Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1928-04-04 / 14-15. (962-963.) szám
Tizenhetedik évfolyam Budapest, 1928 április 4 ___________/<, 14—15 (962—63) szám nM lirímíímHÍftiiiámmimijitiíríbiTiibJimilM^ ELŐFIZETÉSI ÁUÁIC: Egész évre......................................24 pengő Fé lévre................................................12 pengő Ál landóan: GAZDASÁGI ÉHTESÍTŐ VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP Felelős szerkesztő: D A C S Ó E MIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és Ida dó hivat al: BÚD AFEST VI.. SZÍV UCCA 18 SZ. Fostatakarékpénzt csekkszámla 40.424 TELEFONSZAM: TERÉZ 137-15 Budapest feltámadása A Fővárosi Hírlap számára irta dr. Ripka Ferencz főpolgármester A budapesti körútakon, a parkokban, ligetekben ébredezik a tavasz és a polgári lakásokban ünnepre készülődnek. Az idén gyönyörű, biztató szimbólumként egyszerre érünk a Természet és az Eszme feltámadásához. De van ezeknek a napoknak még egy jelentősége is és ez az, hogy a magyar sors feltámadása is mindig biztatóbban csillan meg az egyre fogyó távolságban. Amikor a tavasz életnedvei járják át a magyar földet, a husvét melege önti el a magyar • lelkeket, sokkal nagyobb, sokkal makacsabb, sokkal élőbb bizalommal nézünk valamennyien a magyar föltámadás elé. Szerte a világban mindenfelé növekszik barátaink serege, a magyar föltámadásnak a reménység selyméből készült zászlaja alatt egyre lelkesebbek a hadak. Ha eljön a föltámadás órája, magától hen- geredik el a sírról a kőszikla. A szentírás azonban azt is elmondja, hogy amikor Krisztus urunk feltámadott, az őrségből némelyek bementek a városba és megjelentették a főpapoknak, ami a sziklasír körül történt. Azután egybegyűltek a papok a vénekkel, tanácsot tartottak és sok pénzt adtak a vitézeknek, hogy hazudjék le a feltámadást és mondják, hogy Krisztus urunk holttestét tanítványai, miközben az őrség aludt, ellopták. A magyar föltámadás útjában is sok-sok kőszikla áll még, de ráadásul ott van az ellenségnek mérhetetlen praktikája, amely ha kell, még pénzzel és vesztegetéssel is őrt áll a trianoni sír mellett. Nem elég tehát csak hinni a feltámadásban. El kell jönnie az igazságnak, amelyhez minden nappal közelebb jutunk, de összetett kézzel várni a feltámadást szörnyű bűne volna a magyarnak. A magyar ellenségei nem akkor mozdulnak majd meg, amikor a sziklasír elől elgördül a kőtömb, a vesztegető vének nem a feltámadás megtörténte után kenik pénzzel a trianoni őrséget. Ez a munka ma is folyik és ezt a munkát a magyarság egész életerejének harcba vitelével lehet megtörni. A harcban pedig legelői kell járnia Budapestnek, Magyarország székesfővárosának. Éppen ezért hiszem és vallom, hogy Magyar- ország feltámadását meg kell előznie Budapest feltámadásának. Ebben a városban rengeteg erő és rengeteg akarás van, ez a város visszavágyik a fejlődésnek arra a csodálatos útjára, amelyet véglegesen a reánk szakadt veszedelmek sem tudtak megtörni. Ennek a városnak lelkes polgársága minden erejével és minden akaratával azon van, hogy Budapest feltámadása gyors, egészséges és diadalmas legyen, Budapest feltámadása érdekében a város minden polgárának meg kell tennie a maga kötelességét. Elsősorban azonban azokra hárul a nagy feladat, akik Budapestet kormányozzák, akik Budapest sorsáért felelősek. Szándékok, (tervek, programok állanak készen, a fejlődés útjai tisztán és nyitottan állanak előttünk, Budapest feltámasztásához azonban mégis hiányzik valami. Ez pedig az, hogy többé soha olyan események elő ne fordulhassanak, mint amilyenekkel a közelmúltban kellett birkózni. Budapest egész adminisztrációját, egész kormányzását új egészséges és a kornak megfelelő alapokra kell tehát helyezni. A modern élet lüktetése, az amerikai stílusú fejlődés, amelynek útjára rá akarunk lendülni, modern, zökkenéstől mentes, símán, gyorsan, tisztán működő városkormányzást igényel. A régi és elavult törvény mellett azonban mindez lehetetlenség és Budapest közönsége nagy hálával tartozik Scitovszky Béla belügyminiszternek, akinek íróasztalán immár a megvalósításig érett meg a fővárosi törvény revíziója. Nem kell ma arról beszélni, hogy az 1872. XXXVI. t.-c. körül azóta folyik a harc, amióta ez a törvény megszületett. A főváros közgyűlési termében már 1874-ben, mint sürgős szükségességet emlegették a törvény revízióját. 1876-ban már kilences bizottságot küldöttek ki, í amely később „szervezési bizottság“ lett. A hetvenes évek végén Steiger Gyulával és Busbach Péterrel már konkrét javaslatot készített a belügyminiszter és azóta is szinte minden esztendőben követelte hol a belügyminiszter, hol a közgyűlés, hol minid a ketten egyszerre a fővárosi törvény revízióját. Nem csodálkozhatni tehát senki, ha most, huszonhat esztendő után Budapest feltámadásával lesz egyértelmű ennek a félszázados törekvésnek a megvalósulása. Most már igazán rövid idő választ el bennünket attól, hogy a belügyminiszter javaslatát megismerjék a közgyűlési pártok és megismerje Budapest közönsége is. A javaslat nagyarányú tanulmányok, mélyreható megfontolások után született meg. Mindennél csak az biztatóbb és reményt keltőbb, hogy Scitovszky Béla belügyminiszter, aki a nagy reformot megalkotta, meleg szeretettel viseltetik Budapest iránt, mély tisztelettel tekint a magyar főváros tradícióira, de egyben bölcsen hallgat az új kor szavára is. Az a törvényjavaslat, amely ilyen összetevésből alkotódott, amelyet ilyen eszközökkel fontak, csak javát szolgálhatja a magyar fővárosnak, csak előkészítheti azt a feltámadást, amelyre mindnyájan várunk. A nagy munka hamarosan belekerül a közvélemény érdeklődésének fóku- sába. Éppen azért nem időszerűtlen az az óhajtás, hogy Budapest közönsége, de maga a politikai élet is objektivitással, jóindulattal, minden előítélet legyőzésével fogadja azt az alapot, amelyen megszülethetik Budapest reneszánsza. Ha ez így lesz, akkor Budapest feltámadása gyors, egészséges és diadalmas lesz. A telefonutasításra dolgozó demokrata | „vezérek“ állandó intézménnyé akarják i avatni a városházán az obstrukciót I Herczeg Ferenc szenzációs cikke az obstrukcióróE — Politikai célok a közérdek malaclopója alatt — Akik éjjeli menedékhelyet akarnak nyitni a városházán a parlamentből kikopott politikájuk számára A városházi obstrukció ezidőszerint húsvéti szünetet tart. Azt mondják azonban, hogy ha vége lesz az ünnepi pihenésnek, minden újból kezdődik ott, ahol abbahagyták. Újra tombolni íog tehát az üres, hiábavaló, lélek nélküli szóáradat, amely imitt-amott majd csak kiváltja megint a maga megszokott botrányait. A baloldalon azelőtt láttunk higgadt, meggondolt fejeket, ma azonban általános a vélemény, hogy a városházi obstrukciót felelőtlenül, tüzes gyűlölettel kívülről füti valaki. Mégis azt kell mondanunk, hogy azok a régi, higgadt fejek, amelyek már többször tanúbizonyságot tettek Budapest érdekei iránt való jószándékukról, az ünnepi csöndben szánjanak magukba és fontolják meg cselekedeteik várható következményeit. Olvassák el mégegyszer a Fővárosi Hírlap hasábjain azokat a bölcs intelmeket, amelyeket Gaár Vilmos, az Egységes Községi Polgári Párt nevében intézett a baloldalhoz a közgyűlési teremben. Azután olvassanak el még egy vezércikket is. Ez a vezércikk a Budapesti Hírlap vasárnapi számában jelent meg. Ragyogó stílusából, pompás dialektikájából mindenki arra következtet, hogy maga Herczeg Ferenc, a magyar irodalom világhíres büszkesége, írta. Ennek a vezércikknek súlyosan megfontolni való részét szószerint való szövegében itt közöljük: Most megint rúgják a port a magyar urak, ezúttal csak a városházán, a módszerük azonban a régi. Hideg maliciával kieszelt technikai fur- íangok, amelyeket zsibbasztó unalom közepeit gombolyítanak le, azután váratlan dühkitörések, amelyeket nyomon követ a személyes invektívák pergőtüze. Mi nem akarunk beleszólni a vitás kérdés lényegébe, amely ezt az elkeseredett viaskodást megindította. Lehet, hogy száz százalékig igaza van a baloldalnak. Ezúttal azonban nem az igazságról van szó, hanem többről: az életről. Közügyekben nem az árulók csinálják a legnagyobb kárt, hanem azok, akiknek mindig és minden áron igazuk van. Mi vigasztalannak találjuk a gondolatot, hogy a háború előtti obstrukciós évek szörnyű tanulásai után egyáltalán még lehetséges nálunk balkáni botrány. Körülöttünk, az úgynevezett utódállamok különböző tanácskozótestiileteiben, évek óta vad és véget nem érő csatákat vívnak a fölizgatott szenvedélyek. Hogy Magyarország tekintélye némiképpen megint erősödni kezd, hogy újabban mind az öt világrészből felénk áradnak a rokonszenv meleg rádióhullámai, azt elsősorban annak köszönhetjük, hogy a magyarság a világ szemében egy európai szigetet jelent a Kelet zavaros vizein, íme, az özvegyasszony nehezen összekupor- gatott kis tőkéjét táncolják most el a városi urak. Mert bizonyos, hogy mindaz, ami egy hét óta Budapesten történik, gondolkozóba fogja ejteni nem egy külföldi barátunkat, hogy vájjon az oláh és cseh hatalmi ambíciók háttérbe szorítása a magyarok javára, nem jelent-e annyit, mint kiűzni az ördögöt Belzebúbbal, — a Balkánt a Balkánnal? Az urak odabenn, a tanácstermekben gyűlölettel, furfanggal és porral telített atmoszférájában, nem tudják, mert nem látják, hogy a szemét, amit egymásra szórnak, röptében megsokasodik és mindannyiunk fejére hull. A csákányütések pedig, amelyekkel ^ a pártok meg akarják ingatni egymás tekintélyét, a nép- képviseleti elvet ingatják meg, amely beleeresztette alapjait az emberek szívébe. Tessék végignézni a magyar szíveken: beláthatatlan rommezők. A magyar képviseleti rendszert bölcsek gránitgondolataiból építették föl, amelyeket mar-
