Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1926-10-27 / 43. szám
4 Budapest, 1926 október jfoV/WOJ/JÍifZMP A héten került nyilvánosságra az 1925. évi zárszámadás eredménye. Ez a zárszámadás azt mutatja, hogy a főváros 1925-ben kitűnően gazdálkodott. Nem kevesebb, mint 124 milliárddal kedvezőbb a zárszámadás az előirányzatnál. Ez annyit jelent, hogy az előirányzatnak körülbelül tizenkettedrésze fölöslegként maradt. Sajnos, mindebből nem lehet túlságosan nagy tőkét kovácsolni és nem szabad hímet varr- nunk a városi gazdálkodás mentéjére. Mindez aligha jelent egyebet, mint azt, hogy gazdaságilag zavaros időkben, amikor a pénz értéke még nem stabilizálódott teljesen, amikor az adóbevételek befolyása meglehetősen bizonytalan volt, a főváros pesszimiszti- kusan irányozta elő éppen úgy a bevételeit, mint a kiadásait. Az igazi eredmény mégis ott van, hogy az előirányzóit jövedelmek sokkal nagyobb mértékben folytak be, mint ahogy arra ^előzőén számítottak. Ennek magyarázata pedig aligha lehet más, mint az a konszolidáció, amely már a kormány érdeméből 1925-ben, ha csöndben és láthatatlanul is, de alaposan megindult. íme, egy évvel később az eredmények visszamutatnak arra, hogy már 1925-ben megkezdődött Budapest lakosságának gazdasági talpraál- lása. Az 1925. évi zárszámadás főbb adatai egyébként — egybevetve azokat az 1925. évi költségvetés azonos adataival — a következő eredményeket mutatják: _______________________ A zárószámadás szerint az összes bevétel .................. ez zel szemben a költségvetési előirányzat ...... a zárszámadási eredmény tehát .................................... val kedvezőbb. A zárószámadás szerint az összes kiadás . . . . '. ezzel szemben a költségvetési előirányzat ...................... A zárszámadási eredmény tehát ............................... va l itt is kedvezőbb. A bevételnél és kiadásnál együttesen elért kedvezőbb eredmény............................ ezzel szemben az 1925. évi költségvetés...................... hiá nnyal zárult. 1,664.147,806.931.86 K 1,542.300,163.000-— K 121.847,643.931-86 K 1,539.942,300.275-36 K 1,580.131,130.000:— K 40.188,829.724-64 K 162.036,473.656-50 K 37.830,967.000-— K A zárszámadási eredmény tehát ............................... val ke dvezőbb az előirányzatnál. 124.205,506.656-50 K PASGHKA ES TÄRSA - HEIM H. FŰTÉSI ÉS VASIPARI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BÚD PEST. Gyár: X., Füzér-u. 35 - Közp, iroda és raktár: V., Mária Valéiia-u. 10 Gyártmányai: Heim-Meidinger „Helios“ és Redivlvus foiyton- égö kályhák. Központi légfütési berendezések. Faredó'nyök, aoéllemezredönyök stb. deliAb Béla oki. mérnök, építőmester BUDAPEST, VI., EOTVOS-U. 21. IIIJcK Telelőn: 63-40. /H F ii P T I fi f 9 I íí elektrotechnikai és műszaki vállalat U * I l M £ L L U BUDAPcSf, VIII., BÉKÉS UTCA 1. $7 (Omnia Mozgóval szemben) ----- Telefo n : József !—F"-. J Elektromos világítás, motorikus és gyengeáramú berendezések szerelése. Szerelési anyagok és égők raktáron. A Rimamurány-Salgólarjáni Vasmű r.-t. ózdi samotte- gyár gyártmányainak elárusítója Urbach és Taflsr r.-t. keramit, terazző, cement, márvány-mozaik, mettlachi, porcellán- és márványlapokkal, acélbeton és asbestpadld. Faburkolatok : Bel és külföldi fayencc- lapokkal minden színben Tel.: £-08. Budapest, Liszt Ferenc-tér 9. ASCHENBRENNER JANOS ÁCSMESTER BUDAPEST,VII.. RÓNA-UTCA 41. SZ. Telep: VII., Hajfsár-út 133. SZ. 1 HUTTERER és KÓSAj l épület- és diszmübádogos, egészségügyi berendezési vállalat f I Budapest, SV. kér., Magyar ucca 42—44. sz. « l Telefon: József 152—23. Telefon: József 152—23. ! Tapétázás gyári áron Szabó és HoSzmger, Lipót-körút 2 JONAS ALBERT vízvezeték, csatornázás, központi fűtés és egészségügyi berendezések vállalata j co ug y i wiVdlldicllcl ♦ • Budapest, VII. kér., Nefelejts-utca 17. sz. í * telefon: Jó séf 28—02. $ SREHíiER SAttOSfi T , . ÉPÍTÉSZ ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ Telefon: , 12/.-os. Budapest, IS., Lövöház ucca 16/a. Rosenfeld Andor asztalosáru gyára Készit épület- és berendezési asztalos munkákat. Telelőn: József 108—02 szám. Budapest, VII., Kövér Lajos-utca 4. sz. Falkárpit, linkruszta, linoleum és stukolin menyezetek raktára. Nagy választék modern finom kárpitokban SÜDFELD SÁMUEL UTÓDA SÜDFELD GYULA, BUDAPEST Telefon 19-34. V.. Mária Valéria utca IO. SZÁNTÓ KÁROLY ÉS TARSA Cégtulajd.: SZÁNTÓ KÁROLY ÉS VIDA GYULA old. mérnök Villamossági vállalat Budapest, VI., Andrássy-út 92. Telelőn: 134—14. Viüamosvilágítási, jelzó, telefon, villámhárító berendezések. Erőátvitel, színpadi hatásvilágitások. Csillárok, izzólámpák, szerelési anyagok DICK ÁDÁM özvegye épület-, mű- és vasszerkezetlakatos ipartelepe BUDAPEST, Vil., MEXIKÓI-UT 6. Saját ház. A Ferenc József lovassági laktanyával szemben. Elválla'ok épület-, és műlakatos-munkákat, vasszerkezetek készítését. — Költségvetéssel és tervekkel készséggel szolgálok. JESTfl 41 villamossági r.-t. Budapest, Hársfa-u. 16, Oohány-u. 80. Szerel önálló telepeket, erőátviteli és villamossági berendezéseket Villanyszerelési vállalat Elektrotechnikai cikkek gyártása MA9ER 0170 Telefon: József 60-70. épület és diszmübádogos, légszesz-, vízvezeték-, csatornázás-, szivattyú- és gőzfűtések berendezési telepe. Budapest, VIL, Hársfa ucca IO/c. KRATOCHVILLA FERENC KÁLYHÁSMESTER Elvállalja : cserépkályhák, kandallók, takaréktüzhslyek szállítását és felállítását, cserépkályhák tisztítását, átrakását és tűzhelyek kifalazását a legjutányosabb árban BUDAPEST, VIL, NEFELEJTS-UTCA 50 GOLDBERGER és RÓNAI oklevél, gépészmérnök műszaki irodája Budapest, I., Fehérvári-ut 21. sz. Telefon: József 60-46 Központi fűtés, vízvezeték, csatornázás és egészségügyi berendezések vállalata HÁZÁN TETŐT ha semmi égyebet, de a meg kell javítani. — Régi zsindelyfeíőket lebontják és Eternit avagy más választott palával, vagy pedig csebefedik KNAPROV1CS és KEPP8CH pala- és cseréptetőfedők VIL, Bem-ufca 11. Telefon : J.72-19 Régi tetők alapos, gondos és lelkiismeretes javítása, átfedése — Évi Jókarbantartás. mm* Budapest Székesfőváros Ásványvíz Üzeme HARMATVIZ a Hungáriagyógyforrás szénsavval telíted vize Kapható mindenül! I ... Telefon : Teréz 86—76. Százhuszonnégy milliárd korona felesleg a főváros költségvetésének tavalyi zárszámadásában A kiadás 40 milliárddal kevesebb, a bevétel 121 milliárddal több az előirányzott összegnél Méhn Antal ÉPÍTŐMESTER Telefon: L. 986-17. BUDAPEST II., Mecset-u. 8. Eredeti amerikai RÁDIÓ KÉSZÜLÉKEK és alkatrészek állandóan raktáron.--------------- Csak a legjobbat nyújtjuk I --------------SE LIGMANN ÉS BALLADA elektrotechnikai és rádiótechnikai vállalat Budapest, V., József-tér 11. — Telefon. GRÖltWALD HENRIK telefSAsz.Y<i—is! BUDAPEST, VII., | SímfspecWlSfa Vilmos-c^ászár-ut 19. 1 üvegtáblákban SZÉKE LY LAJOS épület- és diszmübádogos, légjzesz-, vízvezeték-, egeszségligyi- és csatornázási berendező BUDAPEST, VI., FELSŐERDÖSOR 12. SZ. Telefonhivó : T. 60. SKOLKAY MÁTYÁS épület« és mülakatos Budapest, Vili., Gólya ucca 23. sz. Telefon: J. 41 — 40. GRÜBEL KÁROLY üiÉÚG és kályhás-mester PEST, VII!., VÍG UCCA 27. TELEFON JÓZSEF 25—07j RÓSSSi Kálmán épLile{' és műbútorasztalos j I VIL, Gizella-út 53—55. Saját ház. Telefon: József 92—47. S ílfflllni! I elektrotechnikai és műszaki vállalata LtiJ&lU Budapest, Vili. kér., Losonczi-uíca 3. sz. Távbeszélő: József 101-76 Önálló villamostelepek tervezése és építése. Költségvetések és tervezések megkeresésre. Tel.: J. 30-45 SCHUTZ EDE Tel.: J. 50-45 épület-, mü- és vasszerkezet lakatos Budapest, VII. kér., Thököly-ut 23. szám. Ajánlom építési célokra szolgáló kovácsolt vastárgyak szállítását, készítek lépcső- és erkélyrácsokat, kapukat, kerti és 6irkeritéseket saját terv vagy beküldött minta után. Továbbá kovácsolt vasszerkezetekeí, ablakvázakat készítek. ÍZ ECH KÁROLY ÚTÉPÍTŐ- ÉS KÖVEZŐMESTER ÉS VASÚTÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ BUDAPEST, VIL, ILKA-U I CA 4. SZÁM. MÁRTIHI JÓZSEF ÉPÜLET- ÉS BÚTOR ÁSZT ALOSÁRUGYÁR BUDAPEST, VIL, ZUGLÓ, HAJTSÁR-ÚT 16---------------TELEFON: JÓZSEF 90-52.--------------iu priiai.i|: MOLNÁR LAJOS »“i“ lo6ö. tűzhely-l; katos 42-25. BUDAPEST, VIJI., MADÁGH-UTCA 4. SZ. Kramer Adolf festő és mázoiómester Budapest, I., Lágymányosi-utca 4. szám. Telefon József 82-57. Telefon : J. 95-15 Budapesti Telefon : J. 95-16 Vas- és Fémipari Termelő Szövetkezet Épület-, műlakatos és vasszerkezeti gyár és tömegcikkek gyártása Budapest, Vil. kér., Szugló-utca 13. szám POSSELTGYULA FELVONÓGYÁR BUDAPEST, V., GÉZA-UTCA 7. TELEFON : L. 912-49, L. 972-69. IFJ. CRISTOFOLI VINCE PADLÓ- ÉS FALBURKOLÓ VÁLLALAT ORANIER KÁLYHÁK MARABU központi fűtésekhez: RADIÁTOROK, KAZÁNOK CEMENTIPARI GÉPEK Magyar Radiátorgyár Rt. Budapest X,Gyömröi-út 76-78 Szántó és Beck mérnök speciális gépgyára Tel.: J.50-88,1.90-34 0 TELEFON: □ Eyp Lipót 921-55 ®jp Beton-cementlap. Terazző-, m zaik-, keramit- és metlschi lap. Padi burkoíafok. Fayence falburkolatod. Műkő. ÉPÍTÉSI AN TAGOK. Vasbeton. ——«anusm. BUDAPEST, V., FALK MIKSA-SJTCA 18-20