Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1927-07-13 / 28. szám

jIövAmäl^ißMP Budapest, 1927 július 13. 4 Látogatás a Kereskedelmi Bank és az Angol- Magyar Bank építkezéseinél A Fővárosi Hirlav a banképítkezések menetéről személyes tapasztalatok alapján is be akart száftnolni olvasóinak. A Fővárosi Hirlav munkatársa tehát meglátogatta úgy a Kereskedelmi Bunk, mint az Angol-Magyar Bank építkezéseit. A Kereskedelmi Bank, amely 907 lakást és 45 üzlethelyiséget termel, öt helyen építkezik. A munkálatokat, mint ismeretes, a Fejér és Dános mérnök-vállakozó cég végzi. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank összesen tizenhá­rom épületet emel és mindegyik épület stílusos, modern három- emeletes bérpalota lesz. amelyeknek egy- és kétszobás lakásai nem lesznek ugyan luxoriozus előkelőségűek, de feltűnően olcsó bérért mindenképpen egész­séges, levegős, világos, jól felszerelt otthont nyújtanak majd lakóiknak. Értesülésünk szerint a kétszobás lakások, amelyekhez előszoba, konyha és mellékhe­lyiségek is tartoznak, évi bére 700 pengő lesz, mig az egyszobás lakások bérét 500 pengőben kontem- plálják. A fővárossal kötött szerződés értelmében a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank a lakások harminc szá­zalékát november 1-ére, míg a további hetven szá­zalékát január 1-ére köteles lakható állapotban át­adni. Az építkezés mai irama mellett — ha előre nem látott súlyos akadályok közbe nem jönnek — a Kereskedelmi Bank a legpontosabban be­tartja ezt az építkezési programmot. Bizonyítja ezt az, hogy a Lenkei uccui építkezésnél például ma már a harmadik emelet falazásánál tar­tanak, míg a többi építkezésnél is mindenütt túl van­nak már az első emelet magasságán. Mindenütt kellemes környezetben, egészséges, levegős helyen folyik az építkezés. A téglákat a munkáskezek százai illesztik egymás mellé és mindenütt imponáló méretekben kezd kibon­takozni az építkezés. Tágas, levegős ablakok mögött máris kialakulni lát­szanak a szép, magas szobák, amelyeknek egészséges és világos voltát az építkezés mai helyzete szerint is meg lehet állapítani. A Fejér és Dános cég munka­teljesítményei minden elismerést megérdemelnek. Ugyancsak teljes erővel folyik az Angol-Magyar Bank építkezése, amelyet a Bécsi út 88—92. szám alatt a Stabil építő r.-t. végez. Öt nagy épületben négyszázhatvan lakás és harmincöt üzlethelyiség épül. A lakások túlnyomóan kétszobásak, amelyek mellett azonban szép számmal lesznek egyszobásak is. Az épülő fővárosi házak közül ezekben lesz a legtöbb háromszobás lakás, számszerint kilencvenöt és csak itt lesznek négyszobás lakások. de mindössze csak négy darab. Ezekben az épületek­ben kilenc közös fürdőszobát is építenek. A Bécsi úti építkezésnél az összes házaknál elkészültek már a pincék és a földszint falazása is, az egyik épületnél pedig már a harmadik emelet falazásánál tartanak. A Stabil építő r.-t. minden tekintetben megfelelt szerző­déses kötelezettségeinek és az év végéig okvetlenül elkészül a munkálatokkal. Ez annál jelentősebb, mert ezek lesznek az idei lakástermelésben azok a lakások, amelyek magasabbrendü igények kielégítésére hivatottak. így például a kétszobás lakásoknak a mellékhelyisé­geken kívül fürdőszobájuk is lesz, a szobákat pedig parkettázni fogják. A szobák belső magassága leg­alább három méter, ami egészséges és világos voltu­kat előre garantálja. Versenytárgyalási hirdetmény a Budapest székesfőváros autóbuszüzeme számára szükséges gépkocsik szállítására Budapest székesfőváros tanácsa nyilvános írás­beli versenytárgyalást hirdet autóbuszüzeme ré­szére 100 teljesen új. e célra készült gépkocsinak szállítására. A szállításra vonatkozó feltételek a tanács köz- gazdasági és közlekedési ügyosztályában (Buda­pest, IV., Központi városháza. II. patvillon. I. eme­let 9. taljto) szerezhetők be. együttvéve 5 pengő le­fizetése ellenében: Ajánlat csakis írásban, a kiszolgáltatott mellék- | letek alapián és azok csatolásával tehető. Az ajánlatokat ívenként 1.60 P állami okmány- és 1.60 P fővárosi, előírt mellékleteiket pedig íven­ként 16 pengőfilléres városi bélyeggel kell ellátni. Az ekként ‘bélyegezett, szabályszerűen aláírt ajánla­tot lepecsételt, sértetlen borítékban legkésőbben 1927. évi augusztus hó 27-én déli 12 óráig a tanácsi V. ügyosztály vezetőjénél, dr. Lobmayer Jenő ta­nácsnoknál vagy helyettesénél személyesen vagy megbízott útján kell benyújtani, avagy postán oly időben feladni, hogy az a kitűzött határidőig ren­deltetési helyére beérkezzék. Budapesten lakó vagy itt cégiegyzett vállalko­zók ajánlatukat postán ne-m nyújthatják be. Az ajánlat borítékja a következőképpen círn- zendő : ..Budapest székesfőváros Tanácsának. Ajánlat az autóbuszüzem részére szükséges gépkocsik szál­lítására az 1927. évi június hó 9-én 65853/V. szám alatt közzétett versenytárgyalási hirdetmény alap­ján.“ Az ajánlattevőnek nemcsak az ajánlatot kell saiátkezüleg aláírnia, hanem kiilön-külön minden egyes mellékletét is és pedig a szállítási feltétele­ket, a műszaki leírást, a terveket, raizokat. árjegy­zékeket stb. Bánatpénzül az ajánlati végösszegnek felfelé teljes 100 pengőre kikerekített 2 (kettő) %-a teendő le, mely összeg a szerződés megkötésétől számí­tott 8 napon belül 5 (öt) %-ra egészítendő ki és biz­tosíték gyanánt szolgál. A bánatpénzt a) készpénzben, b) a fővárosi közpénzek elhelyezésére alkalmasaknak elfogadott, illetőleg a m. kir. pénzügyminiszter által ilyenekül megállapított fővárosi pénzintézetek által kiállított olyan takarékbetéti könyvecskékben, amelyekre a kiállító pénzintézet által rávezetett nyilatkozatban az intézet tudomásul veszi, hogy az elhelyezett PARIS! GRAND PRIX 1927 eiső: Oélage Második: Délage Harmadik: Oélage REIMAN Aufomobil kereskedelmi rt. Vörösmarty-tér 3. pénzösszeg a székesfőváros javára szerződési biz­tosítékul szolgál és hogy a székesfőváros abból ma­gát szerződéses követeléseire nézve legelsősorban van jogosítva kielégíteni, c) állampapírokban, d) székesfővárosi kölcsönkötvényekben. vagy e) fővá­rosi pénzintézetek zálogleveleiben, legkésőbben a versenytárgyalást megelőző napon déli 12 óráig a székesfőváros központi pénztárába kell letéti nyugta ellenében letenni. | A fővárosi kölcsönkötvények a névérték erejéig a budapesti árú- és értéktőzsdén jegyzett árfolya­muk teljes összegében, más értékpapírok azonban csak a tőzsdei árfolyamok 90%-a erejéig, de soha­sem a névértéken felül jönnek figyelembe. A bánatpénz a központi pénztárba, ennek a hirdetménynek számára való hivatkozással postán is beküldhető. Ebben az esetben a bánatpénznek leg­későbben a versenytárgyalást megelőző napon déli 12 óráig már a központi pénztárban kell lennie. Az ajánlathoz magához sem készpénz, sem ta­karékbetéti könyvek vagy értékpapírok nem mellé­kelhetek. A letett bánatpénzről szóló letéti nyugtát, ille­tőleg a postai feladóvevényt vagy ezeknek köz­jegyzőileg hitelesített másolatát az ajánlathoz csa­lóin! kell. A szállítási feltételek I. Általános rész 3. sza­kaszának 1. pontja részletesen tartalmazza mind­azokat a vagylagos módozatokat, amelyek szerint az ajánlattevők vagy teljesen felszerelt komplett kocsikra, vagy csak az alvázra, vagy csak tetsző­leges számú kocsiszekrényre tehetnek ajánlatot. Az ajánlattal együtt a szállítási feltételek 4. §-ában felsorolt mellékleteket is be kell nyújtani. Ajánlat csak az 1927. évi 65.853/V. tanácsi számú határozatban előírt braunschwelgi H. Büs­sing, vagy Fross-Büssing. vagy Renault, vagy Benz- Mercedes (német Daimler) gyárak gyártási enge­délye alapján Magyarországon gyártott és a szállí­tási feltételek 11. ..Különleges részében" megadott követelményeknek mindenben megfelelő autóbusz- alvázakra, továbbá az ezen alvázakra felszerelhető, tisztán hazai gyártmányú és a II. ..Különleges rész­ben“ tett előírásoknak mindenben megfelelő komp­lett autóbuszokra tehető. Ajánlattevő ajánlatában igazolni tartozik, hegy az ajánlatba hozott autóbuszok alvázának lehetőleg helybeli munkásokkal leendő hazai gyártására nézve az illető külföldi gyártóval kötelező írásbeli meg­állapodást létesített. Ajánlattevő köteles, ajánlatában kijelenteni, hogy az ajánlati és szállítási feltételeket ismeri s azokat magára nézve kötelezőkiil mindenben elfogadja. A szállítandó autóbuszok alvázának és kocsi­szekrényének, továbbá a tartozékoknak és felszere­léseiknek gyártási, valamint .a nyersanyagoknak származási helyét az ajánlatban meg kell jelölni. Olyan ajánlatokat, melyek az ajánlati és szállí­tási felt ét eleknek nem vagy hiányosan telelnek meg, a versenytárgyalásból ki lehet zárni. A fent megjelölt határidőig beérkezett ajánla­tokat az 1927. évi augusztus hó 27-én déli 12 órakor a Központi városiháza tanácstermében (Városház­utca! rész. I. emelet 91. szám) bontják fel. Az aján­latok felbontásánál az ajánlattevők vagy azok iga- ‘ zolt képviselői jelen lehetnek. Az ajánlatlevők ajánlataikat Legkésőbb 1927. évi december hó 31. napjáig bekövetkező döntésig vissza nem vonhatják. A tanács feritartja magának azt a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok közül szabad belátása sze­rint választhasson, vagy hogy valamennyit vissza­utasíthassa anélkül, hogy az ajánlattevők a köz­szállítási szabályrendeletnek akár az eljárásra, akár pedig az odaítélésre vonatkozó határozmányai megsértése miatt a székesfőváros, vagy annak kö­zegei ellen kártérítési, vagy bármiféle más igényt támaszthatnának. Budapesten. 1927. évi június hó 29-én. A székesfőváros tanácsa. i/íűtied a J/A. JUSTUS SÁNDOR ÉS FIA Gördülő faredőnyök, acMIemezredőnyök, bolt­ponyvák, vászon-, szövött- és faredőnyök gyára Budapest, VI., Vörösmarthy-utca 24/B. Alapíttotott 1886-ban. Telefon-lnterurban T. 223-06. Pappert János épület- és műbútorasztalos TELEFON : J. 359-99. Gyár: TELEFON: J. 359-99. Huáapest, VII., Te 1 ep-ucca 80. ■ RADŐ EDE PARKETVÁLLALATA Budapest, VI., Rózsa ucca 95. Telefon: L. 981—30. Vállal mindennemű parketmunkáf régi padiék javítását é- gyaluiását. J7 ORRÉ WER JÓZSEF Budapest JL' aranykoszorús rnűlakatos-mester IX, Dandár ucca 24 Telefon: J. 343-60 BUDAPEST VIDÉKI T"-:L8,S-" | FAKERESKEDELMI 0 X BUDAPEST V, 1 K■ 1 ■ VÁCZI ÚT 170. 1 landor József II épület és mübútor asztalos | Budapest, Vili., Orezy-út 16. sz. fi TELEFOM : József 341—31. || TÖMPE KÁROLY ÁCSTELEP, ÉPÍTÉSI ANYAGKERESKEDÉSE ÉPÍTÉSI ANYAGOK GYÁRI ÁRON KAPHATÓK építőmester építést Teleforl. j. 318-03. Budapest.VII. két., vállalkozó Czobor-u. 83. Kálmán Adolf Budapest, VII., Dohány ucca 84 (Almássyucca oldalán.) Telefon: József 444—82 HERZ HENRIK ^0BLAEDTo|sos Budapest, VII., Izabella ucca 10. szám. m ^ Telefon: József 341 — 11. 'm. jS CHUSTEB LAJOS* elektrotechnikus-műszerész villamosberendezési vállalata A Budapest, II., Fő uooa 49. — Telefon: L. 969—31. r* ’’SPECIAL” mosógépgyár, Budapest, VL, Széni László-út 29, STAWLYÄNSN WOISLAV Telefon : L. 972-15. V Telefon : L. 972-15. Raktáron állandóan: Mosógépek, centrifugák, gőz mángorlók minden nagyságban. jP^X^speciális hézagmentes parafapadlók parkett- vagy más szónyegszerű tetszészerinti mintákban Moskovics Emil Budapest, VI., Berlini-tér 3. Tel.: 2-23 és L. 965-25. Wien, VI., Dürergasse 11. Erményi Antal VIII., Vllöi-út 70. és IX-, Vlola-u. 47. Épület- és disztnübádogos, egészségügyi beren­dezési vállalat. Telefon : József 370—50. DR- KATONA JOACHIM WSaaSJ BUDAPEST, Vili., JÓZSEF-U. 51 i ■— ■ Telefon : József 351-84

Next

/
Thumbnails
Contents