Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1930-02-19 / 7. szám
clálatos, liogy ez a párt, amely a többségi blokk egyik része; -talán mindössze liat-hét taggal kisebb csak, mint maga a ..Keresztény Községi Párt. Megállapítom elsősorban azt, hogy 1925-ben a városi választások alkalmával az Egységes Községi Polgári Párt még nem létezett. Az 1925-ös választások azzal a jelszóval indultak: mindenki érvényesüljön, aki becsületes, tisztességes ember. Amikor meg voltak a választások, összesen huszonkét ilyen neutrális ember' jött he. a törvényhatósági bizottságba, akik nem egy párt kötelékéhez tartoztak, hanem bejöttek, mert egy más elgondolás, a kiegyenlítés eszméjét tűzték ki maguk elé. Ez a huszonkét ember aztán összeállt és azt mondotta, most pedig tömörüljünk. Tehát ' így született meg a választás után egy párt és nem a választás előtt. Amikor a párt már meg volt, azt mondottuk, hogy most már a polgári egység jegyében kívánunk működni olyképpen, hogy akár jobbról, akár balról akarnak bennünket támogatni, keresztények, vagy zsidók, azokat mind szívesen fogadjuk körünkben. És mi történt? Az, hogy ez a jelszó nélküli, úgynevezet reális politika egymás után vonzotta a különböző pártokból az egyéneket, vonzotta pedig nagyon érdekesen azokat, akiket egyes pártok, mint például a demokrata párt, a lista élére tették, vagyis maguk közül a legkiválóbbaknak tekintettek. — Amikor azt látom, hogy egy másik kiváló képviselőtársunk, a blokk elnöke, ugyancsak átjött mihozzánk (Szilágyi Lajos: Én voltam!), akkor mél- tóztassék megengedni, fel kell tételeznem, hogy történt valami hangulat-változás azzal a politikával szemben, amelyet a baloldal követ. Ha pedig a vezetők, a lista élén állók átjönnek, akkor már csak föl szabad tételeznem szerényen azt is, hogy a mögöttük álló tömeg szintén átjött hozzánk és akkor mégsem állunk valószínűen olyan szerencsétlenül, olyan boldogtalanul, hogy ne mernénk listát állítani Budapest székesfővárosban. — Most még csak az az egy kérdés van, hogy miért haragusznak pont ■ mireánk ennyire. Azért szidnak bennünket, mert egyedül tőlünk félnek, mert egyedül mi vagyunk veszedelmesek. A vezérigazgató és a főtisztviselők fizetéséről nyilatkozik a BSZKE3T * A Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság igazgatósága a következő hivatalos közleményt adta ki: Az igazgatóság azon sajtótámadásokkal kapcsolatban, amelyekkel a BSzKRT vezérigazgatóját és igazgatóit illetményeik és egyéb járandóságaik mértéke miatt illetik, megállapítja', hogy ezek az illetmények és járandóságok kivétel nélkül részint az igazgatóság által megállapított szerződéseken, részint kor- mányhatóságilag megállapított illetményszabályzaton, részint pedig az igazgatóság által hozott szabályszerű határozatokon alapulnak. A szerződésekben és az illetményszabályzatban foglalt illetményeken felül megszavazott alkalmi és esetleges díjazásokat (mérlegpénz, karácsonyi jutalom) illetően pedig kijelenti az igazgatóság, hogy a mérlegjutalmakat a többi fővárosi üzemnél is évek óta fennálló gyakorlat alapján, a karácsonyi jutalmat pedig a felügyeleti hatóságok által megszabott keretben történő engedélyezés után szavazza meg. Az alkalmazottakat terhelő kereseti és jövedelmi adóknak a vállalat által való viselését évről-évre praejudicium nemin mggaxayjetA rt/u xylljifirctAc JßJ A vezérigazgató szolgálati szerződését az e célból a Polgármester úr, mint a vállalat a-lelnökének vezetése és a tisztifouvvész részvétele mellett az igazgatóság kebeléből néhai dr. Bedö Mór, dr. Kandó Kálmán és dr. Platthy György igazgatósági tagokból alakított albizottság javaslata alapján az igazgatóság 1928. évi március hó 2-án, illetve április hó 30-án tartott üléseiben állapította meg. Ezen szerződés szerint a vezérigazgató összes illetménye évi 30.000 pengő alapfizetés, évi 4176 pengő lakbér és évi 16.000 pengő személyi pótlék. Ezenkívül szerződés alapján megilleti a vezérigazgatót, mint az igazgatóság al- elnök tágját évi 1750 pengő igazgatósági tagsági tiszteletdíj, továbbá, mint a végrehajtóbizottság alelnök tagját másfélszeres kulcs alapján évi 14.400 pengő. A végrehajtóbizottsági tiszteletdíj azonban összegszerűleg szerződésileg nem garantált fix Összeg, hanem évenkint, eddig az igazgatóság által megszavazott, a jövőben pedig az évi rendes közgyűlés által megállapítandó mértéktől van föggővé téve. Ami a mérlegjutalom kérdését illeti, amit az igazgatóság az. általános mérleg jutalmazás alkalmával szerződésen kívül a vezérigazgató részére 20.000 pengőben megszavazott, erre nézve kijelenti az igazgatóság, bogy ezt a vezérigazgató rendkívüli tevékenységének elismeréséül szavazta meg, jólehet, hogy ő ennek az anyagi elismerésnek mellőzését kérte. A összes alkalmazottaknak karácsonyi jutalom címén egy havi törzsilletmény fejében a vezérigazgató részére 2500 pengő szavaztatott meg, azon méltók szerint, amint ez minden fővárosi vállalat tisztviselőinél általános gyakorlat szerint és a felügyeleti £vlctp,7«.l-l. OM"G<ío-lyCZbvxbxxl OÉJV/lvV/LL. A szerződés alapján, de az e tekintetben követett általános gyakorlat szerint a vezérigazgató össz- illetmónyei után járó adókat a vállalat viseli,, ami a fenti összegek után 24.202 pengőt tesz ki. Ami azt a körülményt illeti, hogy egyes szerződéses főtisztviselők a székesfővárosnál részükre folyósított nyugdíjakat vállalati járandóságuk mellett élvezhetik-e, kijelenti az igazgatóság, hogy e kérdésnek elbírálása a székesfőváros hatóságának kizárólagos hatásköréből tartozik. Folkusházy Lajos a§e1siök-vezérigazgató nyilatkozata A BSzKRT-nál szerződésileg megállapított járandóságaim mérve, valamint alpolgármesteri nyugdíj am egyidejű felvétele miatt a sajtóban megjelent kritikára és támadásokra mindaddig nem tartottam helyénvalónak reflektálni, amíg a vállalat igazgatósága, mint e tekintetben egyedül illetékes tényező, a saját tényeit képező körülményekre, valamint a kifogásolt illetmények természetére, mérvére és jogszerűségére nézve nem nyilatkozott. Minthogy az igazgatóság mai üléséből egyidejűleg közzétett nyilatkozata úgy az általam, mint a többi vezető főtisztviselők által élvezett járandóságok jogszerűségére nézve kellő felvilágosítást nyújt és különösen az én személyemet illetően akár a szerződésiem alapján járó tényleges illetményeim helyes összegszerűségét, valamint a szerződésemen kívül az igazgatóság által részemre megszavazott mérlegiutalmi összeg tekintetében tanúsított magamtartását kellő világításba helyezi, — most már időszerűnek tartom kijelenteni a következőket: Előre kell bocsát an om, hogy a nyugdíjamat, amit helytelenül, vezérigazgatói illetményeim közé tartozónak állítanak bej, azért vettem és vehettem fel, mert arra nézve, hogy fővárosi vállalatoknál alkalmazott egyes nyugdíjas tisztviselők vállalati járandóságuk mellett a fővárostól részükre megállapított és hivatalosan folyósított nyugdíjukat egyidejűleg felvehetik-e, semmiféle tiltó vagy korlátozó intézkedés nincsen. Közúti gőz- és motorhengerlést 7* WOLFF ERNŐ SOrgSnyOim ; WOLFrcnc Tel.: Ugyminyos 13-82 Budapest-Kelenföld, Budaörsi-út 101 RHPIÁN ISTVÁN e9é*z8Ó(.’iJgyi berendezési vállalat nUriMH tOl IMII BUDAPEST, VI, KMETTY UCCA 7 Iroda: VI, 8zinnyei Morse ncea 10. Telefon: L 888-25 Az 1928 április 30-án véglegesített szerződésem rendelkezése szerint abban az esetben,, ha a főváros nagy vállalatai és üzemei vezetőinek összes illetménye szabályrendelettel leszállíttatnék vagy másként állapíttatnék meg, úgy ez a szabályozás egyidejűleg a BSzKRT vezérigazgatójának illetményeire is kiterjed éspedig akként, hogy ilyen esetben a nagyvállalatok és üzemek vezetőinek összilletményével azonosan a BSzKRT vezérigazgatójának összilletménye is a székesfőváros polgármesterét megillető fizetés és képviseleti költség összegével, nyugdíjamat is beleértve, egyenlő legyen. Ez a rendelkezés -a főpolgármester úr kívánságára vétetett fel a szerződésembe, nyilván azértj, mert előtte ismeretes volt a belügyminiszter úrnak idevonatkozó álláspontja,, amelyet bár csak később, 1928 július 4-én a vállalati vezérigazgatók, helyettesek és igazgatók járandóságainak a jövőre vonatkozólag kívánt egyöntetű szabályozása iránt a fővároshoz intézett leiratában kifejezett. Noha a szabályozás eddig nem történt meg, viszont a főváros illetékes tényezői az összes üzemek és vállalatok tisztviselői illetményeinek a belügyminiszter úr által megjelölt szempontok szerint való soronkívüli rendezés szükségességét szorgalmazzák, — ezennel kijelentem, hogy a Polgármester úrhoz egyidejűiéig tett előterjesztésben bejelentettem, hogy magam részéről nem teszek észrevételt az ellen, hogy ilyen illetmény rendezés — még mielőtt ez az összes üzemekre egyidejűleg és egységesen megtörténnék és abban a feltevésben, hogy ez rövid időn belül megtörténik,, szerződésem idevonatkozó 12. pontjának rendelkezései azonnali hatállyal életbe lépjenek. És ezt azért teszem meg, mert. még a látszatát is el akarom: kerülni annak, mintha az illetményszabályozás elhúzódásából bármi előnyt kívánnék magamnak biztosítani. Azt azonban természetesnek fogja találni mindenki, hogy a belügyminiszter úr által előírt s a szerződésemben is kifejezett egyöntetű rendezésig joggal várakozó álláspontot foglaltam el. , _______________ 11 60/Elektr. Művek. Pályázati felhívás Budapest Székesfőváros Elektromos Műveinek::, telepein új nagyteljesítményű gépek beállítása miatt? az alább felsorolt gépek feleslegesekké válnak, __ Az Elektromos Művek e gépeket értékesíteni: kívánja és ajánlattételre hívja fel azokat, akik e gépeket megvenni kívánják. A pályázat benyújtásának helye: Budapest- Székesfőváros Elektromos Művei, Budapest, V.,..- \ áci út 74, I. era. 101. (ár. Bárdi Lajos,-: főtitkár" úr kezeihez). __ A pályázat határideje--: 1930. évi február hó», 20-án délelőtt 11 óra. a) ap eladásra kerülő tárgyak jegyzéke? : Egy darab Ganz-féle villamossági rt. gyárt-, mányú forgó elektromos átalakító, kétfázisú, 26- periódusú, 1800 Volt feszültségű árammal táplálva, egyenáramú része 230—350* Volt feszültségű 3300 - Amp. áramerősséggel, 850 KW egyenáramú teljesítménnyel, 190 percenkénti fordulattal; három darab Villamossági rt., ezelőtt Schlickert és Társa gyártmányú forgó elektromos átalakító, kétfázisú,, 26 periódusú, 1800 Volt feszültségű. árammal táplálva, egyenáramú része 240 Volt feszültségű, egyenként 1000' Amp. áramerősséggé], , 280 KW egyenáramú teljesítménnyel, 220' percen- - kénti fordulattal; három darab F. SchieMu gyártmányú, egyen4BO loei-otcljcsitményií, hái’omhenffei'es, kondenzációs gőzgép, hozzákapcsolt kétfázisú, 1800Volt feszültségű, 26 periódusú elektromos genera-- torral,, 110 percenkénti fordulattal. b) Ajánlatot lehet tenni minden egyes tárgyra külön-külön vagy a tárgyak tetszésszerihti csoportokba való összefoglalásával, 'vagy akár a fent felsorolt tárgyak összeségére; a gőzgéppel kapcsolt generátoroknál akár a teljes aggregátumra, akár elkülönítve a gőzgépre és generátorra. c) A pályázók kötelesek az Elektromos Művelc főpénztáránál az ajánlatok benyújtásával egyidejűleg az összeg 5%-át óvadékul letenni. Ezen összeg szolgál annak biztosítására, hogy az ajánlattevők a-, benyújtástól számított hat hétig ajánlataikkal szóban maradnak. d) A fent felsorolt tárgyak a következő helyeken; fognak átadatni a vevőknek: 2 darab átalakító a- VII., Murányi ucca 47—49. sz.' a., 2 darab átalakító a VI,, Honi Ede ucca 7. sz. a,,. 3 darab gőzgép és gőzgenerátor az ¥:, Berzen-,. cei u. 35—37. szám alatt. e) A gépek a d) pontban felsorolt helyeken bármely napon, hétköznapon és ünnepnapon, megtekinthetők. Azok, akik pályázni kívánnak, V., Váci út 74, IV. emelet 410 szám alatt kaphatják meg díjtalanul] az eladandó tárgyak részletes kimutatását a jelen pályázati felhívás feltételeivel együtt; az átadott fel- hívás szolgál egyszersmind jogosítványul arra, hogy telepeinknek feni felsorolt helyein az- érdeklődők a gépeket megtekinthessék. A forgóátalakítókat üzemhely ükről az Elektromos Művek fogja eltávolít a ni és a, vevőnek több részre (framo,, állóréSz 2—2 darabban, forgórész) szétválasztva átadni. A gőzgépet és a, generátort a vevő által kívánt főbb alkotórészekre az Elektromos Műyek fogja szétszerelni é's az átadást ilyen állapotban eszközölni. Az átadás ad) alatt felsorolt helyeken történik. f i A vevő tartozik ajánlatának elfogadása után a megvett tárgyak értékét 10 napon belül kifizetni és további 5 napon belül azokat elszállítani. g) Az Elektromos Művek fenntartja magának hogy a beérkezett ajánlatok közül szabadon választhasson, fenntartja továbbá azt, hogy amennyiben, a beérkező ajánlatokat kielégítőnek nem tartja, úgy $ gépek eladásától eltekinthessen. Bldapcst, 1930. évi február hó 1-én. . Budapest Székesfőváros Elektromos Müvei igazgatósága. IKSIW.» STRASSER CIÁNOZ, TAKARÍT TELEFON* JÓZSEF 424-80