Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1926-02-03 / 5. szám

4 Budapest, 1926 február 3. Bud pénzügyminiszter nem engedélyezi a városi adók inflációját. 1926-ban a városházán rekord termés lesz adókban. A főváros közönségének most egyszerre két meg­lepetésben volt része, az egyik meglepetés az, hogy a pénzügyminiszter a nemzetgyűlésen bejelentette, hogy megszünteti a kincstári házhaszonrészesedést, a másik meglepetés pedig az, hogy a megszüntetendő házhaszonrészesedés fejében mindjárt talált is ki két uj adót; az egyik a betegápolási pótadó, a másik meg a rokkantadó, A kincstári haszonrészesedés eltörlése nem azért volt a főváros közönsége számára meglepetés, mintha a publikum nem várta volna annak a megszüntetését és 'nem számított volna arra, hogy a pénzügyminisz­ter leveszi a közönség válláról ezt a rettenetes és igazságtalan terhet. De meglepetés volt azért, mert a miniszter megígérte és ennek dacára — mégis meg­szünteti. A kincstári házhaszonrészesedés megszünte­tésével körülbelül 200 milliárd papirkorona bevételről mond le a kincstár Budapest terü­letén. Most februárban, ha meg nem szüntetnék a ha­szonrészesedést, az 38 milliárdjába kerülne Budapest népének. Jelenleg az a helyzet, hogy a város­házán azt szeretnék, ha a kormány a kincstári ha­szonrészesedés szedésének a jogát átruházná a fő­városra. A kincstári haszonrészesedés kulcsa a múlt év augusztus óta tudvalévőén \2XA% volt, de a fő­város megelégedne kisebb részesedéssel is. Külön­ben úgyis az volt a terve a városházi kigondoló bizottságnak, mely jónéhányszor meghányta-vetette azt a dolgot, hogy abban az esetben, ha a városnak sikerülne kieszközölni a kormánytól ezt a bevételi forrást, abban az esetben ezt a jövedelmet a város a lakásépítési akció céljára fordítaná. Egv eszten­deig megpróbálná feltartani a 10%%-os 'adókulcsot, később azonban leszállítaná a kvótát 5%-ra és ezt az adót aztán a város, mint lakásadót kezelné to­vább. A tizenkettes bizottság különösen azért is ra­gaszkodik ehhez a bevételi forráshoz, mert egyrészt jelentékeny a hozadéka, másrészt pedig az adminis- trációja nagyon egyszerű. A lakásadót ezután is a háziurak szednék be a házbérrel együtt és beszol­gáltatnák a fővárosnak. Ez igy rendben is lenne, most csak az a kérdés, hogy a pénziigyminisíer haj­landó-e átengedni az adót ? Eddig nem valami nagy kedvet mutatott hozzá. A pénzügyminister azt mondja, hegy ö nem engedheti meg, hogy a főváros egyre újabb és újabb adókat kreáljon magának, mert akkor majd jönnek a vidéki városok is, amelyek ép olyan joggal követelhetik tőle, mint a főváros, hogy az u.i adók kreálására adja beleegyezését. Azonban az adóinflációnak véget kell vetni. először ; mert nem lehet a publikum (teherbíró ké­pességének próbáját a végsőkig; vinni ; másodszor ; mert az adó szempontjából a publikumra a kincstár­nak is szüksége lesz. Egyfajta bevételi forrást enge­délyezhet csak a pénzügyminiszter a főváros szá­mára, olyat, melynek hozadéka teljes egészében le lenne kötve a külföldi adóságok törlesztésére. Ép azért tiltakozott a pénzügyminiszter a nemzetgyűlés­ben a fővárosnak ama terve ellen, hogy a 3%-os ház- bérkrajcárokat 10%-ra emeli föl. Az idén már 100 millió aranykoronára taksálja az adóigazgatóság Budapest házbérbevételét, tehát nyilvánvaló, hegy a házbénkrajcár kulcsának 7%-kai való felemelése 7 millió aranykorona uj bevételt jelentene a főváros számára. A pénzügyminiszter azonban egyelőre nem akarja megengedni ennek a régi adófajtának a meg­felelését. Most már az a kérdés, hogy a városháza tekintélyes politikusai nagy befolyásukkal és meg­győző érveikkel, milyen eredményeket tudnak el­érni a pénzügyminiszternél. A pénzügyminiszter azt mondja, hogy ne kérjenek tőle újabb adók kreálá­sára és a régi adók emelésére engedelmet, hisz ő már^ úgyis tett egy nagy adókedvezményt a városnak. Arról van szó, hogy az indemnitási törvénnyel kap­csolatban a kormány elrendelte, hogy a városok köz­ségi pótadója az 50%-ot meg nem haladhatja, ahol eddig meghaladta, ott 1926. január hó 1-től kezdődő- leg le kell szállítani a pótadót 50%-ra. A vidéki váro­sok pótadóiját le is szállította, a fővárosét nem. Budapest ma is 60%-os pótadót szed, erre a 60%-ra most még külön 30% újabb pótlékot akaszt a kormány. Ez a pótlék azonban nem a városé, hanem az államé. A kormány ugyanis é 1 e tbel é p- t e t i a bet eg ápolási adót és ebből a betegápolási adóból fogja f e n t a r t a n i az állami k ó r h á z ak a t, ennek az adó­nak a .hoza dókából fogja fedezni a szegénysarsu betegek ik ór h ä z i ápo­lási dl ijait és a g y e r m eK e g é s z s é g- ii g y i költségeket. A belügyminisztériumban eredetileg úgy kontemplálták. hogy kikalkulálják, hogy erre a célra mekkora összegre lenne az állam­nak szüksége és ezt a szükségletet az adók arányá­ban felosztanák a törvényhatóságok között. Buda­pestre 64 milliárd jutott volna. A törvényhatósági bizottságból óriási ellenzést és tiltakozást váltott ki az lett-al vége, hogy a belügyminiszter letett eredeti tervéről és megígérte, hogy pótlék alakijában fogja behajtani a publikumon a betegápolási adót. Szavá­nak is állott és a napokban rendeletet adott ki, mely szerint a betegápolási adót az egyenes állami adók pótlékaként kell beszedni, még pedig a múlt évre visszamenőleg 10%-ot. erre az eszten­dőre pedig 20%-ot, összesen 30%-ot. Az adókivetés munkálatait már meg is kezdték a városházán. A betegápolási pótadó'ból 10 millió aranykorona bevételt várnak a városházán, ami 145 milliárd papirikoronának felel meg. Most derült ki aztán, hogy a főváros publikuma nagyon drágán fizeti meg azt, hogy a belügyminiszter betegápolási adó dolgában olyan engedékeny volt. Úgy áll.a dolog, hogy a'betegápolási adót, ha a fővá­ros fizette volna, 64 milliárdnál nem tett volna ki többet. Most, hogy az 'egyenes adók pótlékaként fizeti a publikum : 140 milliárdos tesz ki, szóval kétannyi- nál jóval többet, mint amennyi eredetileg kontem- plálva volt. De a főváros publikumára most már csőstül nehezednek az adók. Így legközelebb kive­tésre kerül a rokkantadó is, mely progresszív adó lévén, egy és öt percent kö­zött variál. Számolni kell a leventeadóval is, amely egyelőre csak 1%, de lesz az még több is. Számolni kell az inségadóval, amely 10 százalék. Csak egy dologgal nem számol a hatóság, amely ezt a rengeteg sokfajta adót kigon­dolja és kiveti, nem számol azzal, hogy ez a rettene­tesen agyonterhelt és agyon-vexált publikum hon­nan fogja megkeresni azt a sok adóra valót ? Világítási zavarok, amelyekért az elektromos­müvek könyvelőjét hibáztatják Sürgősen meg kell építeni az elektromos centrálét Budapesten az utóbbi hónapokban többször meg­történt, hogy a villamos-világításban éppen akkor ál­lottak be üzemzavarok, amikor esti sötétség borult a fővárosra. Kevés szaktudással is megállapíthatja min­denki, hogy ezek az üzemzavarok technikai ere­detűek. Szőke Gyula bizottsági tagnak is van ily kevés szaktudása, de ő bizonyosan jobb tudása és jobb meggyözödés'e ellenére az Elektromos Mü­vek könyvelőjében látja azt a bű­nös t, a k i ezeket az üzemzavarokat a fővárosra zúdítja. A könyvelőnek az üzem­zavarokhoz talán még annyi köze sincs, mint a divan­nak a házasságtörésekhez és Szőke ur mégis a köny­velőt szeretné kitenni a Elektromos Müvek irodájából. A bizottsági tag ur igen kevés intelligenciát tételez fel választóiban, ha felteszi róluk, hogy komolyan veszik azt a bűnbakot, amelyet a könyvelő személyében állít a közönség elé. Ez a közönség, ha meg is ‘választotta Szőke urat bizottsági taggá, annyit mégis tud, hogy a könyvelő irodai munkákat végez és semmi köze a műszaki dolgokhoz. Nem is követelnek tőle technikai tudást, mert könyveket vezetni technikai képzettség nélkül is lehet. Schöberl volt tanácsnoknak sincs technikai képzettsége és a volt tanácsnok nem is könyvelője, de egy ’ k igazgatója az ii z e m- nek és Szőke urnák mégsem jutott eszébe az üzem­zavarokat azzal magyarázni, hogy Schöberl az oka, mert nem ért a technikai dolgokhoz. Pedig hát egy igazgatónak mégis csak inkább kellene valamelyes szakképzettséggel birni, mint a könyvelőnek. Persze, Schöberl — az más. Talán hosszasabban foglalkoztunk Szőke bizott­sági tag ur vélekedésével, mint kellett volna, de meg kellett ezt tennünk, mert úgy látjuk, hogy a bizottsági tag ur kritikai érzéke bizonyos személyekkel szemben felmondja a szolgálatot, más személyekkel pedig tul- érzékenyen funkcionál. Téves felfogás a tények ilyen beállítása. A viszo­nyok' megjavulása nem múlik könyvelőkön, meg ad­minisztrációs osztályvezetőkön. Évek hosszú sora alatt az üzem leromloti, a vezetékek elromlottak, a kábelek hibásak, az egész műszaki berendezés oly állapotban va n, hogy kicserélése múlhatatlanul szükséges. Tudjuk, hogy a hibák kijavítása, a vezetékek és kábelek kicserélése óriási költségekkel járna és Budapest aligha van ma abban a helyzetben, hogy ezekről a költségekről gon­doskodjék. , Az orvoslásnak egyetlen módszere a villamos centrálé létesítése. Ak ,a maga anyagi felkészültségével bizonyára vissza­varázsolná nekünk a mi ré-gi, ragyogó, nappali fényben mikor kitudódott, hogy betegápolási célokra 64 mll­liárdot akar bevasalni a belügyminiszter a" fővároson. Megindultak a tárgyalások és deputációzások, aminek úszó Budapestünket. SZÓRAKOZÁS A Vígszínház e hetét természetesen a színház leg­kisebb újdonsága, a Nagytakarítás dominálja. A mű­sor igy alakul: Szerdán, pénteken, vasárnap este; Nagytakarítás. Vasárnap délután: Úriemberek. Ked- dn délután, csütörtökön ste: Hat szerep keres egy szrzőt. Kedden és szombaton este: Brassbound kapi­tány megtérése. CORVIN Sz INHÁZ Február 4—10-ig Február 4-10 ig Józsi le csalsz Vígjáték világattrakció 8 felvonásban Főszereplők: Constance íalmadge, Ronald Colman Férjfogás iskolája Gaumont vigjáték 8 felvonásban Előadások kezdete az ünnepnapokon 1'24, 6, i/.,8, 1/210, hétk VA ViS, i;410. Terezina hete lesz a Fővárosi Operettszinház e hete is is. A zsúfolt házak sorozatával közeledik a nagyszrii operett második jubileuma felé. A címsze­repben minden este Fedák Sári lép fel. Honthy Hanna, fial may, Tolnay, Ujváry és Zátony játsszák ;a fősze­repeket. Vasárnap délután a Nótás kapitány kerül színre Péchy Erzsi felléptével, mérsékelt helyárakikál. Nemzeti Színház. Kedden délután: Süt a nap; este: Ahol unatkoznak. Szerda: A három testőr. Csü­törtök: A hid. Péntek: Árva László király (uj betanu­lással). Szombat: A Gyurkovics-lányok. Vasárnap délután: Zenebohócok; este: Ahol unatkoznak. KAMARA Február 4—10-ig Február 4—10-ig » I Jóssi te csalsz 8 felvonásos vigjáték világattrakciő Főszereplők : Cor.s'ance Talmadge, Ronald Colman Primadonnák iskolája Filmregény 8 felvonásban Előadások: 5, >/47, és i/210 órakor. Vígszínház. Kedd délután: Hat szerep keres egy szerzőt; este: Brassbound kapitány megtérése. Szer­da: Nagytakarítás. Csütörtök Hat szerep keres egy szerzőt. Féritek: Nagytakarítás. Szombat: Brassbound kapitány megtérése. Vasárnap délután: Úriemberek; este: Nagytakarítás. Városi Színház. Kedd délután; A zsidónő (Jad- , lowker felléptével); este; A hajdúk hadnagya. Szer- I da; Pillangókisasszony (Teiko Kiwa felléptével). , Csütörtök; A hajdúk hadnagya. Péntek; Parasztbe- csiiiet, Bajazzók, Hangverseny (Németh Mária és Jad- lowker felléptévé!!)). Szombat délután: |A csizmás kandúr (gyermekelőadás); este: Ezer év. Vasárnap délután; Marica grófnő; este A hajdúk hadnagya. Royal Apolló Telefon: József 118—94. Aranyágy 9 fejezetben. Főszereplők : Lilian Rich, Vera Reynold Rod la Roque ás Theodore Kosio f Csütörtöxtől Kétiy a lápvirág Mary Pick ord legszebb, legérdekesebb filmje Előadások : hétköznap 5, 7, 9. Renaissance-Szinház. Kedd délután; Riviéra; este: Marika. Szerda: Riviera. Csütörtök: Marika. Péntek; Riviéra. Szombat: Marika. Vasárnap délután: Marika; este: Riviéra. Fővárosi Operettszinház. Egész héten minden este; Terezina. Kedd délután nincs előadás. Vasárnap délután: a Nótás kapitány. Andrássy-uti Színház. Vasár és ünnepnap dél­után, valamint egész héten minden este: A néma asszony (Miedgyasszay Vilma), Kenyeres! (Ilosvay Rózsi, Lukács Pál, Boross Géza), Huncut ia biróné. Egészen az apja. Családban marad, Csípje meg a fe­leségem, Medgyasszay, Kökény, Vaszari, Békeffi, Bo­ross, Radó magánszámlái. Szenzációs uj műsor RÓTT és STEINHARDT színházában AKIS KOMÉDIÁBAN Kezdete 8 órakor. 1 elefon: 14-22. Kis Komédia. Egész héten minden este: Lelépés, Aug’ urn Aug’. A Rézi, Elmegy a Berta. Minden va­sárnap délután Forgács Rózsi kamaraszínháza. Budapest Székesfőváros Ásványvíz Üzeme ^ HARMATVIZ a Hungária-gyógyforrás szénsavval telített vize Kopható mindentitf! " Telefon: József 112—59.

Next

/
Thumbnails
Contents