Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1929-03-13 / 11. szám

2 Budapest, 1929 március 13. tarifaemelés gondolatát. Annál könnyebben teheti ezt, mert hiszen vállalata olyan kitünően jövedelmez, hogy Haltenberger kormányfőtanácsos úr, az autó­taxi vállalat főrészvényese, Budapest legnagyobb adófizetői között a harmadik helyet lehet szerencsés elfoglalni. * A KŐBÁNYÁI PLÉBÁNOS-VÁLASZTÁS fölebbezése ügyében viszont a disputát tulajdonkép­pen nem is nekünk, hanem Wolff Károlynak kel­lene foytatnia. A közgyűlésen, mint ismeretes, a kőbányai plé- bánosi stallumra történt választásnál Károlyi Ká­roly és Németiig Ernő egyenlő számú szavazatot kaptak. A törvény betűje szerint sorshúzással kel­lett, volna dönteni afelől, hogy most már az egyenlő szavazatot kapott két jelölt közül ki legyen a kő­bányai plébános. Ez ellen éppen a Wolff-párt leg­komolyabb elemei tiltakoztak a legélesebben és tudomásunk szerint Wolff Károly, a pártvezér maga is annak a helyes véleményének adott kifejezést, méltatlan dolog volna sorshúzás útján dönteni arról, hogy ki legyen a kőbányaiak lelkipásztora. Ennek a teljesen méltánylásra méltó közhangulatnak engedett Ripka Ferenc főpolgármester akkor, amikor elren­delte az új szavazást. Az új szavazáson néhány szó­többséggel Károlyi Károly győzött. Egészen érthe­tetlen és meglepő, hogy éppen a Wolff-párt sorai­ban akadtak most olyanok, akik ez ellen a választás ellen panasszal élnek a közigazgatási bíróságnál. Bármilyen különösnek tartjuk is, hogy a pártvezér kifejezett óhajtását utólag a párt hívei megkontre- minálják, mégsem akarunk erről a „különös közjá­tékáról bírálatot mondani, hanem rábízzuk annak elintézését a párt erélyes vezérére, Wolff Károlyra. Széchy Endre oki. mérnök, építési vállalkozó Budapest, VI., Buäyovszky ucca 12. GRÜNHUT ÖDÖN Saját készitménvű hentes, bonc- és munkaruha készítő. Budapest, Vili., József-korut 22—24 TELEFON: JÓZSEF 460—69. REKLÁM ÉS CÉGTÁBLA FESTŐ VÁLLALAT Budapest, VIII., Rőkk Szilárd ucca 23 Telefon : József 385-28 WEKERLE SÁNDOR kijelenti a Fővárosi Hírlapnak, hogy hízik a házadómentességi lavasiatnak tavasz előtt való törvényerőre emelkedésében Wekerle Sándor pénzügyminiszter a bázadómen- tesség ügyében meghozta végleges döntését. A Fővá­rosi Hírlap elsőnek jelentette, hogy a pénzügy- miniszter nagyobbszabású terveket dolgozott ki az építőipar fellendítése érdekében. Már hetekkel ez­előtt ismertettük ezeknek a törvénytervezeteknek az alapgondolatait és ismertettük a pénzügyminiszter elgondolását, amely az építőipar fellendítését s ezzel kapcsolatosan a fővárosi lakásínség csökkentését tűzte ki célul. Hetenkint közöltük azokat a változá­sokat, amelyek a tervek konkretizálása körül fel­merültek. Elmondottuk, hogy két terv áll egymással szemben. Az egyik az a terv volt, amely a liázadó- mentesség feltételének megállapításával a városren­dezési és városszabályozási célokat is szolgálni akarta, Wekerle Sándor dr. az ezzel szemben álló másik terv viszont arra töre­kedett, hogy általánosabb jellegű intézkedésekkel az építőipar fellendítését és munkaalkalmak teremtését érje el. Ez a két álláspont csapott össze a pénteki ankéten, amelyen Wekerle Sándor pénzügyminiszter a legteljesebb megértést tanúsította a főváros köz­gyűlésének egységesen kialakult álláspontja iránt. Wekerle Sándor pénzügyminiszter az ankéton kialakult felfogásának megfelelően elhatározta, hogy törvényjavaslatot készít a házadó mentességről és ebben a javaslatban generálisan harmincéves adó- mentességet állapít meg az újonnan épülő budapesti házakra nézve. A Fővárosi Hírlap munkatársának alkalma volt a készülő törvényjavaslatról magával pénzügyminiszterrel beszelni. Wekerle a következőket mondotta munkatársunknak: — A házadómentességi ankét eredménye alapján még ezen a héten elkészítem törvényjavaslatomat a házadómentességről. Ezt a javaslatot a legrövidebb időn belül a képviselőház elé terjesztem, mert nagy súlyt vetek arra, hogy a tavaszi időjárás beállta előtt ez a javaslat törvény­erőre emelkedjék és így hatékonyan szolgálja az építőipar fellendítésének céljait. A javaslat a képviselőház munkapro­gramján még nem szerepelt, mégis bizonyosra veszem, hogy módot találunk napirendre tűzésére már csak azért is, mert hiszen a javaslat tekintetében általános helyesléssel kell találkoznunk. Remélem, hogy a képviselőházban egészen rövid idő. alatt keresztülmehet javaslatom. A Fővárosi Hírlap munkatársa Wekerle Sándor közvetlen környezetéből a következő hite­les információkat kapta a házadómentességi tör­vény j avaslat rendelkezéseiről: — A házadómentességi törvényjavaslat lényege az, hogy valamennyi, a főváros területén épülő házra harmincéves adómentességet biz­tosít. A javaslat tehát generális házadómentességet kodi­fikál. A házadómentességet megkapják mindazok az üres telken felépülő házak, amelyek 1930 november elsejéig beköltözhetők lesznek. A régi házakra vonatkozóan ^ a törvény- javaslat kivételes határidőt állapít meg, amennyiben tekintetbe veszi, hogy a régi házak lebontása hosszabb időt vesz igénybe. Eszerint tehát azok az új házak, amelyek régi házak helyén épülnek, abban az esetben is megkapják a házadómentességet, ha azok 1930 november 1-i idő­ponton túl lesznek beköltözhetők. Ezekre a házakra a házadómentesség végső határideje 1931 május elseje. A házadómentesség megadásának legfontosabb fel­tétele, hogy az új házakat olyan területre kell építeni, ahol közmüvek vannak. Ez alól az általános szabály alól kivétel csak akkor tehető, ha bizonyos szociális szempontok fennforgása állapítható meg. Ilyen szociális célnak tekintendő például tisztviselőtelep, vagy kertváros létesítése. — Házadómentességet adhat a miniszter belső építkezésekre is abban az esetben, ha történelmi jelentő­ségű, vagy a főváros fejlődésére nézve nagy fontossággal híró területeken törté­nik belső építkezés. Különösen fontos változás az új házadómentességi törvényben a régivel szemben az, hogy teljesen megszűnik az a korlátozás, amely szerint eddig legalább négyszer olyan ma­gas házat kellett építeni a főváros belső területein, mint a lebontott ház volt. Ez a korlátozás a jövőben teljesen megszűnik. Ezek azok a legfontosabb rendelkezések az új házadómentességi törvényben, melyektől az építőipar nagyarányú fellendülését és a fővárosi lakásínség enyhülését várják. SZÉKELY ÉS KATONA építészek, épftési vállalkozók Bud8pestj>/jKádár-iicca4^^^^rel8forK^Lipót^903^26^ aEFFER ANTAL TORNASZEREK ÉS SPORTESZKÖZÖK GYÄRH Budapest, IV., Kamermayer Károly ucca 3. sz Fiók: IV„ Kecskeméti ucca 14 * Gyár: Pest-Saska!om Betoncsövek, burkoiasiapok nagy készlete ÄN DU EH Részvénytársaság Cementárugyár, beton- és mélyépítés Budapest, V., Hold ucca 19. Telefon : Automata 2S8-37 SCHEMBER C. ÉS FIAI hídmérleg- és gépgyár Központi iroda é3 gyár: VI, Hungária körnt 70. Telelőn; L, 916—83 és L, 916—98. Alapítva 1852. Alapítva 1852. STEINER MARK konyhabútorok, leányszobák és előszobaszekrények állan­asztalos üzlete és ablakredőny gyártás ddan raktáron Budapest VI, Hegedűs ándor ucca 27, (zabella ucca sarok) Telefon: Hut. 223-85. — Köztisztviselőknek fizetési kedvezmény STEAIA MAGYAR KŐOLAJ R.-T. „REX“- BENZIN speciális autó- és traktorolajok, aszfalt, porolaj. KÖZPONTI IRODA: V., NsDOR UCCA 2. -:- TELEFON: /ÜT. 839-25' Telepek, szabadraktárak, benzinkutak az egész országban. WALSER FERENC Tűzoltási szerek és szivattyúk gyára, harang- és fémöntőde, közíertőtlenitő, köztisztasági szerek BUDAPEST, VI, LOMB-U. 34-36 TELEFONSZÁM: LIPÓT 913-46. TÁJKERTÉSZET TERVEZÉS ÉS KIVITEL FAISKOLAI CIKKEK gyümölcs és díszfák, gyümölcs és díszcserjék,szfllőojtványok, rózsák, évelők és minden más a kertészethez tartozó anyagok MINŐSÉGBEN TOST ÉS MOLNÁR kereskedelmi és tájkertészet Tel. J. 396—36 Budapest, VII., ErzséEsmiraiyné-tH 39. sz. BUCHWALD és TSA ezelőtt MocfjmaiiTi Lajos GyermeK KocsiK, vas- és rézüutoroK, paplaAoK gyári lem Kát a VII., Erzsébet leörúi 4. szám Telefon : J 418-90 Telefon : J 418-90 TELEFON : JÓZSEF 835-74 323-95 RDÉLY ÉS SZABÓ laboratóriumi felszere­lések, tanszerek és vegyi mérlegek gyára Budapest, IX., Liliom ucca 46. H udetz János oki. építészmérnök, építőmester tervező- és vállalkozó Irodája Alapíttatott: 1876 — Telefon: József 351-54 Budapest, VII. Roltonblller ucca 6 b. _____, FEL D OLY tisztít szárazon kosztümöket, öltönyöket, felöl­tőket, fest minta szerint mindenféle ruhaneműt. Tisztviselőknek nagy kedvezmény 1 Telefonhívásra minden tételért elküldünk I Gyár: VII., Thököly>út 33. Telefon: J. 394-41 és J. 446-72.

Next

/
Thumbnails
Contents