Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1929-03-13 / 11. szám

I Tizerinyolcadi h évfolyam Ara 50 fillér Budapest, 1929 március 13. 11. szám \ ECÖF1ZETÉS1 ÁH A IC: Égés» évre....................................24 pengő Félévre .............................................12 pengő Áll andóan : GAZDASÁGI ÉUTESÍTÖ VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP Felelős szerkesztő: DACSÓ E AI 1L MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal BUDAPEST VI., SZÍV UCCA 18 SZ. Postatakarékpénzt. csekkszámla 40.424 TELEFON: AUTOMATA 137-15 gondolata tulajdonképen ezekről a hasábokról röp­pent föl és jutott el, ime, a megvalósulás küszö­béig. Nem azért említjük ezt, mintha érdemeket vin­dikálnánk magunknak, de talán némileg megokolja ez a tény belső örömünket. Az érdem a maga egé­szében Wekerle Sándor pénzügyminiszteré, aki Bu­dapest iránt érzett mély szeretetéről tett ismét ta­nulságot. Amikor elfoglalta a pénzügyminiszteri széket, minden budapesti ember hitt és bízott ebben a szeretetben, amely nála a családi tradíció révén is kötelező. Annál nagyobb a jóleső érzés, amely Budapest szívében a pénzügyminiszter legújabb ténykedése után kél, mert Wekerle bebizonyította, hogy még csak időre sem igen van szüksége Buda­pest iránt táplált nemes, jószándékai kimutatására. Alig pár hónap előtt foglalta el pozícióját, s máris annyi megértést, annyi szeretetet mutat Budapest gondjai iránt, hogy a meghatottság hangján kell legfrissebb érdemét méltatni. Meg kell itt mondani, hogy Wekerle Sándor a főváros pártjainak egyöntetű kívánságát száz száza­lékig a magáévá tette a házbéradómentesség kérdésé­ben. Ez az álláspont pedig a legteljesebb mértékben kielégíti úgy a főváros polgárságának, mint magá­nak a fővárosnak érdekeit. Mindenki azt kívánja és azt várja, hogy a pénzügyminiszter nagyszerű gesz­tusa meg is teremje gyümölcseit és a nagyarányú adómentesség nyomán megkezdődjék Budapesten az építkezés, amely fellendíti az ipart, megszünteti a munkanélküliséget és friss életet visz a város pety­hüdt, letargikus tehetetlenségébe. Az államkincstár Budapest érdekében ismét igen jelentős áldozatot hozott, de épen Wekerle Sándor az a kiváló fináncpolitikus, aki tisztában van vele, hogy az ilyen áldozatok mindenkor jól kamatozó befektetések szoktak lenni. Tudja azt nagyon jól a pénzügyminiszter, hogy ennek a városnak a polgár­sága boldogan teljesíti minden kötelességét az ál­lammal szemben, ha meg tudja keresni kenyerét, ruháját és adóját. Ez a polgárság ma is hősiesen viseli súlyos terheit, megérdemli tehát, hogy szere­tettel istápolják, tőlük telhetőén megsegítik, azok, akik az ország bölcs kormányzására hivatottak. Épen ez a bölcseség nyilatkozott meg a kormányzatban, amikor a harmincéves házadómentességet eltökélte és azt olyan módon kívánja megvalósítani, amint a fő­város kéri és óhajtja. Nem látja majd kárát ennek az államkincstár is, amelynek szintén elsőrendű ér­deke, hogy Budapesten a mai pangó, vontatott élet- telenséget nyüzsgő, viruló élet váltsa föl. A pénz­ügyminiszter nyilván örömmel látná, ha — úgy mint nagynevű atyja bölcs intézkedései nyomán — me­gint új városrészek emelkednének Budapesten; de ugyanakkor az sem lehet közömbös számárai hogy újra talpra áll itt az ipar, megélénkül a kereskede­lem, emelkedik a polgárság élet-standardja és nem­csak akarunk, de tudunk is adót fizetni. Ne ítélje el azonban senki a budapestieket, ha a pénzügyminiszter elhatározása a szokottnál erő­sebb optimizmust vált ki belőlük. Sokat szenvedett ez a város, sok bajjal küzdött meg és fájdalmasan tehetetlen volt hosszú esztendőkön át. Nem volt mód és alkalom arra, hogy dolgozzék és visszatérjen a régi nagyság díszes útjára. Most reménykedünk, hiszünk a jövendőnkben, mert Budapest tud is dol­gozni, de ahhoz, hogy ismét a régi lendülettel, kedv­vel és odaadással fogjunk munkához, szükségünk Sehol a világon nem árt, de mindenek fölött hasz­nos egy kis disputa a kommunális életben. Tisztázód­nak az eszmék, kialakulnak a lehetőségek és minden tekintetben közelebb kerülünk a gondolatok megvaló­sulásához. * A FEDETT USZODA kérdésében egyik előkelő déli lap száll disputába a Fővárosi Hírlappal. Keserű szemrehányásokat tesz, hogy mi nem írtunk harminc­kilenc cikket, mint ő, a fedett uszoda érdekében. Körülbelül ennyi az, aminek a szemrehányásból egé­szen halavány jogosultsága van. A Fővárosi Hírlap azonban alibit tud bizonyítani, mert amíg a déli lap a fedett uszodát követelte harminckilenc, vagy hány cikkben, addig mi például meglehetősen eredményesen a központi kórház megépítése mellett kardoskodtunk. Ha nekünk sikerült a közgyűlés és az intézőkörök érdeklődését egészen addig felcsigáznunk, hogy a köz­ponti kórház megvalósulása már útban is van, akkor mi meg vagyunk elégedve magunkkal és kész öröm­mel engedjük át másnak a fedettuszoda körül szer­zett bokros érdemek babérait. A szemrehányásnak a többi része azonban nem állhat helyt. Azt írják például, hogy: „A fedett uszo­dának még igen sok ellensége van és erre jellemző egy a főváros vezetőségéhez közel álló hetilap cikke, amely tiltakozik a fedettuszoda megvalósítása ellen.” Ezután nem egészen hűen, de elmondják a Fővárosi Hírlap amaz aggodalmait, amelyeket a fedett uszo­dának a Horthy Miklós úti telken és azokat, amelye­ket a Lukács-kertben tervezett megoldás ellen emel­tünk. Végül pedig keserűen csapják össze tenyerü­ket: „Megdöbbenéssel kell fogadni azt, hogy a fő­város vezető pártjának orgánuma szerint erre nincs szükség.” íme, erre való a hasznos disputa. „A főváros vezető pártjának orgánuma” soha egyetlen szóval nem mondta azt, hogy nem kell fedett uszoda. A Fővárosi Hírlap többízben bőven és mindig igen rokonszenvesen foglalkozott a magyar sportnak ezzel a föltétlenül jogos, tiszteletreméltó és okvet­lenül, minden körülmények' között megvalósítandó kívánságával. A kérdés részleteiben azonban már nem tudunk együtt masírozni azokkal, akik tiszteletre­méltó lelkesedésükben nem a praktikumot, nem az olcsó megoldásokat keresik, hanem akik ebben a sze­gény városban kéjpalotát akarnak építeni akkor, ami­kor lassankint súlyos betegek a kórházak előtt rogy­nak össze, fekvőhelyek híján. Igenis, kifogásoltuk és kifogásoljuk ma is, hogy a fedettuszoda öt-hat­millió pengőt emésszen fel akkor, amikor a központi kórház építkezésére esztendőnkint csak kétmillió pengőt tud.a főváros áldozni. Mi a legnagyobb elis­meréssel vagyunk a Hajós- és Maty ók-féle grandiózus terv iránt is, amelyekről a legkomolyabb szakemberek is elismerik, hogy csodaszép és Budapestnek tényleg ékessége lenne. Ez a mi koldusvárosunk azonban nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ma, bár­mily tiszteletreméltó célért, ilyen költségekbe verje magát. Azt hisszük, Dinich Vidort talán mégsem vádol­ják meg azzal, hogy ellenszenvvel viseltetnék a sport iránt. Ez a lelkes sportvezér pedig éppen a Fővárosi Hírlap hasábjain jelentette ki, hogy szerényebb igényű fedettuszoda is megfelel a mai viszonyok kö­zött a célnak. A Horthy Miklós úton létesítendő fe­dettuszodáról ma ugyan már nincsen szó, mégis meg kell ismételnünk azt a régi álláspontunkat, amelyet szintén inkrimináltak, hogy a Horthy Miklós úti tel­van az olyan segítőkézre, mint amilyet most nyúj­tott felénk Wekerle Sándor. Reméljük és hisszük, hogy most ismét megin­dulunk a nagy célok felé és hisszük, hogy eljön ha­marosan az idő, amikor a fiatalabb Wekedéről is szeretettel énekli a pesti ucca, hogy „Wekerle hozta törvénybe . ..” ken nem fedettuszodát, hanem reuma-kórházat kell építeni. Ez az álláspontunk győzött is, hiszen olyan szaktekintélyek vonultak fel emellett az álláspont mellett, mint például az elmúlt esztendőben itt járt balneológus-tudósok, akik csodálkozva konstatálták, hogy Budapestnek még ma sincsen reuma-kórháza. De azelőtt is és azóta is ennek a kórháznak a meg­építését sürgeti Vass József népjóléti miniszter, Ripka Ferenc főpolgármester, Kozma Jenő, az Egy­séges Községi Polgári Párt elnöke, Recseg Antal és a budai vizek elismert, az ország határain túl is mél­tányolt szakértője, Wesselszki Gyula dr. egyetemi tanár és mások. A fedettuszoda nem lehet helyhez kötött. A reumakórházat azonban máshol nem lehet megépíteni, pedig az már csak mégis halálos vétek, hogy amikor itt van ez az áldott gyógyhatású vizünk, akkor Európa reumásbetegei nem zarándokolnak Budapestre, de még a budapesti reumások is az or­szág mai határain túlra, Pöstyénre és Trencséntep- licre, a cseheknek kénytelenek a pénzüket hordani és rontják evvel is fizetési mérlegünket. De tovább megyünk. Nem tudtak még mindig meggyőzni arról sem bennünket, hogy a fedett- uszodának a Lukács-kertben kellene létesülnie. A fő­város intéző köreit a sportemberek tiszteletreméltó agitációja, úgylátszik, megnyerte ennek a gondolatnak. Egészen bizonyosak vagyunk azonban abban, hogy a közgyűlés többsége, amelynek minden szempontot mérlegelnie kell, nem fogja magáévá tenni ezt az álláspontot, amely a terekben és parkokban oly sze­gény Budapestet megfosztaná egyik legkedvesebb, íegszebb üdülőhelyétől. Éppen a Fővárosi Hírlap mai számában jelenti ki Kozma Jenő, az Egységes Községi Polgári Párt elnöke, hogy legjobb megoldás volna, az egykori Király-fürdőnek erre a célra való felhasználása. A Fővárosi Hírlap tehát nem áll izo­láltan azzal a kívánságával, hogy ma csak az olcsó megoldás mellett lehet állást foglalni és a fedett­uszodát olyan helyen kell megépíteni, ahonnan Bu­dapest lakosságának nagy tömegeit nem szorítják ki és ahol más nagyfontosságú intézmény kifejlődését nem akadályozzák meg. * A PIROS TAXISOKKAL is van ^ Budapest közönségének egy kis vitája. Ámbár reméljük, hogy ebben a disputában részt fog venni Haltenberger Samu, az autótaxi-vállalat vezérigazgatója is, aki nyilván hálás és odaadó közönsége mellett foglal majd állást. A piros taxisok ugyanis tariafemelést kívánnak. Azt a húsz percentet követelik vissza, amivel tavaly leszállították a vitel díjakat. Két do­logra kell a derék piros taxisokat figyelmeztetni. Az egyik az, hogy az a bizonyos tarifaleszállítás azért történt, mert Európa minden nagyvárosában sokkal, de sokkal olcsóbb volt az autótaxi, mint Budapesten. Sőt hozzátehetjük azt is, hogy még ma is, a tarifa­leszállítás után is Budapesten legdrágább az autó- taxi. A másik, amire figyelmeztetjük a mélyen tisz­telt piros taxisokat, az, hogy amikor az autótaxi vál­lalat mellett ők is kaptak rendszámokat, az erkölcsi felháborodottság és az üzleti tisztesség magas lová­ról prédikáltak, hogy majd ők mennyivel olcsóbbak lesznek, mint Haltenbergerék. Nos, tehát most kí­nálkozik az alkalom, úgy az autótaxivállalat, mint Haltenberger igazgató úr számára, hogy ezt a köl­csönt előkelő gesztussal visszafizesse a piros taxisok­nak. Reméljük és Budapest közönsége elvárja, hogy Haltenberger kormányfőtanácsos úr erőteljesen til­takozni fog és felháborodással utasítja vissza a 1 liazado-meutesseg* IBBQI DISPUTA a fedett uszodáról a taxi tarifaemeléséről és a megfelebbezett plébános-választásról

Next

/
Thumbnails
Contents