Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1931-09-09 / 36. szám

8 Budapest, 1931 szeptember 9. A takarékossági bizottságok előtt újból napirendre kerül a tizenötmilliópengős átépítési programm A főváros évenkint 3—á millió pengőt költ el útja­vításokra. Ennek a nagy összegnek legjelentékenyebb részét j a vizes makadámutak tatarozása emészti fel. A vízzel kötött makadám utakat úgyszólván évről-évre újjá kell építeni, és ezért válik ez a „legolcsóbb“ útépítési mód a leg drágábbá. Az Egységes Községi Polgári Párt vezére, Kozma Jenő, már évek óta hangoztatja ennek az állapotnak a. tarthatat­lanságát és annak idején határozatot is hozott a törvény- hatósági bizottság, amely Elmondotta,, hogy a főváros területén többé vizes ma.kadámutat építeni nem szabad, hanem az összes útvonalakat fokozatosan pormentes, tartós burkoló anyaggal kell ellátni. Megalakúit annakidején egy szükebb bizottság is, az­zal a rendeltetéssel: állapítsa meg a sürgősségi sorrendet az utak átépítésénél és generális útépítési programot készít­sen. Ez a program nagy vonalakban el is készült s akkor kiderült, hogy 15—20 millió pengő volna az az összeg, amely- lyel az összes utakat állandó burkolattal lát­nák el és ezzel a drága fenntartási és időről-időre megismétlődő, pénzkidobásnak számító tatarozási költségek megszűnnének, vagy a minimumra redukálódnának. A túlzott és célszerűtlen külterjes építkezések mil­liókkal terhelik meg a főváros háztartását. A főváros budgetjének legmesszebbmenő redukcióját célzó takaré­kossági intézkedések között egymásután merülnek fel olyan praktikus és megfontolandó propoziciók, amelyek végrehajtásánál tényleg igen nagy összegeket takaríthat meg a főváros. Értesülésünk szerint, a napokban egy igen érdekes és megszívielésre érdemes javaslat érkezett a vá­rosházára, amely az egészségtelen és óriási költségekkel járó külterjes építkezés, a túlságosan és aránytalanul szétterpeszkedő letelepülés ellen irányul. A memorandum arra mutat rá, hogy a főváros évről-évre kénytelen óriási kiterjedésű, távoli területeket közmüvekkel ellátni, csa- tornáztatni, világítani, vízzel táplálni, közlekedési eszkö­zökkel ellátni, s ezzel a főváros háztartását súlyos mil­liókkal megterhelni ugyanakkor, amikor a főváros belső területén rengeteg közmüvei ellátott üres telek van, ahol senki sem építkezik. Rámutatnak arra, hogy ha a fővá­ros ezekre a felesleges közműépítésekre költött összegnek csak egy részét a belterjes építkezés támogatására for­dítaná, olyan nagy összegeket takarítana meg, amelyek igen számottevően csökkentenék a főváros háztartási ter­heit és emellett a városfejlődésnek is komoly lendületet adnának és komoly munkaalkalmakat teremtenének. A hatóságok is érzik a mai rapszódikus és teljesen rend- szertelen perifériális építkezés és letelepülés hátrányait, sőt maguk a letelepülő kisemberek is hamarosan tuda­tára ébrednek elhibázott vállalkozásuknak. A főváros mű­szaki ügyosztályai a memorandumot alapos bírálat alá veszik és számításokat végeznek, hogy valóban meny­nyibe kerül évente a külterületek közművei és közlekedés­sel való ellátása. Egyúttal felhívják majd az emlékiratot benyújtó érdekeltséget, hogy konkretizálja, milyen módon gondolja keresztülvihetőnek a belterjes építkezés szorgal­mazását. PÉRY DEZSŐ OKL. MÉRNÖK, KŐVEZŐ-MESTER BUDAPEST, I., ATTILA KÖRÚT 2. TEL.: 562-51 A városházán most folyó szanálási munkálatok során újból felvetődött ennek a kérdéswgji a sürgőssége és a mű­szaki ügyosztályok is azon fáradoznak, hogy valamilyen formában megvalósítsák a régóta halogatott útépítési prog- narnmot. Annakidején függőkölcsönnel akarták a generális út­építést végrehajtani, ennek azonban különböző akadályai voltak és ez most is keresztülvihetetlen. 'Viszont semmi aka­dálya sincs annak, hogy komolyan tárgyalás alá vegyék az útépítő vállalatok részéről beérkezett ajánlatokat, amelyek szerint a vállalkozó érdekeltségek hajlandók hosszabb időre árúhitel formájában elvégezni a fővárosnak a hátralevő út­burkolásokat. Ez a megoldás annál inkább előnyös, mert kölcsön nélkül lehetővé válik a három-négymilliós évii javí­tási költségektől való mentesülés, ha ezt az összeget javítás és költség helyett amortizációképen fizetik az útépítő vállal­kozó-érdekeltségeknek. Az üzemek és a közigazgatás ellenőrzésére kiküldött tanácsi bizottságok a szombati alakuló ülés után hétfőn reggel fogtak hozzá a részletek kivizsgálásához és úgy érte­sülünk, hogy az út- és csatornaépítésekkel külön csoport foglalkozik, s \en(nek során legelső górná ja less a végleges útburkolási progifimm végrehajtásának lehetővé tétele és így évi 3—4 millió pengő .megtakarítása. Versenytárgyalási megbízások A mült héten tartott nyilvános és szűkkörű verseny­tárgyalások alapján a különböző közmunkákat és közszállításokat a következő cégek kapták: Csatorníizűsi munkát sí BAiifit-iiícíinál: Csányi Pál 84-12, Viisbetonmunkfit a ferencvárosi kikötőnél: Bíró László 49.822, ílttmrkolási munkát a .soroksáriúti élelmiszer- uaSTvúsúrtelepen: Kis J'. Jenő 35.720, Sárkány Ervin 30.650, Biehn János 67.158 pengő vállalati áron. Beérkezett alánlatok A múlt héten tartott versenytárgyalásokon a különböző közmunkákra és kőzszállításokra a következő cégek pályáztak: A József vftrosi plébániáink iiiűkőiiiunkáliitiiira lifilyftztaki Meloccó Péter rt 5265, Kiss Jenő 0318, Barber Károly 6510, Kovács József 5956, Kautnik József 7178 pen­gővel. PROCZELLER BÄUMT kövező, útépítő és burkoló vállalkozó Telefon: Budapest, Kőbánya 74—84. X., Korponai-u. 11. Ajánlatot tettek a fővárosnak a BSzKRT bérletére. A Ferencvárosi Kaszinó évadnyitó társasvacsoráján Usetty Béla dr elnök hosszabb beszédben foglalkozott a főváros pénzügyi helyzetének szanálására vonatkozó polgármesteri javaslattal. A fölösleges üzemek megszüntetését nem enge­dik tovább halogatni, a monopolisztikus üzemeknél pedig fontolóra kell venni esetleges bérbeadásukat, ha a város, a polgárság érdekei úgy kívánják. Ha Berlin városának nem derogált villamosvasútját bérbeadni, amiért 600 millió márkát kapott, akkor Budapest is megbízható magánkézbe adhatja villamosát, amely igen jól funkcionált, amikor két társaság tulajdonában volt a koncesszió. Már akadt is vállalkozó, aki évente ötmillió pengővel többet hajlandó fizetni a fővárosnak, mvnt amennyi a BSzKRT évi hozzá- járulása a főváros igazgatási költségeihez. Megfelelő kau- fcélák mellett tehát a főváros polgárságának semmiféle érdekét nem sértené a villamosvasutak bérbeadása, sőt i> magánkézben levő vállalat már üzleti szempontból igye keznék a közlekedés kifogástalanságát biztosítani. A nagy­hatású és élénken megtapsolt fejtegetésekért Pavlik Ferenc kir. tanácsos mondott köszönetét üsettynek. Megalakult a belső Ferencváros egységespárti szer­szervezete. Ünnepélyes külsőségek között alakult meg a Hébel-kávéház különtermében a belső Ferencváros egy­ségespárti szervezete, Pavlik Ferenc királyi tanácsos kö­szöntötte az új párttagokat, majd Usetty Béla dr. orsz. képviselő élénk tetszés közben fejtegette, hogy a pol­gárság szoros összetartásával, áldozatkészségével és minden kishitűséget legyűrő magabizakodásával az ország le fogja küzdeni a most feltornyosult nehézségeket. A tél ínségének enyhítésére a főváros vezetősége mindent el fog követni -és ebben a kormányzat megértő támogatására is számít. Fonyó József köszönte meg az új párttagok ne­vében Usetty önzetlen közéleti fáradozását, majd Kele­men Árpád igazgató a társasvacsorán megjelent hölgye­ket köszöntötte fel. — A Józsefvárosi Kereskedők és Ipa­rosok Körének szezonnyitó társasvacsoráján Molnár De­zső és Tóth András dr. felköszöntői után Usetty Béla és Payr Hugó mondott nagyhatású beszédet. Payr részlete­sen feltárta a főváros gazdálkodásában az egységes párt által követelt változtatásokat, amelyek a polgárság újabb megterhelése nélkül alkalmasaik a közmunkáknak az ed­digi keretben való fenntartásába. HOLM/ FERENC OKL. MÉRNÖK ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ Budapest, V», Ügynök-utca 22/b. TELEFON: 901-24 Magyarország aranykoszorús mestere SZÉKELY ÉS TÁRSA MÉRNÖKÖK ELEKTROMOS VILÁGÍTÁSI I GÉPI KÉPVISELETEK ÉS ERŐÁTVITELI VÁLLALAT | ÉS MŰSZAKI CIKKEK TELEFON : 296—60. | BUDAPEST, V., ÁRPAD-U. 7. Szlezák László harang- és ércöntőde, harangfelszerelés és haranglábgyár BUDAPEST, VI., Frangepán-utca 77. szám Telefon: Aut. 913-53 Bazilika részére készüli 7945 kg új harang Az 1900. évi párizsi világkiállításon díszoklevél!«!, 1921. és 1923. évi vasipari kiállításon aranyéremmel, az 1925. és 1926. évi kézműipari tárlaton kormánydiszoklevéllel, 1927. és 1928. évi budapesti, székeslekérvári, szentesi és szombathelyi kiállításokon nagy aranyéremmel kitüntetve. Számos egyházi elismerőlevél ! — Költségvetéssel díjmen­tesen szolgál I — Előnyös Sízetési teltételek ! KOPBRNOKY ISTVÁN IRATRENDEZŐ ÉS PAPIRNEMÜ GYÁRA TELEFON : Aut. 143—19 TELEFON : Aut. 143—19 Készít írodaberendezési cikkeket, úgymint: gyors­fűzőket, okmánygyfijlőket, számla- és iratrendező­ket, irományfedeleket, jegyzettömböket, íróaljzato­kat, irat- és kartotékdobozokat, vezérlapokat, elő- rendezőket minden nagyságban és jegyzetkönyveket BUDAPEST, VL KÉR, HAJÓS-UTCA 25

Next

/
Thumbnails
Contents