Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1931-01-21 / 3. szám

4 Budapest, 1931 január 21. Kés nem indult meg n vizsgálni u bitumenes mnkudámutuk elleni pnnuszok kivizsgálására id8e!ött burkolták űz utakat és számos helyen mély süppedések keletkeztek Doni kell a károsodástól a fővárost-Csármann Ferenc tanácsnok nyilatkozata A közigazgatási bizottság’ legutóbbi ülésén Csil- léry András kemény kritikával illette az új bitumenes makadámút ahat, mert azok az építkezés után már néhány héttel elromlanák. A felszólaló hangoztatta, hogy akár műszaki, vagy rendszerbeli hiba., akár felü­letesség', vagy az ellenőrzés hiánya okozza a hátrányos utak korai, idoelotti pusztulását, rendeljék el a sür­gős vizsgálatot, amit a polgármester kilátásba is he­lyezett. A főváros műszaki vezetősége annak idején nagy várakozásokat fűzött az európaszerte alkalmazott és mindenütt jól bevált kátrány-makadámos rendszerhez, mikor azt néhány évvel ezelőtt alkalmazni kezdte a drága, egészségtelen, költséges karbantartással járó vizes makadámok pótlására, annál meglepőbb volt a közigazgatási bizottság előtt elhangzott komoly ki­fogás. Felkerestük Csármann Ferenc műszaki tanács­nokot, az út-csatoriiaépítési: ügyosztály vezetőjét, hogy megtudjuk, milyennek ítéli meg a felhozott pa­naszokat s ha valóban komoly bajok vannak a leg­újabb útépítési rendszerben, hogyan véli orvosolni és kiküszöbölni a tapasztalható fogyatékosságokat. Csármasin Ferenc tanácsnok a következőkben tájékoztatta a. Fővárosi Hírlap tu­dósítóját: — A közigazgatási bizottság előtt elhangzott ki­fogásokról van tudomásom. Azonban enélkül is nagy figyelemmel fordultam a kérdés felé s mint állandóan szokásom, újból nagy részét bejártam a most épített útvonalainknak. Meg kell állapítanom, hogy vannak hibák s így az elhangzott kifogá­sokat meg tudom érteni. A panaszok azonban nem voltak ismeretlenek az út­építők előtt sem s azokat meg is szüntetjük. A Sváb­hegyre vezető műúton bizony vannak horpadások, — amelyeket a tavasszal eltüntetünk — ezeket azonban nem a. bitumenes rendszer okozta, hanem az, bőgj' a magas földtöltések bizonyos helyeken megsüpped­tek. Ezt az útvonalat nagyon sürgették annak idején, gyorsan kellett dolgozni, és e munkát befejezni. Ha­talmas töltések voltak az egyes szakaszokon, ahol nem várták ki a, hónapokig tartó süppedési időt, hanem elkészítették a burkolatot. Egyes helyeken azután bizonyos süllyedések, horpa­dások következtek be. Ma azonban már jól megüle­pedtek á. feltöltött részek is, az utak általában jók és a hibák eltüntetése nem nagy dolog. INÓCZI KŐBÁNYA ÉS IPARTELEPEK RT KÖZPONTI IRODA: BUDAPEST lí. KÉR., BIMBÓ UGCA 19 SZÁM TELEFON: AUTOMATA. 529-90 Ajánl inőczi piroxén andesit bányájában termelt első­rangú minőségű zúzott kavicsot, kétszer zúzott kavicsból hengerzúzókon előállított, felületi kezeléshez és bitumenes aszfalthoz szükséges különböző nagyságú por­mentes zúzalékot, valamint az előírásoknak megfelelően ki­dolgozott háromnegyedes kockát, fajkövet, taíudof, kiskockát, cyktopot és idomított terméskövei ÜZEMI IRODA MÓG3ÁDVERŐCE TELEFÓMSZÁM; 4. VASÚTI ÁLLOMÁS: MÓGRÁDVERÖCE StEINHÄUSL ÉS ICöLBER festők 1b mázolok BUDAPEST, IX., TŰZOLTÓ ÜCCA 3. TELEFON J Jftzseí 3*8—84. CUSrODII ALPHONS 1 MERRÖKI ISODA 1% ÉPÍTÉSI ALAPÍTÁSI ÉV IS76 ffilLALAÍ IPARI SltSEBIiE­z£3 miim Gy&rkéményépités BUDAPEST, Vo, G&zkazánbefalazás NÁDOR UCCA 19 Ipari kemencék épí> Telefon: Ah». 120-07 lése és tervezése | — A lejtős terepen vezető makadámos utak nagy ellensége a nálunk még általános vegyes közlekedés. Ami ugyanis jó az, autónak, nem kedvez a lovasforga­lomnak. A. vasabroncsos, megrakott teherszekerek, az élesre patkóit vontatólovak bizony kikezdik a friss, eléggé le nem taposott, meg nem ülepedett maka- dámutakat. A nagyrészt villaraj ónban lévő bi tume­nes utakon ugyanis talán ősszel és télen legnagyobb a teherkocsiforgalom, amikor a szenet, fát fuvaroz­zák. Az emelkedő utakon sokszor négy lovat fognak a teherkocsiié elé. A négy vasabroncs és a tizenhat éles patkó pedig alaposan kikezdi a frissen épített utat, hacsak nem bazalt- vagy gránitkockával épült. A bitumenes utak első rongálásait azonban könnyen ki lehet javítani, de bizonyos idő múlva, ha a forga­lom is keményebbre hengerelte már a burkolatot, lényegesen megjavul az ellenállóképesség'. — A főváros útépítési, közegei legszigorúbban végzik mindig az ellenőrzést és nem tűrnek hanyag­ságot vagy mulasztást. Egyébként is úgyszólván minden esetben garancia van kikötve az útépítéseknél, úgyhogy a fővárost anyagi hátrány nem fogja érni. — Ami a vizsgálatot illeti, arra csak ainivit mondhatok, hogy a közigazgatási bizottság illésén el­hangzottakra saját hatáskörömben eljártam és eljárok, hogy megállapítsam a panaszok mérvét és eredetét, de a polgármester úr más vizsgálatot még nem rendelt el. Ha ez megtörténik, természetesen nyomban megindul a vizsgálat. Kérdést intéztünk a tavaszi útépítési munkák megindításának kilátásai iránt is, mire a következő volt a felelet: — Az idei útépítési program kereteit a költség- vetés szabta meg. A magunk részéről az előkészüle­tekkel készen vagyunk. A törvényhatósági bizottság annak idején úgy határozott, hogy a munkálatok sor­rendjét a C-os bizottság 'fogja megállapítani. Ez a bizottság azonban nem ült össze e kérdésben, illetve nem határozott, közben á régi törvényhatóság man­dátuma le is járt, így e pillanatban nyílt kérdés, hogy várjunk-e e kérdésben új bizottság kiküldésére, vagy anélkül indítsuk el a tavasszal a munkát. — Sajnos, úgy útépítésre, mint fenntartásra összesen csupán 10,860.209 pengő áll ren­delkezésre, 1,779.660 pengővel kevesebb, mint tavaly, ebből új utak építésére mindössze csak 5,169.100 pengő jut. •— Új hátrány-makadámburkolatot kapnak: 7. kér.: Horthy Miklós bástya, Királyhágó u., Vásár­helyi Pál u., Hegyalja u., Magyarádi út, Zólyomi u., Lejtő u., Istenhegyi u., Nárcis u., Temes u., Kútvöl­gyi u., Budenz u.; 77. kér.: Hadapród u,, Borgó u., Törökvész u.; 777. kér.: Berkenye u., Pusztaszeri u., Farkastorki u.; F7. kér:: Tüzér u., Országbíró u., Levente u., Jász u., Komáromi u. — Kő-, aszfalt-, keramit-, bitumen-, téglaburko­lat lesz: 7. kér.: Fehérvári út, Kelenhegyi u.; 77. kér.: budai Margitliídfő (újlaki rakparttól a. Margithídig bazalttal); 777. kér.: Szentendrei út (keramit); IV. kér.: Kálvin tér (bazalt), Gróf Károlyi u. (bazalt), Magyar u. (aszfalt); V. kér.: Pannónia u. (keramit), Rudolf rakpart, Rudolf tér (keramit), Ipoly u. (ke­ramit), Berzencei u. (aszfalt); VI. kér.: Jász u. (asz­falt), Szív u. (bitumen-tégla); VII. leér.: Kerepesi, u. (keratint, Telep u. (keramit), Elemér u. (bitumen­tégla); Vili. kér.: Losonczi u. (bazalt), Kemény Zsigmond u. (bitumenes-tégla), Mária u. (aszfalt); IX. kér.: Delej u. (Habit), Kinizsi u. (bazalt), Külső Üllői út (bazalt); X. kér.: Belső Jászberényi u. (asz­falt). Kérdést intéztünk Csármann tanácsnokhoz az­iránt is, mikorra készül el Harrer Ferenc indítványa nyomán a különböző útburkolatok származását, fel­használási arányát, költségeit, használhatóságát, fenn­tartási költségeit magába foglaló generális kimutatás. — A kimutatás — hangzott a. válasz — el fog készülni. Ami a különböző burkolóanyagokat illeti, természetesen elsősorban a hazai származásúakat forszí­rozzuk. Vannak új rendszerek, amelyek most vannak kipró­bálás alatt. Ezek közé tartozik a bitumenes-tégla is, amely az eddigi tapasztalatok szerint meg fog 'felelni a hozzáfűzött várakozásnak. Legolcsóbban vehet pokrócot, hátizsákot, szohatornakészletct és horgászati cikkeket Szál ít hivatalok részére iratköfő- hevedert, por- és padlótöriörwlltát Telof in; J. 415—07. Alapítva 1838-ban Hauschiid Albert Budapest, VII., Károly körút 15. szám Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros polgármestere a székes­főváros^ egyenruházott altiszti, takarítónői, java- dalmi őri, útkaparói és erdő-mezőőri alkalmazottai részére szükséges lábbelik elkészítésére és szállítá­sára nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdet. A szállítási és vállalati feltételek értelmében szabályszerűen kiállított, 1.60 pengős állami és 1.60 pengős fővárosi okmánybélyeggel ellátott, pecséttel lezárt, sértetlen borítékban elhelyezett, magyar nyelven szerkesztett ajánlatokat 1931. évi február hó 10-én (kedden) d. e. 11 óráig a székesfőváros polgármesteri XI. ügyosztályában (IV., Központi városháza, II. em. 235. ajtószámú szobájában) köz­vetlenül vagy posta útján kell beadni. Budapesti (Budapesten cégjegyzett) ajánlat­tevők ajánlataikat postán nem küldhetik be. Az ajánlatok felbontása ugyanazon napon, a fent megjelölt helyen d. e. 11 órakor történik és ezen a felbontáson az ajánlattevők vagy igazolt megbízottaik jelen lehetnek. Elkésve érkező vagy az előírt kellékeknek nem megfelelő ajánlatok nem fognak figyelembe vétetni. A szállítási és szerződési feltételek nyomtat­ványai, valamint az ajánlati mintalapok példányai a székesfőváros gazdasági hivatalában (IX., Gyáli út 3/b. szám alatt) közalaponként d. e. 9—1 órák között díjtalanul megszerezhetők. Ajánlattevők ajánlataikkal a végérvényes dön­tésig kötelezettségben maradnak. A székesfőváros polgármestere fenntartja ma­gának a jogot, hogy az ajánlatok között a megaján­lott árakra való tekintet nélkül szabadon választ­hasson, a szállítást az ajánlattevők között tetszése szerint megoszthassa, vagy az összes ajánlatokat visszautasíthassa. Budapest, 1931. évi január hó 12-én. A székesfőváros polgármestere. WIHART FERENC • építész építőmester . BUDAPEST, VII., COLUMBUS UCCA 33. sz. TELEFON: JÓZSEF 350-97 IMENDELOVITS FARKAS ELSŐ „AMERIKAI“ EREDETI SZÉT­SZEDHETŐ JÉGSZEKRÉNY GYÁRA Az 1912. évi orsz. húsipari kiállításon aranyéremmel kitüntetve I BUDAPEST, IX, DANDÁR U. 24. T.: J. 360-67 FISCHER ÉS HMTMÄHH mAzolémeaisrek Budapest IV, Képíró ucca 3. sz. TELEFON ; Fióküzlet: IX. her., Tompé uoes 30. ssAm A. 847-73 I KELÉ MIHÁLY épületasztalos mun­kák bútorok és iskola- berendezések gyára Biulapest, örümuSigy u. 38 49 : Teleién : József 312—98 scőszénbánya ’S TÉGLAGYÁR TÁRSULAT PESTEN, (DRÄSCHE) BUDAPEST, V., ICLOTÍLD UCCA 3. TELEFON: AUTOMATA 255—54, 255—55 és 255—56. BEaEZÁK JENŐ VÁLLALKOZÓ BUDAPEST, L, BALL ÁGI MÓR UCCA 8. SZ. TEL.: LA. 15 65 Budápesti Hírlap st Isgtartslnussäbh magyar napilap Hsmgjs előkel#, kür« ssoígá^aia tökéletes jlZumpft István vasút- ós útépítő vállalkozó, kövezó mester kispest, f!ákóc;d u. 74. szám B Tiriwmmm„ Ilii ■!—In«limaiam ...........asiwimamiiniMwaiB—a—mia—_jBuimua—■

Next

/
Thumbnails
Contents