Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1930-02-19 / 7. szám

Budapest, 1930 február 19. ófmnzo&JimiNP Roham a kórházak ellen A vármegye nem fizet, a betegápoSási díjak alacsonyak Bezárt kórházak — Segíteni nem lehet Az új Rókus-kórház, egyelőre meg papiroson is, igen messze van a megvalósulástól. A fővárosi kór­házakban ezzel szemben napról-napra, egyre rohamo­sabban rosszabbodik a helyzet, egyre több ós hango­sabb a sokféle panasz, egyre tűrhetetlenebb az ágy- hiány. Városházi protektorok kellenek ma mar nem­csak valamely i 1 gy gyors elintézéséhez, valami allas- szerzéshez, hanem előkelő összeköttetéseket kell megmozgatni ahhoz is, hogy a súlyos beteg, a szülő anya, a lázas és fertőző tüdőbajos kórházi ágy­hoz jusson. De még így sem mindig sikerül, sőt legtöbbször vára­kozni kell,'heteken át, amíg egy ágy, valami módon megüresedik. ' A legilletékesebbek, Buzáth János alpolgármes­ter és Némethy Béla közegészségügyi tanácsnok je­lentették ki éppen a napokban, hogy a fővárosi kór­házaknál olyan megrohand\s van, amilyenre a múlt­ban még soha nem volt példa. A központi ágynyil­vántartó naponta 50—C0 beteget kénytelen hely híján elutasítani. Csupa súlyos beteget. Néhány nappal ezelőtt a szülőnek elhelyezésé­nek nehézségeit hozták nyilvánosságra, de azzal, hogy ezen úgy ahogy segíteni próbálnak, maga a rettenetes probléma nem enyhült semmit. — Nemcsak a szülőnőkkel vannak bajok — hangzott el a hivatalos beismerés — hanem a kórházi betegek egyéb kérdéseivel is nagy nehézségek vannak az utóbbi időben. A beállott imminens bajok oka az, hogy a kórházak ellátási költségeit a kormány az egész országban redukálta, vagy redukálni szándéko­zik. Ennek folytán a vidéki kórházak majdnem a felére szállí­tották le az ágyszámot, vagyis ágyaik egy részét üresen tartják. Ugyanez az eset Budapesten is, a nem székesfővárosi kezelésben levő kórházakban és a klinikákban is, ugyanígy cselekedtek a társadalmi kezelésben levő betegápoló intézetek, ezek között a Stefánia Szövet­ség is, amely a jászberényi-úti szülőintézetet zárta be nemrégiben. Az , új felvételek megszüntetése egyik fő oka annak, hogy a főváros kórházait annyira megrohanták. A főváros ezzel a beteginvázióval szemben ter­mészetesen tehetetlen, annál is inkább, mert a vidéki betegek száma napról-napra emelkedik. Hivatalosan állapították meg azt is, hogyha az 1500 ágyas Uj Biológiai szennyvíztisztítók, házi szenny- vízderítő aknák, csatornázások Schwsiger Gyula mérnök Vili, Német ucca 5. szám. Telefon: József 446—74 VASS ÉS KOVAC SODRONYFONAT-, KERÍTÉS-, ÁGYBETÉT- és VASBÜ1 ORGYÁR Budapest, !2., Fő ucca 43 Telefón: Aut 517-87 Telefon: Aut. 517-87 Tökéletes tűzoltókészülék mindenféle tűz esetében a PERKEO habzó anyagú tüzoltőkészülék PERKEO tűzoltókészülékek gyára Rosenthal József Budapest, V, Tükör-u. 4 Szent Júnos-kőrházat az év minden egyes napján kizárólag vidéki betegekkel töltenék meg, még akkor sem lenne képes a nem budapesti betegeket elhelyezni. A helyzet tehát valójában az, hogy a vidéki betegek szorítják ki a buda­pestieket, s ez ellen tenni nem is lehet semmit, mert a közkór­házaknak a fennálló törvényes rendelkezések szerint nem szabad egyetlen egy beteget sem visszautasítani, amíg hely van, s nem szabad különbséget tenni, vájjon a jelentkező budapesti-e vagy vidéki. Holott az igazság és méltányosság szerint ez helytelen, mert a vármegye semmivel sem járul hozzá a fő­város kórházi költségeihez, sőt a kincstár sem honorálja kellőképpen, hogy a fő­város nagyszabású állami feladatot teljesít e téren is. A szülőnők elhelyezésének kérdését egyelőre ideiglenesen megoldották úgy, hogy az alpolgármes­ter elrendelte, hogy a kórházak akkor is kötelesek szülőnőket befogadni, ha a női osztályon nincs hely. Ebben az esetben valamelyik másik osztályon kell helyet szorítani, de a beteget visszautasítani semmi körülmények között nem szabad. Megindultak a tár­gyalások a Stefánia Szövetség jászberényiúti szülő­kórházának megnyitása érdekében is, továbbá lépések történtek a kormánynál a kispesti szülőotthon meg­nyitására is, mert ennek a bezárt intézetnek a hiányát igen erősen érzik. A kispesti szülőotthonban évenkint 800 szülés történt, ezek most mind Budapesten keres­nek kórházi elhelyezést. A többi beteg elhelyezésén azonban még ennyit sem tudtak segíteni. Kétségtelenül növeli a bajt, hogy a kórházi tatarozás érthetetlenül lassan húzódik, ami az ágyak százát vonja el a betegek elől. Különös nehézségek vannak a tüdőbetegek felvételénél. Itt is fokozza a nehézségeket a tatarozás. Az Uj Szent János tb-és pavilion jait lucaszékmódjára festik, s kétszáz ágyra nem lehet beteget fektetni hónapokon át. Az új D o te ge-rendszerű pavilionok építkezése még mindig késik, így a közegészségi ügyosztály érte­sülésünk szerint most ismét azzal a gondolattal fog­lalkozik, hogy a Szent László-kórház pavilionjainak egyrészét foglalja le a tüdőbetegek számára. Ebben a mostmár csaknem teljesen restaurált és jól felszerelt kórházban 1000-en felül állnak állandóan üresen az ágyak. Mivel nagyobb epidémia veszedelme semmiképpen sem fenyeget, ezeknek a pavillonoknak az igénybevételét semmi sem akadályozza. Felkerestük Némethy Béla tanácsnokot, a közegészségi, közkórházi és köztisztasági ügyosz­tály kitűnő vezetőjét, aki érdeklődésünkre a követke­zőkben válaszolt: — Mindent elkövetünk, amit emberi erővel lehet, hogy az ágyhiányon és a bajokon segítsünk. Minde­nek előtt újból felszólítottam a középítési ügyosztályt, hogy a kórház tatarozásokat haladéktalanul fejez­tesse be, mert lehetetlen a szűkre szabott ágyszám egyrészét is beteg nélkül hagyni azért, mert lassan megy a tatarozást munka. — A bet eg nyilvántartó munkáját mától kezdve személyesen irányítom és ellenőrzőm. Rendeletet ad­tam ki, hogy a központi ágynyilvántartó minden reg­gel pontos rapportot mutasson be az ügyosztálynak és személyesen revideálom, hol hány ágy ürült meg, hol és hány beteget vettek fel, vagy utasítottak el. KEMÉNY SÁNDOR Telefon: Aut. IPODA: PANNÓNIA UCCA 18. SZÁM\ 926-24 okl. mérnök-építőmester \ BITUMEN UTEPBTÖ R.T. Budapest, IX., Ferenc körút 46. Q p UU/A DP7 IH7QCC temetkezés!, nemzeti zsinór OUnilíHnUL JU£.3C.r ét butorpaszomány-flyár* Budapest, IX, Köztelek-u. 2. — Telefon: Aut. 857—4-I Folyószámla a Kereskedelmi Banknál P|OSCH Sas? Telefon VAS UCCA te SZOLGALAT József 393-73. Köztisztviselők kedvező fizetési fel­tételek mellett kaphatnak nyugágryat, függőágyat, sátort és hátizsákot ALAPÍTVA 18SS-ban TELEFON J. 416—07. HAUSCHILD ALBERT Budapest, VII., Károly-körút 15. szám. Szállít hivatalok rászórt IratkOtáhavadert, por- 6a padlótörlőruhét. Svéd golyós és görgős csapágyak. Spec, auto­mobil és moío. kerékpár csapágyak, coll és millimeter méretben, Teljes közlőmüberen- dezések. Acélgolyók. CSÍP Svéd Gonróscsapágy Részvénytársaság BUDAPEST, IX., ÜLLŐI ÚT 55. Telefón ; J. 338-57, 402-78 — Sürgönyeim: ESKAEF Bp. EGm és FIA Dr. EGRI ISTVÁN TELEFON: JÓZSEF 318-01 OKL. GÉPÉSZMÉRNÖK központi fűtés — vízvezeték — csatornázás BUDAPEST, VII., ROTTENBILLER UCCA 28 MAGYAR ELEKTRGMÜVEK SZENT1RMAY BÉLA BUDAPEST, Vili., BAROSS UCCA 86. TELEFON: JÓZSEF 423 — 87. Villamos f<5z<5-, fűtőkészülékek, porszívó-, ________padlófé^vesító- és kézszórít^gépek gyára---fev ZS OLDOS ÉS TÁRSA BUDAPEST, V., KORALL UCCA 31­TELEFÓN; Aut. 924-53. Állandó raktár Nohoimi fűtési ét Bolco vízvezetéki szerelvényekben Textilipari Feldolgozó és Értékesítő Budapest, Vili., József-körút 49. szám Telefon: József 439—9'. sí. M1NKOVITS modern cégtáblafesfő Vili., Víg ucca 24. — Telefon: Józsel 385—52. Műkő- és burkolómunkák, betoncsövek BudapesN V, Vígszínház ÍJ Cementárugyár és ucca 5. Tel,: 298-37 1^ I**©%Hűsíti Építő pari R.T. OBEBHflHH L FcMAftH IPARTELEPE BUDAPEST, VIII., SZIGETVÁRI UCCA 6. TELEFON; J. 348-53. ALAPÍTVA: 1887 KITÜNTETVE: WELS 1888, BUDAPEST 1396,1906,1928. ■ Üzemi konyhák felszerelései. - . Sütőformák, fém- és bádogáruk, kávégépek gyártása. SCHUSZLIK ÁGOSTON FESTŐ ÉS MÁZOLÓ H. S BUDAPEST / Telefon: Aut. 505-33. Lakás: ^ II, Kapás u. 36. Műhely: II, Tölgyfa u. 8. Kórházi, intézeti és tömeg áfiel- raexési SpÍAY£g2 és HISSCKLER BUDAPEST, VI., TÉRÉS KfgRUT 43. SZÁti. IP ELSŐRENDŰ HŰTŐGÉP KÉPVISELET: ISSi-iälS-WYSS & €©. HOTTEü ISIGMOND termény nagy kereskedő Budapest, V-, Nádor ucca 17- sz. ___ Telefón 297- 8, 276-94._______________ BO NN GYULA útépítési és kö­vezés! vál.-al«ozó ÚJPEST, Tavasz u. 7 Telefon: A. 944-52 ILKOVITS J. Központi ffltáoek és vízvezetéki berendezések vállalata BUDAPEST, VI, ANDKÁSSY ÚT 92 Telefon : Aut. 12—07. sz. DELMÁR BÉLA oki. mérnök, építőmester Budapest,VI. Benczúr u. 17 Telel»» 263 40

Next

/
Thumbnails
Contents