Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1926-10-20 / 42. szám
6 Budapest, 1926 október 20. 375 fővárosi tisztviselő tizenöt csoportban tanulja a gyorsírást. A törvényhatóság, mint emlékezetes, határozattal kötelezővé tette a fővárosi tisztviselőknek a gyorsírást. Akik már tanulták, azoknak is vizsgáz- nio'k kell a kijelölt vizsgázó bizottság előtt. A tanfolyamra, amely hétfőn délután öt órakor nyílott meg, 375 tisztviselő jelentkezett, férfiak és nők vegyesen. A hivatalnok-diákok heti három órán át, tizenöt turnusban tanulják a gyorsírás boszorkányos mesterségét. Hetenként kétszer van tanítás VA—1 Az órán át és pedig: hétfőn és csütörtökön; kedden és pénteken; szerdán és szombaton, mindig este 5 órától kezdve. A tanfolyam a Vas-utcai községi felső kereskedelmi iskola és a Horánszky-utcai főreál iskola termeiben folyik. Vezetői: D r. Szent miiklósy József tanácsi fogalmazó, a „ Fővárosi Közlöny“ szerkesztője és D r. R a d n a y Béla tanár, közgyűlési gyorsíró. Előadó pedig: Wirnhardt Ágoston ny. -főjegyző, dr. Radnay Béüáné, gyorsírás-tanár, Nem'es Zoltán parlamenti gyorsirodai s. titkár, C s e h é 1 y Aladár föginmáziumi tanár, Bálint Antal gyorsírás tanár, dr. Kondó i-K i s s József főgimnáziumi tanár, Kökény Lajos parlamenti gyorsirodai fogalmazó és dr. Nősz Gyula parlamenti gyorsirodai segédtitkár. I Dr. PH30R SZanaTÓRÍUni 1 { és viz®Yó®yiriTézeu j I Budapest, Vili, kér,, Vas Hcca 17. szám. f J Belbetegek. sebészeti és Idegbetegeit részére. Testegyenészetl Z (ortfpopiidia) és Zander intézet, urola« gia és klinikailag vezetett idegosztály í A sütők tiltakoznak az éjjeli ellenőrzés ellen és autón akarnak járni. Ismeretes hogy a főváros a kereskedelmi és népjóléti miniszterrel egyetértőén eltiltotta a pékek éjjeli munkáját és a rendelet végrehajtását hivatalos szerveivel szigorúan ellenőrizteti. A tilalom ellen sűrűn hangzottak el kifogások a sütőiparban és néhány nappal ezelőtt megtartott gyűlésükön határozatot hoztak, amelyben élesen tiltakoztak „a ma fennálló ellenőrzési rendszer ellen, mert a sütőmester minden védelem nélkül áll“ és követelték, hogy csakis aktív sütőmester vehessen részt az ellenőrzésben. Azt is követelték, hogy az ellenőrzésben résztvevő sütőmesterért autóval menjenek a lakására és ugyanúgy szállítsák őt haza. Továbbá utasították az ipartestületet annak a kieszközlésére, hogy a 4—5 óra közötti dagasztás előmunkálatnak számíttassák és „csak az öt órai táblamunka“ ellenőriztessék. Sürgetik az egymillió korona kiszállási költség eltörlését is, mert szerintük annak nincs törvényes alapja. A pékek erélyes ultimátumát a közélelmezési bizottság legközelebb tárgyalni fogja. Bádogosmunkák Vízvezeték FABKái IZOM, Budapest, VMS. kér., Nap-utca lO Telefon: József 38—51. A kávé helyes pörkölése művészet és azért a háziasszony saját érdekében cselekszik, ha pörköltkávéját a Meinl-cég fióküzleteiben vásárolja, ahol naponta frissen és jól pörkölt kávékeveréket kap. Telefon; J. 128-25 | Alapíttatott 1849 götOll; ßítÖ ytbancsek József Jásios pala . cserép-, lemez-, facementépftóai és tetőzet jókarbantartási vállalata iroda, müte ep és raktár: Budapest, Vli., Amerikai-út 20 » Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros tanácsa nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdet az 1. kerület, Sasadi-út (az Érdi-úttól az 58. számú házig) makadámszerü rendezési munkáira. A szabályszerűen kiállított és lepecsételt borítékban elhelyezett, kellően felbélyegzett ajánlatokat 1926 október 19-én (kedden) déli 12 óráig kell ia tanácsi II. (középítési) ügyosztály vezetőjénél vagy helyettesénél (IV. kerület, Központi városháza, II. emelet 279. ajtószám alatt) benyújtani. Bánatpénzül 15,000.000 K-t, azaz tizenötmillió koronát kell a versenytárgyalást megelőzően ia székesfőváros központi pénztárába, a munka megnevezése nélkül, a hirdetményre való hivatkozással letenni és az erről szóló eredeti letéti nyugtát az ajánlathoz kell csatolni. A versenytárgyalás 1926 október 19-én (kedden) délután 5 órakor lesz a Központi városháza, II. em. 279. számú (iiléterem) helyiségében és azon az ajánlattevők vagy igazolt meghatalmazottaik jelen lehetnek. Budapest, 1926 október 1. A székesfőváros tanácsa. Versenytárgyalási hirdetés A székesfőváros tanácsa versenytárgyalást írt ki a fővárosi marhaközvágóhíd és vásár részére szükséges 7500 (ihétezerötszáz) móterimázsa széna szállítására. Az ajánlatokat a főváros tanácsának közélelmezési ügyosztályában (Központi városháza, II. emelet 214. ajtószám) 1926 november 2-án (kedden) déli 12 óráig zárt borítékban kell beadni, ahol a vonatkozó ajánlati és szállítási feltételek részletes leírása, valamint az előírt ajánlati űrlap is díjmentesen átvehetők. Budapest, 1926 október 14. A székesfőváros tanácsa. | BÜT6EBB GUIDO fatelítő és faburkolati vállalat BUDAPEST, VII., ERZSÉBET-KÖRÚT 39 Telefon: József 110—51 KÖZPONTI FŰTÉSEK és egészségügyi berendezések vállalata “zepessy Sándor utóda SZEPESSY GYULA oki. mérnök Telefon J. 80-30 BUDAPEST, Vili., 1BQMYI-UTCA 25 SZÁM. i WIHART FERENC x ÉPÍTÉSZ - ÉPÍTŐMESTER I BUDAPEST, VII., COLUMBUS-U. 5/b. I TELEFON: JÓZSEF 50-97. SOMOGYI SOMA kőfaragómester ALAPÍTTATOTT 1867-IK ÉVBEN Budapsst, Vili., Fiumei-út 9 éiifk!fzésnikszakbdaevnágó kőfaragómunkák készítőét Vngár Nándor okleveles mérnök, építési vállalkozó Telefon: C. 082^-20 Budapest VI, Nagymezö-ucca 28 \ DOMOKY JÓZSEF ASZTALOSARÚGVÁRA Budapest, VII., Várna ucca 7. szám. Telefon : József 70—78. — Részit templomberendezéseket és különleges bútorokat. — ! MITTERMAYER ISTVÁN ■ épület- és diszmü-bádogos, csatornázás-, g légszesz- és vízvezeték-berendező 8 Budapest Vili, Sezerédi-u. 6. Tel.: J. 21-10 * Transformátorok Szénkefék. Motorok Farkasvölgyl-íele Villamossági és Műszaki R.-T, Budapest, VI., Podmaniczky-utca 35. TELEFON : 77—39, 147— 75, József 95—IC. DATNER L légszesz, vízvezetéki, egészségügyi berendezések és épületbádogos munkák vállalata Budapest, VI., Felsőerdősor ucca 58. sz. Telefon : Lipót 921—44. Klekner Lászléné SX Budapest Telefon: J. 18 — 51. X., Bánya-utca S. — Központi fűtés, vízvezeték, csatornázás, bádogos-munkák SP1EGLER SAMU Budapest, VII., Damjanich-utca 47. szám. Telefon : Józ ef 4(3-37. ______ ____ HO RVÁTH LUKÁCS és FIA épület- és butorasztalosmunkák gyára Budapest, TELEFONJÓZSEF 92—48._______VII., Hungária-körut 206. j RE íCHERBURG JENŐ vasszerkezetek gyára Speciális fazonvasablakok, váltók, vasszerkezeíek, diszrácsok és kapuk Budapest, VI. kér., Sxabolcs-utca 6. szám Telefon: Toráz 52—10. VA GO M. MAII ION szesz csatornázási berendező, épület- és diszműbádogos Budapest, VI., Gyár ucca 2 Telefon: Lipót 984-44. .. Fiat u vezető világmárka! | Magyar Fiat Automobil R.-T. : Budapest, IV. kér., Váczi-utca 12 szám x I Telefon 124—53 és 150—76. J kflKOS &H30S THKflRéKTÜZHeiíVeyáR R.*T. BUDHPeST VÁROSI ÜZLET: IV., VÁCI-UTCA 40. SZ. Iráayt-utca sarok. Telefon: József 155—52. IRODA ÉS GYÁR: VIII., BEZERÉDY-U. 8. Telefon; József 21—54. MINKOVITS, MODERN C1MFESTÓ j Budapest, I., Horthy Miklós-út 14. Főüzem: VIIL, VIG-UTCA 24. SZ. Telefon: József 85—52. Eredeti amerikai RÁDIÓ KÉSZÜLÉKEK és alkatrészek állandóan raktáron.---------------- Csak a legjobbat nyújtjuk I ---------------SE LIGMANN ÉS BALLADA elektrotechnikai és rádiótechnikai vállalat Budapest, V., József-tér 11. — Telefon. HÁZÁN ha semmi egyebet, de a TETŐT meg kell javilani. — Régi zsindelytetőket lebontják és Eternit avagy más választott palával, vagy pedig csebefedik KNAPPOVICS és KEPP1CH pala- és cseréptetőfedők VI1„ Bem-utca 11. Telefon : J.72-19 Régi tetők alapos, gondos és lelkiismeretes javítása, átfedése — Évi Jókarbantartás. i Droben Ferenc gépészmérnök gépműhelye Gőzgépek, benzin-, nyersolaj- és gázmotorok, valamint automobilok, traktorok és szántógépek javítása. Gép- alkatrészek készítése minta vagy rajz szerint. Dugattyúk, dugattyugyürük, szeleporsók, fogas-, kúp-, csavar- és csigakerekek készítése. t Budapest, VIII., Gólya-otea 8. sz. — Telefon: József 88-82. DICK ADAM özvegye épület-, mű- és vasszerkezetlakatos ipartelepe BUDAPEST, Víl., MEXIKÓI-UT 6. Saját hál. A Ferenc József lovassági laktanyával szemben. Elválla'ok épület-, és műlakatos-munkákat, vasszerkezetek készítését — Költségvetéssel és tervekkel készséggel szolgálok. NAGY LAJOS Ä& VI., FELSŐ ERDŐSOR 25. SZÁK Mindenféle gyárak é£ építkezések tervezése és kivitele. Költségvetés díjmentes. * 1Fíiht*tf*í* í sístritfí elekfro- és hydro« . A unrer László technikai vállalata Rlirl^nAcf Iroda; IV. kér., Molnár-utca 53. sz. % UUUnpcSij Műhely és raktár: Nagyíenspío.-n-u. 2B. { Msgyiempio.i Telefon: József 61—25. HAJNAL IMRE OKLEVELES MÉRNÖK építési vállalkozó Iroda: l.‘ Attíla-körút 47. I. em. Telep: VI., Reiter Ferenc-u. 22. Telefon : József 81—05. Magas építés, útépítés és mélyépítés. Kí!ATOC^¥lLLA FERENC KfiLYHÁSMcSTER Elvállalja: cserépkályhák, kandallók, takaréktüzhslyek szállítását és felállítását, cserépkályhák tisztítását, átrakását és tűzhelyek kifalazását a legjutányosabh árban BUDAPEST, V!!., NEFELEJTS-UTCA 50 LAMMEL FEHENC, BUDAPEST Vili, JÓZSEF-UTCA 17. SZ. TELEFON : JÓZSEF 141-51. Épület- és diszműbádogos, légszesz- és vízvezeték-berendező. Autogeiser javításokban specialista. HOZMA PÁL \ ácsmester és építőiparos :: Budapest, VII., Öv-utca 183. Telefon hívó: ]. 96-21 CORDATIC a tökéletes autópneu Főelárusitás: Budapest, VI-, Mozsár-u. 9.