Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1931-01-21 / 3. szám
5 Budapest, 1931 január 21. Változatlan szenvedélyességgel gyűlöli egymást a demokrata és szabadelvű párt Meghiúsult versenyfutás az örökös tagságokért — Rassay kibékült Sándor Pállal, Bródy Ernő Fábián Bálával — Petíciók a közigazgatási bíróság .előtt Óriási érdeklődés mellett tartotta meg' kedden délután első közgyűlését a törvényhatósági bizottság. Ezzel megalakult az új fővárosi törvény által életre- hívott képviselet, amelyik hivatva van Budapest jövője í új keretek között biztos révébe vezetni. A közgyűlésen nyoma sem látszik annak a kiélezett harcnak, ami a választási kampány során megnyilvánult. A jobb- és baloldal között szívélyes érintkezés alakult ki, anélkül azonban, hogy ebből bármiféle új politikai csoportosulásra kellene következtetni. A városházi kormányzás súlya ezúttal is a jobboldalra nehezedik, annak az egyszerű tételnek az alapján, hogy a választáson a többséget a jobboldal ragadta magához; és így a városigazgatás irányítása elsősorban az ® feladatukat alkotja. A most már véglegesen kialakult felfogások szerint folytatódik as előző ciklus politikai tagozódása, aszal a különbséggel, hogy a baloldali polgári pártok között minden kapcsolat lehetetlennek bizonyul, sőt számolni kell azzal, hogy a szenvedélyes testvér- harc a demokrata-szabadelvű pártfrakció között a nyílt színen is lejátszásra kerül. Az elmúlt hetekben páratlanul izgalmas tanácskozások folytak a baloldali polgári pártok részéről, hogy egy-egy örökös tagságot biztosítsanak magúknak. Az egyik oldalon Bródy Ernőt, a másikon Rassay Károlyt forszírozták és a párhuzamos törekvések során természetesen mégj óbban kimélyült a közöttük húzódó áthidalhatatlan szakadék. Kiderült, hogy a sok izgalomnak nem volt semmi célja, mert az örökös tagságra vonatkozó aspirációk megbuktak a szélső jobboldali párt ama állásfoglalásán, hogy a többségi jogból kifolyólag semmi áldozatot sem hajlandó hozni a hiúságoktól fűtött baloldali akarások honorálására. Hasonló eredménytelenséggel végződött az érdekképviseleti tagok megszerzésére irányuló igyekezet, mert ebben a vonatkozásban is az az álláspont kerekedett felül, hogy a választás a jobboldali fölény jegyében nyerjen kifejezést. A baloldali polgári pártok így sem az érdekképviseleti, sem pedig az örökös tagválasztás nyomán egyetlen egy tagot sem tudtak maguknak szerezni. Nemcsak várospolitikai körökben, hanem a közönség szélesebb rétegeiben is folyton fokozódó figye- | lemmel kísérik a demokrata-szabadelvű párttöredékek egymás elleni küzdelmét és a viaskodást sokan úgy ítélik meg, mint alá ásását a liberális polgári frontnak, amelyhez *£ első kapavágást az a tizenkét városatya tette meg, akik Rassay Károly parancsszavára annak idején kiváltak a Községi Demokrata Pártból. IDEÁLIS OTTHON mindenkinek a leghőbb vágya. Ilyet biztosít- j hat magának azonnalra, ill. május 1-re beköltözhető hatodik és hetedik társasházunkban: a főváros lsgelőke^hb helyein, a Horthy Miklós út 79. sz. a. épült „Szt. István-udvar“-ban és a Szt. Imre-szobor szomszédságában már épülő ,,Hunnia-udvar“-ban. Adómentes, 1,2, 3, 4 szobás, elsőrendű építkezésű, olcsó fixára » KERTES ÖRÖKLAKÁS Minden öröklakáshoz kertrenéző hall, loggia, \ jövedelmező üzlethelyiségek. Kényelmes törlesztés. Kívánatra képes prospektus. A jj [ „Centrum“ öröklakásai árvapénzek elhelye- í \ zésére alkalmasnak nyilváníttattak! Érték- i álió, biztos tőkebefektetés, cca 10% tiszta jövedelem! „CENTRUM“ házépítő- és Ingatlanvállalat, I., Horthy Miklós út 9. (9—12-ig, 3—5-ig). Telefon: Lá. 9—96. sz. I ÖRÖKLAKÁSBAN A CENTRUM VEZET ! * I Hogy ennek milyen következményei lesznek, azt még nem lehet tudni, annyi azonban bizonyos, hogy a két mostoha testvérpárt együttműködése a lehetetlenségek birodalmába tartozik. Nincs és nem is lehet szó tehát egységes felvonulásról a törvényhatósági tanács választásánál sem, ahol így az erők szétí'orgácsolása esetleg jelentős pozíeióveszteséget fog okozni mindkét együttesnek. Ügy a demokrata pártban, mint a szabadelvűeknél elsimultak a közeli órák újabb szakadással fenyegető belső villongásai. Rassay Károly azóta már kibékült Sándor Pállal, bár az az ígéret, amit Balkányi Kálmán közgyűlési taggá való előhozatalára kötöttek, nem válhat valóra. Nehéz küzdelem előzte meg Fábidti Béla és Bródy Ernő tülekedését a Községi Demokrat* Párt elnöki széke felé, amelybe végül Bródy Ernő ülhetett bele saját magának és híveinek nagy megküny- nyebbülésére. Fábián Bélát valóban komolyan jelölték erre a tisztségre és Bródy Ernőnek, valamint régi barátainak a legnagyobb erőfeszítést kellett kifejteni, hogy a régi vezér félretolását meg tudják akadályozni. A várospolitika krónikájához tartozik az k, hogy az igazolóválasztmány rövidesen befejezi a petíciók letárgyalását és ezzel ez a sok izgalmat jelentő kérdés a városházáról a közigazgatási bírósághoz kerül. Az elutasítások feltűnően nagy száma azt mutatja, hogy komoly mérlegelés szerint nem voltak olyan „felháborító” esetek, amilyeneket az ellenzéki kudarc szépítésére oly hangosan lanszíroztak. A közigazgatási bíróságnak harminc nap áll rendelkezésére a petíciés ügyek elbírálására, amelyeknek kimenetele elé páratlanul feszült érdeklődéssel tekintenek az összes községi pártok. Harmin« nap múlva fog véglegesen eldőlni a sokat hánytorga- tott kérdés, hogy lesz-e a közeljövőben újabb választás Budapest egyes kerületeiben. Központi irányítás és vezetés aiá kei! hozni a műszaki ügyosztályokat Akció indult a. műszaki alpolgármesteri állás gyors megszervezése Az új fővárosi törvény életbelépése kapcsán igen érdekes mozgalom van kialakulóban, mely a főváros műszaki igazgatásának régen vajúdó újjászervezését óhajtja dűlőre vinni. Régi hiányossága volt ugyanis a fővárosi közigazgatásnak, hogy az 1872. évi régi fővárosi törvénynek az idők folyamán elavult egyes rendelkezései megakadályozták azt, hogy a székesfővárosnak egymással szoros összefüggésben lévő műszaki ügyei közös, központi irányítás és vezetés alá kerüljenek. Ennek a közös vezetésnek a szükségessége hovatovább annál érezhetőbbé vált, mert a székesfőváros műszaki ügyeinek a közszükségletek kielégítése szempontjából való jelentősége és fontossága állandóan növekedett. Emellett szinte napról-napra merültek fel problémák, melyek műszála alap természetűek voltak ugyan, de amelyek intézése, miután azok nem műszaki vezetés alatt álló ügyosztály, vagy ügyosztályok ügykörébe tartoztak, nagyon nehézkes voít. Éppen lapunk egyik legutóbbi számában közöltünk egy ilyen esetet, nevezetesen Becsey Antalnak, az Egységes Községig Polgári Párt társelnökének nyilatkozatát, mely a főváros talajának geológiai vizsgálata kapcsán szükséges próbafúrásokról szólott. Ebben a nyilatkozatban Becsey Antal kifejtetté, hogy ez a. probléma a földgázkutatás szempontjából a világítási és vízvezetéki ügyosztályt, a termál-vizek lelőhelyének megállapítása szempontjából a városgazdasági ügyosztályt, s végül az állandóan folyó csatornaépítésekkel kapcsolatban az út- és csatornaépítési ügyosztályt egyidejűén érdekli. Ugyancsak ő mutatott rá arra, hogy miután ebben a kérdésben lehetetlen külön-külön három, tagozatban eredményekre törekedni, ennélfogva a közös elgondolás és munka biztosításáról valamilyen módon gondoskodni kell. Emitek a konkrét esetnek az érdekességéhez tartozik, hogy a felmerült probléma tisztán műszaki alaptermészetű ugyan, mégis abban a jelenlegi igazgatási rendszer mellett az érdekelt műszaki ügyosztályon kívül még a másik két érdekelt, de jogi vezetés alatt álló ügyosztály is teljes jogszerűséggel intézkedhetnék. A három intézkedés persze lehetne egymásnak ellentmondó is, de a költségek mindenesetre háromszor merülnének fel, ami annál könnyebben előfordulhatna, mivel az említett három ügyosztály nem is tartozik ugyanazon alpolgármester felülvizsgálata alá. Az ilven és hasonló esetek felmerülése miatt a főváros műszaki kérdéseivel behatóbban foglalkozó városatyák örömmel üdvözlik azt a tényt, hogy az új fővárosi törvény megadja a lehetőségét annak, hogy a főváros összes műszaki ügyeinek vezetése és irányítása céljából a műszaki alpolgármesterség végre megvalósulhasson. Természetesen egyidejűleg gondoskodni kell arról is, Minden üzemI női megfelelő BÉRFIZETÉSI TASAKOT, LEVÉLBORÍTÉKOT, PAPÍRZACSKÓT gyárt és leg- pAp„ 8 levélboríték- és // Budapest, VIL, II Telefon : //Mintázott ár- olcsóbban szállít ■ *39 HL «-• papírzacskógyára // Akácfa ncca 56 // 3.333-03 // ajánlattal szolgálok nrjETHjíííJLffinn hogy ezután már minden műszaki ügy a felállítaná* műszaki alpolgármester fenhatósága alá tartozzék, s ebből a célból műszakivá kell átszervezni, illetőleg műszaki vezetés alá kell helyezni a jelenlegi II., 111/A és III/B műszaki osztályokon kívül még a közlekedési ügyeket islézö, valamint a nagy műszaki közüzemek problémáit intéző polgármesteri V. ét XII. ügyosztályokat is. Az ezen célok elérésére irányuló mozgalom, — mint már említettük — most van kialakulóban, s valószínű, hogy a kérdés, mely az adminisztráci* egyszerűsítése szempontjából, valamint a székesfőváros műszaki ügyeinek az eddiginél szakszerűbb, tehát megfelelőbb intézése szemoontjából igen nagyjelentőségű, az újonnan összeülő közgyűlést hamarosan foglalkoztatni fogja. HUSH. 017 eme SPECIAL 6ÉPEK számlázás, könyvelés, bérelszámolás, statisztika részére a legíaríósabbak és legcélszerűbbek Tájékoztató leírásokkal és szervezési tanácsokkal készséggel szolgálunk, a gépek bemutatását bárhol ingyen és vételkötelezettség nélkül eszközöljük BURROUGHS ÍRÓGÉPKERE&KEOEL.MI RT. BUDAPEST V, KLOTILD UCCA 22, TELEEÓNSZÁM: A. 114-79 INFORMÁCIÓK kereskedelmi és magánügyben külföld és belföldről egjütányosabban beszerezhetők KÖZPONTI TUDAKOZÓ BETÉTI TÁRSASÁG GYÖ. ÉS TÁRSA epest. V., Vád út 31. Telefón: 916-24. Postatakarékszámlák: Budapest 26.778 Wien 105.782, Berlin 122.214, Prága 77.476, Beográd 67.606 Girószámla: a Magyar Nemzeti Banknál