Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1926-04-21 / 16. szám

Ara 5000 kor.

Tizenötödik évfolyam Budapest, 1926 április 21.

________________16. szám.

i'

iüi-iiii'iiii-iiiMih

Előfizetési árak: Egész évre 20 pengő = 250.000 kor. Félévre 10 pengő= 125.000 kor. ÁLLANDÓ MELLÉKLET: GAZDASÁGI HÍRLAP

I ti *1Ü 0.111; í TÍf ■ lí I f.rliílr. 1 i i í ■ IIi 1:11* b*

!i!ftliiHll}a;6ldíiiant»auVaüH

VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP

FELELŐS SZERKESZTŐ DAC SÓ EMU

Megjelenik minden szerdán

Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. kér., Sziv-utca 18. sz. Postaiak, csekk-számla: 40.424

Telefon: 137—15 szám

Győztek az üzemek

és nem sok értelme lesz már annak az ankétnek, amelyre éppen most invitálják az érdekelteket, hogy újból és újból állást foglaljanak a fogyasztóközönség érdekeit szolgáló, a város háztartását szoptatósdajka módjára tápláló üzemek ellen. Győztek az üzemek, csöndben, nyugodtan, méltóságteljes hallgatással. A kereskedelem és ipar rosszul tájékozott vezetői, akik nem is tudták, hogy önmaguk, a kereskedelem és az ipar alatt vágják a fát, irtó háborút hirdettek, nagygyűléseket tartottak és deputációkban jelentek meg a főváros intézőkörci előtt. Halált kiáltottak az üzemek fejére és az üzemek csöndben, nyugodtan folytatták tovább munkájukat. A íogyasztóközönség, amelyet ezer .érdekszál fűz az üzemekhez, visszafojtott lélegzettel leste a küzdelem eredményét. Ezenközben pedig, amíg a nagy felvonulások tartottak, amig a harci riadók vészteljesen zengtek a levegőben, a kulisszák mögött végérvényesen, felujithatatlanul eldőlt a harc. Az üzemek győztek és pedig olyan formában, hogy még békekötésre sincs szükség: abszolút módon bebizonyosodott, hogy az üzemek nélkül összeomlik a főváros háztartása, az üzemek nékiil mozdulatlanságra van kárhoztatva Budapest gazdasági élete.

géröl még csak álmodni sem lehet. Senki sem képzelheti, hogy a főváros ki fog dobni az ablakon egy nagyszerű, mindenkit kielégítő megoldást, amely rendbehozza a főváros háztartását és senki sem fogja gondolni, hogy a főváros leépíti azokat az üzemeket, amelyek biztosítják a külföldi kölcsönt, biztosítják a város közmüveinek rekonstrukcióját és biztosítják Budapest gazdasági életének uj lendületrekapását. Ha bárki kedvéért a tanács és a közgyűlés ilyen tébo- lyodottsággal találkoznék, akkor Budapest lakossága ezeknek az uraknak a számára vagy a börtönt, vagy a bolondokházát jelölné ki lakhelyül. Gondolkozzanak azonban egy kicsit a saját érdekeikről is azok, akik az üzemellenes harcot megindították. Ám jó, jöjjön

a tizennyolc és fél millió aranykoronás üzemi hozzájárulás helyett az adó. Az isten szent szerelmére, uraim, ki fogja ezt az adót megfizetni? A tisztviselők, a munkások, vagy a középosztály? Ezek már élni sem tudnak, ezeknek nyomora amúgy is égbe kiállt. Az uj adók tehát csak a kereskedelmet és az ipart sújthatnák, amely szintén sir és lázong az eddigi súlyos adóterhek miatt is.' Tessék elhinni tehát, hogy a sokat támadott, az önkényesen halálraítélt üzemek kenyérrel dobják vissza azokat, akik őket kővel dobálják: a kereskedelem és az ipar Helyett kifizetik a tizennyolc és fél millió aranykoronás összeget, amely rendbehozza a székesfőváros háztartását. Ezenkívül pedig az ő kezességük mellett jön majd a 20 millió dolláros kölcsön, amelynek hasznát — bocsássanak meg az őszinteségéit — megint csak nem a fővárosi üzemek, nem a tisztviselők gombolják be, hanem a kereskedők és az iparosok.

Rip van Winkle álma megelevenedik

Szelíd hangulat a pénzügyi bizottság ülésén — Wolff Károlytól Peyer Károlyig mindenki kormánypárti — Éber Antal pessimizmusa — Sürgeti a gyilkos adók leépítését — A főváros nem sóhivatai — mondja Ereky Károly — A szocialisták bíznak Budapest jövőjében

Mi történi tulajdonképpen? Az, hogy amig az üzemellenes hadjárat hagy felvonulásait rendezte, a városigazgatás bölcsei csalhatatlan módon megállapították, hogy a főváros háztartását másképpen rendbehozni nem lehet, csak úgy, hogy az üzemek fölöslegeiket a főváros háztartásának rendbehozatala céljára odaadják. Nyilatkozzanak hát az üzemek. És egyik a másik után jelentette ki, hogy hajlandók igen tekintélyes összeggel hozzájárulni a főváros háztartásának rendbehozatalához. Tizennyolc és félmillió aranykorona az az összeg, amelyet igy az üzemek a polgárság és munkássá«, újabb megterhelése nélkül be fognak szolgáltató*.i A tanácsi előterjesztést, amelyben az üzemek hozzájárulásáról van szó, a pénzügyi bizottságban az összes közgyűlési pártok képviselői a legmelegebben üdvözölték. Természetes is ez, hiszen ez a megoldás elhárítja Budapest lakossága feje fölül az abszurd lehetőséget, hogy ezt az agyonsanyargatott, az idők nyomorúságával kiszipolyozott lakosságot újabb adókkal kelljen sújtani. Az üzemek által felkínált tizennyolc és félmillió aranykorona mérhetetlen gondot vett le nemcsak az adófizető polgárság, de a várost kormányzó tanács és közgyűlés vállairól is. Aki ennek az eredménynek jelentőségét kétségbevonja, az nem érez együtt Budapest lakosságával és aki tovább folytatja az üzemek eben a teljesen kilátástalan harcot, az Budapest népének tudatos ellensége.

De itt sem fognak megállani az üzemek. Az üzemek nélkül mindenekelőtt Budapest székesfőváros egyszerűen nem kapná meg azt a külföldi kölcsönt, amelynek felvételéhez a pénzügyi bizottság már hozzájárult és amelyhez kétségkívül hozzá fog járulni a szerdai közgyűlés is. Ennek a külföldi kölcsönnek az amortizációját a külföldi hitelezők szemében teljes biztonsággal az üzemek garantálják Tudatában van ennek a tanács és a közgyűlés is, mert az első 20 millió dolláros külföldi kölcsön teljes egészében az üzemek rekonstruálására szolgál és a külföldi hitelezők előtt ez a cél az, amely megnyitja a banktrezorokat. De menjünk még tovább. Majd ha rákerül a sor a nagy beruházó-programm további részének megvalósítására, arra, ahol már szociális és jövedelmet nem biztositó beruházásokról is szó van: akkor majd megint csak az üzemek lesznek a főváros zsiránsai a felveendő külföldi kölcsönnél. A pénzügyi bizottság ülésén Peyer Károly fejtette ezt ki. Elmondotta, hogy a külföld kétségkívül nem fog lakásépítésre kölcsönt adni. Az üzemek beruházásaira azonban adnak. Felvesszük tehát — mondotta a szocialista vezér — az üzemek céljaira a kölcsönt és az üzemek fölöslegéből építünk majd lakásokat. És ez tökéletesen igy van, ezekkel a megállapításokkal mégcsak vitatkozni sem lehet. Az üzemek ellenségeinek pedig be kell göngyölniök a harci lobogót, mert kár a lelkesedésért, kár a lázért, kár minden kiejtett szóért, az üzemek ellen való harc a legtisztább, a legszomorubb, a legeredménytelenebb szélmalomharc.

Mindezek után aligha lesz kedve bárkinek is olyan küzdelmei folytatni, amelynek eredményesséRip van Winkle a múlt esztendő tavaszán ismét mélységes álomba merült, de azért a pénteki pénzügyi bizottsági ülésen pontosan megjelent. Megálmodta ugyanis, hogy Budapesten megkezdődik a nagy munka, Budapest újra dolgozni fog és végetér a tétlenség szomorú korszaka. Ébredése után természetesen sietett; elolvasni a napilapokat, amelyek harsogó vezércikkcimekben hirdették, hogy Budapest közgyűlése munkaképtelen.

Na, persze, megjósoltam én ezt már a múlt tavaszon -— dörzsölgette kezeit boldogan Rip van Winkle —, mert láttam, hogy nem jöhet jó ki abból, hogy Wolff és Vázsonyi egyenlő erővel kerülnek be a közgyűlésbe. Megmondtam én, hogy kikaparják egymás szemét és csöbörrel isszák egymás vérét.

Legnagyobb meglepetésére, Rip van Winkle a pénzügyi bizottság elnöki székében még mindig ama szőke fiatalembert látta, akit a választási harcban halálra ítéltek. Ama Sipőcz nevezetű szőke fiatalember a világ legnagyobb nyugalmával ült a helyén és a napokig tartó pénzügyi bizottsági ülésen senki sem illette egyetlen inzultáló szóval sem. Sőt Peyer, a vérszomjas szocialista vezér mosolyogva szólt a szőke ifjú felé:

— Én már öregember vagyok, nem tudom, meg- érem-e, amikor a polgármester ur alkalmat ad arra, hogy az üzemeket ne csak a belügyminiszter, hanem mi is felülvizsgálhassuk.

Rip van Winkle elámult a csodálkozástól, amikor látta, hogy a kegyetlen szocialista vezér mindezt mézédes mosollyal mondja és Sipőcz, a többszörösen halálraítélt ifjú polgármester, mint egy- szerelmes hajadon, piruló mosollyal fogadja a kedélyes csipdelődzést.

És hallotta újból Rip van Winkle a kurzus zord lovagját, Wolff Károlyt is. Nem volt abban a beszédben egyetlen rikoltó hang sem, nyugodtan, szépen, okosan és olyan tárgyilagosan beszélt, mint egy akadémiai elnök. A szavát pedig valósággal szívták magukba a pénzügyi bizottság baloldali tagjai is. Akik pedig reflektáltak a felszólalásra, olyan tisztelettel beszéltek róla, mintha maguk közül való tekintély lenne.

— No, de most -— gondolta Rip van Winkle — most aztán jön a szörnyű jelenet. Ez az Eckhardt szőröstől, bőröstől felfalja a zsidókat és a szocialistákat.

És felállt Eckhardt Tibor, szépen, szelíden, szerényen, okosan elmondta a mondanivalóját, amiben se a zsidó, se a szocialista szó elő nem fordult.

Rip van Winkle majd elájult a meglepetéstől, hogy a főváros pénzügyi bizottságában nem kon- coltak fel senkit, nem ettek meg senkit az éhes farkasok, hanem nívós, szép, gazdag, tárgyilagos vita folyt az üzemekről, a külföldi kölcsönről, a beruházási programmról.

*

Kétségtelen, hogy az uj törvényhatósági bizottság életében ennél nagyobb napok még nem fordultak elő, mint amelyek most zajlottak le a pénzügyi bizottságban, hogy a közgyűlés asztalára odakészitsék a csépelnivalót. A pénzügyi bizottság napjainak két kimagasló eseménye volt, az egyik az üzemeknek a főváros háztartásához való hozzájárulásáról szóló előterjesztés, a másik pedig a beru- házóprogrammról és külföldi kölcsönről szóló tanácsi előterjesztés tárgyalása. Az üzemi javaslatnál csöndes, nyugodt vita folyt, összekoccanások nélkül és kibontakozott a pénzügyi bizottság magas színvonalú vitája, amely azután a külföldi kölcsön tárgyalásánál szinte tetőpontját érte el. El .kell mondani, hogy az uj rezsim alatt ilyen nívós vitát még nem hallottunk.

Az üzemi javaslatnál is, de még inkább a beruházási programúinál boldog örömmel kellett észrevenni, hogy itt, ebben a teremben minden egyén és minden párt át van hatva Budapest sze- retetétől, bízik ennek a városnak a jövőjében és hogy úgy mondjuk, itt ebben a teremben tulajdonképen mindenki kormánypárti. Wolff Károlytól Peyer Károlyig mindenki büszke arra, hogy a város érdekében cselekszik és hogy minden cselekedetükben a teljes harmónia nyilatkozik meg. Voltak persze pesszimisták is, akik között talán Éber ^.ntal vezetett, de akinek mindig okos, gazdasági argumentumokkal megokolt az aggodalma. Egyet azonban ő is megálapitott és ez az, hogy eljutottunk az újjáépítéshez, amelynek ezek a javaslatok a fundamentumai. Érdekes volt, hogy Éber mellett még Wolff Károly a legpesszimistább és velük szemben Budapest jövője iránt a legnagyobb optimizmussal a szocialisták, Peyer Károly és Biichler József beszéltek.

Éber Antal, amikor az üzemi javaslathoz szólott, a fogyasztási és egyéb gyilkos adók leépítését sürgette’. Wolff Károly boldogan jelentette ki, hogy végre itt van az igazi deheitmentes költségvetés, amelyet az üzemek tizennyolcmillió aranykoronás hozzájárulása tesz lehetővé. Baracs Marcel már gyanakvóbbnak mutatkozott, ő nem hajlandó az üzemeket látatlanban dicsérni, ő — azt mondja — előbb meg akarja nézni, mi van ezekben a titokzatos szardiniás skatulyákban. Közben egy kis apró csatározás a Beszkárt körül élénkítette meg a tárgyalás komolyságát. Baracs Marcel úgy találta, hogy fölösleges a tüneményes márványpalota a Beszkárt igazgatósága számára. A szociálisták hallgatagon ültek és azon a véleményen voltak, hogy sohasem baj az, ha a Beszkárt épit, vagy ha akárki! épit. A márványpalota-lázat azután Buda^ Dezső csillapította le, aki kijelentette, hogy nem ia márványból épült az a palota, tessék csak megiirznS műmárvány az, azaz, hogy gipsz. Ebben azután meg is nyugodtak.

Eckhardt Tibor ezúttal nem vlffk'^emügyrfi az egyes üzemigazgatók vallási viszonyait, csafi amiatt aggodalmaskodott, hogy a tizennyolc milliB

aranykoronát akár -J~1--------L2'-~ ~1'"------mek fizetik be azí a közönség fizuinAl volt, még csak közbeszólás sem tarkította a bei szódét. Egy kicsit ugyan borússá tette a hangula*