Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1930-02-05 / 5. szám

4 Budapest, 1930 február 5. „ VIGYÁZZ! NEHOGY BALESET ÉRJEN! Biztosítsd magad a Magyar-hollandi társaságnál!” Budapest rövidesen az ízléstelen reklámok városa lesz Nem egyszer tettük már szóvá a Fővárosi Hitlap hasábjain azt az egészségtelen tünetet, amely Buda­pesten a reklámok terén mutatkozik. ^ Nemrégiben írtuk meg, hogy egy élelmes vállalkozó az aszfalt- járdákat óhajtotta kibérelni hirdető területnek és azt akarja „ötletes” felírásokkal tarkítani, arra számítva, hogy a gondterhes fővárosi ember mostanában úgyis lehorgasztott fejjel jár és így nem esik nehezére az aszfalton olvasni. Megírtuk, hogy egy másik „élel­mes” azt az ajánlatot tette, hogy saját költségén be­fedi a budapesti márványszobrokat télidőre, ha a hideg ellen védő burkolatot teleragaszthatja a „saját gyártmányú kitűnő cigarettapapír” hirdetéseivel, többek között ilyenekkel akarták felékesíteni a Calvin téri szükőkutat is. Legújabban pedig arról értesü­lünk, hogy az egyik biztosító társaság ingyen aján­lott fel a fővárosnak kétszáz darab „közlekedésjelző oszlopot,” ha elhelyezheti rajtuk a saját hirdetéseit. Ezek a „közlekedésjelző” oszlopok azonban alighanem hirdetőoszlopok lesznek, amelyeknek az az „előnyük”, hogy nem lesznek a földbe erősítve, hanem változtatni lehet a helyüket, ma az Oktogonon, holnap a Nagykörúton, azután a Berlini téren, vagy a Keleti előtt mutathatják az irányt — a biztosító társaság palotája felé ... Az ajánlattal a főváros illetékes tényezői úgy­látszik a legkomolyabb formában foglalkoznak és legutóbb a közlekedésrendészeti bizottság tárgyalt ezekről a közlekedés jelző oszlopokról. Ez a bizottság természetesen csak közlekedési rend szempontjából bírálta el a kérdést és erről a következőket mondot­ták munkatársunknak illetékes helyen: — A Magyar hollandi biztosító azt az ajánlatot tette a fővárosnak, hogy teljesen ingyen rendelke­zésre bocsát kétszáz darab közlekedés jelző oszlopot, amelyek szerkezete olyan, hogy bármelyik ponton könnyűszerrel felállíthatok. Az ajánlattevő csak azt kéri, hogy az oszlopon alul feltüntethesse a maga cége nevét. Nekünk közlekedésrendészeti szempont­ból az ajánlat ellen kifogásunk nem lehetett, ilyen oszlopok külföldön mindenütt vannak és jól be is váltak. Rajtuk a közlekedés irányát szokták feltün­tetni a gyalogosoknak, vagy a járműveknek, esetleg bizonyos közlekedésrendészeti figyelmeztetés kísére­tében. Az ajánlatot annál kevésbé utasíthattuk vissza, mert a főváros maga is szándékozott ilyeneket rövi­desen felállítani. Nem érdektelen, hogyan fest a valóságban az ajánlattevőnek az a szerény kívánsága, hogy „az ÁRLESZÁLLÍTÁS! Racionalizálás következtében leszállí­tottuk a követke'ő cikkeink árát: KÁVÉ, CSOKOLÁDÉ, FŐZELÉK (dobozban), T.ÉSZTAÁRU, KEKSZ, MÉZ, PAPRIKA KÉRJE UJ ÁRJEGYZÉKÜNKET! Meinl Gyula, rí TOST és MOLNÁR kereskedelmi és tájkertészet TELEFON : JÓZSEF 396—36 BUDAPEST, VII., Erzsébet királyné út 39 TÁJKERTÉSZET TERVEZÉS és KIVITEL FAISKOLAI CIKKEK gyümölcs- és dísziák, gytimölcs- és díszcserjék, szölőojtványok, rózsák, évelők és minden más a kertészethez tartozó anyagok ELSŐRENDŰ MINŐSÉGBEN oszlopon alul feltüntethesse a maga cége nevét”. A közlekedésjelző táblán valójában ez lenne a felirat: VIGYÁZZ! NEHOGY BALESET ERJEN! BIZTOSÍTSD MAGAD A MAGYAR HOLLANDI BIZTOSÍTÓ TÁRSASÁGNÁL! Ez a forma pedig már olyan, amely elveszi a közle­kedésrendészeti figyelmeztetés komolyságát és nem egyéb, mint hivatalos köntös mögé bujtatott ügyes reklám, amelynek hatósági jelleget kölcsö­nözni nem is szabadna, mert a publikum sietős útja alatt nem érhet rá afelett meditálni, melyik komolyabb parancs: az-e, hogy balra tartson és derékszögben haladjon, vagy az, hogy a hollandi biztosítóhoz siessen balesetbiztosítást kötni. Valójában tehát a közlekedési rend szempontjá­ból is így kellene elbírálni az ilyen ajánlatokat, nem is beszélve arról, hogy az oszlopok felállításába beleszólása lesz a főváros hirdető vállalatának is, amely szabályrendeletben biztosított hatósági mono­póliumánál fogva nem is tűrheti az ilyen kísérlete­ket, mert a kizárólagosság frontjának áttörése igen veszedelmes precedenst teremtene. Érdeklődtünk a hirdetési ügyekben illetékes kilencedik ügyosztályban is, ahol a következő infor­mációt kaptuk: — A reklámmal ellátott közlekedési oszlopok ügyében még nem történt állásfoglalás. A hirdetési vállalatra felügyelő bizottság hozzászólásra áttette az ajánlatot a közlekedésrendészeti bizottsághoz, azután foglalkozik majd vele hirdetési szempontból. A főváros e téren biztosított monopóliumát semmi módon nem engedjük megsérteni, s ha az ajánlattevő az oszlopon hirdetni akar, feltét­lenül megváltási díjat kell fizetnie a hirdetővállalat­nak, illetve a fővárosnak. Anélkül, hogy a konkrét esettel részletesebben foglalkozni akarnánk, nem hallgathatjuk el, hogy nem vagyunk barátja az ilyen kombinált megoldások­nak, mert gátat akarunk vetni annak az árnak, amely lassankint reklámmal lepi el a főváros minden talpalatnyi helyét. Tudjuk jól, sőt hirdetjük, hogy hirdetésre, rek­lámra a modem kereskedelemnek nemcsak szüksége van, hanem a reklám életfeltétel. Tudjuk azt is, hogy a reklámnak újnak, ötletesnek, feltűnőnek, kiabálónak kell lenni, hogy hatásos, eredményes legyen és hogy ott kell alkalmazni, ahol leginkább a szem előtt van. De valljuk azt is, hogy a reklámozást nem szabad túlzásba vinni, mert ízléstelenné válik az uccán. ' Hogy ez a kritikus határ hol van, azt a hatóságnak kell 7negszabnia. Erre nagyon vigyázni kell, mert nem szabad megengedni, hogy a hirdetések és reklámok a szabad közlekedés akadá­lyaivá váljanak, lehetetlen, hogy az uccán minden öt lépésre különféle bódéba, „pavillonba”, kivilágított, vagy régimódi hir­detőoszlopba, hirdetésektől csillogó villamos- és autó- buszmegállót jelző tomyocskákba ütközzék a járó­kelő. A főváros közönsége már um ja a sok ötletet és nem óhajtja a „bódé és hirdetőoszlopok” városa jel­zőt elnyerni, ahogy a külföldi látogatók sűrűn emle­getik. Határt kell szabni a túlzásoknak és annál kevésbé szabad ilyesmihez hatóságilag asszisztálni, mert ez a rendszer nélkül való, vagy mondhatnánk: rendszeresített túlzás nem méltó Budapest nyugat­európai karakteréhez. De nem is hasznos a kereskedő­nek, mert a túlzás célt téveszt: vásárlási buzdítás helyett bosszankodást vált ki az emberekből. PARKETTA szállítása, mindennemű padozat készítése és javítása. FRIED és BENEDEK parkettgyár és gözfürósz BUDAPEST, VII., RÁKÓCZI ÚT 82. Telefon: József 133—43 és József 134—17. i a i. , k ! a ä dezósl vállalata. Épület-és díszműbádo- egészsógügyi berendező g03( jégszesz, vízvezeték, csatornázás és szivattyú berendezési telepe. Budapest, VII, Barcsay u. 9. Tel J. 360-70 Mielőtt jnáshol vásárol, saját érdekében, tekintse meg új helyiségében HIKKER réz-, vasbutorgyár készítményeit. Ágybetétek, kárpitos áruk, ágynemű és paplanok ** gyári árban. VIL, Dohány ucca I. sz. Károly korul mellett. Tel. J. 422-12. KÖNIG JÓZSEF OKL. MÉRNÖK, ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ TELEFON: JÓZSEF 4M-6 9. Budapest VIII., Baross ucca 98. sz. KŐBÁNYAI KÁTRÁÍ FRIED és GRUBER oki. mérnökök / GYÁRTMÁNYAINK : bőrlemez, szi­getelőlemez, aszfalt fedéllemez (szagtalan), faoement, kiöntő aszfalt, aszfalt couló ÍY- és ASZFALTIPAR X., Gyömről-út 64 / Tel. i i. 449-44 VÁLLALUNK: Tetőfedést minden kivitelben, szigetelési munkákat, víztelenítési munkákat, aszfal­tozást Szmatana József műszálul és villamossági vállalat Budapest, V„ Wekerle Sándor-u. 13 TELEFON: 219-52 FÉMARÚ- és SZERELVENYGYAR 1 MÜLLER ANDOR 1 BUDAPEST, Vili., JÓZSEF KÖRÚT 35. | TELEFON: J. 373-71 Szobafestő, mázoló és ércfényazö munkákat kiváló kivitelben készít SZEGŐJÓZSEF Budapest, VII., Kazinczy ucca 20. Telefon: J. 440-60. IMUINER JENŐ Budapest« Alpár-u. 10. müaazlalo» Telefon; J. 414-79, _______ RI EGER OTTÓ ORGONAGYÁR ÚJ ORGONÁKAT valamint HOML OKZA TSIPOKA T ss állítunk is orgonaj»vitásokat mérsékelt árion is művészi kivitelben elvállalunk. Gyáraink­ból negyven éves fennállása óta 2300 új orgona került szállításra. BUDAPEST, X, SZIGLIGETI UCCA ap. (RÁKOSFALVA) TELEF. JÓZSEF 393—45. A Hatvani Asbestfedőpalagyár Rt. ^ gyártmányai hiteles vegyvizsgálatl bizonylat tonu-- sóga szerint asbesttarfalmuknál fogva tűz- és ffagyállóak Régi és aj tetők fedési munkálatait telies szavatosság mel­lett a legjulányosabb áron vállaljuk kedvező fizetési fel­tételek mellett is. Elismerő levelek a legelőkelőbb helyekről. Telefen: Hatvan 84. Sürgönyeim: Palagyár Hatvan. Budapesti Iroda: V., Nádor-u. 3. Budapesti Hírlap ■ legtartalmasabb magyar napilap! // Hangfa elökelft, hírszolgálata tökéletes, vasárnapi melléklete a legjobb képes hetilap HELLA N. és UNOKAÖCCSE Építési Vállalat R.-T. Budapest, Vili, Népszínház ucca 13 Telefonszámok: József 43ö—52 és József 436—53. Magas- és mélyépítés, vasbetonópítés, HERBST FÖDÉM az egész világon elterjedt és és legolcsóbb vasbetonfödém

Next

/
Thumbnails
Contents