Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1927-03-09 / 10. szám
Budapest, 1927 március 9. és Walla-cég ajánlatát fogadta el, annak ellenére, hogy a középítési ügyosztály ezt az ajánlatot irreálisnak találta. Az ajánlat mellett az volt a elöntő argumentum, hogy a Szentgyörgyi és Walla-cég anyagi függetlensége olyan nagy és erős, hogy egy irreális ajánlatot is ti lehet tőle minden kockázat nélkül fogadni. Az építés első napjaiban már az alapozásnál egyinilliárd 800 milliós túlkiadás mutatkozott. Mikor ez az albizottság tudomására jutott, ö (Diniek) nyomban az építésvezetőség személyes felelőssé tételét kívánta. A hétfőn tartott ülésen a középítési iigfr- osztály referense az elhunyt Kabdebó tanácsosra hárított mindent. Azt hiszi, hogy a párt álláspontját képviselte akkor, amikor a tervezőépítész és a referns-fömérnök fegyelmi vizsgálatának elrendelését követelte. Az építkezés megkezdésének első napjaiban is már az történt, hogy a bizottságot állandóan befejezett tények elé állították és utólag közöltek olyan intézkedéseket, amelyek látszólag jelentéktelenek voltak, de sokmilliárdos túlkiadást jelentettek. Meglepő, hogy a ftirdöügyekben illetékes városgazdasági ügyosztályt vezető tanácsnok sem tudott előzőleg semmiről, neki se szóltak a túlkiadásokról. Most az a veszély fenyeget, hogy az építkezést be kell szüntetni, mert hiszen az új munkákat sem lehet a vizsgálat befejezéséig kiadni, annál kevésbbé, mert hiszen ezidőszerint nincs is fedezet. Az építést mégis sürgősen be kell fejezni, mert ha nem teszik és már az idei szezont ki nem használják, kamatveszteségben üjabb óriási károsodás éri a fővárost. Az építésvezetői megbízás is helytelen volt, mert egy olyan fővárosi mérnökre ruházták, akinek az ellenőrző közegei kartársak, jóbarátok, ez a körülmény pedig, ha másra nem, gyanúsításokra mindenesetre alkalmas. Az is helytelen volt, hogy a vezetőépítésznek százalékos jutalmazást állapítottak meg. mert itt is az a látszat lehet, hogy az építésvezető anyagi érdeke, a minél nagyobb összegre rúgó költségek elérése a fontos. Hohenburger Antal és bibiti Horváth János után Sajó János a Széchenyi-uszoda építésénél mutatkozó bajok eredetét, a középítési szabályrendelet intézkedéseiben látja, amely szerint mindig a legolcsóbb ajánlatot kell elfogadni. így történik azután az, hogy irreális ajánlatokat is elfogadnak a hatóságok. Becsey Antal elnök ezután a hétfői értekezletre meghívott Bérezel Jenő tanácsnokot kérte fel, hogy ismertesse az értekezlet előtt a fürdőépítés történetét és azokat a részleteket, amelyek esetleg ezideig ismeretlenek, hogy a párt minden irányban objektiven ítélhessen és tiszta képet alkothasson magának. Bérezel tanácsnok nagy részletességgel beszélte el a fürdőépítkezés történetét és pályázat kiírásának előzményeit. Majd beszámolt a munka kiadásának és a tervező Francsek Imre építésvezetői megbízásának részleteiről. Köztudomású, hogy a munka megkezdését, pártkülönbség nélkül, sürgették a törvényhatóságban. így történhetett meg azán, hogy a költségvetést a lehető legrövidebb idő alatt, csupán köbméteres számítás alapján állították össze. amelyet a városgazdasági ügyosztály jóhiszeműen elfogadott és ennek alapján készítette el a rentabilitásra vonatkozó számításokat. Ö állandóan sürgette a tervezőépítészt a részletes méretezési költségvetés elkészítésére, ez novemberre meg is történt. Ekkor, tehát novemberben már nyilvánvalóvá lett, hogy az építkezés nem huszon- ötmilliárdba, hanem legalább 47 milliárdba kerül, a legszűkebb számítások szerint is. „ANTOXID“- rozsdavédő festék (a székesfővárosi lámpa- és vezetékoszlopoknál évek óta és állandóan kiváló eredménnyel használatban) Speciális celluloze-lakkok (Autólakk-gvorsszáradó padlólakk, Jüger-féle Koronaalapozók) Székesfővárosi állami és magán nagyüzemek szállítója Dr. JÜRGENSEN ROLOF FESTÉKGYÁR ÉS FESTŐVÁLLA LAT IRODA: BUDAPEST, II., BIMBÓ-UTCA 47 TELEFON : 99-97. 53 LUKRÉCIA a a legjobb lószerszám festő és Impregnáló Gyártja és Ilin A- TllfÁPQ vegyi és olaJ szállítja : VAU uu irt ft ft U U ipartelepe Budapest, VII., Bácskai-utca 9. szám. TELEFON: JÓZSEF 422-19. A döbbenetesen nagy szám arra késztette az ügyosztályt, hogy az egész költségvetést újra átszámíttassa. Ez a munka meglehetősen sokáig húzódott és mintegy kóthéttel ezelőtt fejeződött be, amikor véglegesen megállapították, a közel 100 százalékos túlkiadást. Arra vonatkozóan, hogy mi okozta ezt az óriási különbözeiét, a középítési ügyosztály jelontései alapján közölte, hogy az első számítási hiba az egységárak túlalacsony megállapításánál történt. Az eredeti egységárak feltűnően alacsonyak voltak, de a középítési ügyosztály mégis remélte, hogy valami csekély tülkiadással el lehet majd végezni az építkezést. itt megjegyezte Bérezel, hogy azt ő is előre sejtette, hogy valami túlkiadás okvetlenül lesz, arra azonban, hogy ekkora legyen, nem gondolhatott senki. A várost egyébként károsodás így sem érheti, elveszett pénzről szó sincs, mert hiszen a fürdő rentabilitásához ma sem fér kétség. A fürdő rentábilis lesz, de nem tíz, hanem talán húsz év múlva amortizálódik. Fokozta a költségeket a köbméter egységár emelése, mert kiderült, hogy nem 400—450 ezer koronából, hanem legalább 700—800 ezer korona kell a tervek szerint való munkák elvégzéséhez. A köbmé- terezési számításokban, állítólag, a térrajzok pontatlansága okozott nagy különbségeket, de emelte a kiadásokat több, utólagosan elhatározott építkezés is, így az ivócsarnoki és rendőri inspekciós helyiségeké. Megnyugtatásul közölte az értekezlettel, hogy az építést végrehajtó bizottság elrendelte a vizsgálat megindítását, amelyet egy a várostól teljesen független, szakember fog vezetni. Ha a vizsgálat ^ befejeződik, akkor új rentabilitási számításokat fognak végezni. A Walla-cég különben nem fog nagyobb összegeket kapni, mint amekkorára ajánlatot tett, különdíjakat csupán indokolt, kivételes esetekben utalhatnak ki a számára. Így pl. a beton- talapzásért, amelynek szükségességét előre nem látták, továbbá az éjjeli munkákért, amelyeket az őszszel és a tél elején végeztettek. Becsey elnök megköszönte Bérezel tanácsnok felvilágosításait utána Horváth Károly (belvárosi) kérdezte, hogy miért adta oda a tanács éppen ennek a vállalkozónak a munkát, s ha igen, miért nem végeztette el már előzőén a részletesen ellenőrző számításokat. Kellő óvatosság mellett ezt az óriási hiteltúllépést xl lehetett volna kerülni. Hohenburger Antal furcsálotta, hogy ha már tavaly novemberben látta az ügyosztály a mutatkozó óriási túlkiadásokat, miért nem közölte nyomban az illetékes bizottságokkal és a törvényhatósági bizottsággal. Welitsch Andor mint szakember bírálta el a kérdést. Hibáztatta azt a meglévő abuzust, hogy közszállításoknál mindig a legalacsonyabb ajánlatokat fogadják el és nem veszik tekintetbe, hogy az esetleges irreális is lehet. Külföldön elvetik a legolcsóbb és a legdrágább ajánlatokat és mindig a középarányost szokták elfogadni. A nagyobb egységár követelése teljesen indokolatlan utólagosan, mert Jászén ha a beépítendő köbméterterület nagyobbodik, a rezsi ezzel arányosan kisebb lesz. A jelen esetben ezt majd a vizsgálat lesz hivatva' eldönteni. Martin János is szakszerűen bírálja el a kérdést és Wellisch véleményéhez csatlakozik. Rásó Lajos viszont jogi oldaláról világítja meg az esetet és leszögezi, hogy Francsek Imrét kétszeres felelősség terheli, úgy is mint fővárosi tisztviselőt, és úgy is mint szerződött építésvezetőt. Vele szemben meg kell állapítani a legteljesebb anyagi felelősséget, a mutatkozó túikiaddsok után pedig nem jár neki százalékos díjazás, mert ez azzal volna egyértelmű, hogy a főváros külön megjutalmazza azért, mert ilyen óriási hibát követett el. Egyszersminden- korra véget kell vetni annak a rendszernek, hogy köztisztviselők városi, vagy állami építkezéseknél megbízást kapjanak, vagy bármi módon pályázhassanak. Bérezel Jenő újabb felszólalásában még arra hívta fel az értekezlet figyelmét, hogy a fürdő rentabilitása csak emelkedni fog, mert hiszen az újabb tervek szerint 130-al több kabin lesz, mint eredetileg tervezve volt. Becsey Antal ezután összefoglalta az elhangzottakat és kimondta a párt határozatát: az Egységes Községi Polgári Párt megállapítja, hogy az építkezés körül súlyos mulasztások történtek, követeli a legszigorúbb vizsgálat megindítását, lefolytatását és azt, hogy annak konzekvenciái azokkal szemben, akiket illet, példát statuálva, levonassanak. Kívánja az értekezlet, hogy a vizsgálatot terjesszék ki az árlejtés reálitásának megállapítására és pedig nemcsak a Széchenyi-fürdőnél, hanem a kislakás építkezéseknél is. Követeli a legszigorúbb ellenőrzést az összes építkezések végrehajtásánál, az arra hivatott tisztviselők legteljesebb felelősségének kimondása mellett. A pártvezetöség a vizsgálatot a legbehatóbban fogja ellenőrizni és annak fázisairól időközönként jelentést tesz. A párt legközelebbi értekezlete szombaton délután lesz. amikor a beruházási programmal kapcsolatos ügyekre és az üzemgazdasági problémák megvitatására kerül a sor. RAGACSNÉLKÜLÍ szab! WEMA ÜVEGTETŐK ’’SPECIAL” mosógépgyár, Budapest, VI, Szent László-út 29. STAWLYANIN WOISLAV Telefon : L. 972-15. Telfeon :L. 972-15. Raktáron állandóan: Mosógépek, centrifugák, géz mángorlók minden nagyságban. HUBERT És Tsa b. t. ButiopestVl, Liszt Ferenctér4 Egészségügyi berendezések. Csővek. Műszaki cikkek. Fémgyártás S CHILLINGER ZSIGMOND ^■035023**“” betonépítési és burkolási vállalat Budapest, VI., Izabella-u. 66. Telefon: Teréz 8-64 C KRISCH FEKETE JÁNOS tetőfedő mester Telefon : J. 134-11. Budapest, I., Karolina-út 16 W Műmárvány! 1 NEU HAUSER JÁNOS Első magyar műmárvány-készítő mester, rabiiz- és stuccómunka vállalkozó. Üzem: Budapest X, Kelemen-ucca 21. Tel.: J. 91-19 TOTH FERENCZ alum.- és ércöntő, bronz-, mű- és dísztárgyak készítője Budapest, VI., Szent László-út 140. Teltfon: Lipót 903-41. — M. kir. postatakarékpénztári csekkszámla : 10523. szám. —■ Elvállal mindennemű aluminium-, sárgaréz , vörösréz-, bronz- és horganyöntvényeket, úgymint: bronz csapágyesészék, hüvelyek, rudak és egyéb gépalkatrészek, valamini mechanikai, orvosi műszerek, csilláralkatrészek, sajtolóformák, aluminium motor— Várterek és pakfon aluminium motordugattyúk öntését. —■ Uálldn flYTfí épület és díszműbádogos, légszesz-, víz- fi ÜVEIi lillu vezeték-, csatornázás-, ssivattyú- és gőz- **”"*■“• V ■ ■ W fűtések berendezési telepe.. Telefon: József 60-70. Budapest, Vli., Háisfa ucca 10'c Telefon: József 3-35. , Alapítva 1892. FORT OSZSCÁR és TARSA cégtulajdonos id. FORT OSZKÁR BUDAPEST, IX. ANGYAL-UTCA 33. KÖZPONTI FŰTÉSEK, VÍZVEZETÉKEK, ÉPÜLET BÁDOGOS MUNKÁK WILHELM FÜLÖP KAROLY — liftkészítö, javItó és karbantartási vállalata — Budapest, IV., Vármegye-ucca 7. szám Telefon : Lipót 982-62. —— Telefon : Lipöt 982—62. LINUM-TAUSSIG SÁMUEL ÉS FIAI LENFONÓ- ÉS SZÖVŐIPAR R.-T Gyárt: BUDAPEST, V., BÁLVÁNY-U. 22 Telefon: L. 965-43, T. 214-94, T. 30-32. (Raktár.) mindennemű lenfonalakat, len-, kender- és jutaszöveteket. Impregnálás és konfekcionálás. k SZILAGYI ANTAL épdísz, építővállalkozd Építő-és talarozdsi vállalata _______Budapest 1, Horthy Miklős-út 80