Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1926-10-27 / 43. szám

Budapest, 1926 október 27. ^ovdßmTIi/ßMP A polgármesterváiasztás alkalmával elkövetel! baklövéséi a blokk az Egységes községi Polgári Pártra szeretné áthárítani Az Egységes Községi Polgári Párt értekezlete nagy lelkesedéssel bizalmat szavazott Kozma Jenőnek Az Egységes Községi Polgári Párt hétfőn este Akadémia uccai helyiségében Kozma Jenő elnöklé­sével értekezletet tartott, melyen a párt összes tör­vényhatósági bizottsági tagjai a kinevezettekkel és a hivatalból delegáltakkal együtt teljes számban meg­jelentek. Az értekezlet a szerdai közgyűlésen betöl­tésre kerülő állásokra való jelöléssel foglalkozott. A jelölest megelőzőleg Sajó János biz. tag tiltakozott' a támadások ellen, amelyek a pártot a polgármester és alpolgármesterválasztással kapcsolatosan érték. Kozma Jenő elnök , hosszabb beszédben foglalkozott ezután az Egységes Községi Polgári Pártnak a választások során kifej­tett működésével, szerepével, állásfoglalásával és a választások utáni eseményekkel, főképpen pedig a párt ellen irányuló tendenciózus támadásokkal. Mindenekelőtt újból leszögezte, hogy a polgármes­terválasztás alkalmával tisztán és kizárólag a blokk hibás taktikájának tulajdonítható az, hogy nem Ripka, hanem Sipőcz lett a polgármester. A párt teljes számban és becsületesen állta a harcot saját jelöltje: Ripka Ferenc mellett. — Ha a blokk vezérei — mondotta Kozma Jenő — nem futnak ábrándok után, hanem Ripka mellé állnak, úgy, amint azt a fővárosi polgárság érdeke megkövetelte, úgy nem éri őket kudarc Bárczyval és nem kényszerítik pártunkat arra, hogy a polgári front védelme érdekében Sipőczre szavazzon. — Hogy ezek után mégis minket okolnak — folytatta — a saját kudarcukért, az olyan áttetsző politikai cselfogás, amellyel lehet talán az iskolázat­lan tömegeknél ideig-óráig hangulatot kelteni, azon­ban a főváros öntudatos és politikailag fegyelmezett polgársága nem fog felülni az ilyen hangulatkeltés­nek. — Még nyilvánvalóbb a politikai célzata annak a sajtókampánynak, melyet a blokk az alpolgármes­terválasztás után indított meg ellenünk. Ezekkel kapcsolatosan mindenekelőtt meg kell állapítanom — mondotta Kozma —■, hogy a párt az egyik alpol­gármesteri állásra egyhangú határozattal —- az ösz- szes pártok között legelsőnek — Folkusházyt jelölte. Senki, minket tehát szemrehányással nem illethet azért, mert Folkusházy mellett nyíltan és egységesen kitartottunk. A második alpolgármesteri állásra a párt szótöbbséggel' Márkus Jenöt jelölte. Bármit mondanak is politikai ellenfeleink, akik nem bizonyítható állításaikból akarnak ellenünk tőkét ko­vácsom, a párt Márkust sem hagyta cserben. Márkus Jenőre összesen 143 szavazat esett. E szavazatok­ból mindössze 111-et kapott a blokktól. 111 olyan szavazócédula volt ugyanis, melyen Márkus és Bu- záth, tehát a blokk hivatalos jelöltjei szerepeltek. A fenmaradó 32 szavazatot pedig természet­szerűleg a liberálisok és mi adtuk le Már­kusra. miután nyilvánvaló, hogy sem a tanács, sem a Wolfí-párt részéről Márkus szavazatokat nem kapott. Ezzel szemben a blokk azt a taktikát követte az al­polgármesterválasztás körül, hogy az utolsó percben Buzáthot és Márkust jelölte csak azért, hogy a mi első jelöltünket, Folkusházyt kibuktassa. Amint ugyanis a választás délutánján, a szocialisták addigi tervüktől eltérően, a demokraták nyomására Buzáith mellett Márkust jelölték, a demokraták pedig Bu­záthot vették fel listájukra, nyilvánvaló volt, hogy Buzáth megválasztása bizonyos és igy csak egy polgármesteri állás betöltéséért fo­lyik a harc. Ismét a blokk túlzott taktikázása és titkolódzása idézte tehát elő azt, hogy a mi két je­löltünk közül csak az egyik kerülhetett be az alpol­gármesteri székbe. Hogy azután, ennek dacára Már­kus bukásáért minket okolnak, az nem egyéb, juint választóinknak félrevezetése és saját hibájuknak másra való áttolása. Én nem akarom őket követni és nem akarok nevekre hivatkozni, az azonban nem titok, hogy maga a blokk elnöke, Bárczy István is Fol- kusházyra szavazott. — Azt hiszem, tehát — fejezte be Kozma — ezeknek megállapításával' egyszer és mindenkorra vé­gét vetjük az ellenünk irányuló tendenciózus vádas­kodásoknak. A párt az elnöki választ tudomásul vette és lel­kes tüntetés közben, egyhangúan bizalmat szavazott Kozma Jenő pártelnöknek. Jelölések A szerdai közgyűlésen betöltésre kerülő főtiszt­viselői állásokra jelölték ki ezekután a párt válasz­tottak és pedig egyhangú párthatározattal a tanács­nok-főjegyzői állásra: dr. Lamotte Károly h. tanács­nok-főjegyzőt; árvaszéki elnöknek Ágoston Qézát; főügyésznek dr. Szabó Imrét; főszámvevőnek Sebő Bélát; az egyik elöljárói állásra Halász Elemért; a Statisztikai Hivatal igazgatójának lllyefalvy Lajost; míg a főorvosi állásra szavazással Végh Jánost je­lölte a pártértekezlet. Az ülés végén Scheuer Róbert javaslatára Cia- mauf Qézát hatalmazta fel az értekezlet, hogy a párt nevében az útépítési bizottságban a Hieronymi- út teljes kiépítését indítványozza. Tiltakozás a novemberi házbéremelés ellen A főváros kislakásos kórházaiban a házbér havonkint is fizethető November l-ével ismét lényegesen emelkedik a házbér és egészen természetes, hogy a főváros, amely eddig is minden alkalommal igyekezett a la­kók érdekeit megvédeni, ismét felirattal fordul a kormányhoz. A lakásügyi bizottság hétfői ülésén Bródy Ernő indítványára ugyanis elhatározták, hogy a bizottság rendkívüli tanácsülés egybehívá- sát kéri, ihogy a tanács, tekintettel az idő rövid­ségére, sürgős felterjesztést intézzen ebben az ügy­ben a kormányhoz. A tanács felterjesztése azt fogja kérni, hogy a kormány a novemberi házbérnegyedben a lakásoknál esedékes öt százalék, az üzle­teknél pedig tíz százalékos lakbéremeléstől tekintsen el. A tanács a mai gazdasági viszonyokra vonatkozó adatokkal kívánja bizonyítani felterjesztésében, hogy a gazdasági viszonyokban semmi jelentős ja­vulás nem állott be és így nem indokolt a lakbér­emelés. Ugyanakkor, amikor az általános házbéreme­lés ellen való feliratot határozta el a lakásügyi bi­zottság, egyszersmind levonta ennek az állásfogla­lásának konzekvenciáját a főváros által épített kis­lakások kérdésében is. Az ügyosztály javaslatára úgy döntött a bizottság, hogy a fővárosi kislakásos bérházak lakásaira megállapított lakbéreknek novemberben esedékes nyolcvanöt százalékát hatvan szá­zalékra szállítják le, amely azután két félév alatt hetven százalékra emel­kedik fel. Az ügyosztálynak ezt az előterjesztését Bánóczy László dr. ama javaslatával együtt fogad­ták el, hogy a főváros kislakásos bérházaiban a ház­bért havonkint lehet majd fizetni. Az ülésen egyébként széles mederben folyó ér­tékes és objektív vita fejlődött ki. amelynek során még szocialista részről is megállapították, hogy a főváros által épített 901 lakásnak kilencven száza­léka valóban kislakás. Nagyon érdekes volt Bá­nóczy Lászlónak az a fejtegetése, amely szerint a fővárosnak nem szabad megelégedni az eddig épí­tett szükséglakásokkal, mert a fővárosban vannak olyan helyek, ahol a lakásviszonyok még ijesztőb­bek, mint a Suhajda-telepen. A szocialista város­atya e pestis-fészkek közül felsorolta az angyalföldi lndusztria-telepet, a Ferencváros egyes részeit, a lágymányosi szeméttelepet és ugyanott a Dunasort. Liber Endre tanácsnok ügyosztálya, amely meleg szeretettel kezeli'a szociális ügyeket és minden te­kintetben hivatása magaslatán áll, kétségkívül utána fog járni, hogy az említett helyeken tényleg olyan elszomorító helyzetben levő viszonyok vannak-e? És ha erről meggyőződik, bizonyára sürgősen gon­doskodni fog a lehető gyors orvoslásról is. 7Z0RHET El kán Gyula szűcsnél vásároljon Károly k Felíe/e Ödön mér note Vízművek, vízvezetékek, csatornázások, központi fűtések, szellőztetések és légszeszberendezések tervezése és kivitele Budapest, II., Zsigntond-u. i. Tel.: g 10-93 LICHTMANN ADOLF EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZÉSEK VÁLLALATA TERVEZ ÉS KÉSZÍT: Vízvezetéket, csatornázást, épület és mindennemű bá­dogos munkát. BUDAPEST, V. KÉR., SÓLYOM UCCA 20 TELEFON: T. S7-56 Szemennysy Linót faiptsrl míltielye Budapest. VII., Hungária-kcrút 155. (Thököly-út sarok) TELEFON: JÓZSEF 95-17 KÉSZÍT: lakberendezést, portált, üzletberendezést és épületasztalos munkát Teictiner Mám épHIei-müiükctos j'ÍPi PORTÁLGYÁR ' L/Ä”: Budapest, UH. kér., Szövetig uccu 10. sz. Alapítatott 1892 özv.CZIER GUSZTAVNE épületbádogos, légszesz-és vízvezeték berendező T^Js-sö. Budapest, Vili., József-körút 55. ÍBezáK syőRsy és fia» • HSZTHhOSmunKHK SVÉRH * | BUDAPEST, VII., Bem.U. 11. (saját ház) j í TELEFON: JÓZSEF 72-19. SZ. \ W Meister Testvérek faár úgy ár Budapest, VII., Dongó-utca 3-5. k (Külső Kerepesi-út) Telefon: József 93—47. 4: BEKE LAJOS Elvállal mindennemű épület- és műlakatosmunkák, taka­réktűzhelyek és vasredőnyök készítését és javítását. Budapest, V., Vörösmarty-tér 6 ■ Telefon: 25 — 56. STERN És ROSENTHAL BUDAPEST, V., BÁTHORY UCCA 19. • TELEFONHIVÓ 30-57. KÖZPONTI FŰTÉS, VÍZVEZETÉK, CSATORNÁZÁS ÉS BÁ­DOGOS MUNKÁK VÁLLALATA. AUTOGÉN - HEGESZTÉS. Mflnifinymunkfikat vállal ProcophTesIvérek Budapest VI., 8zlnnyel Merte P4I u. 30 (Ezelőtt Felsőerdősor-u.) Klauber és Vajda "ér“kválialkoz'5k V, Balaton-utca Bányakavics- és kőszállítások, út- és csatornaépítkezések 4 mindenütt a SOPRON-, GYŐR- ÉS VASMEGYEI TEJGAZDASÁGI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Napi 50,000 liter teljesítőképességű, legmodernebb berendezésű nagyvárosi tejüzem I Telep és központi iroda: I., FEHÉRVÁRI-ÚT 27. — Telefon: József 128-01, József 5-31. TEJET

Next

/
Thumbnails
Contents