Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1928-06-20 / 25. (973.) szám

8 Budapest, 1928. június 20. Tizenkét millió pengővel többet köl­tünk jövőre az utakra, mint az idén „A jó út a kultúra fokmérője1* — Közel száz budapesti ucca kap új burkolatot A főváros műszaki adminisztrációja a jövő esz­tendőben fokozott erővel kívánja folytatni azt a nagy szabású programot, amelyet már tavaly megkezdett, az idén folytatott s amelynek a során a budapesti út­hálózatot a modern közlekedés kívánalmainak meg­tel el gyé és nemzetközi viszonylatban is elsőrendűvé akarja átváltoztatni. Az ügyosztály most készült el a programot tar­talmazó 1929. évi költségelőirányzattal, amely szerint 27 és millió pengőnél többre rúg a főváros iövö esztendei útépítési és útfentartási bud­ge tie. Egész pontosan 27.673.304 pengő ez az összeg, amely­ből 10,603.524 pengő jut majd az utak karbantartására és 17,69.790 pengő új utak építésére. Közel tizenkét millió pengővel (11,643.113 P-vel) nagyobb ez az összeg az idei előirányzatnál, amire feltétlenül és csonkítás nélkül szükség is lesz, s remél­hetően nem ismétlődik meg az, ami már megtörtént az elmúlt években, amikor a pénzügyi osztály kímé­letlen piros ceruzája a legnagyobb zavarokat idézte elő fontos műszaki alkotások megvalósításánál. Felkerestük Cumbach Dezső tanácsnokéi, az egyesített út-, csatornaépítési és városrendezési ügyosztály vezetőjét, aki az alábbiakban , ismertette előttünk a sokoldalú programot: — Az úthálózat modernizálása, a szükséges új útvonalak megépítése igen nagyszabású és évekre terjedő program, amely bizony jelentékeny áldozatot jelent a főváros közönségének. Mindannyian tisztá­ban vagyunk azonban annak a forradalomszerű át­alakulásnak a jelentőségével, amely az egész világon mutatkozik az útépítés terén. Igen érdekes jelenség ez s mindinkább kialakul az a helyzet, hogy a gépkocsi­közlekedés rohamos előretörésével a jól megépített és konzervált közúti vonalak egyenlő fontosságúvá vál­nak a vasutakkal, sőt ennél több történik: a vasutak forgalmának egy része átterelő­dik a közutakra. Nálunk a háborús és forradalmi esztendők évtizedes mulasztását kell behozni, tehát igen sok'a tennivaló. Az állam és a főváros egyaránt átérzi az útépítés fontosságát, ami nemcsak műszaki, hanem gazdasági és szociális szempontból is nagyjelentőségű, mert igen sok vállalkozási és munkaalkalom nyújtásának lehetőségével jár. Nem frázis az a megállapítás, hogy „a jó út a kultúra fokmérője“. — A makadám utak karbantartására, valamint a kő, aszfalt és egyéb burkolatok gondozására 10,603.514 pengőt költünk jövőre, ebből a pénzből kibővítuik azonban a Villányi úti vasúti aluljárót. amire a Villányi úti villamosvonal kiépítése szem­pontjából van szükség. — Üj utak építésére 17,069.790 pengőt irányoz­tunk elő, közel tízmillió pengővel többet,' mint az idén. _ Rendkívüli kiadásképen szerepel ebben az összegben ? a ceglédi vonal halálsorompóinak megszüntetésére < 1,800.000 pengő, amelyet hozzájárulásnak szánunk á Máv. részére. — Üj makadámburkolatot kap az I. kér. Vas Gereben ucca, a Róka ucca, a Sziher ucca, a Csörsz ucca, a Tarcali út a Parádi ucca, a Kovács-lépcső, a Bornemissza ucca, a Diósárok ucca, a Hengermalom ucca, a kelenföldi plébánia környéke, a Szamóca ucca, a Tóth Lőrinc ucca, a Magyar didi ucca, a Lisznyat ucca, a Ma'ros ucca, a Naphegy ucca, a Lejtő-ó.t, a Szentpéteri ucca; a II. kér. Ruszti-ót, a Drasche-ingatlanokat átszelő útvonal, a Biai-út. az Áfonya ucca, a Pasarét- és Debrői utat összekötő »MINIMAX« szerpentin, a Vadrózsa ucca, az Eszter ucca; a III. kér. a Szépvölgyi útból kiágazó Névtelen-út a Kiscelli kastélyig, a Pusztaszeri-ót első szakasza a Cimba­lom uccáig, a Béréiül ucca; az V. kér. Holtán ucca a Sziget ucca és Wahrmann ucca között, a Csanády ucca Pannónia ucca és Pozsonyi-út között most meg­nyitandó új szakasza; a VI. kér. Tüzér ucca, a Le­vente ucca. a Frangepán ucca, a Mohács ucca is ki­épül, a Szentlászló-út folytatása a Máv.-tól egész a főváros határáig; a VII. kér. Columbus ucca, a Róna uccai városi házak környéke, az Öv ucca: a X. kér. Cserkész ucca, a Mádi-ót, a Rákosfalvai templom­tér, a Diósgyőri ucca. a Gergely ucca. a Noszlöpi ucca, a Rada ucca és a Zách ucca, összesen 4,301.500 pengő költséggel. — Ezenkívül rendezzük a Gellért teret. amelyet %-es bazaltkockakővel burkolunk és aszfalt­gyalogjáróval látunk el, az Alkotás ucca bazalt fejkő kocsiutat és bitumen trotoárt kap, bazalttal burkoljuk a Márvány uccát is, míg a Fehérvári utón a mostani vámtól a Bikszádi uccáig bitumen gyalogút épül, a Horthy Miklós úti gyalogjárót a Ballagi Mór uccától a kelenföldi iskoláig kővel burkoljuk. — A II. kér. Sikló uccát a Lánchidköz és a Clark Ádám-tér között keramittal borítjuk, az Újlaki rak­part pedig a Margit-körút és Üstökös ucca között ba­zaltkockával lesz burkolva, ugyanígy a Báró Lipthay ucca is. Bazalttal burkoljuk a III. Szentendrei utat is a Filatori gáttól a vámig, nemkülönben a Bécsi-utat, a Pacsirtamező uccát és Határ uccát is. A IV. Molnár uccát öntött aszfalttal vonjuk be. Az V. kerületben a Visegrádi ucca kap új bazalt-kocsiutat és aszfaltjárdát, a Személynök ucca pedig a Kossuth Lajos-térig aszfaltozva lesz, ugyan­így a Balaton ucca is. —• A VI. kerületben a Nagymező ucca az Andrássy útig aszfaltozva lesz. az Országbíró ucca, a Széchenyi strandfürdőhöz vezető főút és a Hungária-körút Üteg ucca és Váci-út közötti szakasza pedig bazaltkocka burkolatot kap. Folytatják a Hungára-körút VII. és X. kerületekhez tartozó szakaszának bazaltos borítá­sát is és pedig az Egressy-út és Stefánia-út, valamint a Simor ucca és Kőbánvai-út közötti szakaszon. — Ugyancsak bazaltburkolatot kap a VII. kér. Alpár ucca, a IX. Gubacsi-ót, a ferencvárosi kikötő főútja. míg a VIII. Remény Zsigmond ucca, a Kisfuvaros ucca, a Szeszgyár ucca, a Kálvária-tér, a Remete ucca, a Kinizsi ucca, a Mester ucca pedig aszfaltozva lesz. A Bakács.teret rendezik, a Haller uccában pedig aszfaltjárda készül. — Több új mentősziget és átjáró is létesül. e célra 30.000 pengőt irányoztunk elő. — Ez a sok kilométert kitevő útvonal azonban még mindig csak egy része a reánk váró munkának, amit gyorsan és gazdaságosan, a már sokat hangoz, tatott útépítési kölcsön felvételével lehetne elvégez­tetni. a legtökéletesebb kézi tűzoltó készülék Független a vízhiánytól. Oltóereje óriási Mindenkor használatra készen áll s bárki által könnyen kezelhető Prospektussal és felvilágosítással szolgái a MAGYAR MIN8MAX RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budapest, Ví., Rózsa u. Telefon : T.237-51 CS8MÄR KÁROLY ÉPÍTŐMESTER TERVEZŐ ÉS VÁLLALATI IRODÁJA fgofva Budapest, l„ Böszörményiüt 18 k.^IS MAGYAR ÁLTALÁNOS GÉPGYÁR R. T. MfiTYASFOLD GYÁRTÁSI P GAK : Szeméüyautomofoilok, teher- auíomoüiiok, autóbuszok Gyári eladási központ: . Méray MotoiKerékpár-Gyár r. t. IV., Váci ucoa 1, IGURIO GDULÍi S,.<„ VL, Podmanlczky-ucca 33. fÄS BUDAPEST Telefon: 263—21. S ENTGÁL1 ACTAL ÉS LANGEN KAROLY Közponii iroda : VI., Berlini-lérő. Telefon : L. 913 57. oki. mérnökök, építési vállalkozók Iroda és anyagtelep. V , Wahrman n-u. éslljpesti rakpart sarkán Telefon: J. 313—36. HIKKER GY II L.A Ma-, «asbutor-, sodronyágybetét gyára. SfeáDoda, kórház és penzió teljes beenadsméeeSt Budapest, VII. kor., Holló ucca 3. Mintaraktár: VIL, Dohány ucca (. (bor. templom ZMÖett.) Telefon : Gyár: József «4—12, Mintaraktár : József 881—07. WELLNER LÁSZLÓ építési vállalkozó Telefon: J. 409-14 Budapest, X., Pongrácz-út 17/P2. szám JUSTUS SÁNDOR ÉS FIA GSrdBIA taredőnyők, aoéllemezredOnyQk, bolt- paayvák, vánoa«, szövött- éa faredöayök gyára Budapest, VL, Vörösmerthy-utca 24/B. Aiapttiatoit 1686-ba*. Telefon-lnterurbwi T. *85-06. FÜST LÁSZLÓ Omnia Mozgóval szemben) Elektromos világítás, motorikus és gyengeáramú berendezések szerelése. Szerelési anyagok és óg6k raktáron. olektrotechnlkal és műszaki vállalat BUDAPEST, Vili., BÉKES-UTCA1. SZ Tolefon: J. 350-18. FÜRST LAJOS épület- és diszműbádogos, légszesz-, víz­vezeték - és csatornázási berendező. Budapest, VIII, Berzsenyi u. 3. Telefon: József 322-17 ifjú Crisíofoli Vinczze padló és falburkoló vállalata | Telefon : Lipót 921-55. Budapest, V., Fáik Miksa ucca 18-20. ss DUMAMENTI FAKERESKEDELMI R. T. Budapest, VI, Václ-út 13. :: Tel. L. 984-28 Állandó nagy készlet mindennemű asztalos árában, fűrészelt éfaragntt iában, londina, léc, zárlécben és ____________állvány anyagokban. „V IKTORIA“ zászlógyár és díszítő vállalat BUDAPEST, DIlMBnin R El Rí Telefon: J. 352-09 IX, Páva-ucca 7. HuFlDULU Da £ 1*41 Alapíttatott: 1842. Zászlók, díszítések, címfestő, mázoló és szobafestő munkák. Jainy János Gép-, épület- és Ezelőtt: Fischer és Jany SZGTlcezetlalcatoS Budapest, II., Töröli ucca 4. Telefon : T. 157-54 Egyesült Tégla- és Cementgyár R.-T. Budapest, V., Sas ucca 25. szám Telefon: 230-71, 108—58, 141—52 Évi tsl|esfl6kiposség: 12,000 vágón cement 5,000 „ mész 80.000,000 darab tégla 8.000,000 „ cserép Portlzndcementgyár : Lábatlan. — Mészégető: Lábatlan. Téglagyárak : Buda, Kőbánya, Nyergesújfalu. KRÜUSZ LAJOS szobrászművész Épületmunkák, homlokzati diszítmény, specialista Stukkó menyezeti munkákban. Bronz- és famunkák. — Művészi síremlékek márvány, gránit, mészkő, műkőanyagbol. — Műterem: BUDAPEST, VI., LEHEL-U. 14. Telefonhivó t. SQ8 48.______________Elsőrangú referenciák. Te lefon: József 464-57 KOVflgS OSZKÁR BADOGOS-ffl ESTER. ÉRCKOPORSÓ ÉS TEMETKEZÉSI CIKKEK KÉSZÍTŐJE­Teleton: József 464-57 BUDAPEST, IX., GYEP UCCA 56. SZÁM. Magyar Fanió Művek rt. BUDAPEST, Ví., EÖTVÖS-U. 42 Ásványolajgyárak: S.-A.-UJHELY, PESTERZSÉBET Növényolaj-, koncé-, lakk- és testé kgyár BUDAPEST-ANGYALFÖLD. TOMPÉ KAROLY ácstelep, Építési anyagkkreskkdésb építési anyagok gyári áron kaphatók kpüó-mttter, tpttési vállalkozó Telefoni 1. 818-08. Bsdapfst, VIL bf, Csobor-ic S3. STAffLER ÉS POLGÁR ÉPÜLETBÁDOGOS Központi fűtés és csatorná­zás. — Hal. engedélyező!! légszesz-, vízvezeték és víl- lanyberendezósi vállalat. BUDAPEST VL, Ó ucca 8. Tel. T. 36-57. GABOS OSZKÁR OKL. ÉPÍTÉSZ ÉS ÉPITÖMESTUt TELEFON: Teréz 289-65. BUDAPEST, V., UlPESTI RAKPART 4.

Next

/
Thumbnails
Contents