Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1929-07-24 / 30. szám
ff ! Tizennyolcadat évfolyam Ära 50 fMBér Budapest, 1929 július 21. 30. szám M a ö $ G jö je M uß fl S 9 2 iuö 3 (|í Itt* S3! Wi J f Rio 4 ü ű 2*4 £ * & 3 SE«u »38 feaS Ífi5*ö 0 EÍE3 SI3Í3S2 í Ka i£3 t&B EJS ej ELŐFIZETÉSI Áll A IC: Egész évre................................24 pengő Félévre . . . ................................12 pengő Áll andóan: GAZDASÁGI ÉRTESÍTŐ ÉS VÁMOSI, POLITIKAI KÖZGAZDASÁGI HETILAP Felelős szerkesztő: D AC S Ó EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivat al 11UDAPEST VI., SZÍV TJCCA 18 SZ. Postatakarékpénzt. csekkszámla 40.424 TELEFON: A UT031ATA 137—15 Ni iíi*i szenzáciőnRk kürtőitek ki, de le kell csökkentenünk a riporteri vér- mességnek ezt a műfajban való tévedését. Nyári szenzáció példának okáért a szovjet konfliktusa Kínával, amely legalább egy kis mozgalmat hoz a tikkadt kánikula tespedtségébe, de azért — háború még sem lesz belőle. De nyáxi szenzációnak még sem lehet nevezni az olyan cikkeket, amelyek megszületésének egy véletlen baleset, az újságnak esemény híján való megtölthetet- lensége, az oka. Üres ujságoldalakkal bizony még nyáron sem lehet megjelenni, de máris elkészült az újság egyharmada, ha három oldalt ír az ember a nemlétező gyilkos abbaziai bridgezéséről és egyéb kalandozásairól, egy negyediket pedig Szilágyi Lajos városmentő tervéről. Helyben is volnánk. Ujsághasábok számolnak be arról a tényről, hogy Szilágyi La.jós képviselő és fővárosi bizottsági tag átadta „kibontakozási tervét” Bethlen István gróf miniszterelnöknek. Ezt köszönettel nyugtázzuk mi is, de mély tisztelettel kérdezzük, hogy miből kell itt a városházán „kibontakozni” ? Nem olyan egyszerű ez a dolog, ha csakugyan ki kell bontakozni, mert szerintünk a városházán ma nincsen semmi különös baj, kivéve, hogy az adminisztráció öreg kerekei egy kicsit megrozsdásodtak. A pártok azonban dolgoznak, megférnek egymással és maguk is szívesen látják, hogy a döntő súly egy guvemamentális érzékű, komoly, mindig a város érdekeit kereső párt kezeibe került. A városigazgatás rozsdás kerekeit pedig majd megtisztítja, vagy újakkal cseréli ki a fővárosi reform. A nyári kacsázók azonbajn már abban is megnyugodnának, hogy a „kibontakozást” majd csak az új fővárosi törvény alapján megejtendő községi választásoknál kell megcsinálni. Erre vonatkozik Szilágyi memoranduma is, amelyről a riporteri dithirambus azt zengi, hogy a terv lényege szerint „a városházán egészen új helyzetet kell teremteni.” Ki kell jelentenünk, hogy ezt a naivságot nem Szilágyi Lajos mondja, mert ő ilyet nem is mondhat, hanem a riporter, aki egyszer tényleg járt is a városházán, amikor — disz- penzáeióra volt szüksége. Alikor látta meg sas szemével, hogy a városházán egészen új helyzetet kell teremteni, ami érthető is, hiszen keserves öt percig tartott, amíg a diszpenzációhoz hozzájuthatott. Ha azonban Szilágyi Lajos is új helyzetet akarna teremteni, ehhez az óhajtáshoz neki is meg volna a joga, aminthogy hon- és miniszterelnök-boldogító tervek készítése is mindenkinek módjában áll. Engedje át azonban nekünk Szilágyi Lajos azt a nem irigylésre méltó helyzetet, hogy az ő terve legfőbb prineipiumáról —■ a polgári elemek túlsúlyának biztosításáról a szociáldemokráciával szemben — eddig is majd csaknem minden héten írtunk cikkeket. Mert nagy differencia ám az a publicisztikában, vagy a memorandum-szerkesztésben,, hogy valaki minden héten új- és új formában, új és új argumentumokkal agitál-e valamely tiszteletreméltó gondolat mellett, vagy egyszer úri 'kedvében leül és megír egyetlen egy memorandumot. Bizony a polgári hegemónia megtartásáért, a polgári önérzetnek fölébresztéséért esztendők óta folyik a legelszántabb küzdelem és most csak örömmel vesszük tudomásul, hogy Szilágyi Lajos, akinek harcos kvalitásait kétségkívül elismerjük, szintén ki akarja venni ebből a maga részét. Örömmel üdvözöljük Szilágyi Lajost a nagy polgári front megteremtésének harcosaként.. Egészen biztosra vesszük, hogy ő maga nem is akar egyebet és kétségkívül föl volt háborodva, amikor a kotnyeles riporter a következőket írta róla és a miniszterelnöknél lévő tervéről: „Nagy föladatra vállalkoznék Szilágyi Lajos abban az esetben, ha mögötte állna olyan hatalom, melynek segítségével megvalósíthatná mindazokat a reformokat, amelyek a városházi helyzet tisztázása szempontjából elkerülhetetlenül szükségesek.” Ez tudniillik, amit az idézőjel között olvasunk, nem azt jelenti, hogy Szilágyi Lajos ki akarja venni részét a küzdelemből, hanem azt, hogy diktátor, vezér akar lenni. Ezt az inszinuációt fölháborodva kell visszautasítania, mert kitűnő önismerő létére bizonyára tudja, hogy amilyen remek harcos, éppen any- nyira nem vezérnek termelt és tudja, hogy a magyar közéletnek elsőrendű harcosokra és nem másodrendű vezérekre van szüksége. Ö még emlékszik rá, hogy egyszer élén állt az ellenzéki blokknak, amely aztán annyi darabra törött, mint egy bolognai könnycsepp, amelynek a hegyét letörték. Ha ezeket a baloldali elemeket önmagukban nem tudta egybetartani, ös^zefor- rasztani, hogyan képzeli, hogy lesz ereje ezeket Wolf fékkai és a középpártokkal is összeházasítani és a házasságot ideálissá, termékennyé tenni? Nem, Szilágyi Lajos sokkal reálisabb ember, semmint arra gondolna, mintha ő lenne az a kivételes szervező, összefogó erő, amely ezeket az elemeket — bár a politikától elvonatkoztatva — de egymás nyakába tudná om- lasztani. Ez az ötlet sekélyes, hétköznapi fantáziára vallana, Szilágyi Lajosnak azonban egészséges, eleven a fantáziája. Szilágyi Lajos a mi tudásunk és meggyőződésünk szerint nem tett egyebet, mint átnyújtott egy becsületes törekvésekből származó, ötletekkel telt memorandumot a miniszterelnöknek, aki azt köszönettel átvette. A minisztertanács előtt azonban, amelyen a nyári szünet előtt utolsó ízben elnökölt Bethlen István, nem a Szilágyi-féle memorandumot tanulmányozta, hanem Scitovszky Béla belügyminiszterrel és Ripka Ferenc főpolgármesterrel referáltatott magának a fővárosi törvény revíziójáról. Éppen azért, mert ez így van, naívság arra következtetni, hogy most már Szilágyi Lajos a ,,jövő embere”. Ez aztán a legjámbo- rabb nyári kacsák egyike, amelyhez hasonlók ebben a melegségben százával születnek. Tessék megnézni az újságokat, hogy Huszár Károlyiéi föl- és lefelé hány közfunkcionáriust menesztenek és hány outsiderből csiAz a sajnálatos konfliktus, amely a főváros és a Székesfővárosi Közmunkák Tanácsa között az Erzsébet sugárút kiépítése körül támadt, élénken foglalkoztatja nemcsak az illetékes tényezőket és a várospolitikusokat, hanem magát a nagyközönséget is. Egészen világos az is, hogy a közönségnek ez a fokozott érdeklődése teljesen megokolt,, hiszen ha az Erzsébet sugárút terve a megvalósulás útjára lép, természetszerűen várni lehet az építkezési kedv föllendülését, munkaalkalmak teremtését, egyszóval az egész gazdasági élet vérkeringésének felfrissítését. Érthető tehát, ha a telektulajdonosok és munkások egyaránt várják annak az eldöntését, hogy a tervek mikor kerülnek a végrehajtás stádiumába. Annyi bizonyos, hogy7 a városházán legalábbis túlzott érzékenységgel kezelik ezt a kérdést. Presz- tizssérelmet látnak abban a tényben, hogy a Székes- fővárosi Közmunkák tanácsának elnöke, Rakovszky Iván, a maga szavazatával elutasította a főváros városszakértőjének a tervezetét és a Közmunkák Tanácsának mérnöki hivatala által előterjesztett tervezet mellett döntött. Hogy valóban nagy presztízs- sérelem érte-e a fővárost, azt nem lehet hangulatkeltő beállításokkal és fenyegetőzésekkel elintézni. Akik alaposan beletekintenek mind a két tervezetbe, azonnal megállapíthatják, hogy nincs szó lényeges eltérésről, ellenkezőleg, a Közmunkák Tanácsa által elfogadott tervezetnél elfogadták a főváros tervezetének az alapelveit. Itt tehát nem lehet éles ellentétet fölfedezni, legföljebb arról van szó, Hogy a két terv között a végrehajtás tekintetében vannak bizonyos eltérések a kivitelt illetően. Minthogy ebben a túlzottan kiélezett konfliktusban a hadakozás frontja Rakovszky Iván személyének szegeződik, szükségesnek tartottuk, hogy a szerepéről elhangzott kritikák, a személyesélű támadások és a Közmunkák Tanácsával szemben hivatalos városházi részről elhangzott fenyegetőzések ügyében őt magát szólaltassuk meg. ílakovszky Éván volt belügyminiszter, a Székesfővárosi Közmunkák Tanácsának elnöke fogadta a Fővárosi Hírlap munkatársát és a következő nagyfontosságú nyilatkozatot tette: Nagyobb tér, nagyobb költség, kisebb tér, kisebb költség — Mindenek előtt egy félreértést szeretnék tisztázni. Teljesen alaptalan az a beállítás, mink nálnak „jövő emberé”-!? Történik pedig mindez akkor, amikor a miniszterelnök pihen és a politikai élet teljesen mozdulatlan. Ebben a nagy rendelkezési lázban különben Ripka Ferencet (ez is nyilván összefüggésben van az egész kacsa-komplexummal) a Társadalombiztosító elnökének kombinálják Huszár Károly helyére. Nem tudjuk, hogy mennyire van rendben Huszár Károly szénája, de annyi bizonyos, hogy bármily megtisztelő lenne is Ripka Ferenc számára ez a rendkívül előkelő pozíció, a kormány öt nem nélkülözheti a főpolgármesteri székben. Különösen most, amikor a fővárosi törvény reformja és a községi választótok előtt állunk. A kormány nem felejti el, hogy Ripka Ferenc teremtette meg Budapesten majdnem a semmiből Bethlen István pártját, a polgárság pedig sohasem fogja elfelejteni, hogy soraiból Ripka Ferenc irtotta ki a gyűlölködést és ő teremtett talajt a társadalmi békének, a polgári szolidaritásnak és az alkotó munkának. Az a párt, amelyet ö teremtett meg, a jövőben is csak az ő nevével indulhat a harcba. De elmegyünk a legvégsőig is. Elfogadjuk még azt a hihetetlen hipotézist is, hogy Szilágyi Lajos tényleg megváltó ideát vetett föl, amelyet meg is lehet valósítani. A megvalósítást azonban a múlták fényes tapasztalatai után ítélve biztosan csak egyetlen ember tudja keresztülvinni: Ripka Ferenc. hogyha a székesfővárosi Közmunkák Tanácsa az én szavazatom révén elvetette volna a főváros javaslatát. Ellenkezőleg, az történt, hogy elfogadtuk a fővárosi tervezetben lefektetett alapelveket és csupán annyiban történt változás, hogy ezt a fővárosi tervezetet gyakorlati érdekből a minél gyorsabb kivihetőség, a minél gyorsabban megindítható végrehajtás érdekében szerényebbé tettük. Ez a dolog érdemi része. Arról van tehát most szó, hogy nagyobb tér helyett kisebb teret akarunk, mert a nagyobb tér megalkotása nagyobb költséget igényel, mint a kisebb térnek a kiképzése. — Engem ennek a kérdésnek az eldöntésénél kizárólag a főváros polgárságának jól felfogott anyagi érdeke vezetett. Arra törekedtem, hogy olyan tervet fogadjunk el, amely könnyen és olcsón keresztülvihető. Abban az esetben ugyanis, ha egy olcsó és gyorsan keresztülvihető tervet fogadunk el, nemcsak a takarékosság szempontjait érvényesíthetjük, hanem módot nyújtunk arra, hogy a mai nehéz gazdasági viszonyok között a munka minél előbb megindulhasson és amíg az egyik oldalon a polgárság anyagi érdekeit védelmezzük, a másik oldalon rövid időn belül kenyeret adunk a munkáskezeknek. — De hivatkoznom kell arra az óhajtásra is, amely általában felmerült az érdekelt lakosság részéről. Az érdekeltek ugyanis azzal a kívánsággal fordultak hozzám, hogy a székesfőváros üzleti negyedének a kellős közepén ne engedjem meg egy ilyen nagyobbarányú, kilencvennégy méteres szélességben tervezett térnek a kiképzését. Ha ugyanis a székes- főváros üzleti negyedének a kellős közepén egy ilyen nagy tér alakulna, ez megzavarná a megszokott és itt kialakult forgalmat és megzavarná ennek az üzleti negyednek az összefüggését. Hangsúlyozom tehát, hogy a mérnöki bizottságot kizárólag a kivihetőség, a gyors végrehajtás lehetőségének a szempontjai vezették. — Megfelelő tájékozódások alapján arra törekedtem és arra törekszem, hogy költségmentesen, vagy legföljebb egészen minimális költséggel legyen megvalósítható az Erzsébet sugárút terve. •l£3raraiBBnBBBflBBBSESaaaSi3Sg2aSSaBaB?9BliaaiHBBaSKBgD!BBBBBBEUaaBm9SSHBaBHBQBBBBSEaBB Rakovszky Iwásn: A Közmunkatanács a maga eszközeivel is megteremti az Erzsébet sugárutat ...... ..■■■ ^MWMb»mww »urn-.i.— I — „Pá r százezer pengővel minden akadályt eifoáritfíatunk“ 3EC8EY AOTAL szerint a pénzkérdés lefizet csak számításba
