Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1930-09-17 / 37. szám

Budapest, 1930 szeptember 17. Változatlan erővel áll a harc a beton és aszfalt érdekeltségek között Minél inkább előtérbe nyomul az a törekvés, hogy Magyarország úthálózatát a modem forgalmi eszközök céljaira kell átépíteni, annál jobban erösöt dik az a harc, ami e nagyértékű kereseti lehetőség birtoklásáért a cement- és aszfaltérdekeltségek között folyik. Amikor a kormány útépítési programja két évvei ezelőtt nyilvánosságra került, elsőnek a cement­gyárak kezdtek egy nagyarányú propagandát a betónutak érdekében és véget nem érő közlemények­ben, albumokban hirdették, hogy az egyetlen jó út­burkolat a beton. Hivatkoztak Amerikára, a betón­utak hazájára, a beton előnyeire, tartósságára, cél­szerű mivoltára és a nagy reklámozás csakhamar ki- provokáita az aszfaltérdekeltség ellentámadását, ahonnan kimutatták, hogy Amerikában több az asz­faltút, mint a beton. Történtek félre nem érthető pél- dálódzások arra is, hogy a hazai termákű beton sokkal drágább, mintha ezt külföldről importálnák. A cementváilalatok az őket kínosan érintő meg­állapítások ellensúlyozására az elmúlt napokban né­hány osztrák cement- és betónszakembert hívtak Ma­gyarországra, akiket mindvégig lekötelező vendéglátás után végigautóztat­ták Magyarország összes betonfelületein. Az osztrákok természetesen el vannak ragadtatva a vendégszeretet nagyszerű megnyilatkozásaitól s ígé­retet tettek, hogy hazatérve beszámolnak majd az itt látottakról, nem felejtkezve meg a magyar betónutak jó kvalitásairól sem. A hazai cementgyárak most nagy várakozással tekintenek vendégeik megígért tevékenysége felé, az aszfaltosok pedig azon törik a fejüket, hogy elismert külföldi útszakértőket invitáljanak Magyarországra, olyanokat, alak nem a betontól, hanem az aszfalttól vannak elragadtatva. A beton és az aszfalt nagy versengése azzal az ered­ménnyel végződött, hogy a kereskedelmi miniszté­rium a bécsi és siófoki országutak építésénél mind­két burkolatot alkalmazta s hosszú kilométereken felváltva beton és aszfalt fedi az utakat. Most van kivitel előtt az új 1200 kilométeres út­építés végrehajtása, amelyenek kellemetlen előzménye az a jelentéssorozat, ami a vidéki államépítészeti hi­vataloktól érkezik. Ezek a jelentések beszámolnak arról, hogy a betónutak sok helyen megrepedtek, a beszivárgó víz alámossa a felületet és ezért sürgős reparációra van szükség az új és drága útvonalakon. Az aszfaltérdekeltség nagy sietve igyekezett kihasz­nálni a betonon támadt ezeket a réseket és mindent meggyógyító orvosszernek az asz- ' faltot nevezte meg, mint amelyikkel egyedül lehetséges a betonfelület házagait kitölteni. BANNER ZOLTÁN okleveles építész és építőmester BUDAPEST, I., VERPELÉTí-ÚT 10. Telefón: LÄ. 6-5T. jbstTelefón: LÄ. 6-57. SCHÜTZ EDE rSKS ÉPÜLET-. MŰ- ÉS VASSZERKEZETLAKATOS BUDAPEST, VIL, THÖKÖLY ÚT 23. SZáí^ Zumpft István vasút- és útépítő vállalkozó, kövező mester Kispest, Rákóczi u. 74. szám Sarló és Sárlkö&y épiíési Váll&lteOSZÓfc Tel.: Aut. Kudlapiest. V., Akadémia ucca 14. sz. 136—04. FELSENFELD RUDOLF Alapítva : Bélyegző és peesétbélyeggyár, Tel.: Aut. 1901. véső és dombornyomó műintézet 10&—94. BUDAPEST, V., BÁLVÁNY UCCA 16 ZINNER MANÓ kőbánya és útépítési vállalkozó ÚJPEST, TAVASZ UCCA 24 TELEFÓN AUT. 950-75 k SZÁM DELMÁR BÉLA oki. mérnök, építőmester Budapest,VI. Benczúr u. 17 Telek* 243-4« Ha ez így folytatódik, lendületes emelkedést fog kimutatni a magyar idegenforgalmi statisztika. Kálmán Henrik harmincéves jubileuma. Most múlt harminc esztendeje, hogy Kálmán Henrik, az Angol-Magyar Bank helyettes vezérigazgatója az in­tézet kötelékébe lépett. Ezt az alkalmat felhasználta az intézet vezetősége, hogy bensőséges, meleg ünnep­lésben részesítse Kálmán Henriket, közgazdasági éle­tünknek ezt a kimagasló értékét, akii az elmúlt évek­ben Fleissig Sándor vezérigazgatóval együtt a nagy­sikerű reorganizációs munkák hosszú sorát hajtotta végre. Az Angol-Magyar Bank igazgatósága a múlt hét szerdáján ülésre jött össze, ahol Károlyi Imre gróf elnök méltatta a jubiláns vezérigazgatóheiyettes érdemeit. Th. M. van der Beugel, a külföldi részvé­nyesek üdvözletét tolmácsolta, Fleissig Sándor vezér- igazgató indítványára pedig elhatározták, hogy Kál­mán Henrik nevére két ösztöndíj-alapítványt létesíte­nek a budapesti Kereskedelmi Akadémián. A tiszt­viselői. kar külön ünnepelte a vezérigazgatóhelyettest, akit különben a fővárosi bankvilág és társadalom széles rétegeiből is nagyon sokan kerestek föl szeren- esekívánataikkal. Nagy arányokban fejlődik a Miskolczy-textil­üzem. A magyar exportcégek sorában előkelő szere­pet visz Miskolczy Ignác ismert kendőgyára és tex­tilüzeme. A Miskolczy cég most régi helyéről az V., Sas ucca 25. alól új, megnagyobbított helyiségébe, V., Sas ucca 14. alá költözött át. A nagymultú cég vezetésében az alapító Miskolczy Ignácon kívül részt- vesz veje Dezső Pál és fia, Miskolczy György. Változás a Dräsche vezetésében. Lukács József, a Dräsche téglagyár vezérigazgatója nemrégiben nyu­galomba vonult. A részvények többségével rendel­kező csoport hír szerint most Sasvári Géza dr. gé­pészmérnök, műegyetemi, magántanárt bízta meg a Dräsche vezérigazgatói teendőinek ellátásával. Szeptember 1-től egy teljes komforttal berendezett szoba úrihölgy részére ellátással vagy anélkül kiadó VIH., llökk Szilárd ucca 6. I. emelet 3 szám. Telefón: József 325-35. SZÜTS JENŐ Budapest, Vili., Szentkirály ucca 35 oki. mérnök, építőmester, építési vállalkozó. TELEFON: Józs. 429-436 műintézete udvari fényképész fty ll—hwh »Ci 2.» MORZSÁNYI HERMANN Központi fűtések, vízvezetéki és csatornázási berendezések Budapest, Vili. kerület Üllői út 42 szám. Telefón: József 355-87. — Választási mozgalom a Terézvárosban. Szer­dán, e hó 10-ón este tartotta a Bayer Antal vezetése alatt álló Terézvárosi Egységes Községi Polgári Párt első szervezkedő értekezletét. Az elnöki megnyitó- beszéd ntán Politzer Gusztáv dr. méltatta a válasz­tások jelentőségét és a polgárok szervezkedésének szükségességét, majd Morvay Zsigmond dr., ny. fő­ispán bejelentette, hogy a vezetése alatt álló Teréz­városi Polgári Kaszinó választási célokra átengedi az Andrássy út 47. szám alatti helyiséget a Terézvá­rosi Egységes Polgári. Pártnak és hogy a Kaszinó választmánya a Bayer Antal és Politzer Gusztáv dr. vezetése alatt álló párt szervezetét teljes lelkesedéssel és odaadással támogatja. Többek felszólalása után az értekezlet elhatározta, hogy f. bó 20-án Bayer Antal tiszteletére 70 éves születésnapja alkalmából társas­vacsorát rendez, az ünnepi beszéd megtartására Politzer Gusztáv dr. törv.-hat. biz. tagot kérte fel. — A Polgári Egység Klubja hétfőn este a város­ligeti Gundel vendéglőben tartotta meg szokásos heti társasvacsoráját, amelyen az Egységes Községi Pol­gári. Párt tagjai is nagyszámban resztvettek. — A Budai Társaskör a közmunkák halogatása miatt a felelősség kérdésének megállapítását követeli. A Budai Társaskör választmánya legutóbbi ülésén Hoór-Tempis Mór elnöklete alatt a munkanélküliség immár nemzeti jelentőségű kérdésével foglalkozott. György Lajos tette szóvá a munkanélküliség problé­máját és megállapította, hogy az az akció, amit e tét kintetben dr. Flipka Ferenc ez év áprilisában kezde­ményezett, ■—- az illetékes körök részéről még mindig nem talált kellő megértésre. Indítványozta a választ­mány,, írjon át az Egységespárt elnökségéhez és kérje fel arra, vesse fel a felelősség kérdésének megállapí­tását a tekintetben, hogy kittiek, vagy kiknek a hibá­jából húzódott, illetve maradt el a munkanélküliség megszüntetését célzó közmunkák kiadása. Intézked­jen aziránt is a párt, hogy a tervezett közmunkák kiadásának útjából minden személyi és tárgyi aka­dály háríttassék el, mert azok még a mai napig sin­csenek úgy előkészítve, bogy a tél beállta előtt kiad­hatók legyenek. A választmány ülésén ezután meleg szavakkal parentálták el a nemzet nagy halottját, dr. Vass Józsefet, a társaskör tiszteletbeli tagját és a kör egy másik fiatalon eltávozott halottjáról, dr. Szávay Zoltánról is kegyeletes szavakkal emlékeztek meg. — Az Erzsébetvárosi Kör hétfőn este tartott igazgatósági és választmányi ülésén Lédermann Mór indítványozta, hogy a megtartandó községi választá­sokon a kör legyen a VII. kerületi egységes párt köz­pontja, amelyből a választási munkálatokat és agi- tációt irányítják. Ugrón Gábor elnök erre közölte, bogy a választások kiírása után az indítvány értel­mében a szükséges intézkedéseket meg fogja, tenni. Az ülést társasvacsora követte, amelyen Erdélyi Dezső dr. felköszöntötte Ugrón Gábort, a kerületi polgárság édekeiért önzetlenül dolgozó kör elnökét. Ugrón Gábor megköszönte a megemlékezést és han­goztatta, bogy a mai súlyos napokban kétszeresen szükség van arra, bogy a gondokkal, megélhetési nehézségekkel küzdő polgárok ügyeit a törvényhozás és a fővárosi törvényhatóság tagjai szeretettel fel­karolják. Patai Samu dr. Nessi Gyula társelnököt, Leopold G.yula pedig Lédermann Mór társelnököt köszöntötte föl. Dési Géza lendületes, nagy tetszéssel fogadott beszédben a német választások eredményé­vel foglalkozott. Ez az eredmény gondolkodóba ejti a magyar polgárságot és magábaszállásra készteti: vigyáznunk kell, hogy az égi zivatar a szomszédból ne húzódjék át a mi trianoni területünkre. WOLSKY ,NÁNDOR BÉLA WOLSKY ALBERT FIA gépüzemű kefe- és ecsetárugyár BUDAPEST, Vffl., MAGDOLNA UCCA 18. SZÁM. TELEFÓN: JÓZSEF 324-88 BERKI DEZSŐ ^ BUDAPEST,^ Festék és lakkereskedő Telclón: Aotcmata 242—46# BUDAPEST, III. KÉR. LAKTANYA UCCA 5 Különböző rendszerű központi ' fűtések berendezési vállalata _____________________ Mlexy György oki. gépészmérnök villamossági és műszaki vállalata BUDAPEST, V., FALK MIKSA UCCA 26—28 SZ. GATTARINGER FERENC KÖVEZ, UTAT ÉS VASUTAT ÉPÍT BÉRHENGERLÉST VÁLLAL KÖVEZŐ ÉS ÚTÉPÍTŐ RÉSZV.-TÁRS. BUDAPEST IX, THALY KÁLMÁN ü. 41.TEL:].302-66

Next

/
Thumbnails
Contents