón, makadám, aszfalt felvágásáhom vegyen bérkomgsressort LISKA JEKÖ okleveles gépészmérnök, kompressor-bérbeadi. 99' ,UNITAS4* VILLAMOS GÉP- ÉS MŰSZERÜZEM DERMAFORINE LABORATORIUM vezérképviselete, összes orvosi gépek, műszerek és berendezési tárgyak gyártása, javítása. Budapest, IV,, Városház-utca 14. (Országos Orvosszövetség székháza) i WEBES HENRIK egészségügyi és műszaki berendezések vállalata | Budapest^ IX., itáday-utea 5§. I Telefon: 870 — 6 1, L1S2HHER PÉTER Mész, cement, tégla, cserép Budapest, Vili., Örömvölgy -utca 3. TELEFON: J. 3S9-72 LEFEBER ÁGOSTOK, HMISS ESTARSA kút-, mélyfúrási és vízműépítési vállalat. Akna-kútépítések. Mélyfúrások. Víztelenítések. Automatikus szi= vattyúberendezések. Alapozások. Búvározási munkák. Forrás foglalások. Telefon: 93-4-47 BUDAPEST, VI., Hungária-körút 32 Boby és Daisy a közönség kedvencei a Székesfővárosi Állatkertben Pálmaház Akvárium Nyitva egész nap! Magyar Királyi Osztálysorsjáték 84.000 sorsjegy 42.000 nyeremény Minden második sorslegy nyer Legnagyobb nyeremény szerencsés esetben 500.000 azaz egy félmillió arauypengö Jut Jóm és nyeremények készpénzben : 1 300.000 Á I 50.000 & I 25.000 & 200.000 I 4)0.000 SS I 20.000 Sg 100.000 ^ | 30.000 ^ | 15.000 s b, összesen közel 8 millió aranypengő Hízás október 20-án kezdődik! Az I. osztályú sorsjegyek hivatalos ára: Nyolcad 3 pengő j Fél. . . 12 pengő Negyed 6 pengő | Egész. 24 pengő Sorsjegyek az összes főárusítóknál!

Next

/
Thumbnails
Contents