Fővárosi Hírlap, 1932 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1932-10-12 / 41. szám
Eudapest, 1932 október 12. Pesti kirakat ItCéntartalc za om Azt szokták mondani, hogy az ember nem tudja, mitől hízik. Most már ezt is tudja. A pesti ember legalább tudja: a finom, kövér, vastag levegőtől, amelyről most Csordás Elemér tisztiföorvos állapítja meg, hogy Budapest elérte, a londoni és manchesteri levegő kéntartalmát. Az egymillió lakósú Budapest lakói télen ugyanannyi kénsavat lélegzenek be, mint az 1890-es években a négy és félmilliós lakosságú London. Végre van valami, amiben a szegény Budapest éppúgy, sőt aránylag még jobban dúskálódhatik, mint a gazdag London: kéntartalomban. Sajnos, ez a kéntartalom nem azt jelenti., hogy ez kiválván a levegőből, most már dúsgazdagok lehetünk; hanem inkább azt, hogy meg kell találni a módját, miképpen lehet az idegenforgalom érdekében minél olcsóbban megtisztítani a levegőnket. Mert mi tisztában vagyunk vele, hogy ez a kéntartalom nem a legkellemesebb, hogy ez a kéngáz kikezdte a múzeum, a parlament, meg a Mátyás-templom kőanyagát; de azt is tudjuk, hogy komoly ártalam nem fakad belőle. Mihelyt azonban. Prágában is megtudják, hogy Budapest levegőjében kén van, akkor az bizonyára olyan hírre vergődik, mint az afrikai légy, amely- lyel az elmúlt nyáron igyekeztek elriasztani a magyar fővárostól a jószándékú látogatókat. De különben is, nyugodjanak meg ellenségeink, ez az egész kénhistória nem fog nekik se hasznot, se szerencsét hozni. Nemcsak azért, mert ezzel a szomorú dicsőséggel London is dicsekedhetik, meg mert az egész nem olyan tragikus dolog, hanem légióként azért, mert az idegenforgalmi főszezonban nyoma sincs kénes levegőnek. Télről, csak a télről van szó, akkor is megvannak a fűtés szabályozásában a szükséges garanciák arra, hogy a kén-veszedelmet el tudjuk hárítani. Nem is érdemes tehát a dolgot ebből a szempontból sókat tárgyalni. Inkább arról beszéljünk, hogy nekünk budapesti polgároknak megint csak újabb átok szakadt a nyakunkba. Megromlott a levegőnk és úgy közegészségi, mint idegenforgalmi szempontból sürgősen intézkedni kell, hogy megjavuljon. Már pedig amióta világ a világ, minden reparatúra pénzbe került. Ez meg pláne sokba fog kerülni, ■de túl kell esnünk ezen a bajon is, nemcsak az idegenek miatt, hanem azért is, mert Budapestnek a saját polgárait is meg kell védelmeznie minden bajjal szemben. Küzdelem a víz piszkossága ellen, a zaj ellen, a megromlott levegő ellen ... Küzdelem . .. küzdelem és mindig csak küzdelem . .. Hiába ez a modern élet és még' sem tudunk igazat adni azoknak, akik visszasírják a delizsánszot, a lóvasutat, a faggyúgyertyát; mert ha a modern élet zaja rontja is az idegeinket, piszka megtámadja is az egészségünket, százszorta több olyan eszközt ad kezünkbe, amelyekkel védekezhetünk. Hiába rohamoznak a bacillusok, a piszok és minden; ezer eszközünk van, amelyekkel védekezhetünk. Talán éppen a modern higiéna megteremtése közben fejlődnek új gázok, amelyek más oldalról akarnak megtámadni bennünket. Ez is és minden lehetséges; az az egy azonban bizonyos, hogy a modern tudomány minden erőtlen és eredménytelen támadást vértezetten fogad és véres fejjel ver vissza. Budapest a közegészség érdekében annyit tett és tesz, hogy még a statisztika szomorú adataitól sem szabad megijedni, mert a statisztika csak arra való, hogy figyelmeztessen a veszedelemre, amelyet ki kell védenünk. Ha ki- védtük, a statisztika is derűsebb arcot ölt- azonnal. Még a tél beállta előtt szereltessen központi fűtésének kazánjába G4NZ-g^ártmányú szabadalmazott LILIPUT vándorrostélyt, melynek páratlan előnyeit és gazdaságosságát az egész országból beérkezett nagyszámú megrendelés igazolja. Nem beli hozzá sem koksz, sem ims drága fűlőanyao, mert olcsó magyar dara- szénnel üzembiztosán működik O.csó. — Gyorsan lörteszíheíő. Díjtalan szaktanács és mérnöklatogatás Ganz és Társa Részvénytársaság X., Kőbányai-ót 31. Telefon: Aut. 90-2-84 és 90-8-69. M ü követ, műkőhöz minden színben zúzalékot olcsón szállít a BUDAPESTI KŐGYÁR (Hämmerle Adolf utteda) Budapest V., Hsegrádi-u. 65. Telefon: 906—37. Nem volt politikai tendenciája az új kormány üdvözlésére vonatkozó tanácsi indítványnak Pártokon felülemelkedő követelmény a gazdasági talpraálSííás támogatása — A legszélesebb területeit re bővül a főváros inségenyhiíő levékenysége — Nem élheti megrázkódtatás a főváros háztartását A törvényhatósági tanácsülés pénteki ülésén „úgynevezett* * szenzáció robbant ki. Az ellenzéki pártok minősítetitek ennek Kozma Jenőnek azt az indítványát, hogy a főváros hivatalbálépése alkalmából üdvözölje az új kormányt. Az ülés után az ellenzéki pártok körében az a vélemény alakult ki, hogy ez az indítvány politiJou1* 7)iot vitt a testület munkájába és pillanatnyilag megzavarta az együttműködéshez szükséges harmóniát. Megkérdeztük Kozma Jenő dr. örszággyüüási képviselőt, az Egységes Községi Polgári Párt elnökét, hogy miképpen vélekedik ezekről a megnyilatkozásokról, amelyek az ő indítványát kísérték. — Távol állott tőlem, — mondotta, — hogy a törvényhatóság enne előkelő testületébe a\ politikumot erőszakosan bevigyem és indítványom nem célzott mást, minthogy hivatalbálépése alkalmából üdvözöljük a kormányt. Ki kell jelentenem^ hogy ezt a formalitást a törvényhatóság a múltban i|s minden alkalommal megtette és így semmi ok sincsen arra, hogy a mostani üdvözlés bármiképpen is politikai színezetet kapjon. Nem történt más, minthogy a törvényhatósági tdnáds az új kormány hivataljbalépéáét tudomáéulvette és így nagyon tévednek azok, akik valamilyen vonatkozásban tendenciát láttak indítványomban. — A kormányelnök űr tudvalevőleg; afnemzet minden rétegét, osztályát, felekezetit, minden polgárt és minden munkást harmonikus összefogásra hívott fel és kijelentette, hogy miniden) magyar embernek, minden pártnak egyformán miniszterelnöke kivárt lenni. Kijelentette továbbá, hogy kedves neki mindenki, — pártokra való tekintet nélkül, — aki az ország sorsán gondolattal, vagy tettel lendíteni tud és akar. Ezzel az elhatározással, ha az elhatározást tettek és intézkedések is követik, el lehet érni a lelkek -koncentrációját, ami minden magyar embernek legfőbb óhajtása. A program kiemelkedő pontjai egyébként mind olyan megvalósítani kívánt intézkedések, amelyek alkalmasak arra, hogy Budapest széhejfövároé lakdpsácjd megnyugvással tekintsen a közeli jövő felé. ,’Ezeket a szempontokat tettem mérlegelésem tárgyává, ezért tettem meg in' dítványomat és kértem annak elfogadását. Nézetem szerint tehát a kormány programjának támogatása, n!,em tekinthető politikai állásfoglalásnak, aminthocfy a kormányelnök szózata is került minden politikumot a szociális és gazdasági kérdések megoldási tervezetében, A törvényhatósági tanács állásfoglalása így nem terjedt ki más területekre, mint ennek a mindenki által elfogadható programnak :a támogatására. Megkérdeztük Kozma Jenőt, hogy most a tél küszöbén számíthat-e a főváros szegénysorsú lakossága olyan támogatásra, mint amilyenre a múlt évben. Hangsúlyoztuk, hogy a nyomor ma sokkal nagyobb áldozatokat követel íés ezért a fővárosnak nem lesz körmyü feladata a közsegítést eredményesen megszervezni. — Aki figyelemmel kíséri — hangzott a válasz — a főváros szociálpolitikai tevékenységét, az láthatja, hoigy ez a munka évről-évre mind nagyobb területiekre terjed ki. Szorosan összefügg a megnagyobbodott munkakör a gazdasági viszonyok fokozatos romlásával és én azt hiszem, a most elkövetkező tél az, amelyik a legnagyobb erőfeszítést kívánja a fővárostól. ‘Teljes erővel dolgoznak máris a különböző segítési akciók: az iskolásgyermekek élelmiszerrel, ebéddel és ruhával való éllátásán kívül közel nyolcvanezer ingyenebédet oszt ki. naponta a főváros a felnőttek számára is, amellett gondoskodik arról, hogy a valóban rászorultak természetbeni segítségben is részesüljenek. Nemsokára megindul a szellemi szülcségmunka akció, ahol ugyancsak másfélezer intelligent munkanélküli jut szerény havi jövedelemhez. Meggyőződésem szerint az előirányzott keretek a téli hónapok folyamán növekedni fognak és ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy Budapest szegényeinek megsegítése csakis a kormány pénzügyi támogatásával válhat eredményessé. A megoldás kézenfekvő, mert « szükségadók legjelentősebb hányadát a fővárosban fizették be és így minden jogcím megvan ahhoz, hogy a kormánytól ennek az adónak részbeni átengedését kérjük. Tudomásom szerint Imrédy Béla pénzügyminiszter máris foglalkozik ezzel a kérdéssel és a legközelebbi minisztertanácsok egyikének döntése után tanácskozásra kéreti a főváros vezetőit. A költségvetési tárgyalások küszöbén máris hangzanak el bizonyos olyan aggodalmak, hogy a főváros háztartása a jövő évben a legnagyobb nehézségek été kerül. Egyes pessziniisztikus felfogások szerint ugyanis az adóbevételek lés más jövedelmek további visszaesésével kell számolni, tehát a főváros gazdálkodása esetleg megrázkódtatásoknak néz elébe. Erről a kérdésről Kozma Jenő a következő megnyugtató kijelentést tette: — Nem kell félteni a főváros háztartását, meri ha végignézzük a jövő évi költségvetéselőirányzatot, akkor azt látjuk, hogy ott erőteljesen érvényesül a legóvatosabb bevételi kalkuláció. Lényegesen leredukálták a várható jövedelmeket az egész vonalon, éppen úgy az adóknál, mint az üzemeknél és így, emberi számítás szerint, meglepetés semmiképpen sem történhetik. Mindentől eltekintve az adminisztráció és az autonómia képviselői a legnagyobb összhangzásban vigyáznak a pénzügyi egyensúlya és így már most kétségtelen, hogy a főváros a maga gazdasági erejéből nem fog veszíteni. * Elmondotta még Kozma Jenő, hogy az Egységes Községi Polgári Párt tagjai teljes erővel felkészülnek a közgyűlési vitára és mindéin szakasznál kifejtik nézeteiket, Véleményüket és a végrehajtásra megérett kívánságokat. Lebontják a Halászbástya panorámáját zavaró házat A Halászbástya az onnan levezető Soliulek-lépcsövel ma nem érvényesülhet teljes pompájában, mert a Dunakorzó- ról és a Lánckidról, de az egész pesti Dunapartról elzárja a nézők elől a Hunyadi János-szobor fordulójánál lévő kétemeletes ház. Ezt a házat a főváros még a háború előtt megszerezte és elhatározta, hogy egészben, vagy részben lebontatja és szabaddá teszi Budapest legszebb építészeti alkotásának perspektíváját. Szándékát azonban kitolta, arra az időre, amikor a kisajátítási költségek a befolyó házbérekből már amortizálódtak. Ez az időpont most elkövetkezett és a városfejlesztési bizottság azt a javaslatot terjeszti a törvényhatóság legközelebbi ülése elé!) hogy az útban álló házat már a tavasszal ürítse ki és bontássá le. A tanács a bizottság prepozíciójához minden bizonnyal hozzájárul és Budapest a tavaszi pompázás idejére tüneményes városképpel lesz gazdagabb. Elkészült a Halászbástya aljának városrendezési terve is. Ezt a tervet Wälder Gyula műegyetemi professzor készítette el és a Közmunkatanács is elfogadta. A lebontott ház helyét parkírozzák és a Walder-féle tervben gondoskodás történt arról is, hogy a környéken még várható építkezések többé ne zavarhassák a Várhegynek a pesti oldalról látható panorámáját. A most épülő házak már lapostetejűek és magasságaikat is úgy szabták meg, hogy a Várhegy oldalának harmonikus képébe zavartalanul beleilleszkedjenek. Auto és motorkerékpár akkumulátorok cseréje javítása töltése és karbantartása legolcsóbban BOSCH akkumulátor üzem Budapest, V., Váci-út 22-24. Telefonszám: 9-23-37 .................................. ................................—I?! mx e gységes községi polgári part ________kipataloa lapja