Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1928-05-23 / 21. (969.) szám
12 Budapest, 1928. május 23. 67.736/1928.—XI. Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros tanácsa nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdet a X. kér. népligeti nagy,vendéglő bérletére. A vállalati feltételek értelmében a hivatalos ajánlati mintán szabályszerűen 'kiállított, pecséttel lezárt, borítékban elhelyezett ajánlatokat 1928 június 2-ig'délelőtt 9—11 óra között kell a tanácsi XI. (városgazdasági) ügyosztály vezetője, vagy megbízottja kezéhez (Központi Városháza, II. em. 240. ajtószám alatt) közvetlenül beadni. Elkésve érkező ajánlatok, vagy olyanok, amelyek az előírt feltételeknek meg nem felelnek, figyelembe nem vehetők. Bánatpénz gyanánt ennek a hirdetésnek az ügyszámára való hivatkozással 1000.— P., azaz egyezer pengőt kell letenni a vállalati feltételekben körülírt módon. A versenytárgyalás 1928 június 2-án délelőtt 12 órakor a IV. kér., Központi Városháza, II. em. 235. ajtószámú hehyiségében lesz és azon az ajánlattevők, vagy igazolt1 képviselőik jelen lehetnek. Az ajánlati űrlapokat, valamint a vállalati feltételeket és a szerződés tervezetét a vállalkozni szándékozók a városgazdasági ügyosztályban (dr. Dévény Andor tanácsi s. fogalmazótól, Közp. Városháza, II. em. 240.) hétköznapokon délelőtt 9—12 óra között szerezhetik meg. A versenytárgyaláson csak magyar állampolgárok vehetnek részt. A székesfőváros tanácsa fenntartja magának azt a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok között, tekintet nélkül a megajánlott bérre, szabadon választhasson, vagy amennyiben a versenytárgyalás eredményét kielégítőnek nem találná, újabb nyilvános versenytárgyalást hirdethessen, esetleg a bérlemény hasznosítása tekintetében tetszés szerint bármilyen más módon intézkedhessék. A székesfőváros a pályázóknak ajánlata felett tetszése szerint dönt, anélkül, hegy ebbeli döntése az ajánlattevők részéről vita tárgyává volna tehető. Budapest, 1928 május 16. A székesfőváros tanácsa. 75.418/928.—XI. Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros tanácsa nyilvános versenytárgyalást hirdet a pesti Vigadó vendéglőhelyiségeinek bérletére. A vállalati feltételek értelmében a hivatalos ajánlati mintán szabályszerűen kiállított, pecséttel lezárt borítékban elhelyezett ajánlatokat 1928. évi június hó 2-ig délelőtt 9—11 óra között kell a tanácsi XI. (városgazdasági) ügyosztály vezetője, vagy megbízottja kezéhez (Közp. Városháza II. em. 240. ajtószám alatt) közvetlenül beadni. Elkésve érkező ajánlatok, vagy olyanok, amelyek az előírt feltételeknek meg nem felelnek, figyelembe nem vehetők. Bánatpénz gyanánt ennek a hirdetésnek az ügyszámára való hivatkozással P 1250.—, azaz egyezerkettőszázötven pengőt kell letenni a vállalati feltételekben körülírt módon. A versenytárgyalás 1928. évi június hó 2-án d. e. 12 órakor a IV. kér. Közp. Városháza II. em. 235. ajtószámú helyiségében lesz és azon az ajánlattevők vagy igazolt képviselőik jelen lehetnek. Az ajánlati űrlapokat, valamint a vállalati feltételeket és a szerződés tervezetét a vállalkozni szándékozók a városgazdasági ügyosztályban (dr. Dévény Andor tanácsi s.-fogalmazótól, Közp. Városháza II. em. 240. ajtó) hétköznapokon d. e. 9—12 óra között szerezhetik meg. A versenytárgyaláson csak magyar állampolgárok és a vendéglőipart Budapesten jelenleg is gyakorló egyének vehetnek részt. A székesfőváros tanácsa fenntartja magának azt a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok között, tekintet nélkül a megajánlott bérre, szabadon választhasson, vagy amennyiben a versenytárgyalás eredményét kielégítőnek nem találná, újabb nyilvános versenytárgyalást hirdethessen, esetleg a bérlemények hasznosítása tekintetében tetszés szerint, bármilyen módon intézkedhessék. A székesfőváros a pályázók ajánlata felett tetszése szerint dönt anélkül, hogy ebbeli döntése az ajánlattevők részéről vita tárgyává volna tehető. Budapest, 1928 május 16. A székesfőváros tanácsa. A szerkesztésért és kiadásért felelős: Dacsó Emil. Kiadja: FŐVÁROSI HÍRLAP lapkiadó-vállalat. Révai Irodalmi Intézet Nyomdája Budapest, V., Ügynök-u. 8. Nyomdaigazgató: Sziklai Pál. Uelsz József és Társa Tatarozás munkálatok évi részletekre. Emelalre- ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓK ráépítések eszközöltetnek. I., Budaörei-út 11. (Sajátház) I2B1EÍ JANOS tetőfedő mester Seíők jókarbantartási v á 1 i a 1 a : a Budapest, VII, Nefelejts-u. 53. Telefon: J 349—43 Alapítva i 1868 KORVIN LAJOS épflletfs karaaksM BUDAPEST !( PESTERZSÉBET DL kar., Sarcfcsárf-dt M. u. I Bzabétalao, lan Sándor-«. 122 j iSCHER ANTAL szobrász Budapest, VI., Hungárla-körút 38/d | jpy f HAVERLAND ANTAL ™ “ * ■ ■ Budapest VIII, Nap ucca 22. T.j J, 329-66 X WEIS Z és VIDOR X I Telefon • faszén-, kőszén- és tűzifa nagykereskedők Iózsef 372-79 és BUDAPEST, tIsu“. kap": ” ő 1 51 ______Kőbányai-út, Ganz-gyárral szemben. os j épület- gép- és AUTOGÉNHEGESZTŐ ! lakatos üzeme Telelőn : T. 260-80 ] Budapest, VI. kerület, Ó ucca 41. szám. í SZEGŐ TESTVÉREK zsák-, ponyva- és zsinegkereskedők SzálUt különleges vízhatlan gummi csizmát, munkás keztyüt, kötényt és köpenyt. Budapest. V„ Akadémla-u. 11. Telefon: T. 135—57 RACZ marton SZOBAFESTŐ- ÉS MÁZOLÓ-MESTER BUDAPEST, X, KŐBÁNYA, ÁLLOMÁS-UTCA 15/B. ; TELEFON : JÓZSEF 444—«8. MATÜSEK JANOS FESTÖVÁLLALM Föstés Gázolás Tapétázás Budapest, VIII., Szenlafaeiyi-ucca 1. Üzlet: VII., Dob-ucca 69. ________TELEFON: József 395—53.________ SZ ABADALMAZOTT FACSAVARNÉLKÜLI FAREDÖNY BÜK és POGÁNY £1 Acéllemez görredőny és különleges napellenző gyára BUDAPEST, VIIL, JÓZSEF-KÖRÚT 89^ Transformátorok Szénkefék Motorok Farka-syfligyl-féle Villamossági és MOszaKÍ B,-T, Budapssf, VI., Fodmanlczky ucca 35 Telefon: T. 147-73 és T. 277-39 t a tökéletes aufopneu Főelárusitas: Budapest, VI., ^ozsár-u. 9. SOVÁNYJTÓ GYÓGYTORNA A Szent Gellért Gyógyfürdő legtökéletesebben berendezett gyógytorna (Zander) termében Mérsékeli arak 1 CtYORFX EBE oki. mérnök Budapest, IV., Múzeum-kőrút 21. Telefon: József 381-99 sagT* Ács- és fatelep JFekeíe Ödön mérnök Vízmüvek, vízvezetékek, csatornázások, központi fűtések, szellőztetések és légszeszberendezések tervezése és kiv.tele Budapest II, Zsigmond u. 1. Tel. automata514-80 j ÉPÍTŐANYAG I darabos és oltott mész, tégla, cserép, nád, mák port- landcement, gipsz, kátrány- papir stb. vaggon és fuvartételben. Telefon: L. 999-75 LEGOLCSÓBBAN SZÁLLÍT SZABÓ MIHÁLY VI.. BULCSU UCCA 20. SZ. RÓNA JÓZSEF GÉPÉSZMÉRNÖK GRAFIKAI GÉPMŰHELYE Budapest, V, Viaegrádi-u. 3 (Bejárat: Kádár-u. 12) Tel ;T. 854-48 8ok$iorosltálparí és kdnyvkOtészetl mmdanfajla gépet Javít alakit ét ítkSItDzM FRIEDMANN FERENCZ Épület és dfszmü bádogos, légszesz és vízvezeték berendezd Budapest, V ., Nagymezo-u. 48. Tel. T. 267-85. A EGGENBERGER S.fe, A SPECIALISTA-ÉPÍTŐMESTER ^ GYÁRKÉMÉNYEK TERVEZÉSE ÉS ÉPÍTÉSE, GŐZKAZÁN BEFALAZÁSOK ÉS MINDENFÉLE KEMENCÉK ÉPÍTÉSE, MAGAS ÉPÍTÉS BUDAPEST II, ZSIcMOND-U, 14. TELEFON: 147-54 MOLNÁR ANDRAS Bádogos és vízvezeték szerelő BUDAPEST, Vili., KÁLVÁRIA-TÉR 11. Alapíttatoft 1878. = Telefon : J. 345—63. HELIOS FÉMÁRUGYÁR R. T. X., Mázsa-ucca 5. Telefon: J. 352—41. Öntött és sajtolt sárgaréz ópüiet______________veret. Épületvasalás. P.utorvereL_______________ MM TNEE és TARS A Budapest, X., Liget ucca 37 TELEFON; J. 314-79 TERVEZ ÉS KÉSZÍT ; Központi fűtés és szellőztetés, központi melegvíztermelő-, vízvezeték-, fürdőszoba-, klozet-, csatornázási- é3 egészségügyi berendezéseket, szivattyú-, szenyvíztisztító-berendezéseket, épületbádogos munkákat.__________ OS TE« ANTAL VASÖNTÖDE és GÉPGYÁR RÉSZV.-TÁRS. X. KÉR. ASZTALOS SÁNDOR UCCA 9. TELEFON: JÓZSEF 6—31-32. tMr Műkő és Cemsníőruípúr Üógtu ajdc nos: Szőgyi István oki. építész Készít a legszakszerübb elsőrangú kiviíelb n; mindenfaj a műUft, szobrász és cementé okai Gyártelep és iroda: Budapest, VL, Petneházy-u. 35. Tel. L 984-54, FISCHER HENRIK Telefon: J. 623-09. épüietfakereskedő Budapest, Ili. kér., Szent Endrel-út 8139. BUHÁHTULI MÉSZ-, TÉGLA- és KŐIPAR R.-T. KÖZPONT: Budapest, ÍV., Mária Valéria ucca I. szám. Telelőn i Llpdt 985—07. Sürgöny cím : Dunmáes. Szállít: Meszel, mészkövet és bnzollkovlcsot. /Z3? Vállal mindennemű kőfaragó munkát. SZEIDL KAROLY órcöntö gyára I., Alkotás ucca 9. (Déli vasútnál) RROCKL A. GYULA Speciális autó-elektromechanikai üzeme BUDAPEST, VIII, MÁTYÁS-TÉR 15. Tel. ). 325-21. Z t apéta raktár, menyezetdisz-gyár 3MMERMANN ÉS LOVÁSZ FESTŐK ÉS DÍSZÍTŐK telefon: József 424—81. Budapest, VII., Almássy-tér 16. Budl ÉÜH Budapest Székesfőváros Ásványvíz üzeme ARMATVIZ a Hungária gyógyforrás szénsavval telített vize n Kapható BtnóantUtt Telefon: Téréi *86—76. = Csonka Ferenc volt királyi mérnék magas-, mély- ét Wär- éprtO vállalat •építési anyagkaroskadö I lakatos, bádogos, I lak L Saját asztalos és yfzvezetékszerelő \ üzem Budapest, /., Baranyaf-o. 29 Tataion i J. 458-17 és J. 391S4