Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1930-10-15 / 41. szám

A nag; átépítési program az évben sem kerül megvalósításra Csármann Ferenc tanácsnok ismerteti a jövő éri útmunkátatokat, ameiyek közűi kiemelkedik a Galvin tér teljes rendezése Az 1931. évi költségvetésben utak karbantartá­sára és új útépítésekre összesen 10,810.209 pengő van beállítva, 1,779.660 pengővel kevesebb, mint az előző évben. Ebből az összegből az utak karbantartására 5,345.531 pengő, útépítésre szorosan pedig 5,169.100 pengő jut. Ez az összeg természetesen olyan kevés, hogy ebből a már évelt óta tervezett nagy útburkolási programot végrehajtani nem lehet, csupán kisebb és a legsürgősebb munkákat lehet elvégezni. A műszaki ügyosztály főtörekvése, hogy az útvonalakat a meg­változott forgalmi igényeknek megfelelően átalakítsa. A háború alatt tönkrement útburkolatok kicserélése és jókarba helyezése úgyszólván teljes mértékben be­fejeződött, a nagy program végrehajtása azonban az útépítési kölcsön elmadaradása folytán meghiúsult. A legsürgősebb munkák megállapítására, a régi pénz­ügyi bizottság egy hattagú bizottságot küldött ki, amely helyszíni szemlék alapján állapította meg, hogy az-1929. évről elmaradt és az 1930-i programba fel­vett útépítések közül az előirámyzott hitelösszegek ke­retében mely munkák hajtassanak végre. Az 1931. évi programúiról érdeklődésünkre CsármafiJi Ferenc tanácsnok az út- és csatornaépítési ügyosztályok vezetője, a kö­vetkezőket mondotta a Fővárosi Hírlap tudósítójá­nak: — Az 1931,- évre összeállított útépítőprogram még részben a két előző évről elmaradt munkákat tar­talmazza, de fel kellett venni ezek mellett azokat az útépítéseket is, amelyek fővárosunk erőteljes fejlő­dése következtében elodázhatatlanok. Ami a részlet- kérdéseket illeti, többek között a következő munkákat lemlítem meg: — A Fehérvári út külső részén a gyalogúit fele­részben az idén már elkészült, a másik fele pedig jö­vőre készül el. A Lenke úti városi házaktól a Villányi út félé vezető utak közül a Daróczi út burkolata épül meg. A Gyáli út külső szakaszának rendezési munkája a nagy költségekre való tekintettel ebben az évben nem épül ki, helyette kiszélesítjük és makadámozzuk az Epres erdőn át vezető utat. A Gyarmat uceai vá­rosi házak előtt bitumenes gyalogjáró épül. A zug­ligeti utak burkolását a csatornázással egyidejűén fogjuk elvégezni. A Zuglóban helyreállítottuk az Eg­resi út, Hajtsár út és Telep ueeák burkolatát, a többi Ha jó, tartós, megbízható és gazdaságos üzemű autóbuszra vagy van szüksége, úgy kérjen ajánlatot és bematat&n a Magyar V/aggon- és Gépgyár RT-S6^ amelynek gy«ri auSosnobalgjyáráSáan! készeinek a legajabb tipúsc autók. RÁBA-KRUPP ÉS rAba-a. f. Központi igazgatóság: V., Deák Ferenc u. 18 Telefon: 818-50 Budapesti raktár és Javítóműhely: Kerepesi Úi 28. SZ. Telefon: 1. 453-84. Kőbányai Gép- és Vasszerkezeti Mclely BISSEMCHES MÉRNÖK Budapest, X, Liget-u. 46. Td. J. 358-25 Vasszerkezetek, lakatosmunkák, portátok ÁLLANDÓ BÚTORVÁSÁR A KÖZPONTI VÁROSHÁZA ÉPÜLETÉBEN BUDAPEST, IV., KÁROLY KIRÁLY ÜT 28 szaiítngsrniiúrák, rek a mierek, háló,ebédlő és úriszoba bútorok KEDVEZŐ FIZETÉSI FELTÉTELEK KA nríros és paszományos mesterek orsz. sző vetkezete SpÁNYI ERNŐ oki. mérnök mélyépítő-, kövező- és bitumenépítő vállalata Budapest, I. kerület, Győző ucca 5. sz. Telelőn: Aut. 86G-96 utak végleges burkolására később kerül a sor. A fe­rencvárosi közterületek gyalogútjait úgy építjük meg, hogy a belső területekről felszabaduló kőanya­got. használjuk fel ehhez a munkához. A belterületen ugyanis a gyalogjárókat fo­kozatosan mind aszfaltburkolattal látjuk el, s az így feleslegessé vá,ló kőkockákat a külső területeken fektetjük le újból. Folytatjuk a Pusztaszeri út kiépítését Óbudán, ugyan­csak a jövő évben kerül a sor a Rudolf rakpart és a Rudolf tér régóta sürgetett végleges rendezésére. — Kátrányozott makadámburkolatok épülnek a következő útvonalakon: I., Horthy Miklós Bástya, Királyhágó ucca, Vásárhelyi Pál ucca, Hegyalja u., Magy aradi út, Zólyomi út, Lejtő út, Istenhegyi út, Nárcisz ucca, Temes ucca, Kútvölgyi út, Budenz út, II., Hadapród ucca, Borgó ucca, Törökvész út, III., Berkenye ucca, Pusztaszeri út, Farkastorki út, VI., Tüzér ucca, Országbíró ucca, Levente ucca, Jász ucca, Komáromi út. — Kő-, aszfalt- és egyéb burkolatot kapnak: I., Fehérvári úton bitumenes gyalogút, Kelenhegyi úton bit. gyalogút, II., Újlaki rakparttól a Margit hídig bazalt kockakő, III., Szentendrei út keramit kocsiút, IVb, Gróf Károlyi ucca, a Károlyi park mentén ba­zalt kiskőkocsiút és aszfalt gyalogút, IV. Magyar ucca aszfalt kocsi- és gyalogút, V., Pannónia ucca keramit, V., Rudolf rakpart és Rudolf tér keramit kocsiút és aszfalt gyalogúit, V., Ipol'y ucca keramit, V., Berzenezei ucca bitumenes gyalogút, VI., Jász ucca bitumenes gyalogút, VI., Szív ucca bitumen­tégla kocsiút, VII., Kerepesi út keramit, vagy bazalt- kocka, VII., Telep ucca a Rákospatakig keramit, Ele­mér ucca bitumen-tégla, VIII., Kemény Zsigmond ucca bitumen-tégla, aszfalt gyalogút, VIII., Mária ucca aszfalt kocsiút és gyalogjáró, IX., Delej ucca fejkő kocsiút és aszfalt gyalogút, IX., Kinizsi ucca aszfalt, IX., külső Üllői út aszfalt gyalogút és a plébánia előtti téren bazalt fejkő kocsiút, X., Belső Jászberényi út aszfalt gyalogút. Külön ki kell emelni a Calvin tér teljes át­rendezésének hatalmas munkáját, megfelelő j á-iáfei-s ligetekkel. Ez a munka 100.000 pengőbe kerül. A kocsiutakat bazaltkővel, a gyalogjárókat aszfalttal burkoljuk. Járdaszigetek és gyalogjáró jelzések építésére 30.000 pengő van előirányozva a költségvetésben. — Csatornázási költségekre 3,988.896 pengőt má­nyoz elő a tervezet, ebből a-csatornák fenntartására kell 988.050 peng'ő, új csatornák építésére 1,692.000 pengő. Rendkívüli tételek a központi szivattyútelep átalakítására 198.000 pengő, iszapszállítókocsik be­szerzésére 36.000 pengő, az óbudai szivattyútelep központi fűtésére 25.000 pengő. A központi szivattyú­telep modernizálására felvett 198.000 pengőből a ka­zánházat alakítják át 40.000 pengővel, iszapkezelő­berendezésre 40.000 pengőt költenek, az iszapszállító mozgószalag 18.000 pengőbe kerül, a gépházi lépcső 10.000 pengőbe, a gépház központi fűtése 30.000 pen­gőbe, egy légtelenítő szivattyú bezinmótorral 12.000 pengő, vasbeton víztorony 10.000 pengő, az elektro­mos új szivattyúk alapozási munkáira kell 15.000 pengő. A kelenföldi általános csatornázás folytatá­sára 200 ezer pengőt kérünk, a Rákosvölgyi főgyűjtő további kiépítésére pedig 350.000 pengőt kontemplá- lunk. — Új közcsatornák épülnek a jövő évben: I., Kútvölgyi úton, a Németvölgyi úton, az Albert uceá- ban, a Bornemissza uecában, az Andor ueeában, a Makai úton, a Magyarádi úton, a Nárcisz úton, a Llorthy Miklós-bástyán, a Zólyomi úton és a Sas­hegyi úton, a II., Bimbó uecában, a III. Pusztaszeri T efeerantőpótkoesik T elierautókar osszériák Autóbuszok Gyártja: NAY és RÓNA gép-, száílíióeszköz< és szivaüyúgyár rl. Budapest, X., Kápolna tór 27-29. Tel: J *463—88. Ml&xy György oki. gépészmérnök villamossági és műszaki vállalata \ BUDAPEST, V., FALK MIKSA UCCA 26—28 SZ. j THOLT ISTVÁN Budapest, II., Donáti u. 26. Teletöm Aut. 516-75 OKI. MÉRNÖK - Tervez és ké­szít : központi gőz-, víz- és etage- fűtést, vízvezetéket, csatornázást és szennyvízderítő telepeket Budapest, 1930 október 15. úton, a Cimbalom uecában, a Tél uecában, a Szent­endrei úton, a VI., Rákospatak uecában, a Jász uc- cában, a Rákospalotai úton, a Gyöngyösi úton, a Ba­bér uecában, az Agyag uecában, a Máglya uecában, a Fövény uecában, a Futár uecában, a Teve uecában, a Fáy uecában, az Erzsébet királyné úton, az Öv uc- caban, a Miskolci uecában, a VII., Szatmári uecában, a VII., Szentes uecában, a Miskolci uecában, a Ger- vai uecában, Öv uecában, Bácskai uecában, Balázs uecában, Tábornok uecában, IX., Delej uecában, X., Beleznay uecában. A Rákosvölgyi főgyűjtő jövőre a Zugló necáig épül ki, s vele egyidejűén a Vezér uccai mellékgyűjtő. Ezáltal lehetővé válik a Rákosi rétek és Zugló köz­csatornákkal való ellátása. A budai oldalon a Budafoki úti főgyűjtővel, amely a budai általános csatornázás első etapja, jövő éyben a torkolatig, az Andor uceáig érünk. Erősen foglalkozunk Kőbánya általános csatornázásámuk vég­leges megoldásával is, ami nem könnyű kérdés. Leg- elébb a Vaspálya uecában építünk nagyobb szelvényű csatornát. Zwilünger Gyula ÉPÍTÉSZ "ftSGUi vn., CSENGERY U. 30 TELEFON: JÓZSEF 433—4». I BERKI DEZSÍ i BUDAPEST, a VI., Szív ucca 60. 5 Telefón: Aatttnata 243—46< | Festék és lakkeresked »V Gyártja: POSNANSKY ÉS STRELITZ aszfalt-, fedéllemez- és kátrány-vegyitermék-gyár Budapest, V., JLipót körút 2T. g Tel.: Aut. 228-29., Aut. 282-85 KQVÄCS OSZKÁR BaOPgQg MESTER £«GSít?POK#Ó ÉS TEMETKEZÉSI CIKKEK KlSZirőiE tMSD&PEST, 8X.f TELEPI KJCC& 14. SZÁM. I ifi Lstdorikívol iicmkts.) T£l£FOM : J. Afel—93 muEicsEK és TÁnsa KAZÁN,- T ARTÁNY- ÉS VASSZERKEZETI CYÄR Vfpesí, Tlóz&a u. 14. Tel.: élül. 952-39 Mindenféle szegecselt, hegesztett lemezmunkák és vasszerkezetek TOMSGHAY JÓZSEF TETŐFEDŐ VÁLLALKOZÓ BUDAPEST Vili, AGGTELEKI UCCA 14a Széchenyi Gyógyfürdő (a Városligetben) Thermálfürdők, külön szénsava®, Iszap, fényfürdők és egyéb gyógryiényezők. autós Testvérek rt festő, mázoló és tapétázó Iparüzem Budapest VI, Horn Ed® ucca 5 Teleídnszám : Äutomata 194—51 és 185—25 Budapesti Hmap a legtartalmasabb magyar napilap § Hangja előkeld, hír­szolgálata tökéletes VARGA ALAJOS !i “ ’™ zeték-szerelő vállalata ÉPÜLET- ÉS D ÍS Z MŰBÁDOG OS BUDAPEST, V., HOLD UCCA 25 Tel.: A. 29I-5T Zumpft István vasát- és átépítő vállalkozó, kövsző mester Kispest, Rákóczi u. 74. szóm

Next

/
Thumbnails
Contents