Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1931-09-09 / 36. szám

Budapest, 1931 szeptember 9. az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja. Előfizetési ár: egész évre...............................24 pengő. fél évre ....................................12 pengő. Cs ütörtökön: tanácsülés. A törvényhatósági tanács csütörtökön tartja legközelebbi ülését, amelynek napirend­jén a polgármesteri expozé további megvitatása szerepel. Valószínű, hogy a vita a legközelebbi folytatólagos ülésre is átterjed, mert a tanács tagjai, kivétel nélkül, felszóla­lásra jelentkeztek. Visszatért szabadságáról Borvendég alpolgármester. Augusztus 1-én kezdte meg nyári szabadságát Borvendég Ferenc alpolgármester és úgy volt, hogy csak szeptember 15-én veszi át újból ügykörének irányítását. Az alpolgár­mester most megszakította szabadságát, mert a rendkívül fontos problémák megoldásánál szükség van nagy hozzá­értésére és közreműködésére. Teljes erővel folyik a takarékossági bizottságok munkája. A közigazgatási és üzemi ügymenetben érvé­nyesíteni szándékolt takarékosság keresztülvitelére kikül­dött bizottságok tagjai: Harrer Ferenc, Payr Hugó, Csilléry András, illetve Becsey Antal, Scheuer Róbert, Glückstahl Samu, TJsetty Béla, Lázár Ferenc, Petrovácz Gyula, Homonnay Tivadar, llovszky János és Nagy Fe­renc hétfő óta szinte permanensen dolgoznak a nagyfon­tosságú megbízatás végrehajtásán. A költségvetés terve­zetének felülvizsgálata után most már a javaslatok ki­dolgozására kerül sor, amelynek révén többmilliós meg­takarítást remélnek. A margarin-frontról. A Fővárosi Hírlap feltűnést keltő cikksorozata, amelyben a mesterséges ételzsírokkal, a binikummal, Ceresszel és más nevek alatt forgalomba ho­zott margaringyártmányokkal űzött visszaélésekről lerán­totta a leplet, — méltó feltűnést keltett. A természetes zsiradékok védelmére az illetékes körök már megtették intézkedéseiket. Értesülésünk szerint a kerületi elöljárósá­goknak figyelemmel kell kísérniük mindazokat a helyeket, ahol mesterséges ételzsírt használnak és ügyelniük kell arra is, hogy a földművelésügyi minisztérium rendelete értei­mében mindenütt feltűnő helyen kifüggesztik-e a táblát, hogy ott margarinnal sütnek. Ahol ezt a figyelmeztető táblát nem alkalmazzák, kihágást követnek el, amit a törvény szigorávál fognak megtorolni. Ezzel széniben most arról értesülünk, hogy Bien Ernő kormányfőtanácsos úr, az egyik margaringyáros vevőfeleit arra buzdítja, hogy a 1 hatósági intézkedést nem kell komolyan venni, befolyásá­val majd elintézi, hogy a margarin-tábla mellőzése miatt senkit se érjen bántódás. Ha ez az információnk megfelel a valóságnak, akkor Bien urat jó lesz észretéríteni, mert a törvény még a margarin-királyt sem mentesíti annak betartásától. Újabb automatákkal akarják elárasztani a buda­pesti utcákat. Néhány évvel ezelőtt határozatilag ki­mondta a főváros, hogy felállítanak egy védett zónát, amelyen belül az utcákon nem szabad bódékat, fülkéket és pavillonokat felállítani és kimondták azt is, hogy többé nem adnak engedélyt a járda ilyen célú elfoglalására. Ez a határozat azonban írott malaszt maradt és a város egyes részein, főleg a körútakon és a pályaudvarok környékén úgyszólván lépésenként ütközik bele a járó­kelő újság- és könyvárusító, telefon-, trafik- és gyümölcs- árasító bódékba, automatamérlegekbe, várócsarnokokba és az utcai forgalmat gátló egyéb tákolmányokba. A megdöbbentően elszaporodott bódék és automaták mellé most egy élelmes vállalkozó újabb automatákkal akarja elárasztani a budapesti utcákat. A Budapesti Nemzetközi Gépkereskedelmi r.-t. beadvánnyal fordult a fővároshoz és újszerű automatakészülékeknek közterületen való engedé­lyezésére kért engedélyt. Ez a vállalat a dániai Wittenberg Automata Fabricken készülékeinek magyarországi kép­viseletét szerezte meg, ezeket akarja az utcákon elhelyezni. Az új árusító gépek abban különböznek a régiektől, hogy mindegyikben rengeteg miniatűr kirakat van, 22-től egész 88-ig és minden elképzelhető cikk árusítására alkalmasak. A cigarettától, gyümölcstől, csokoládétól kezdve az emlék­tárgyakig és selyemharisnyáig, mindent lehet vásárolni az automatákból, megfelelő pénzösszeg bedobása mellett. A vállalkozó cég reménysége szerint a városházán kedvezően intézik el. a beaadványt. Illetékes helyről kapott értesülé­sünk szerint a budapesti kereskedői érdekeltségek a leg­nagyobb elkeseredéssel értesültek a tervről, amely a mai rossz viszonyok között amúgy is töredékre zsugorodott vá­sárlóikra pályázik. A kereskedői érdekektől eltekintve, til­takozni kell az automaták felállítása ellen a közlekedés zavartalan biztosítása érdekében is. A főváros polgár- mestere tehát csak elutasító határozatot hozhat, vagy az engedélyt úgy korlátozza, hogy az automatákat legfeljebb kapuk alatt, olyan helyeken szabad felállítani, ahol a járókelőket nem akadályozzák mozgásukban. Hat új portalan, szemétgyűjtő autót kap a köztiszta­sági hivatal. A városnál életbeléptetett szigorú takaré­kossági intézkedések lehetetlenné teszik a köztisztasági intéz­ményeknél tervbevett program végrehajtását, ez azonban Az Első Magyar Részvényserfőződe őszi sör < sapolása megkezdődött. — Palackokban is mindenütt kapható! nem akadályozza meg, hogy a portalan szemétgyűjtést az idén abban a mértékben fokozzák, amennyire >a lehetőségek megengedik. A modern háziszemétgyüjtés próbaképpen egyes városrészekben és utcákban már tavaly óta be van vezetve és egyelőre- három gyüjtöautója van a. fővárosnak. A legjobban bevált tipus a MÁV gépgyárban még a múlt évben további hat gépkocsit rendeltek, ezek rövidesen el­készülnek. Az új szemétgyűjtő autókat rövidesen üzembe helyezik és ezzel a főváros területének egy jelentékeny része részesül a portalan szemétgyűjtés előnyeiben. Elkészült a Széchenyi-fürdő új ívócsarnoka. Éveken át vajúdott a Széchenyi-fürdő ívócsarnokának ügye, amíg most Kovácsházy Vilmos tanácsnok megvalósí­totta: a kúráizók örömére a csarnok a legközelebbi na­pokban megnyílik. Az ivócsarnok a fürdőépület And- rássy-úti oldalán van. Hatalmas, 60 méter hosszú helyi­ség, melynek középső részén van a kőből faragott kútfő négy csappal, alatta lefolyó medencével és kiszolgáló asztallal. Az ivócsarnok egyszerű, de Ízléses. Köröskörül asztalok és székek vannak, sok virág, növénydísz és kellemes világítás, hogy az esti órákban is látogathas­sák. Az ivócsarnok a fürdőigazgatóság kezelésében lesz, s a Hungária-forráshoz hasonlóan, itt is pár fillérért szolgálják ki a gyógyvizet, vagy természetes állapotban, vagy orvosi rendeletre, sóval keverve. A gyógycsarnok természetesen állandó orvosi felügyelet alatt lesz. A Széchenyi-fürdővel kapcsolatban tervezett újabb artézi fúrás ügye, sajnos, nincs ilyen kedvező stádiumban, mert jóllehet a próbafúrások megtörténtek, a geológiai számítások készen vannak, mégis el kell halasztani a fúrás megkezdését, mert a fürdő csökkenő bevételei és a főváros súlyos pénzügyi helyzete mellett igen meg kell fontolni, hogy nélkülözheti-e a főváros az ezerméteres mélyfúráshoz szükséges, közel 100.000 pengőnyi összeget, A halasztás azonban nem jelenti a terv elejtését és az illetékesek remélik, hogy a fúrást a tavasszal mégis megkezdhetik és Budapest rövidesen újabb gyógyforrás­sal lesz gazdagabb. Fabinyi Tihamér. Az Egységes Községi Polgári Párt budai listáján szerepelt a községi választáson Fabi­nyi Tihamér dr., egyetemi magántanár, a Ganz-gyár igazgatója is, aki azonban csak most, P. Bende Szaniszló le­mondása után, került abba a helyzetbe, hogy helyét a tör­vényhatósági közgyűlés padso­raiban elfoglalja. Fabinyi Ti­hamér személyében a magyar gazdasági és jogászvilág egyik legkiválóbb tagja vesz részt a törvényhatóság munkásságában és talán sohasem volt akkora szük­ség a gyakorlati élet kitűnősé­geinek közreműködésére, mint ma, amikor a nehéz '/viszonyok leküzdésére minden erőt felhasz­nálni és koncentrálni kell. Fabinyi Tihamér egyénisége, kivételes képzettsége és hozzáértése nagy erőgyarapodást, jelent a közgyűlés összetételében. Sehogysem kaphatnak vizet a budapesti szökő­kutak. Budapest minden szépségé mellett az idevetődő idegen alig gyönyörködhetik művészies kivitelű szobrokban, emlékeket ébresztő régi városkutakban, virágágyaktól körül­vett szökőkutak üdítő, friss látványosságában. A pesti dísz- huták és szökőkutak például arról híresek, hogy legtöbbször nem kapnak vizet. így volt ez Budapest ünnepi hete, a Szent István hét alatt is, amikor az idegenek előtt akartunk pompázni a főváros szépségeivel. A Kálvin-téri nagy szökő­kút egész nyáron nem működött. A Milleniumi Emlék két­oldalún lévő színes szökőkút vizét is csak nagyritkán láttuk, holott ezek a szökőkutak már tavaly motorerőre lettek át­alakítva. Egyes alkalmakkor a városligeti Fontaine Lumi- neuset még külföldi látogatócsoportok kedvéért sem indítot­ták meg, a fővárosi könyvtárpalota előtt a Rothermere-kút is beszüntette működését. Három éve állították fel a budai Korvin-téren a szép gótízlésű emlékkutat, azóta sem csor­dult belőle egyetlen csepp víz sem. Az ok: a vízvezetéknek nincs elég vize. Nehéz ugyan ezt a magyarázatot elfogadni a legnagyobb dunaparti metropolisban, de ugyanakkor fel­vetődik a kérdés, hogy miért nem működnek .azok a szökő­kutak, amelyeket éppen vízkímélés szempontjából nemrégi­ben motorral szereltek fel, amellyel a medence vizét cirku­láltatják, a vízvezeték megterhelése nélkül? A magyarázat, amit illetékes helyen kaptunk, mosolygásra késztető: — A szökőkutakat — mondta informátorunk — nem. lehet működtetni állandóan, mert a vízvezeték vizével taka­rékoskodni kell. A díszkutak motoros vízellátását viszont azért nem merjük általánosítani, mert tapasztaltuk, hogy a kutak vizéből gyakran isznak emberek és nem szabad megkockáztatni, hogy a medencékben cirkuláló állott, eset­leg szennyezett víz valakinek az egészségét megtámadja. A nyilatkozat annyit jelent, hogy sem így, sem úgy. A szökőkutak sorsa mindenképpen reménytelen. Csak azt nem értjük, hogyha a szomjas emberek keresik fel a dísz- kutakat, akkor miért nem gondoskodnak számukra friss ivóvízről. Ha pedig motorral, mesterségesen, a medence vizét cirkuláltatják, miért nem oldják meg némi fejtörés árán a gordiusi csomót egy apró táblácskával, amelyre csupán két figyelmeztető szót kell ráírni: „Nem ivóvíz“. Ezzel megszűnne minden veszedelem. (dr. K. S.) Beiratkozás a kereskedelmi akadémiai egyéves tan­folyamra (á III., Vas-utca 9—11). A felvétel hétközna­pokon délelőtt 11 órakor, középiskolai érettségi bizonyít­vány, tanítóképzőintézeti oklevél, katonai tisztképzöinté- zeti végbizonyítvány, felső mezőgazdasági iskolai végbizo­nyítvány, vagy felsőbb ipariskolai végbizonyítvány és születési anyakönyvi kivonat alapján történik. Fizetendő 56 pengő beírást díj. Köztisztviselők gyermekei ennek felét fizetik. A Beciva, Beketow-Cirkusz Varieté új szeptemberi műsora, mellyel az idei évad záródik, szenzációs számokban bővelkedik. Minden egyes szám az artistamüvészet legjava. A műsor elején a közönség gyönyörködhetik Mr. Leuiston angol kapitány collövőművészetében. Lewiston produkciója PABINYI TIHAMÉR érdekfeszítő és frappáns. Nagyon kedves a 2 Firpo miíugró száma. A közönség bámulatát kivívta a legkiválóbb magyar bűvész, akinek utolérhetetlen mutatványai szinte érthetet­lenek. A 2 Brandinis veszélyes légtovnászmutatványni, valamint az eddig nem látott Motor-Star sportjelenet a Cirkuszi mutatványok terén a legjobb. Kellemes meglepe­tés volt Willie Dietrich hangszermüvész előadása, aki 15 különféle hangszeren játszik. A műsor pompás befejezése a 15 éves Ericksen fiú, aki egy ostorral a kezében 4 hatal­mas oroszlánt idomít a közönség szemeláttára. A világ leg­fiatalabb oroszlánszelidítője óriási sikert aratott, ugyancsak kijutott a tapsból a fiatal Erickson leánynak, aki még el sem múlt IS éves és máris Európa leghíresebb állatszelídí­tőnője. A hatalmas jegesmedvével, egy óriási barnamedvé­vel és két kutyával produkálja magát. Az évadzáró műsor nagy sikert aratott. K özgazdaság Jubileum. Deutsch Béla, a Fonciere Általános Bizto­sító Intézet cégvezetője folyó hó 3-án ünnepelte szolgá­latának 25 éves jubileumát, amely alkalommal meleg ün­neplésben részesítették. Deutsch Béla hivatalos elfoglalt­ságán kívül érdemes szakirodalmi működést is kifejt. A Pátria Általános Biztosító Társaság augusztus 24-éu tartotta meg évi rendes közgyűlését. Az előterjesz­tett igazgatósági jelentés szerint a társaság múlt évi összes díjbevétele 2,387.873 pengő volt, szemben az előző évi 2,425.818 pengővel. A mérleg az elemi ágazat­ban 2104 pengő tiszta nyereséggel zárult, míg az élet- osztály mérlege 1060 pengő veszteséget tüntet fel. Te­hát végeredményben 1044 pengő a tiszta nyereség, mely­ből 157 pengő ,a biztonsági tartalékalap javára fordít­hatott, 52 pengő a tisztviselők nyugdíjalapja javára és a fenmaradó 835 pengő az 1931. évi számlára vezettetett át. A közgyűlés jóváhagyta a zárszámadásokat, megadta az igazgatóságnak a felmentvényt. Tudomásul vette to­vábbá a közgyűlés a Magyar-Francia Biztosító Rt-gai létesített kapcsolatot. A részvénytöbbségben történt el­tolódás folytán a társaság igazgatósága letette mandá­tumát és új igazgatósági tagokul egy évi tartamra meg­választattak ; gróf Ráday Gedeon elnök, Gruenwald II.> dr,. Bloch M., Meuschel Walter, dr. Kende Arthur és D ár day Ede. nsKBBmnBHBnnnmimmMH A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSÓ EMIL. Kiadja: FŐVÁROSI HÍRLAP lapkiadővállalat. Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában, Budapest, VIII., Rökk Szilárd-utca 4. — Felelős nyomdavezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató. HIRSCH LÁSZLÓ UT-, VASÚTÉPÍTÉSI ÉS KÖVEZÉSI VÁLLALKOZÓ BUDAPEST, I., ELEK-UTCA 9 a. TELEFON: 69-5-45 Legnagyobb bizalommal fordulhat szaKszerüen végzendő LINÓLEUM BURKOLÁSI munkálataival a 30 éve fennálló szolid­ságáról elismert HAAS LIPÓTcéghez, (őüzlet: VII., Rákóczi-út 24. szám. Telefon: József 420—44. HERTZKA ES KASZAS Hőszigetelő vállalat. Budapest, V., Tátra-u. 12/a Tel.: 125-34 Hőszigetelések, alacsony nyomású, magasfeszültségű, túlhevített gőzű csővezetékek, gőzkazánok és hőlég­vezetékek számára. Jéggyárak és hűtőberendezések ERDÉLYI MŰINTÉZETE IV., Semmelweis-atca 2. MINKOVITS MODERN CÉGTÁBLAFESTŐ BUDAPEST, VIG-U. 24. SAJÁT HÁZ TELEFON: J. 385 52 FŐVÁROSI SZÁLLÍTÓ SCHAFFER KÁROLY OKLEVELES MÉRNÖK Vasút-, út-, beíónépitési vállalkozó, kövezö-mester Budapest, W. Kecskeméti u. 13 , 111. em. 1. Telefon: 844—12

Next

/
Thumbnails
Contents