Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1926-04-14 / 15. szám
Budapest, 1926 április 14. A Kelet és Nyuyat találkozása a Budapesti Nemzetközi Vásáron Minden eddigi mértéket messze felülmúló érdeklődés mutatkozik a vásár iránt A szombaton megnyitásra kerülő XX. Budapesti Nemzetközi Vásár előkészületei immár a befejezéshez közelednek. Kétségtelen, hogy az egyre nagyobb nehézségekkel szembekerülő iparnak és kereskedelemnek legfőbb életérdeke ma, hogy a fogyasztási területek növekedjenek s a nemzetközi vásárok intézménye különös jelentőséggel bir éppen nálunk Magyarországon, hol az összezsugorodott országhatárokat az ország nagyszerű tranzitó-helyzetének kell kárpótolnia. A most megnyíló' Nemzetközi Vásár jelentőségére és kilátásaira vonatkozóan kérdést intéztünk a kiállítás elnökéhez, tóvárosi Fischer Emil gyároshoz, aki a következőket mondta:- Az idei vásár lényegesen nagyobb területen fog lefolyni, mint az előző esztendőben, ami mindjárt az első örvendetes külső jele az intézmény fejlődésének. Igen figyelemreméltó ezenkívül, hogy a külföldi érdeklődés ezúttal valóban impozáns arányokat mutat. A külföldi kiállítók persze főként oly iparágak gyártmányaival jelentkeznek, melyek nálunk ismeretlenek, avagy csak igen kezdteleges stádiumban találhatók. A Keletről jövő kiállítók túlnyomó részben nyersanyagokat halmoznak fel. All ez főként a görögországi .és krétai kiállítókra. Görögországból egyébként 80 kereskedő érkezését jelezték, ugyancsak számos látogató érkezik Törökországból is. Mig Bulgáriából 2 személyszállító gőzös fogja hozzánk eljuttanti a vásárra indulókat. Jellemző, hogy Jugoszlávia részéről már eddig \s több mint 1500 látogatót jeleztek-, Lengyelországból pedig rövidesen két nagy csoportban fognak hozzánk érkezni a vásár vendégei. Romániának, különösen az erdélyi részéből mutatkozik erős érdeklődés a pesti vásár iránt, de Ausztria s Csehországból is számosán készülnek hozzánk. Elmondhatjuk ezek után, hogy a vásár nemzetközi jellege valóiban impozáns módon van biztosítva. — Ami a kiállítás üzleti karakterét illeti, ugyancsak biztató szimptonuíkkal találkozhatunk. A most lezajlott lipcsei és bécsi vásárok súlyos kudarca után már-már attól kellett tartanunk, hogy a gazdasági válság egyenesen riasztó módon fog hatni a pesti vásáron kiállítani szándékozók körében. Ezzel szemben azonban azt az örvendetes tapasztalatot kellett tennünk, hogy a kiállítók vállalkozási kedve szinte napról-napra növekedett s a kiterjesztett kiállítási terület mellett is meglehetős nehézségek merültek fel a tömeges jelentkezések s a kiállításra váró anyag elhelyezése körül. — Ezúttal különösen a vas- és a kisgépipar gyártmánya, valamint a kerámia-, bútor- s rádiócikkek vonulnak fel a legrcprezentabilisabb módon. Igen érdekes, hogy például csak a divatcsoportban eddig több mint 100 kiállító jelentkezett, s igy kénytelenek voltunk a kiállításnak ezt az anyagát a rádióosztállyal egyetemben a Képzőművészeti Csarnokban elhelyezni. — Ugyancsak érdekes többek között, hogy ezúttal először szerepel a Magyar Királyi Dohány- jövedék is a kiállítók sorában. A vásár erős terjeszkedésére nézve egyébként jellemző, hogy ámbár az Iparcsarnokot a maga teljes egészében igénybe vettük s ezúttal a Néprajzi Muzeum volt helyiségei is rendelkezésünkre állanak, mindazonáltal kénytelenek voltunk a biiffé számára egy egész külön •pavillont építeni, mivel sehogysem volt lehetséges az eddigi szokáshoz híven, magában az Iparcsarnokban elhelyezni.- A vásárt egyébként e hó 17-én 10 órakor maga a kormányzó fogja megnyitni a szokásos ünnepségek között. Fejérváry vezérigazgató 75,000 svájci frankra perli az Anker-Biztositót Az uj svájci érdekeltség két osztrák igazgatót állított a budapesti intézet élére Nagy érdeklődést keltett biztosítási körökben az a hir, hogy Fejérváry Ervin, az Anker magyar- országi vezérigazgatója és a Schweizerische Riictk- versicherungsgesellschaft között, amely mostanában szerezte meg az Anker biztosító részvénvtöbbsé- gét, szakításra 'került a sor és Fejérváry kilépett a biztositó kötelékéből. Információnk szerint az ui részvénytöbbségi —■ iT^nniwr-MWiTiTiiir^MMiEaMmim3TCEEm VÁLLALKOZÁS Versenytárgyalási döntések A főváros tanácsa és az illetékes albizottság a Belső Jászberényi-ut, Harmat-utca és Külső Jászbe- rényi-ut közti szakaszának makadámszerü burkolási munkálatait az anyag szállításával együtt Hirsch Mihály r. t.-nak ítélte oda 1.193,900.000 koronáért. Beérkezeti ajánlatok A Szemere-utca 3—5. és Kálmán-utcu 3. sz. iskola két emelet ráépítésével kapcsolatosan szükséges vasgerenda szállítására ajánlatot nyújtottak be: Tóásó Pál 347, Vasgerendákat Árusító Rt. 365, Heinrich A. és Fiai 375 mililó koronával. A Vér halom-utca, Apostol-utca és Szemlőhegyi- utca közötti szakaszának makadámszerü rendezésére ajánlatot nyújtottak be: mészkővel: Schaffer Antal 245, Lukács és Bauer 250, Miklós Béla 273, Qravieser Albin 279, Ámon Antal és Fia 288, Hollós Ferenc 288, Hirsch Mihály rt. 292, Helfenstein József 309, Obendorfer J. és Fia 330, Lindwurm 340 millió koronával; trahitalapzattal: Palace építő rt. 260, Lukács és Bauer 283, Schaffer Antal 283, Miklós Béla 288, Hollós Ferenc 301, Ámon Antal és Fia 304 millió koronával. ACsévi-utcci, Pasaréti-ut és Csalán-utca közti szakaszának makadámszerü rendezésére ajánlatot nyújtottak be: Ámon Antal és Fiai 156, Schaffer Antal 159, Hollós Ferenc 186, Lukács és Bauer 188, Palace rt. 191, Hirsch Mihály rt. 195, Qravieser Albin 196, Helfenstein József 199, Klein Zsiginond 210 millió koronával. A Mester-utca 41—43. sz. bérházban szükséges villamos berendezési munkálatokra ajánlatot nyújtottak be: Barta Károly 365, Szmatana és Szőke 298, Fenyő Kornél 380, Hoffer és Sommer 335, Komlós és Kertész, 323, Ericcson 349, Siemens-Schuckert-Művek 498, Reisinger Aurél 274, Hatschek és Guttmann 307, Bene és Wein 299, Benesch Ferenc 297, Telkes Miksa 370, Seligmann és Bellada 272, Szántó Károly és társa 349, Kaffka és Wagner 311, Csépai Jenő 285, Feik Ödön 312, Esső és Társa 335, Paulay László 300, Sebők Janos 368, Rammer Sándor 293, Hirschl és társa 349, Erőátviteli és villamossági rt. 307, csoport nemcsak a budapesti, hanem a bécsi vezetőséget is ki akarja cserélni és Dubsky központi vezérigazgató Bécsben már le is mondott állásáról. Fejérváry vezérigazgatónak többéves szerződése van a vállalattal, amelynek alapján 75.000 svájci frankot igényelt. Az ui érdekeltség különféle ürügyekkel megtagadta a szerződéses kötelezettség teljesítését, mire Fejérváry beperelte a biztosítót. Érdekes, hogy két bécsi, osztrák honos igazgatót delegáltak a budapesti expozituna vezetésére, amely igy teljesen külföldi irányítás alá került és az uj igazgatók a viszonyokkal való tájékozatlanság folytán rövidesen elvesztik azokat az előnyöket, amelyeket az eddigi agilis vezetőség a konzervatív magyar biztositóikkal szemben szerzett. Déri Emil és Alfréd 350, Holitscher Zsigmond 349, Dembitz Sándor 312, Alexy és Ulilarik 309 millió K. A Simor- és Villám-utcák sarkán épülő bérház műkő-, szobrász-, és disz kovácsmunkálataira ajánlatot nyujttottak be: diszkovácsmunkára: Molnár István 496, Fodor Béla 554, Mátrai Zoltán 721, Krempl József 562, Márkus Miksa 453, Gerő és Győri 477, Faragó és Pásztor 494, Krausz Gyula 561, Dick Ádám 656, Vitái András 762, Laptai János 478 millió korona. Műkőlépcsőmunkára: Meteor rt. 381+4/4%, Budapesti kőgyár 309 + 4%%, if j. Walla József 354+4%%, Czeglédi Jenő 344, Egyesült építőipari és hajózási rt. 375 + 4%%, Melocco Péter rt 347, Szálai István 400, Szabó és Holzhäuser 580, Kraszner József 369 + 4%%, Bier és Wersec 264 millió kor. Mükőmunkára: Szabó és Holchauser 375, Wei- singer György 1289, Seenger Béla’ 2352, Kraszner József 1140+4%%. Melocco Péter 1143, Szalai István 1222, Melocco Péter rt. 1149, Egyesült építőipari rt. 1155 + 4%%, Czeglédi Jenő 671, ifj. Walla József 1088, Ney Simon 583 millió korona. .4 Mester-utca 41—43. számú bér ház építésével kapcsolatosan szükséges lapuburkolat, terazzókészi- tés, csempézési és tölgyíapadlómunkálatokra ajánlatot nyújtottak be: burkolómunkára: Egyesült építőipari rt. 1433, Schillinger Vilmos 1328, Neuhauser Milcsa 1362, ifj. Walla József 1220, Christofolí Vince 1299, Melocco Péter 1362. Urbach és Tafler 1293, Fekete Mihály 1211, Országos építő rt. 1165, Schillinger Zsigmond 1340, Kreszner József rt. 1244, Farkas Lajos 1242, Strasser Vilmos 1352, Gerber József 1411 millió koronával. Tölgyfapadozuti munkára: Fried és Benedek 1064, Politzer és Oldejszki 1101, Pestszentlőrinci parkettgyár 1088, Radó Ede 1144, Parkettázó és Fakereskedelmi rt. 1096, Miklós Benő 1111 millió K-val. FLOHR KÁROLY FELVONÓGYÁR BUDAPESTI FIÓKTELEPE VI., PODMANICZKY-UTCA 12 TELEFON 129—26. GRÜHWALD HENRIK ÄÄ»7: BUDAPEST, VII, J Sm'Espe’cSÄ Vilmos-császár-ut 19 ü Üvegtáblákban. 45.622/1926—II. szám. Versenytárgyalási hirdetmény óiidapcst_ székesfőváros tanácsa nyilvános írásbeli veisenytárgyalást hirdet a X., Simor- és Villámunk sarkán épülő székesfővárosi bérház v i 1- lanyszerelési munkáira. A költségvetési kiírás nyomtatványai 50.000 (ötvenezer) koronáért kaphatók 1926 április hó 4-től kezdve d. e. 11—1 órák között a középitési ügyosztály III. em. 342. sz. szobájában. A tervek Központi városház,^ III. em. 326/c ajtó alatt megtekinthetők Vatíay Béla mérnöknél. , bánatpénz gyanánt a pályázók az ajánlati összeg 2 (kettő) százalékát kötelesek készpénzben, takarék- pénztaii betétkönyvben vagy óvadékképes értékpapírokban letenni, a számvevőség VI. ügyosztályában (111. em. 372.) való előzetes számfejtés alapján a központi pénztárnál (I. em. 120.), a fővárosnál e tekintetűén fennálló szabályok szerint. A munka elnyerése esetén a letett bánatpénz a vállalati összeg 5 (öt; százalékára egészítendő ki. Ezen összeg biztosítékként kezeltetik. Azon ajánlattevők, akiknek ajánlata nem fogadtatott el, bánatpénzeiket rövid utón vissza fogják kapni. A biztosítékon kívül további 5 (öt) százalék a mindenkori keresetekből és számlákból szerintezési levonásként visszatartatik egészen a végszámla tanácsi elfogadásáig. A szabályszerűen aláirt és tanukkal láttamozott ajánlatok felirattal ellátott, lepecsételt borítékban. 20.000 koronás állami okmány- és 20.000 koronás fővárosi bélyeggel felbélyegezve nyújtandók be. A költségvetésre ivenként 2000 koronás állami és 2000 koronás fővárosi bélyeg ragasztandó fel. Fővárosi bélyegek 'a központi segédhivatal iktatóhivatalában (I. em. 114.) és a kerületi elöljáróságok iktatóhivata- laiban kaphatók. _Az ajánlatok 1926 április 28-án (szerda) d. e. il óráig a tan. II. (középitési) ii.-o. III. em. 342. sz. szobájában adandók be. Az ajánlatok ugyanazon napon a III. em. 351. sz. ülésteremben 12 órakor fognak nyilvánosan felbontatni. Elkésve érkező ajánlatok figyelembe nem vétetnek és fel sem fognak bontatni. A munka az építési naplónak az építésvezető mérnök által a cég részére való kiszolgáltatástól kezdve három nap alatt megkezdendő és a költségvetésben jelzett idő alatt elkészítendő. Budapest, 1926 április 28-án. A székesíőváros tanácsa. 111.482/1926—II. szám. Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros tanácsa Írásbeli versenytárgyalást hirdet a Budaörsi-uti és Csen d-u teái kislakásos bérházcso- p o r t A), B) és D) épületének építésével kapcsolatoson szükséges 1. tetőfedő, 2. ács, 3. bádogos, 4. műkőmunkákra és a C) és E) épületek műkőmunkáira. A vonatkozó költségvetési kiírás nyomtatványai, munkanemenkint- 5U.000 (ötvenezer) koronáért kaphatók 1926 április 12-től kezdve délelőtt 11—1 órák között a középitési ügyosztály 111. emelet 342. sz. szobájában. A rajzok, tervek és minták az A), B), D)-re vonatkozólag Medgyaszay István építésznél I. kér.. Mé- nesi-ut 59. és a C) és E)-re pedig Fridrich Lóránt építésznél I. kér., /Műegyetem megtekinthetők, ahol a szükséges felvilágosítások is kaphatók. A tervek a Központi városház III. emelet 309. sz. ajtó alatt is megtekinthetők. Bánatpénz gyanánt a pályázók az ajánlati ősz- szeg 2 (kettő) százalékát, kötelesek készpénzben, takarékpénztári betétkönyvben vagy óvadékképes értékpapírokban letenni a számvevőség VI. ügyosztályában (III. emelet 372.) való előzetes számfejtés alapján a központi pénztárnál (I. emelet 120.), a fővárosnál e tekintetben fennálló szabályok szerint. A szabályszerűen aláirt és tanukkal láttamozott ajánlatok minden egyes munkanemre külön-külön áilitandók ki és felirattal ellátott lepecsételt borítékban, 20.000 koronás állami okmány- és 20.000 koronás fővárosi bélyeggel felbélyegezve nyújtandók be. A költségvetésre ivenkint 2000 koronás állami és. 2000 koronás fővárosi bélyeg ragasztandó fel. Fővárosi bélyegek a központi segédhivatal iktatóhivatalában (I. emelet 114.) és a kerületi elöljáróságok iktatóhivatalaiban kaphatók. Az ajánlatok 1926 április 28-án (szerdán) d. e. 10 óráig a tanácsi II. (középitési) ügyosztály III. em. 354. számú szobájában adandók be. Az ajánlatok ugyanazon napon, ugyanott 11 órakor fognak nyilvánosan felbontatni. Elkésve beérkező ajánlatok figyelembe nem vétetnek és fel sem fognak bontatni. Bánatpénz nélküli, avagy egyéb követelésüknek bánatpénz gyanánt való lekötése mellett tett ajánlatok az odaítélésnél figyelembe nem jönnek. Budapest, 1926 április 7-én. A székesíőváros tanácsa. A szerkesztésért és kiadásért felelős: Dacsó Emil. Társszerkesztő: dr. Kósa Miklós. Kiadja: a „FŐVÁROSI HÍRLAP“ lapkiadó-vállalat. Révai-Nyomda, Budapest, V., Ügynök-utca 8. szám. (Nyomdaigazgató: Sziklai Pál.) GYŐRFFY ISTVÁN múpala>, cserép- és kátránylemezfedés! vállalkozó Telefon: József 4—05. Iroda: Vili., Oriás-utca 11.