Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1926-02-17 / 7. szám

2 Budapest, 1926 február 17; Ellentétek e tanács és a szakbizottságok között Simán elintézhető átférek a nyomdaigazgató uj szerződése, a Vásárpénztár ügykezelésére felügyelő bizottság mellőzése és a közraktári szerződés különböző értelmezése miatt A főváros tanácsa és egyes bizottságok 'között állandó összeütközések vannak. Az ellentétek leg­először a középitési albizottsággal keletkeztek. De azóta is állandó a panasz, hogy a ta/.ács nem res­pektálja egyes bizottságok és albizottságok határo­zatait. Nem kívánunk ezekbe a vitákba beavatkozni, de kétségtelen az, hogy az ilyen összeütközéseket minél előbb és gyökeresen eliminálni kell, hogy a városházi adminisztráció ezen a réven fennakadást ne szenvedhessen. Nem kutatjuk, hogy ki a hibás. Nem vesszük vizsgálat alá ezúttal, hogy igazak-e a vádak, amelyekkel a tanácsot illetik és nem kutat­juk. hogy netán az egyes bizottságok tulérzéke- nyek-e? Nem vonjuk azonban kétségbe, hogy úgy a tanács, mint a bizottságok a város jól felfogott érdekében cselekszenek. Az ellentéteket mégis ki kell küszöbölni és min­den eszközzel biztosítani kell a tanácsnak a bizott­ságokkal való sima és eredményes együttműködését. Sajnos az elmúlt héten három ilyen összeütkö­zéssel találkoztunk. Az egyik rendkívül sajnálatos- képen egy igen tiszteletreméltó és kiváló férfiú körül tört ki. Szerencsére az a hitünk, hogy az össze­ütközés csak elvi kérdéseik körül mozog és nem sze­mélyi motívumok játszanak közre. Szociálista rész­ről tették szóvá, hogy a tanács az illetékes albizott­ság megkérdezése nélkül ötéves újabb szerződést adott Jauerniik Nándornak, a Fővárosi nyomda igazgatójának. Azt hisszük, hogy a sérelem csak abban lehet, hogy a tanács nem vitte az illetékes bizottság elé ja nyomdaigazgató szerződésének meg­hosszabbítását. Reméljük, hogy igy van ez, mert fel sem tételezhetjük, hogy Jauernik műkö­dése ellen bárkinek kifogása lehet. Hiszen nemcsak mintaszerűen vezeti a hatalmas in­tézményt, de annak kifejlesztése is elsősorban az ő nevéhez fűződik. Jauernik kiváló szaktudását és a Fővárosi nyomda körül szerzett érdemeit nemcsak Csak az tájékozódhatik alaposan a főváros ügyeiről, aki a Fővárosi Hirlap-ot olvassa. Előfizetési ára fél évre 10 pengő (125.000 korona). a tanács és a közgyűlés ismerte el mindenkor, de teljes elismeréssel adóznak neki a legkiválóbb szak- I emberek is. Úgy tudjuk, hogy a baloldali blokk ezt a kérdést Ripka főpolgármester elé vitte. Az ő közvetitésével valószínűleg simán el lehet intézni az ügyet, olyan formán, hogy a tanács még mindig nyu­godtan az albizottság elé viheti Jauernik szerződésé­nek meghosszabbítását, amelyhez az albizottság két­ségkívül örömmel járul hozzá. A másik affér akörül forog, hogy Folkusházy Lajos alpolgármester nem hívta össze a Vásárpénztár ügykezelésére felügyelő bizottságot. amelynek Ereky Károly, Hegedűs József és Rarch Kristóf a tagjai. A bizottság eme három tagja Írás­ban fordult most Folkusházy Lajos alpolgármester­hez, a bizottság elnökéhez, a bizottság egybehivása érdekében. Valószínű, hogy az írásbeli felhívásnak hamarosan meglesz_az eredménye, hogy a bizottság elkezdheti működését. A harmadik affér a közraktári bizottság egy határozata körül pattant ki, A bizottság visszautasította az ügyosztály egy ja­vaslatát. amellyel szemben állott a főügyész javas­lata, amelyet a bizottság magáévá tett. 'Ennek elle­nére a tanács az ügyosztály eredeti javaslatát tette magáévá. Az ügy annál súlyosabb, mert igen komoly anyagi felelősségről van szó. Az ellentét a Magyar Leszámítoló és Pénz­váltó Bank közraktári bérlete körül kelet­kezett. A főváros ugyanis a közraktári építkezések költsé­geinek egy részét, nyolcadféímillió aranykoronát a bankra hárította át. A bank ezt az összeget meg is fizette, olyan megegyezéssel, hogy a nyolcadféímillió aranykoronát hatvan év alatt egyenlő részletekben levonhatja a fővárost illető haszonrészesedésből. A főváros a közraktárakért évi 20.000 aranykorona bért kap, amelyen felül megfelelő haszonrészesedés illeti meg. A Leszámítoló Bank most az öt megillető járandóság száz százalékos valorizálását kérte. A főügyésznek az volt a véleménye, hogy a fő­város ötven százalékban valorizálja a bank köve­telését és ugyanilyen mértékben valorizálja a fővá­rosnak a bankkal szemben fejinálló követelését is. Az ügyosztály előterjesztése nem vette figyelembe a főügyésznek ezt a javaslatát, ellenben előterjesz­tést készített, amely szerint azt javasolja, hogy a bank követelését 75 százalékig valorizálják, ellen­ben a főváros elégedjék meg 8.6 százalékos valori­zációval. A közraktári bizottság Szabó Imre t. fő­ügyész álláspontját tette magáévá és azt kivánta, hogy az egész ügyet vigyék a közgyűlés elé. Még tovább ment azonban a Wolff-párt, amely azt kí­vánja, hogy úgy a főváros követeléseit a bankkal szemben, mint a bank követeléseit a fővárossal szemben: 75—75 százalékban valorizálják. A közraktári bizottság most súlyos sérelem­nek minősíti, hogy a bizottság határozatá­val szemben a tanács mégis az ügyosztály előterjesztését fogadta el, amely szerint a bank 8.6 százalékban, a főváros pedig 75 százalékban valorizál. Az első esetben, ame^et itt említettünk és amely Jauernik igazgatóra vonatkozik, könnyű az elinté­zés. A másik két kérdésben, de különösen a har­madikban még súlyos az ellentét. Valószínűnek tartjuk azonban, hogy ebben az esetben is el lehet oszlatni az ellentéteket és a város közönségének ér­dekében egyszer és mindenkorra ki lehet irtani majd a villongásokat, amelyek eddig olyan sűrűn merültek fel a főváros tanácsa és az egyes bizottságok között. Életbe lépnek a tour-retour jegyek a villamos vasutakon Olcsóbbitják és egyszerűsítik a jegykezelést - Február 22. a reform kezdőnapja A villamosvasutak Igazgatósága tudvalévőén nemrégiben elhatározta, hogy eleget tesz a közleke­dési bizottság több ízben elhangzott követeléseinek és külföldi mintára bevezeti a napi tour-retour jegye­ket. Ezek a jegyek odautazásra az üzem megkez­désétől reggel 8 óráig, a visszautazásra pedig dél­után 2 órától üzemzárlatig használhatók lei. A szombati napokon, arra való tekintettel, hogy a gyá­rak. a különböző ipari üzemek és műhelyek koráb­ban bocsátják el alkalmazottaikat és munkásaikat, már délután 1 órától kezdődőleg érvényesek a vissza­utazásra szóló jegyek. A visszautazás magától érte­tődően csak azokon a vonalakon érvényes, amelye­ken az odautazás történt. A villamosvasutak igaz­gatósága a napi tour-retour jegyek árát a hetikár­tyák árának egyhetedében, 5000 koronában állapí­totta meg, tehát a két ut igy 1000 koronával olcsóbbodott. A villamosvasutak igazgatósága a közlekedési bizottság ismételt sürgetéseire elhatározta továbbá azt is, hogy a 22.000 koronás tanuló-hetikártyák árát 21.000 koronára szállítja le. A leszállításnak ez a csekély mérve azonban még mindig nem felel meg azoknak a kivánalmaknak, amelyeket a közlekedési bizottság ennek a jegytipusnak az árával kapcsola­tosan a villamosvasutak igazgatóságával szemben támasztott. A bizottság ugyanis a tanuló-hetikártyák arát 18 ezer koronára kívánta leszállítani. Értesülé­sünk szerbit azonban remény van arra, hogy a ta- nulo-hetikártyák árát a jövő tanévtől kezdődőleg mégis csak ]8 ezer koronában állapítják meg. ^ró kereskedelmi és ipari tanon- oknak különben szintén megengedik a tanulójegyek használatát és igy a tanpncoknak egy-egy utazása szintén nem fog többe kerülni 1500 koronánál. A kereskedelmi minszter a tarifareformra vo­natkozó intézkedéseket pár nappal ezelőtt hagyta jóvá. Úgy volt, hogy ezek a reformok már február 15-én, hétfőn életbe is lépnek. Az uj jegyek premierje azonban technikai akadályok miatt, értesülésünk szerint, egy héttel későbbre, tehát február 22-ére toló­dott el. A tarifareform életbeléptetésével kapcsolatosan illetékes helyen a 'következő felvilágositasókat ad­ták a Fővárosi Hírlap munkatársának: — Az oda-visszautazásra jogosító legyek, a 21 ezer koronás tanulójegyek, valamint az úti tanonc- jegyek február 22-én. hétfőn lépnek életbe. Az erre vonatkozó hirdetmények pár nap múlva jelennek meg a villamoskocsikban. Az oda-visszautazásra jogosító jegyek ugyanolyan alakúak és nagyságúak, mint a mostani átszállójegyek, a színük azonban nem fehér, hanem zöld. A kereskedelmi és iparos- tanoncok, ellentétesen a tanulókkal, hetenként csak egy jegykártyát válthatnak. A villamosvasutak igazgatóságának ugyanis az az álláspontja, hogy a tanoncok az iskolalátogatásra kapják a kedvezmé­nyes jegyet, nem pedig arra, hogy a gazdáik és munkaadóik kézbesítésre és küldöncszolgálatra hasz­nálják fel azokat. Éppen ezért gondoskodás történt, hogy több hetijegy váltása lehetetlen legyen. Külön­ben is a tanoncok csak hetenként háromszor járnak iskolába. A tanonc-hetikártyák egyébként a tanuló­igazolványok mintájára arcképesek lesznek. A jegye­ket ^ tanonciskolái látogatási bizonyítvány ellenében e hó 18-kától kezdődőleg állítja ki a villamosvasutak igazgatósága. Az igazolványokat az illetékes tanonc­iskolái igazgatóságnál kell beszerezni. Ugyancsak illetékes helyről nyert értesülésünk szerint a villamosvasutak igazgatósága egy olvan uj jegyrendszer tervezésén dolgozik jelenleg, amely úgy az utazó közönség, mint a villamostársaság szempontjából jobb, kényelmesebb és egyszerűbb az eddiginél. Itt említjük meg. hogy a sérelmes szakaszbeosz- tás, amely szöges ellentétben van a nagyközönség érdekeivel, a közlekedési bizottság kezdeményezésére szintén megszűnik. Rövidesen helyreállítják a régi hosszú szakaszokat, amelyek közé a jelenleginél szélesebb határu ölelkező szakaszok ékelődnek. Kü­lönösen arra voltak tekintettel, hogy az uj szakasz- határok a forgalmi gócpontoknál legyenek. Az erre vonatkozó iratok már a kereskedelmi miniszter előtt fekszenek és nem lehet kétséges, hogy a miniszteri jóváhagyás rövidesen megtörténik. A Bristol-szálló Abbáziában teljes szállodai éttermi és kávéházi üzemével együtt részvény­társasággá alakul át. A részvények egy részét a nagyközönség körében óhajtja elhelyezni, oly­képpen. hogy minden egyes részvényvásárlónak egy — a társasa? által kibocsátandó — élvezeti jegyet is ad. melynek alapján az illető részvényes 20 éven áf minden évben a társaság tulajdonát képező abbáziai Bristol- szállóban 14 napi in­gyenes szobát kap. Tehát, mig részvénye alapján az ingatlannak résztulajdonosává válik és az üzemek jövedel­mében évente részvényosztalék formájában ré­szesedik, addig az élvezeti jegye alapján a tár­saság alapszabályaiban biztosított természetbeni kedvezményt élvezi húsz éven át. Egy részvény és élvezeti jegy ára 3,200.000 korona. A részvények és élvezeti jegyek bemuta­tóra szólnak s bárkire átruházhatók, éppúgy, mint az egyes természetbeni kedvezményt je­lentő évi szelvények is. A Bristol-szá ló, ni elv eevike Abbázia legna­gyobb és legszebb szállodáinak, a gyógy park mellett, a kikötőtől és fürdőtől két percnyire fekszik. A szobák utcára nyilók. iegnagyobbrészt erkélyes, szép. kétágyas szobák, melyeket a részvényesek egy élvezeti Jegy alap­ján is másod- vagy har- madmagukkal igán ybe vehetnek. Amennyiben ezen rendkívüli kamatozást nyújtó és biztos tőkebefektetést jelentő részvé­nyéből vásárolni óhajt, forduljon a budapesti képviselethez: Szervita-tér 5, félemelet H rr-dWry. Budapest Székesfőváros Ásványvíz Üzem* IflB HARMATVIZS s a Hungárla-gyógyforrás szénsavval telített vize g s Kapható mindenütt! Telefon: József 112—69. s

Next

/
Thumbnails
Contents