Fővárosi Hírlap, 1932 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1932-10-05 / 40. szám
.'Budapest, 1932 Oktober 5. « Ezer tonna anatóliai szén megrendelését indítványozza a gázgyár vezérigazgatója Szakadatlan tárgyalások folynak a külföldi gázszén beszerzésének módjáról A Fővárosi Hirlo.p multheti számában feltűnést keltő híradásban számoltunk be a Gázmüvek zavartalan szén- ellátását célzó tárgyalások új fordulatáról: a kisázsiai török szénbányák termékének esetleges bekapcsolásáról, amely megoldás fontosságára Becsey Antal törvényhatósági tanácstag már évekkel ezelőtt felhívta a figyelmet. Megírtuk, hogy a Gázművek igazgatósága Budapesten tárgyalásokat folytatott a bányák termelését irányító török- francia érdekeltség megbízottaival és hogy ennek eredményeként, nagyobb mennyiségű anatóliai antracitét , megrendeltek. Az első szállítmány már meg -is érkezett Budapestre. A nagyjelentőségű kérdéssel pénteki ülésén behatóan foglalkozott a Gázmüvek igazgatósága, .amely ülésen Véssey Ede h. vezérigazgató beszámolt a külföldi szénbeszerzésre vonatkozó tárgyalásokról, ennek során a török szén behozatalának lehetőségeiről és a török bányaérdekeltség képviselőivel folytatott tanácskozásokról. A Gázmüvek igazgatósága helyeslőén vette tudomásul a helyettes vezérigazgatónak a polgármesterhez intézett írásos javaslatát, amely arra vonatkozik, hogy ,a főváros rendeljen egyelőre '1000 tonna törökországi gázszenet, amelytől 700 tonna darabosszén, 300 tonna pedig mosott apró kőszén. Ezt az 1000 tonna szenet próbaszállítmánynak tekinti a főváros, amíg a törökországi kőszén- bányaérdekeltséggel, a Société D 'Hénelie Stamboul-lal végleges megállapodást nem köt. A Gázmüvek előterjesztése megállapítja, hogy a törökországi darabos kőszén 3 és félpengővel, az apró szén pedig 1 pengővel olcsóbb a karvini szénnél. A Gázművek igazgatóságának egyik tagjától a törökországi szénszállítás lehetőségeiről a következő információt szereztük: — A főváros gázmüveinek a törökországi, illetve kisázsiai szénszállításra vonatkozó tárgyalásai meglehetős jó irányban indultak meg. A Société d’Hén^elie Stgmboid céggel jobban adva van a célszerű megoldás lehetősége, mint a másik oldalon. Rá kell mutatnom arra is, hogy a törökországi kombináció nem újkeletű. A Gázművek már a múlt ősszel tárgyalni kezdtek a kisázsiai bányák érdekeltségével, de eredményre nein juthattak, mert a bányának nem volt elég darabos szene, amit nekünk szállíthatott volna. A törökországi szénvásárlás lehetősége reánk nézve azért kedvezőbb, mert itt inkább adva van a rekompensációs megoldás lehetősége. Sőt arra is hajlandóság mutatkozik török részről, hogy pengő ellenében is szállítanak. A törökországi megoldás tehát , mindenképpen előnyösebbnek látszik, mint akár a csehországi, akár a német, vagy lengyelországi. — Ennek dacára a törökországi kapcsolatot végleges megoldásnak tekinteni egyelőre nem lehet, mert a megszervezés időbe tart. Rekompenzációs megoldás esetén például meg keli organizálni, hogy a szmfnel hozzánk érkező uszályok visszafelé se tpgyé.k meg ürefs'en az utat, hanem a rekompenzáeiós árút elszállítsák Törökországba. A másik probléma az, hogy1 a Duna, mint az olcsó víziút, télen vagy alacsony vízállás esetén nem áll rendelkezésre. Ezért a megoldás perfektüálása esetén a Gázmüveknek gondoskodni kellene nagyobb szénkészletek fölhalmozásáról. — A Gázművek igazgatóságának tudomása szerint a Ruhr-vidéki tárgyalások is kedvező mederben haladnak. Mindenesetre azt akarjak, hogy a szénkérdés minél hamarabb közmegnyugvásra megoldást nyerjen. Ebben a törekvésben úgy, • . a fővárosi, mint a kormány, sőt a főváros szerződéses szénszállítója is, együttesen és külön-külön azon fáradoznak, hogy a Gázművek kük földi szénnel való ellátása mielőbb nyugvópontra jusson. * Itt említjük meg, hogy a fővárosnak,, a Guttmann- Testvérek céggel a csehországi szén szállítására kötött szerződése, még két évig érvényes, Uj felirat megy a kormányhoz az Erzsébet-sugárút Csak külön törvény oldhatja meg a jogi és pénzügyi előfeltételeket A törvényhatósági tanács legutóbbi ülésén és az Egységes Községi Polgá/ri Párt értekezletén ismét szóbakerült az Erzsébet-sugárút kérdése. Karrer Bereue hívta fel a főváros vezetőinek figyelmét arra, hogy a belügyminiszternek az Erzsébet-sugárút megnyitása kérdésében küldött elodázó leiratába nem szabad belenyugodni, hanem fel kell írni á belügyminiszterhez, hogy az Erzsébet-sugárút megnyitásáról, illetve ezzel kapcsolatban a főváros és az állam közötti telekcseréről hozott közgyűlési határozatot változatlanul hagyja jóvá. A felirat, illetve a miniszter állásfoglalásának kívánt revíziója dolgában Harrer Ferenc dr. tanácstaghoz fordultunk, aki a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának:-— Amidőn a főváros jövőjével programszerűen foglalkozni akarunk, az Erzsóbet-sugárúcnak legalább is a belső torkolati részére vissza kell térnünk és meg kell vizsgálnunk, hogy a távolabbi jövőt mérlegelve, szabad-e az elfogadott térkialakításban, megnyugodnunk. Az is megfontolást igényel, nem kellene-e az utat valamivel kiszélesíteni1? Mindezt annál inkább megtehetjük, mert az út megnyitásának jogi és pénzügyi előfeltételei még nincsenek megoldva. Ilyen körülmények között az sem lenne helyes, ha az út torkolatába eső fővárosi házat, amely csere útján az Erzsébetet megnyitását vállaló Közmunkatanács- tulajdonába menne át már most lebontanánk, mert ez semmivel sem vinné előbbre a probléma megoldását, ellenben esetleg hosszú időre kitárná a szomszédos házak hátsó részét, udvarait, ami, tekintve a váro-srész elhanyagolt, ódon voltát, nem volna valami csábító látvány.-— Az Erzsébet-út kérdésébe^ ai következőié, d tieienjdők: A terv revíziója, a véglegesített terv. alapján a közművek terveinek elkészítése és letárgyal á-s a; továbbá a végrehajtás jogi és pénzügyi feltételeinek megteremtése. A pénzügyi lebonyolítás nem történhet sem a mai törvényes rendelkezések alapján, sem a Közmunkatanács meglévő anyagi erejével. A jogi és pénzügyi előfeltételeket csak külön törvény adhatja meg, amint ez a fővárosi régi, nagy útvonalainak megnyitása előtt, az Andrássy-útnál, a Nagy kőrútnál, a Kossuth Lajos-utcánál, is történt. ■ — Ennek a külön törvénynek tartalmaznia kell a kisajátítási rendelkezéseket, az értékemelkedési járulék szedésének jogát, az adó- és illetékmentességet és végül a forgótőkének és esetleg állami pénzbeli támogatásnak engedélyezésére vonatkozó intézkedéseket is. A törvény- javaslatot azonban meg kell előznie a végrehajtási programúinak, mert ez a program mutatja meg, hogy miféle részletes törvényes rendelkezésekre van szükség. A végrehajtási programnak kell meghatároznia az útnyitási műveletek körzetét -és pedig úgy, hogy az útnyitás a legkedvezőbb pénzügyi eredménnyel legyen végrehajtható. — Meg kell állapítania azokat a kisajátítási, telekrendezési és közműköltségviselési rendelkezéseket, amelyekkel az ingatlafntulajdomsok érd^ekeimeh igazságos védelmezésével a legkedvezőbb pénzügyi eredmény érhető el. * Az Erzsébet-sugárút kérdése olyan nagyjelentőségű, hogy azt, úgylátszik, a napirendről levenni nem lehet.' A főváros tehát feliratot intéz a belügyminiszterhez az Erzsébet-sugárút ügyével kapcsolatban hozott és a Közmunkatanáccsal való telekcserére vonatkozó közgyűlési határozat jóváhagyása érdekében. Amíg.ez meg nem történik, addig a kérdés megoldása nem jut előbbre. KÖVEZŐMESTEREK Úr- ÉS CSATORNAÉPÍTŐK Schaffer György 11., Felvinci-u. 17. Tel.: 52-3-64 Kandi István HL, Pacsirfameze-ntca 7. Teieíon: 62-0-28 Helieisfeln Károly Ví., Hungária-körút 71. Telefon: 91-3-64 Reinisch és Wohl fljíosi Dürer sor 7. szám. Teieíon: 38-0-62 Neuman Ferenc VII. , Egressy-út 34. Telefon : 96-6-40 Obendorier József VIII. , Ludovíceum-utca 18. Tel.: 38-4-65 KRÁÜSZ FERENC VI, Hungária-körút 71. Tel.: 91-3-64 Obendorfer Károly és Rudolf 1., Horthy Míklós-út 29. Tel: 69-2-99 Schaffer Antal 11., Biai-út 21. Telefon: 52-2-91 HAJNAL IMRE oki, mérnök, kövezömester Budapest, IX., Üllői-út 55. Telefon: 386-93. Telefoni 386^-93. PÁRISI NAGY ÁRUHÁZ 96 filléres újdonságok! VI., Andrássy-út 39. 96 filléres újdonságok j