Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1929-10-30 / 44. szám
Budapest, 1929 október 30. 3 saiBK BUDAPEST NÉPE az áftalános, egyenlő és titkos választói jog alapján választ új törvényhatósági bizottságot--------- —i^——- Kozma Jenő nyilatkozata a fővárosi törvény reformjáról, a Sztrókay-afférről, a költségvetési vitáról és a közlekedés egységes vezetéséről A főváros pénzügyi bizottsága befejezte a költségvetés tárgyalását, de a bizottság tárgyalásai és a tárgyalások eseményei bőségesen hagytak eleven, mindnyájunkat érdeklő és izgató' témát. Talán mégis leginkább a Sztrókay-ügy került az események előterébe, mert ez a kérdés sokkal több, mint egy főtisztviselő körül keletkezett kavarodás. Kétségtelen, hogy ennek a Sztrókay-ügynek a BSzKRt újjászervezését kell megindítania, a BSzKRt új korszakának csak megnyitója az, ami a helyettes vezérigazgató körül most történik. Magára a Sztrókay-ügyre különben már a Fővárosi Hírlap multheti számában volt módunkban olvasóinkat előkészíteni, hiszen Kozma Jenő dr., az Egységes Községi Polgári Párt elnöke, már ezeken a hasábokon bejelentette a következőképpen: „Én a magam részéről szükségesnek tartom, hogy annak az üzemnek a vezetőjét, aki a főváros által folytatott tárgyalásoktól függetlenül külön ajánlatot tett a bánhidai centrálénak — felelősségre vonjuk a történtekért.” Most, amikor a felelősségrevonás már folyamatban is van, Kozma Jars© dr. a következőket jelentette ki a Fővárosi Hírlap munkatársának : — Nem akarok belemenni a részletkérdésekbe, mert hisz'en a főváros pénzügyi bizottságának az ülésén kiterítettük ezt az ügyet a maga teljes egészében. Én a magam részéről rendkívül súlyos kérdést intéztem Sztrókay István, helyettes vezérigazgató úrhoz. Azt kérdeztem: igaz-e, hogy ő 4 8 filléres egységárat ajánlott fel Talbotéknak akkor, amikor a főváros tanácsa részéről sikerült 4 3-as egységárat kiverekedni? Én ebben az egész afférban elvi alapon állok. Engem személyi szempontok nem vezetnek és éppen ezért túlzásnak tartom azt az éles modort, ami a bizottsági ülésen Sztrókay István helyettes vezérigazgató feleSalgótarjáni Haler és Perpetuum folytonégő kályhák ALFA zománcozott takaréktüzhelyek hazai szénnel való tüzelésre kiválóan alkalmasak. Budapest—Salgótarjáni Gépgyár Andrássy-ut 29. ÓS Vasöntő Rt. Telefon 245-63 Kapható minden vaskereskedésben. i lősségrevonásakor érvényesült, bár megértem egyes bizottsági tagoknak túlzott fői-mában kifejezésre jutott felháborodását is, mert hiszen itt valóban gyújtó anyag volt a vita tárgya. Buzáth János alpolgármester maga állapította meg az elnöki székből, hogy Sztrókay István helyettes vezérigazgató „Icontra- karirozta a főváros eljárását”. Annyi bizonyos, hogy a BSzKRt ügyvezetésében Sztrókay István helyettes vezérigazgató úr akadályozta meg mindazoknak a megállapodásoknak a végrehajtását, amiket Folkusházy Lajossal vezérigazgatói szerződésének az aláírásakor kötöttünk. A fővárosi törvény reformja iránt érdeklődtünk, mire Kozma Jenő ezeket mondja: — A legnagyobb örömmel jelenthetem be, hogy sikerült olyan lényeges módosításokat kieszközölnünk, amelyek alkalmasak arra, hogy az aggodalmakat eloszlassák. Mindenekelőtt bejelentem, hogy az általános, egyenlő és titkos választójog alapján fog Budapest népe új törvényhatósági bizottságot választani. Elmarad teljesen az albérlői szakasz is. A választói jogosultság kritériumainak a megállapítását illetően még nem tudok végleges információt adni, de a magam részéről mindenesetre arra törekszem, hogy a választói jogosultság feltételei a régiek maradjanak. Én nekem csak egy követelésem van, és ez az, hogy a választói jogosultság feltételeit pontosan állapítsák meg, vagyis garancia legyen arra, hogy választói jogosultságát csak az gyakorolhassa, akit ez a jog a törvény szerint valóban megillet. Ez a pontos összeírás csak úgy képzelhető el, hogy az országgyűlési 'képviselői választói névjegyzéket vesszük alapul és itt kiírjuk azokat, akiknek megvan a hatévi helybenlakásuk. Ezt a munkát a legnagyobb lelkiismeretességgel kell elvégezni, ami nyilvánvalóan hosszabb időt fog igénybevenni. Abban az esetben, — amit remélek — ha még eben az évben tető alá kerül a fővárosi reform, akkor már májusban vagy júniusban lehet választani. Természetesen megtörténhetik, hogy a választás őszre marad. Én mindenesetre szeretném, hogy már májusban vagy júniusban választhassunk, mert ebben az esetben az 1931. évi költségvetést már az új törvényhatóság állapíthatja meg. — Ami az idei költségvetési vita eredményeit ' illeti, nagy megelégedéssel könyvelem el a szellemi szükségmunka folytatása érdekében kifejtett erőfeszítéseink sikerét. A szellemi szükségmunka-akció folytatását nem mellőzhetjük, és éppen ez a kényszerítő szükségesség tette nekem lehetővé, hogy belemenjek az inségadó visszaállításába. Az inségadót az a társadalmi osztály fizeti, amelyet én képviselek, érthető tehát, hogy örömmel fogadtam az inségadó eltörlését. Minthogy azonban ennek az adónemnek a törlése miatt nem jutott pénz sem a szellemi szükségmunka-akció folytatására, sem pedig a Kisipari Hitelintézet támogatására, elvi álláspontom ellenére kénytelen voltam az inségadó visszaállításához nyúlni, mint utolsó szalma- szálhoz. A válsággal küzdő kisiparosok és kiskereskedők helyzetének némi megjavítását fogja eredményezni a Kisipari Hitelintézet tőkeemelése, amit most ezzel a négyszázezer pengős támogatással lehetővé teszünk. — Az útproblémát is helyesen oldottuk meg, már amennyire a jelenlegi nehéz költségvetési viszonyok között helyes megoldásról egyáltalán beszélni Eladási osztály: VI, Teréz körút 43. szám lehet. Szerintem nem volt más megoldási lehetőség, mint annak a megállapítása, hogy az útépítési követelmények teljesítésére keretet szabtunk meg. E keretek között azután csak a halaszthatatlan igények nyernék majd kielégítést. Szóba hoztuk Búd János kereskedelmi miniszter parlamenti beszédét, amelyben a főváros közlekedési politikájáról nyilatkozott. Kozma Jenő megértéssel fogadja a kereskedelmi miniszter álláspontját ás ezeket jegyzi meg: — Már négy esztendővel ezelőtt egyik közgyűlési beszédemben azt követeltem, hogy a fővárosi 'Icöz- lekedésügy egységes irányítására közlekedési diktátort kell kiküldenünk. Magam is szükségesnek tartom tehát, hogy a fővárosi közlekedési vállalatok egységes vezetés alá kerüljenek. Ezt azonban nem értem úgy, hogy az autóbuszt egyszerűen befektessük a BSzKRT Prokrustes-ágyába. Központi vezetést kívánok és egységes közlekedési politika inaugurálását, de természetesen ragaszkodom ahhoz, hogy az egyes vállalatok megtartsák önállóságukat. Azzal, hogy Till Antal,, az autóbuszüzem vezetője, mint igazgatósági tag bevonul a BSzKRT-lioz, nem oldottam meg a kérdést, sőt egyszerű alárendeltjévé teszem a fejlődésképes autóbuszüzemet a BSzKRT- nafc. Igaz ugyan, hogy a BSzKRT címében is az foglaltatik, hogy ez az intézmény „Székesfővárosi Közlekedési Vállalatok”, — de egyelőre csak a címe ez, konstrukciója azonban nem alkalmas a címben foglalt elv végrehajtására. A BSzKRT-ba ma nem férnék bele az összes közlekedési vállalatok. Előbb új levegőt kell itt teremteni, új rendszert, új koncepciót, csak azután beszélhetünk a fővárosi közlekedési vállalatoknak a BSzKRT égisze alatt leendő egyesítéséről. JJomjzosjii/jzMP Az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja. Előfizetési árak: fél évre ....................... 12 pengő, egész é vre..................................24 pengő. Összerakható könyvszekrények rekeszenként minden irányban nagyobbíthatdk és pótolhatók. PRAKTIKUS Él OLCSÓ Lingel Károly és Fiai Első Magyar Faáru- és Bútorgyár. Budapest, VII. kér., Rózsa ucca 4—6. szám Kérjük 120 szobából álló állandó kiállításunk megtekintését. OBERMAHM l. FÉMÁR!) IPARTELEPE BUDAPEST, Vili., SZIGETVÁRI UCCA 6. TELEFON; J. 343-53. ALAPÍTVA; 1887 KITÜNTETVE: WELS 1883, BUDAPEST 1896,1906,1928.---------- Üzemi konyhák felszerelései. ■ Sütő formák, fém- és báaogáruk, kávégépek gyártása.