Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1927-06-01 / 22. szám
Budapest, 1927 június 1. 3 Új pártprogrammot készít az Egységes Községi Polgári Párt, amely telöleli a városigazgatás minden célkitűzését Kombináciék és alaptalan hírek az új fővárosi törvényről — Szervezkednek a pártok a községi választásokra A községi pártokat ma, amikor a kölcsön kérdése lezártnak tekinthető és amikor egy megállapított beruházási Programm kötött marsrutájával indul meg a munka, ismét legelsősorban a fővárosi törvény revíziójának kérdése foglalkoztatja. A nyári szünet előtt, amely a közgyűlésre valószínűleg júniusban fog ráköszö'nteni. már a főváros szervei nem igen foglalkozhatnak a törvénytervezet kritikájával. Nem lehet ugyanis arra számítani, hogy a belügyminisztérium kodifikáló osztálya, amelyet Ladik Gusztáv államtitkár vezet, a törvénytervezetet szünet előtt elkészítse. A munka ebben a tekintetben folyik, de maga a belügyminiszter is hangoztatja, hogy a törvényjavaslat tárgyalása a parlamentben legkorábban az ősszel következik be. Mielőtt azonban erre sor kerül, vagy akár csak a parlament bizottságai is foglalkozni kezdenének a javaslat tárgvalásával. Scitovszky Béla belügyminiszter nemcsak meg fogja ismertetni a_javaslatot a fővárosi pártok vezetőembereivel, de egv- ben kikéri azoknak véleményét és — mint parlamenti beszédében is mondotta — nagv hálával veszi, ha élettapasztalataikat és ötleteiket rendelkezésére bocsátják. Magáról a törvénvtervezetről a legkúszább és a legmegbízhatatlanabb hírek keringenek, részben politikai körökben, részben pedig a sajtóban. Mindezekből édes-kevés igaz. Egyet-mást elmondott a belügyminiszter a budget-vita alkalmával, de még ezekre vonatkozóan is kíi’ön hangsúlyozta, hogy mindezek csak tervek, amelyek csak a fővárosi községi politika Erősen folyik minden oldalon a szervezkedés és bárhol, bármilyen körülmények között hangzik el politikusok vagy várospolitikusok ajkáról beszéd, könnyű megismerni ezekben, hogy nagy melegséggel érdeklődnék a választók iránt. Politikai körökben Wolff Károly multheti nagyszabású parlamenti beszédét is úgy ítélték meg. hogy ebben Wolff Károly már a választókhoz szólott. Nagy elismeréssel beszélnek különben erről a parlamenti felszólalásról, amelyben a Keresztény Községi Párt vezére komoly tudásról és megbecsülni való mérsékletről tett tanúságot. A beszédnek ama részei, amelyek a középosztály felsegítésével, a gazdasági kérdésekkel foglalkoztak, nagy hatást keltettek, de a főváros szempontjából legértékesebbek azok a részek voltak, amelyekben a városházát védte meg nagy felkészültséggel. A középosztály sorsa egyébként nemcsak Wolff Károlynak fáj, az Egységes Községi Polgári Párt ezzel a súlyos és fájdalmas problémával már többízben foglalkozott. Benne van ez a nagyfontosságú kérdés az Egységes Községi Polgári Pártnak most kidolgozott munkaprogrammjában is, de még erősebb hangsúlyozottsággal jelenik majd meg abban a pártprogrammban. amelynek elkészítésére most küldték ki a Bárczy István, Becsey Antal. Bódy Tivadar, Éber Antal, Glücksthal Samu. Kozma Jenő és Usetty Béla tagokból álló bizottságot. Ez a pártprogramul új mérföldkövet jelent a városházi életben és valószínű, hogy ennek a pártprogrammnak erőteljes hatása lesz majd az új fővárosi törvény kialakulásában is. Az Egységes Községi Polgári Párt programmja felöleli majd mindazokat a nagyfontosságú és megoldásra váró kérdéseket, amelyek ma Budapest közvéleményét foglalkoztatják. Ez a Programm az alkotómunka programmja lesz. amely a bürokráciamentes közigazgatás révén kívánja a főváros jövőjét szolgálni. A Programm modern alapokra kívánja helyezni Budapest pénzügyeit, megfelelő korszerű adózást kíván, megjelöli az eszközöket, amelyekkel Budapest kultúráját nagy arányokban lehet fejleszteni, hóna alá nyúl a közoktatásnak és felöleli mindazokat a követeléseket, amelyek Budapest lakosságában. Budapest közlekedésével szemben élnek. Szerepelnek ebben a programmban a kereskedelem és az ipar nagy problémái, a lakáskérdés megoldása, a gazdasági és szociális^yi- szonyok, továbbá a közélelmezés javítása, a közszolgáltatások jobbátétele, valamint a pártnak az üzemi kérdésben és a személyzeti ügyekben való állás- foglalása. Politikai körökben annál inkább nagy érdeklődéssel várják az Egységes Községi Polgári Párt programmját, mert a községi élet legkiválóbb ismerőire bízták annak megszerkesztését. Kétségtelen egyébként az is, hogy ennek a programmnak a meg- je’enése egészséges hatást gyakorol majd a községi politika egész vonalán. ' * Rövidesen dűlőre fog jutni az állam 20 millió pengős kislakásépítési akciója Vasváry Géza miniszteri tanácsos, állami lakásépítési biztos az állami építkezésekről képviselőinek meghallgatása után érhetnek komoly javaslattá. Mindaz, amit a belügyminiszter azonban elmonddtt, olyan, hogy azokat az összes fővárosi pártok örömmel vették tudomásul. Legelsősorban az elégítette ki a legszélsőbb politikai pártokat is. hogy a belügyminiszter állandóan és aláhúzottcin hangsúlyozta, hogy a főváros autonómiáját sérteni távolról sincs szándékában. sőt inkább azt kifejleszteni, modernné és egészségessé tenni óhajtja. A pártok körében ez megnyugvást keltett, mert nincs a közgyűlésnek egyetlen pártja sem, amely az autonómiának vé- delmébén a legélesebb harcig el ne menne. Erre azonban a belügyminiszter nyilatkozatai után egyáltalában nem lesz szükség. Fel-felbukkannak azonban mégis olyan hírek, amelyek aggodalmakat keltenek. Ezek a hírek akárhányszor a fantasztikum határán mozognak. Volt olyan hír, amely szerint a főváros közgyűlését az új törvény teljesen jégre akarja tenni, amennyiben évenként vagy négyszer hívnák össze, hogy fejbólintással áldását adja a tanács tevékenységének. Az ilyen Nevetséges hírek nem is igen szorulnak cáfolatra, hiszen magukon viselik a kitaláltság bélyegét. Sokat foglalkoztak azonban azzal a hírrel a napokban, hogy a közgyűlés választott tagjainak számát a belügyminiszter törvényjavaslata százhúszban kívánja megállapítani. A Fővárosi Hírlap-nak az az értesülése, hogy ez is teljesen önkényes kombináció. A törvényhatósági bizottság tagjainak száma tekintetében egyáltalában nincs még végleges döntés. Valószínűen kisebb lesz a mainál a létszám, de ez természetes is akkor, amikor Európa minden nagyvárosában csökkentik a városatyák számát, Budapesten pedig ezidőszerint annyian vannak, hogyha egyszer valamennyien megjelennének a közgyűlési teremben, akkor még ülőhely sem jutna mindegyiknek. Ljgy tudjuk azonban, hogy a választott tagoknak százhúszban való létszámmegállapítása egyáltalában nem helyes, mert ennél lényegesen nagyobb számra gondolnak. Annál inkább így van ez, mert a belügyminiszternek egyáltalában nem szándéka a kinevezett és hivatalból való tagok és a választott tagok létszáma között aránytalanságot létesíeni. * A pártokat azonban talán még a fővárosi törvény revíziójánál is jobban érdekli az új községi választások kérdése. Ebben a tekintetben semmi pozitívum nem áll a pártok rendelkezésére, csak azzal a valószínűséggel számolnak, hogyha mái új fővárosi törvény lesz, amely a választójogot is magában foglalja, akkor ennek a törvénynek a megszületése után választások következnek. Egyelőre kombináció az egész, de a pártok mindenesetre felkészülnek rá. A városi és magánépítkezések egyre biztatóbb módon bontakoznak ki és máris alaposnak látszik az a remény, hogy a lakáshiány rövid idő múlva már csak rossz emléknek marad meg. Természetesen fokozott érdeklődés fordul az állami, illetve az állam által támogatott építkezések felé is, miután többek között a tisztviselők számára megépítendő családi házak már régebben ott szerepelnek a népjóléti minisztérium pro grammjában. Ezer meg ezer közalkalmazott várja, hogy mikor fog megfelelő hatósági támogatást kapni a családi háza megépítésére.^ Alkalmunk volt e kérdésekről az állami építkezések legfőbb irányítójával, Vasváry Géza miniszteri tanácsossal nyok javulásában további jelentős fordulat áll be, nehogy az építkező tisztviselők túldrága hitelekkel terheltessenek meg. A tárgyalások a szükséges hitelösszeg megszerzése érdekében egyébként állandóan folyamatban vannak és bár számos komoly ajánlat között választhat a kormány — amint mondtam — egyelőre várakozó álláspontra helyezkedett, hogy minél kedvezőbb feltételeket biztosíthasson. — Jelenleg egyébként ugyancsak folyamatban van egy egészen korlátolt terjedelmű akció, amelynek során a kormány 1 millió pengőt bocsát családi házak építésére és pedig olyan formán, hogy magánosok 50%-os, köztisztviselők pedig 60%-os költséghozzájárulást kapnak az- államtól. Természetesen ez az összeg már sokszorosan túl van kérelmezve. beszélgetést folytatni és ennek során az alábbi nagyérdekű információkat kaptuk: — A közvetlen állami építkezések egyelőre nagyjából véget értek és jelenleg mindössze egy hatalmas, ötemeletes állami bérház épül a Kinizsi uccá- ban, egymillió pengő költséggel. Ugyancsak véget ér a közeljövőben az a bizonyos építkezési akció is, amelynek során az állam a magánosok számára 50 százalékos költséghozzájárulást juttatott. Ebből^ az akcióból kifolyóan eddig 42 bérház épült a főváros különböző pontjain és hét bérház építése még folyamatban van. úgyhogy ez az építési akció egy híján 50 darab bérházzal szaporítja a főváros bérházainak a számát. Egyelőre nincs arról szó, hogy az állam ezt az akciót folytassa, ámbár a magánépítkezők körében még mindig állandó a panasz, hogy a szükséges építkezési hiteleket meglehetősen súlyos kamat és költségek terhelik. — Az állam ezidőszerint leginkább azt az ismeretes régebbi koncepciót szeretné megvalósítani, amely módot juttatna a köztiszviselők számára, hogy a saját családi házaikban lakjanak, Mint ismeretes, a kormány 20 millió pengős alapot akarna erre a célra összehozni és ebből szándékozik megfelelő hiteleket juttatbi a tisztviselőknek olymódon, hogy biztosítékul lekötné a tisztviselők lakbérjárandóságát. A hitelek nagysága természetesen megfelelő arányban állana a köztisztviselők lakbérjárandóságának a mértékével. Eddig máris több mint 10.000 kérvény érkezett be a népjóléti minisztériumba ilyen építkezési hitelek kiutalása iránt. Egyelőre a kormány azon az állásponton van, hogy meg kell várni, míg a hitelviszoTervek a Várszínházzal Valószínűleg muzeum lesz belőle A Várszínház néhány meddő kísérlet után most- már második éve üresen áll és szünetel. A színpadot vasfüggönyével együtt leszierelték és a nézőtéri iilő- helyekkeh a páholyok drapériájával együtt a Budai Színkörbe vitték át. Egyedül a központi fűtőszerkezet maradt meg a színházban, de szó van arról, hogy azt is .a krisztinavárosi színházban szerelik fel és ebben az esetben téli színházuk is lesz a budaiaknak. A Várszínház felhasználására különböző tervek merültek fel, de eddig egyik sem valósult meg. Most újabban ismét három ajánlat érkezett be, mindegyik más célra kéri az ősrégi templomból átalakult színházat. Egy siófoki építész mozit akar belőle csinálni. A MOVE a Budavári Sportklub számára kér benne helyiségeket, amelyeknek egy részében vívótermet is berendezne. A B-listás Közalakal- mazottak Nemzeti Szövetsége pedig a B. listás operaénekesekkel dalszínházat létesítene. A várbeli Opera-Színházban olyan daljátékokat hoznának színre, amelyek a Királyi Opera és a Városi Színház repertoárjában nem fordulnak elő. Az új színház igazgatója Czobor Károly zeneszerző, a ..Hajdúk Hadnagya“, a „Szép asszony kocsisa“ és még számos népszerű operett szerzője lenne, karnagyai pedig: Szikla Adolf és Karácsonyi István. Az együttesben is csupa ismerős, jól csengő név Bihói Zóra, Dömötör Ilona, Sámson Mária, Pilinszky Zsigmond, (gnfine óriási légabroncs A nehéz szállítóeszközöket csak Continental- óriáslégabronccsal szerelje fel! Tartós águk és gyorsaságuk előre is magas nyereséget biztosítanak Önnek és teherautóját rentábilissá teszik. A Continental gummisarok éppen olyan jó, mint a Continental gummiabroncs.