Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1927-10-05 / 40. szám

Budapest, 1927 október 5. 7 jáSv^BpíSjSíiaaP 0], kényelmes villnmoskoesik készülnek, nmelyeknek középen lesz u bejirntuk Nem a Beszkri fsíadata, hogy megjavítsa a környék villamos közlekedését — Ä felsővezetékes fogaskesekűn hétperces sűrűségű közlekedést terveznek Az utóbbi hetekben feltűnően sokat foglalkoztak a lapok a környékbeli községek és városok közleke­dési panaszaival. Pestszentlőrinc, Kispest, Pesterzsé­bet, Pestújhely, Rákospalota vezetői meglepő tenor­ban a .fővárost, illetve a BSzKRT-t okolják rossz közlekedésükért és a közúti közlekedés megjavítását, új vasút­vonalak építését követelik. A Fővár ősi Hírlap munkatársa szükségesnek (tartotta, hogy ebben a már-már elmérgesedő kér­désben közvetlenül a BSzKRT ezidőszerinti veze­tőjéhez forduljon felvilágosításért és nála a többi aktuális közlekedési kérdések iránt is érdeklődjék. Sz^rókay Kálmán, h. vezérigazgató a következőkben tájékoztatott bennünket: — A környékbeli városok és helységek pana­szai, vagy szemrehányásai, követeléseikkel együtt teljesen jogtalanok. A környék fogtálán követelései — A BSzKRT nem azért alakult, hogy a buda- pestkörnyéki helységeknek biztosítson jó. vagy jobb közlekedést, hanem azért, hogy Budapest köz­úti forgalmát a lehetőségek szerint a legtökélete­sebben biztosítsa és lebonyolítsa. A BSzKRT vállalt kötelezettségei Legelsősorban a főváros határain belül eső területekre vonatkoznak. Egészen máskép Úll azonban a helyzet a határon túlmenő vonala­kon. Nem a jelenlegi vonalak 'fenntartására értem ezt. hanem a jövőre, a fejlesztésre nézve. — Azért, mert annakidején az egyes vasút­társaságok, a Közúti Vaspálya, a Búr-vasút, a Vá­rosi Villamos Vasút és a Budapest—Kispest—Szent- lőrinci Vasút vonalaikat kivezették Kispestre, Pest­erzsébetre vagy Szentlőrincre — mivel az számukra üzleti szempontból előnyös volt — nem várhatja, vagy nem követelheti senki a íövárostól. illetve a BSzKRT-tól. hogy most. mert ezeknek a városoknak úgy tet­szik. óriási áldozatokkal új vonalakat építsen. — Elhiszem, hogy a környék helységeinek fej­lődéséhez. népesedéséhez mérten nem kielégítő a mostani közlekedés és új 'vonalak kellenének, de ez nem a főváros problémája, hanem az övéké. Ha új közlekedési vonalakra van szükségük, hozzanak áldozatokat ők is. építsenek. Nagyon szépen hang­zik, hogy a környékbeli városok „Nagy Budapest­hez tartozónak érzik magukat. Ezen a jogon kíván­nak jobb közlekedést, de csatornázást, villanyvilágí­tást, gázt és vizet is követelhetnének, vagy kór­házat és szegényházat is. Mindezekre csak a ter­hiekben 'való részesedés mellett volna jogcímük. Ugyanígy van a villamos-közlekedéssel is. — Milyen logon követelheti Pestújhely, hogy a főváros határától számukra új vonalat építsünk a fővárosi lakosság filléreiből. akkor, mikor ez a vonal lekelsőscrban az ottani lakosság érdekét szolgálná, az ottani ingatlanok értékét sokszorozná meg. Nem zárkózunk el termé­szetesen attól, hogy majd ha a fővárosi hálózattal teljesen rendben leszünk, a belső fejlesztési progra­mot befejeztük, megfelelő tárgyalás után a perifériák közlekedését is napirendre tűzzük, szemelőtt tartva mindig a főváros érdekeit. Nincsen persze semmi akadálya annak sem, hogy a környékbeli városokkal és községekkel az új vonalak építéséről komoly tár­gyalásokat kezdjünk, ha nyilatkoznak arról, miiyen és mekkora áldozatokkal járulnak hozzá a létesítés­hez, illetve hogyan vállalják a kiépítés költségeit. A fogaskerekű eSektrífíkálása Munkatársunk érdeklődött a fogaskerekű elektri- fikálási tervei iránt is, mire ezt a választ kaptuk: — A svábhegyi fogaskerekű vasút villamosításá­nak előkészületei már hónapok óta folynak. A tervek elkészültek és már augusztusban megtörtént a közigazgatási bejárás. A pályatest egyvágányú ma­rad, csak a kitérők számát szaporítjuk, úgyhogy 7 perces sűrűségű közlekedés lesz lehetséges. A kitérők építése, a gyengébb sinszerelvények ki­cserélése már folyik, sőt a közel jövőben be is fejező­dik. A vasat felsővezetékes lesz. A szükséges elektro­mos mozdonyok és kocsik már készülnek, de a régi kocsiparkot is fel fogjuk használni megfelelő átala­kítás után. Természetesen átépítjük a pályaudvaro­kat, az állomási épületeket, a kocsi- és mozdony- szilieket is. A pályának a János-h egyig való meg­hosszabbításától a törvényhatósági bizottság állás­pontjának megfelelően azonban elállottunk. Az át­alakítás munkálatai a tavasszal indulnak meg teljes erővel, úgyhogy remélhetően a jövő nyár folyamán már átadjuk a forga­lomnak az újjáépített, villamosított fogaskerekű vasutat is. Húsz kísérleti kocsi A Beszkárt kocsijainak várva-várt szaporításá­ról a következőket tudtuk meg: — Egyelőre húsz motoros kocsi készül. Ezek tel­jesen új típusú vagonok lesznek. Hogy ügy mondjam: kísérleti kocsik. Ha beválnak, ezeknek mintájára építhetjük meg az összes új kocsikat. Újítás főleg a perronok elhelyezésében és az alváz szerkezetében lesz, de a kocsiszekrény építésében és az ülőhelyek elhelyezésében is lesz változás. Külföldi mintára a kocsik egyrészének középen lesz a be­járója. nagyobbak, tágasabbak lesznek a fel- és leszállásra szolgáló perronok. a kocsivezetőt viszont — mint a földalattinál — elkülönítjük az utasoktól. Egész ala­csony, kényelmes félreállást biztosító kocsik lesznek ezek, amelyek külsőre leginkább a földalatti villamos vagonjaihoz hasonlít­hatók. A másik praktikus újítás az, hogy mind ikerkocsik lesznek, aminek az az előnye, hogy hurokvágány nél­kül kettős kocsi köziekedhetik. Az új kocsik építése természetesen hosszabb időt vesz igénybe és azokat előreláthatóan csak a jövő év derekán lesz módunk­ban forgalomba helyezni. Ha! hét alatt az összes taxamérőket kicserélik — ígéri Lobmayer tanácsnok tanácsnok szerint már csak százhetven bérautón nincs pengőtaxaméter, az uccán azonban alig tehet pergőtaxamétert találni CZSPAÜER JAMOS «kl. építész és építőmester opitósi vállaikoiA tUOAl'ES i, VI-, Siondy-utoa 24. iiftn Telep: V!., Váczl-út 49 mám Aranyeremmel kitüntetve ! A anyorcinmel kitüntetve! S FILL ÉS BARTUSKA laboratórium felszerelési cs üvegtechnikai ipar J Budapest, I., Horthy Mikl<>s-út 65. Tel. ; J. 335-10 j Falkárpit, linkruszta, lino eum és stukolin menyezetek raktára. Nagy választék modern íinom kárpitokban SÜDFELD SÁMUEL UTÓDA SÜDFÉLD GYULA, BUDAPEST Telefon: T. 139-64. V., Széria Vaiéria-ucca IQ­ÁBRÁNYI FERENC épület-és diszmübádogys, iégszesz és vízvezeték berendező Budapest, ¥851., József lacca 3L Telefon: .József“ 525—71 ' elefon : József" 525-71 FISCHER ZSIQHiíND ÄS«l épüleifa kereskedő Qy£r . x Asztalos Sándor-u, 5 láda-, tömegcikkek-és — , , ,. _. ,, . fa megmunkáló gyára Bérmunkát VilISai I Schwarz Sándor és Társa magyar káSyhaipar, Meidinger kályhák, folyton- égö kályhák, tűzhelyek, Meidmger kályha-alkatrészek I Budapest, V., Bátfoonf-U. 2CL_Telefon : L. 962—14 RIEDER OTTÓ villamos | berendezési vállalat mű- B Alapitatott: 182o. szaki intézet, elektrotechnikai | A. B. C. tagoknak hat havi hitel és rádió cikkek raktára í Budapest, IV. Irányi-u. 20 Telefon: J>. 452-37 J Mindennemű Ipari gépek nnknerii isüLM, uj alkatrészek készítését olcsón vállalja, mérnök iátogatása díjmentes Mab és Hegedős gépgyár r.-t. Budapest, V„ Csanádi-ucca 3, (Váci-út 36) Telefon: L, 906-08. NETTOLIN = a jelenkor legtökéletesebb dezinficiáló eszköze G,4rlia: NETTOLIN MŰVEK Budapest, Vili., Treffort ucca 7. sz. Telefon: J. 425-79. Tisztviselőknek 10% engedmény! Január í-éivel életbelépett a pengőszámítás és a közvélemény azóta állandóan és mind erélyesebben sürgeti >a bérautók taxamérő óráinak kicserélését. Mondanunk sem kell, hogy a közönség türelmetlen­sége teljesen jogosult, mert hiszen nemcsak arról van szó, hogy a papírkoro-riáról pengőre való átszámí­tás rendkívül nehézkes és (kényelmetlen, hanem akik néha autótaxin jármaik, tapasztalásból tudhatják, hogy a napírkoronás taxamérő szerint az ember lényegesen nagyobb összegeket fizet, mint a pengö-taxamérö után. A bérautósok és- a bérkocsisak egyáltalán nem sietnek a pengő-taxaméterre való áttéréssel, ami a* fentebb elmondottak után egészen természetesnek is látszik. Késlekedésüket azzal az ürüggyel leplezik, hogy a taxamétergyár csekély személyzetével a /cö- zel ezer óra átszerelését roppant nehézkesen tudja KLOSE ü. F. FElUOHOfiyÄRÄtZ BUDAPEST, V., VISEGRÁDMJCCA 64. SZ. ter MINDENNEMŰ FELVONÓK eszközölni. Ebben tényleg van valami igaz és a tanács belátással is volt, amikor az átszerelésre szóló ha­táridőt július 1-ében, tehát kerek f éleszt end őben szabta meg. Az engedékenység eredménye azután az lett, hogy júliusra alig egy-két pengő taxamérőt sze­reltek fel mutatóba. Ennek a késedelmeskedésnek az árát természetesen tovább űzette a mindinkább türelmetlenebbé váló közönség. Végre azután a közlekedési bizottságban Scheper Róbert és Horváth Károly (belvárosi) bizottsági ta­gok erélyesen hangot adtak a közönség jogos felhá­borodásának. A bizottság a maga egészében kemé­nyen követelte a pengő-taxaméterek haladéktalan ki­cserélését. Erélyes közbelépést Ígért a közlekedési ügyosztály is, amely azzal védekezett, hogy a taxa­métergyár nem kap szakmunkásokat, mert rendkívüli speciális munkáról van szó. Hivatkoztak arra is, hogy a bérautósok és a bérkocsisok már az órás ipar testületnél is érdeklődtek, hogy nem tudnának-e taxamérő-órák átalakításánál közreműködni. A vá- (Folytatás a 8-ik oldalon.) {KOVÁCS JÁNOSj © épületüveges és képkeretező • | Budapest, Vl.f Aréna~út 132. sz. (Lehel-ucca sarok) | Telefon: T. 142—27. KRISCH FEKETE JÁNOS tetőfedő mester Telefon i J. 434-11. Budapest, L, Karollna-úl 10 PK1STEK GYÖRGYI Szab. biológiai szenyvlztlsztltó berendezések r.-t. Budapest, VI., Aréna-Út 84. SZ. Tel.: Teréz 222—12 I MENGL FERENCZ építési vállalkozó Budapest, VI. Ambrus u. 5 Telefon: 968—34 szám

Next

/
Thumbnails
Contents