Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1927-06-01 / 22. szám
2 lxomza.yjiijzMp Budapest. 1927 június 1. közgyűlési határozatot a miniszter nem hajlandó jóváhagyni. A következő választ kaptuk: — Ebben a kérdésben még nincs döntés. A próbaautóbuszok megvásárlásának ügye ugyanis még nem került elém olyan formában, hogy végleges döntést hozhattam volna. A kérdés még tanulmányozás alatt áll már csak azért is, mert meg akarom vizsgálni az autóbuszközlekedés egész kérdéskomplexu- mát. Szóbakeriilt az idegenforgalom kérdése is. Erről a fontos kérdésről a belügyminiszter így nyilatkozott: — Az idegenforgalom fellendítése nemcsak fővárosi, hanem országos probléma is és pedig súlyos probléma. Súlyos pedig a probléma azért, mert fürdőkádakkal nem lehet idegenforgalmat csinálni, még kevésbé a meglévőt fellendíteni. Ez a kérdés is egyike annak a sok problémának, amely sürgős tanulmányozás alatt áll, mert kétségtelen, hogy az idegenforgalom fellendítése érdekében rendszeres munkát kel! megindítani. Rendszeres munka pedig csak központi igazgatás alapiéin indulhat meg. Ezidősze- rint még nem vagyok abban a helyzetben, hogy érdemleges kijelentést tehessek az idegenforgalom fellendítése érdekében megindítandó rendszeres állami munka formáiról. Annyi azonban bizonyos, hogy ebben a kérdésben sok sürgős teendő van. Keressük a megoldás módjait, remélem, hogy sikerülni fog mielőbb megfelelő tervet készíteni, amely felelős állami szerv kezébe teszi le az idegenforgalommal kapcsolatos teendők irányítását. Végül azt az üzleti akciót említettük meg, amely a főváros nccúin 400 telefonfülkét akar felállítani. A belügyminiszter erre a kérdésre így válaszolt: — Ezt a kérdést nem ismerem, mert elém még erről az ügyről semmiféle felterjesztés nem érkezett. Elvben annyit mondhatok, hogy nem állok útjába olyan akciónak, amely a fővárost modernizálja, ha ez az akció sem az államnak, sem a fővárosnak pénzébe nem kerül. Ez a kijelentésem a konkrét kérdésre vonatkozóan nem jelent választ, mert az ügyet -— ismétlem — nem ismerem. Nem ismerem sem az akció tervezőit, sem a végrehajtókat, sem azokat a formákat, amelyek között az uccai telefonforgalom lebonyolítását tervezik. Addig, amíg a terv összes részletei elém nem kerülnek, érdemi nyilatkozatot nem tehetek. A belügyminiszter végül kijelentette még a Fővárosi Hírlap munkatársának, hogy az új fővárosi törvény tervezete előkészületben van, de a javaslat parlamenti letárgyalására már csak ősszel kerülhet sor. EIV A ÜLT AUTÓBUSZOK TEHERAUTÓK TRAKTOROK óim a it BUDAPEST V, VÖRÖSMARTY TÉR 3 KAPDSZTÁSME6YERI HESZHDM0KIÉ6U6YÁR és mEszEgeíű bérlete rész-jenytarsasag Szállít azonnal, a hatósági előírásoknak megfelelő minőségű kis- és nagyméretű mészhomoktéglát. Központi iroda: Budapest, V,, Béla ucca 8, Telefon : L. 915-71. Gyártelep : Újpest, Váczí-út 95, szám. Telefon: L. 920-16. ZOLNA! ISTVÁN építész, építési vállalkozó Budapest VlT, Telep ucca 9 Lakásfelszabadítás, a felesleges üzemek leépítése és egyéb aktuális kérdések az Egységes Községi Polgári Párt értekezletén Az Egységes Községi Polgári Párt hétfőn este Kozma Jenő elnöklete alatt pártértekezletet tartott, amelyen a választott és kinevezett bizottsági tagok, továbbá a kültagok nagyszámban jelentek meg. Jeien voltak: Body Tivadar, Rónay Károly, hohenburger Antal, Dorner Gyula, Pompéry Elemér, Gaür Vilmos, Holczer Nándor. Hauer Nándor, Farkas József, bibithi Horváth János, Sümeghy László, Németh Béla, Szombathy Kálmán, Hubert Vilmos, Nagy Antal, Balkányi Kálmán, Nessi György, Csilléi-y Béla, Ziegler Géza, Bayer Antal, Weltisch Andor, Bohn József, Sajó János. Kozma Jenő, Hoór- Ternpis Mór, Dósa Ottó, Battenberg Lajos, Diniek Vidor, Scheuer Róbert, Bánóczy Dezső és mások. Napirend előtt bibithi Horváth János szólalt fel, Kifogásolta, hogy még mindig nem történt intézkedés a villamosokon a spanyolijárvány -alkalmával kiadott korlátozás megszüntetése érdekében. Kéri .ennek a sürgős elintézését. Szóvátette azt is, hogy a városházán az utóbbi időben különféle állásokat töltenek be. A párt útján kimutatást kér arra nézve, hogy az utolsó félévben milyen állások kerültek betöltésre, kiket választott meg a tanács és kiket nevezett ki a polgármester? Egyben sürgeti, hogy a párt vegye munkaprogrammjába a városi személyi ügyekkel való foglalkozást is. Áttérve a napirendre a szerdára összehívott rendkívüli közgyüLés tárgysorozatát vitatták meg. A kérdéshez Nérneh Béla, Diniek Vidor, Holczer Nándor, Harrer Ferenc, Weltisch Andor és még mások szóltak hozzá és a felszólalók kifejtették, hogy minden lakáspolitikának az a feladata, hogy spáciumot teremtsen a mostani bér és az aranybér között, olymódon, hogy ez a spácium minél kisebb legyen. A párt a felszólalók intencióinak megfelelően elhatározta, hogy a lakásfelszabadítás zavartalan átmenetének problémájával sürgősen foglalkozik és a maga részéről is biztosítani kívánja, hogy ez az átmenet minden zökkenés nélkül megtörténjék. Ilyen értelemben fog a párt szónoka a szerdai közgyűlésen felszólalni. Holczer Nándor szóvátette, hogy a felesleges üzemek leépítését sürgősen meg ikell oldani. Harrer Ferenc válaszképpen kijelentette, hogV -a leépítendő üzemek dolgát az üzemi bizottság az egyik június havi közgyűlés elé fogja terjeszteni. A városhoz beadványt intéztek, amely szerint az élelmiszerkereskedelem egységesítése céjából egy vállalat fedett piacokat akar létesíteni a fővárosban, egységes típus szerint, a higiénikus szempontoknak és a kereskedelem érdekeinek szem előtt tartásával. A vállalat ezeket a fedett piacokat a saját költségén óhajtaná elkészíteni és azt úgy tervezi, hogy 15 évig hasznosítaná, azután az objektumokat ingyen a város tulajdonába juttatná. Iioór-Tempis Mór és Dorner Gyula hozzászólása után a párt úgy határozott, hogy az érdekes tervvel behatóan foglalkozni fog és amennyiben a közérdeknek megfelelne, a tervet támogatni kívánja. Ezután Kozma Jenő összegezte az elmondottakat, majd 9 órakor az értekezletet berekesztette. Ajó tejcégérnélkülis elkel A főváros évi 12.000 pengőt ad tejp rop a gandára Szombaton este sokat vitatkoztak, de sokat is mulattak egy kérésen, amelyet a földművelésügyi minisztérium intézett a főváros tanácsához. A földművelésügyi minisztériumban ugyanis nagyarányú tejpropagandát indítottak. Ennek a tejpropagandának a céljaira a fővárostól is szubvenciót kért a földművelésügyi minisztérium. Beható és érdekes vita után meg is szavazták a szubvenciót és a főváros évi 12.000 pengőt ad erre a célra. Megadták, megszavazták a bizottságban, de igen sok szó esett erről a különös tejakcióról. Főként azon mulattak a városi urak, hogy a földművelési minisztérium ugyanakkor, amikor a külföldön nagy borkóstoló helyiségeket, vendéglőket állít, egy füst alatt a tejnek is propagandát akar csinálni. Hogy azután a borpropagálók mit szólnak a tejpropagálókhoz, akik egyazon minisztériumban dolgoznak, azt igazán nem lehet megállapítani. A dolog úgy fest. hogy a földművelésügyi minisztérium tejet prédikál és bort iszik. Vájná Ede tanácsnok a bizottsági ülésen nagy beszédet mondott erről a tejpropagandáról és ismertette mindazokat a terveket, amelyeket a földművelésügyi minisztérium kigondolt. A legérdekesebb ezek között a tervek között például az, hogy a katonaság körében is híveket akarnak szerezni a tej számára. Miért igyanak a katonák feketekávét reggelire, amikor jó és tápláló tejet is ihatnak. A bizottsági ülésen azonban úgy vélték az urak, hogy ehhez nem annyira a katonaság körében kell a propagandát szervezni és egyáltalában nem propaganda szükséges, hanem a honvédelmi miniszterrel kell egyszerűen megegyezni abban, hogy a katonák ezentúl reggelire nem feketekávét, hanem tejet faszolnak. A másik érdekes, de sok derültséget kiváltott terve a földművelésügyi minisztériumnak az, hogy a fogházakban is propagandát csinál a tejnek. Tejet a fegyelmeknek! — ez lesz most a jószívű földművelésügyi minisztériumban a jelszó. Legjobban fején találta a szöget azonban az a szabadkőműves orvostagja a bizottságnak, aki a maga józan orvosi fejével kifejtette, hogy mi az ördögnek csinál a földművelésügyi minisztérium propagandát a tejnek, amikor Budapesten nem any- nyira propagandára, mint inkább ízletes, jó és elegendő tejre van szükség. Minek kell elkölteni azt a tizenkétezer pengőt, amit a főváros adni szándékozik propagandára, amikor azért a tizenkétezer pengőért igen tekintélyes mennyiségű tejet lehetne mindjárt vásárolni. Havonként ezer pengő ára tejet kell egyszerűen szétosztani az Ingyentej Egyesület utján azok között, akik a telet propaganda nélkül is nagyon szívesen megisszák. A tizenkétezer pengő évi. szubvenciót azonban mindenesetre megszavazták abban az őszinte reménységben, hogy a földművelésügyi minisztérium mégis csak meggondolja: propagandát, vagy tejet adjon-e a népnek? RAGACSNÉLKÜLÍ szab. . *WEMA? HmsáSomoctí BUHAPEST-VI -FRANGEPÁNU- ’S. Danes László építési vállalkozó Budapest, VII., ílurányi-u. 46 Új építkezés Átalakítás Tatarozás Rabitz-fa/ak Telefon : J. 444 66 oltó, nb lull Agricola Építési-anyag vállalat Épületasztalosüzem állandó raktár Budapest, VI., Váol-út 15. Telefon : T. 138-05 MOHAROS JANOS épület- és díszmű bádogos, gőz-, légszesz-, vízvezeték- és csatornázási vállalata Budapest, IX., Telepi«u. 27 Telefon: József 413-20 lloiel Budapest, I 69 1 ma á| m -j épületfa, asztalosfa, ■ 1 H n H rí mindennemű deszka, U ||l ll B| | faragott fa, léo és L niHHHl fournér raktár , Fehérvári-út 12. Telefon : J. 382-32 sejilltk ISTVÁN épület-bádogos, légszesz- és vizvezetékberendező Budapest, I., Krisztina-körút 79 Telefon: K, 502—18. ZEMES JÁNO tetőfedő mester tetők jókarbantartás! vállalata Budapest, VII., Nefelejts ucca 53 Telefon : J. 349-43 KALOCSAYANDRÁS bádogos, szerelő, légszesz, vízvezeték, csatornázási és egészségügyi berendezések vállalata Budapest, Vili., Nap ucca 3. szám HOLITSCHEK ZS1GMOND és TARS A Budapest, V. Kálmán-ucca 16. Telefon: Teréz 248—37, és 237—20. Elektrotechnikai vállalat Vlllamosvllágftási és erőátviteli berendezések _____a_______a legmodernebb kivitelben. PÖ HM ARTHUR HAT. ENG. ELEKTROTECHNIKAI VÁLLALKOZÓ Telefon : 48-59 BUDAPEST, IV., VÁCI UCCA 21 SOMOGYI SOMA kőfaragómester ALAPÍTTÁTOTT 1887-IK É|VBEN Budapest, Vili., Fiumel-út 9 éSfkéazé,nik»zTkba'váBó kőfaragómunkák készítését /