Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1931-09-09 / 36. szám

6 j/ÓíTWO^Sj^IíP Budapest, 1931 szeptember 9. Százhét vizsgálatot tartott eddig a fővárosi számszék A takarékosság szigorú érvényesítésénél nagy szerep vár az ú\ intézményre Várospolitikai körökben annakidején bizonyos el­fogultsággal ítélték meg az új fővárosi törvénynek azt a rendelkezését, amelyik életrehívta a számszék intéz­ményét, ezt a szervezetet, amelyik függetlenül minden más vonatkozástól: kizárólag a fővárosi gazdálkodás ál­landó vizsgálatát és ellenőrzését látja el. Sokan úgy vél­ték, hogy az új intézmény az állami omnipotenciának a kiterjesztését hozza magával, amire pedig azért nem látszott szükség, mert hiszen az állam a maga felügye­leti hatáskörében amúgy is lehetőséget talál az ügyke­zelés felülvizsgálatára. A baloldali politikusok az auto­nómia sérelmét hangoztatták és mert tájékozatlanok vol­tak a számszék működésének irányáról: azt hitték, hogy a számszék majd állandóan razziákat tart és a legfék­telenebb módon érvényesíti akaratát minden egyes ügy­nél. A rosszul értelmezett előzetes állásfoglalás után mindenki nagy érdeklődéssel várta a számszék munkás­ságát. Ma már tisztán áll ennek az intézménynek ki­váló működése, amelyről csak a legjobb kritikát és véle­ményt lehet megformálni. A fővárosi számszék Papanek Ernő dr. irányí­tásával a legtárgyilagosabban és a legnagyobb jóindulattal végzi vállalt feladatát és távolról sem vindikál mgá/nak olyan túlzott beavatko­zási jogot, amelyik akár az cmtonómia, akár a közérdek szempontjából jogosult kifogásokra szolgáltatna okot. A fővárosi, számszék működésének megkezdése óta hatal­mas munkásságot fejtett ki és úgyszólván végigment a fővárosi intézmények és hivatalok minden ágazatán. Eddig 107 vizsgálatot folytatott le a fővárosi számszék, az összes üzemeket felülvizsgálta és e műveletek során mindenkor objektiv szem­szögből tette meg a maga megjegyzéseit. amelyeknek helytálló voltát az összes érdekeltek elismer­ték. A főváros intézményei a vizsgálatok után nagyrészt kitűnő bizonyítványt kaptak tevékenységük menetéről és gazdálkodásukról, ez azonban nem jelenti azt, hogy a számszék elhallgatta volna a maga kritikai megjegyzé­seit. Minden alkalommal kimutatta a helytelen vagy ke­vésbé gazdaságos működési eseteket és javaslataival fel­tétlenen elősegítette a fővárosi intézmények esetleges kisebb-nagyóbb hibáinak kiküszöbölését. — A fővárosi számszék — mondotta nekünk a fő­város egyik legelőkelőbb vezető tényezője — talán leg­sikerültebb alkotása az új fővárosi törvénynek. Ez az apparátus arra igyekszik, hogy összhang zásba hozza a költségvetés tételeinket bevételi és kiadási oldalait és si­került is számos alkalommal olyan utat találni, ami ezt az elvet érvényesítette. A számszék mindezeken kívül a takarékosság szempontjait is ügyeimbe vette és ha most ennek a jegyében építjük át a főváros gaz­dálkodását, úgy az érdemet a számszék nagy munka­teljesítményétől elvitatni nem lehet. A fővárosi számszékre a mostani nehéz időkben kü­lönösen fontos szerep vár és csak megnyugtató, hogy munkásságát mindenkor a megértés, a kölcsönös jóindu­lat és a bizalom jegyében látja el. Shellék syáríizeme megfertőzi a kutakat Az Autóbuszüzem dédelgetett szállító­jánál süket fülekre találnak a panaszok Multheti számában foglalkozott a Fővárosi Hírlap azzal a tűrhetetlen állapottal, ami a megyeri vízmüvek egyes kútcsoportjait fenyegeti az újpesti Dunaág elszennyeződése folytán. Feltártuk az okokat, amelyek azt előidézték és rá­mutattunk arra, hogy egyes gyárvállalatok érdekénél, de minden egyéb szempontnál előbbrevaló a fővárosi lakosság egészséges vízellátásának biztosítása. A főváros vezetősége meg is tette a szükséges lépéseket ennek a fenyegető hely­zetnek a megváltoztatása érdekében, de még valójában alig történt komoly intézkedés az északi panaszok megszünte­tésére, amikor az arra illetékes körök a déli területről is hasonló panaszokat hallanak. A vámmentes kikötő környé­kének lakossága néhány hónap óta kétségbeesve tapasztalja, hogy a kutak ivóvize napról-napra élvezhetetlenebb. Körül­belül egy esztendeje, hogy a Shell Kőolaj Bt. a vámmen­tes kikötő telepén nyersolajünomító telepet rendezett be, ez az üzem fenyegeti a vízvezetéket nélkülöző környék lakos­ságának mindennapi italát. A kutak vízét az úgynevezett olajderítők fer­tőzik meg, amelyek nyolcméteres mélységben vannak a földbe építve és úgylátszik, valamilyen technikai hiba folytán ezeknek a falán szivárog át az a penetrán® illatú kórtokozó anyag, amely a kutakba kerül. A víz az utóbbi időben annyira romlott ezen a környéken, hogy nemcsak ivásra élvezhetet­len, de még főzésre, mosásra sem alkalmas, sőt nem egy ECCEHBERGER FÉLE pí . ■ WA1,n|u KÖNYVKERESKEDÉS ÜBflfl IVdlOly A Magyar Kir. Állami Térképészet főbizományosa Budapest, IV., Kossuth Lajos-utca 2. Fennáll: 1768 óta. Telefon : Aut. 893-24 Mindennemű katonai térkép, autótérkép, turista­térkép, Útikalauzok Vasúti menetrendek. esetben előfordult, hogy orvosi segítséget kellett igénybe venni, mert gyengébb szervezetűek és gyermekek a víztől rosszul lettek. A fertőzött kutak vizéből mintát küldtek az Országos Vegy­vizsgáló Állomásra, amely megállapította, hogy a víz min­den tekintetben kifogás alá esik A petróleummal fertőzött víztől fenyegetett terület köz­igazgatásilag Csepel községhez tartozik, a fertőzést előidéző Shell-féle fmomítótelep azonban az állami kikötő területén van, amely az új fővárosi törvény szerint a fővároshoz tartozik. Ezért a kikötő-ügyekkel foglalkozó VIII. ügyosztályhoz for­dultunk először felvilágosításért, ahol azt a választ kaptuk, hogy hozzájuk kizárólag a ferencvárosi helyikikötő ügyei tartoznak és így nines módjukban a nemzetközi kikötő dol­gaiba beleszólni. Utána az út- és csatornaépítési ügyosztály­nál érdeklődtünk, ahol a Dunapartok és a rakodópartok technikai kérdéseit intézik, de itt sem kapott megnyugtató választ a Fővárosi Hírlap munkatársa. — Az új fővárosi törvény — mondották nekünk — tényleg Budapest területéhez csatolta a Csepel-sziget északi csúcsát s vele együtt az állami kikötőt, de a gyakorlatban még nem történt meg e területek közigazgatási kérdései­nek rendezése. Egyébként is az állami kikötőnek önálló kormánybiztosa van, így legelsősorban az illetékes a környékbeli kutak megfertőzéséről szőlő panaszok elimi­nálására. A főváros vezetőségéhez a szóbanforgó panaszt nem nyúj­tották be és amennyiben az be is érkezik, elsősorban mi is a kikötőkormánybiztossághoz továbbítanók és csak azután lenne módunkban bizonyos intézkedéseket foganatosítani, ha a kormánybiztosság saját hatáskörében nem tudna se­gíteni. A megfertőzött kutakról emelt panaszokat egyébként már tudomására hozták a Shell-vállalatnak is, ott azonban egyszerűen napirendre tértek a dolog felett. Náluk UlfDACII és TAíXER bt BUDAPEST VI LloZl f-EWtne TE.R 97 TELEFOrTT 20ö ~ Oö hogy finomítótelepiik antihigienikusan dolgozik. Ezt a dölyfösséget azonban a fővárosnak módja volna le­törni. A Shell-vállalat egyik dédelgetett szállítója, a főváros üzemeinek és az ország egyik legszámottevőbb fogyasztója, az Autobusz-üzem csaknem kizárólag Sliell- benzint fogyaszt. Ha tehát Shellék nem hajlandók közegészségellenes gyár­tási eljárásukat beszüntetni, akkor a főváros könnyen élhet a retorzióval: benzinszükségleteit más vállalatnál is besze­rezheti. Ez a fenyegető álláspont bizonyára gyorsan észre- térítené S'helléket és sürgősen gondoskodnának róla, hogy a hibájukból történő kutak fertőzése megszűnjön. A műjég tiszta, higiénikus, egészséges A műiég hűtőkapacitása jobb, mint a természetes jégé. A műjég az élelmiszereket nem szá­rítja, hanem azokat természetes nedvesség tartalmuknál konzerválja. Műjeget minden időben házhoz szál­lítva szerezhet be, tehát nincs kitéve gépromlásnak és semmiféle üzem­zavarnak. ♦ Műjeget korlátlan mennyiségben kaphat Budapesti Jégárusító Részvénytársaság Bpest, VII., Nagydiófa-utca 3 Telefonszám: József 322—04 Munkácsy Gyula Cégtulajdonos : Munkácsy Ernő épület- és műlakatosmester, takaréktűzíhely és kályhakészítő Budapest, VII., Rózsa-utca 39. Telefon: J. 312—80. Singer József <s> Fatermelő, tűzifa- és szénnagykereskedő, Bpest, Józsefvárosi pályaudvar X. kapu Telefonhívó : József 311—19. szám. Kiváló tüzelőanyag készletem legolcsóbb napi árakon Köztisztviselőknek fizetési könnyítések FUMEX lüstfelszívó huzatfokozó beton kéményfej magyar szabadalom flNDREH cementárúgrár Budapest, V., Vígszinház-utca 5. Telefon: 298-37. BudapestlHiblap A LEGTARTALMASABB MAGYAR NAPILAP Haagfa ELŐKELŐ, hírszolgálata TÖKÉLETES Szász Albert oki. mérnök építő és faipari vállalata Budapest, II., Tölgyfa-utca 14. Fatelep : (Depot) VI., Máglya-utca 76. Budapest—Dunapart teherpályaudvar Sziget vágány. Telefon: A. 514-06 MaRGALÍT ANDOR ÉS ÖDÖN MÉRNÖK-ÉPÍTŐMESTER, VÁLLALKOZÓK BUDAPEST, I. KÉR., KELENHEGYI-ÚT 11—13 TELEFONSZÁMOK: 69-5-04

Next

/
Thumbnails
Contents